A BlackBerry androidos alkalmazásai immár három éve velünk vannak, egész pontosan a PRIV 2015-ös megjelenése óta, és bár funkciójukban sokat változtak, javultak, kétségtelen, hogy nem öregedtek túl szépen. A mobilos alkalmazásoknál ráadásul a dizájnnyelv (vagy a divat) elég gyakran változik, ezt pedig mondhatni nem követte a BlackBerry -- mindeddig, hiszen most úgy néz ki, komoly változások elé néz a BB10-ről átörökített BlackBerry Hub, a Partnerek, a Naptár és az összes többi androidos BlackBerry app.

Az alkalmazáscsomag 2.x-es verziói tegnap kerültek publikus bétafázisba, azaz a belsős tesztelői kör után már a Play Áruházban bétatesztelő jogosultsággal rendelkező felhasználók is megkaphatták az appokat, hogy kedvükre játszadozhassanak velük. A CrackBerryn összeszedtek néhány képernyőmentést az újdonságokról, illetve arról, hogyan is néz majd ki a végleges, 2.0-s Hub, meg a többi app, ezek alapján bátran ki merem jelenteni, hogy 2015. óta a legjelentősebb frissítéssel van (vagyis inkább lesz) dolgunk.

Először is a felület egyértelműen modernebbé vált, lecserélődött egy rakás ikon, az e-mailek esetében változott a szűrők beállítási lehetősége, a nézetek (különös tekintettel a csatolmányokra).

Hasonló, jelentős vizuális frissítést kapott a Partnerek és a Naptár app, meg a többi (Jegyzetek stb), azaz konkrétan:

  • Teljesen átalakul, letisztultabbá válik a felső és az alsó navigációs sáv (beleértve az oldalról nyíló menüket)
  • A beállítások menüpont kikerült az oldalsó menüből, és átkerült a jobb felső sarokba

Persze lehet, hogy az appok végső változata máshogy fog kinézni, vagy más, újabb funkciókat is tartalmaznak majd. Egyelőre nem tudni, hogy a 2.x-es kiadás mikor válhat véglegessé, most a bétatesztelőkön a sor, hogy az appokban felfedezzék az idegesítő bugokat, vagy éppen képességeket.

 Via CrackBerry.

Éppen a napokban jelent meg az Android legújabb, 9-es verziója (Android P), ami ugyan még így is távol áll a funkcionálisan késznek tekinthető kiadástól, de mindenesetre ideje volt, hogy a BlackBerry Mobile is szintet, vagy legalábbis verziót lépjen egyik legnépszerűbb készülékénél, a KEYone-nál. Csak éppen a tavalyi QWERTY-s modellre nem az Android P, hanem az Android előző verziója, az Oreo (8.1) érkezik meg szép lassan, hullámokban, kezdve a kanadai piacra szánt változatokkal.

keyone_oreo.jpg

A BlackBerry esetében a rendszerfrissítés soha nem a sebességről szólt, már leszámítva a biztonsági frissítéseket, aminek alapvetően két oka lehet. Egyrészt a szoftvercsapat elég mély szinten belenyúl az Androidba azért, hogy az biztonságosabb legyen, ez pedig időigényes munka, másrészt a néhány hónapja piacon lévő rendszer főverziók (és itt most nem csak az Androidra kell gondolni, ilyen pl. a Windows is) kiforratlanságuk miatt nem kimondottan népszerűek a célcsoport körében, ezért nem is csoportosítanak komoly erőforrásokat a verzióugrásra.

Azért olyan nagy csodát nem érdemes várni az Oreótól, főként kisebb változtatásokat hoz az új verzió, itt-ott átalakuló menüstruktúra, kicsit kiegészültek az értesítések, elvileg javult a rendszer energiahatékonysága és a többi.

Egyelőre tehát az amerikai régióba szánt KEYone-ok frissülnek, valószínűleg pár héten belül jönnek az európai modellek is -- a rendszer a frissítés megjelenésekor automatikusan értesít, a letöltés mérete kb. 1,3 gigabájt, szóval ajánlott wifire (meg töltőre) csatlakozni a telefonnal a teljes művelet idejére.

Címkék: android oreo keyone

Nem kell százával telepítenie az appokat ahhoz az embernek, hogy rájöjjön, az Android értesítési felülete kissé kaotikus, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy túl sok mindenről igyekszik tájékoztatni a rendszer, aminek a végén az aki sokat markol keveset fog elven aztán pont a lényeg vész el. A BlackBerry saját fejlesztésű androidos launchere most ezen próbál tekerni egy kicsit, felajánlva azt a lehetőséget, hogy mostantól a kezdőképernyőn lévő ikonra bökve is láthatóvá válnak az értesítések. Valahogy így:

notification-press-and-hold.jpg

Egész pontosan annak az appnak az értesítései, melynek az ikonjára rábök az ember. Az aktív értesítéseket ugye eddig is jelezte a kis "BB-csillag" szimbólum, ez a mostani frissítéssel annyit változik, hogy több infót is szerezhetünk arról, ki írt ránk Messengeren, vagy kitől kaptunk e-mailt, mindezt anélkül, hogy megnyitnánk az appot, vagy lehúznánk az értesítési sávot.

Mondjuk én elég jól elvagyok az androidos értesítési rendszerrel, mely kis finomhangolás után azért elég jól az ember keze alá dolgozik, de az új launcherrel debütáló újszerű értesítési nézet azért elég jópofa, már ha az ember hozzászokik, és készségszinten használni kezdi.

Az új BlackBerry Launcher több más app-frissítéssel (DTEK, BlackBerry billentyűzet stb) együtt letölthető a Google Play Áruházból.

Fotó via CrackBerry.

Emberek, frissítették a BlackBerry 10 OS-t!

2018-ban!!4!

Emlékszem pár évvel ezelőtt szinte minden héten jött valami félhivatalos vagy hivatalos frissítés a BlackBerry 10 operációs rendszerhez, melyet a viszonylag egységes hardverháttér miatt többnyire minden BB10-es készülékre fel lehetett tolni így vagy úgy. Ezek a frissítések egy ideje sajnos teljesen eltűntek, de úgy tűnik, nem végleg.

bb10_new.jpg

Tegnap kikerült ugyanis a netre a BlackBerry 10 OS 10.3.3.3216 -os verziójának néhány autoloadere (ezekkel a frissítőfájlokkal lehet PC-n keresztül upgrade-elni a mobilt), ami a következő újdonságokat, változásokat hozza:

  • a böngésző WebKit-motorját frissítették, vagyis jó eséllyel azok az oldalak mostantól jól, vagy legalábbis jobban jelennek majd meg, melyeknél eddig probléma volt
  • megkapta a rendszer a KRACK sebezhetőségre a biztonsági tapaszt (ez egy tavaly októberben felfedezett, kritikus sebezhetőség)
  • frissült a broadcom-komponensek firmware-je, vagyis jó eséllyel a Wi-Fi és Bluetooth-kapcsolattal kapcsolatos problémák egy része megoldódhat egyes készülékeknél
  • eltűnt a telepítőből az Amazon App store (mondjuk nem nagy kár érte)

Aki ki szeretné próbálni az új verziót, a CrackBerry fórumából letöltheti az autoloadereket (igen, akár a több mint ötéves Z10-re is).

ÁM EZZEL MÉG NINCS VÉGE!

A tavaly év végén komoly zúgolódások közepette nyugdíjazott PRIV is kapott egy frissítést tegnap - valljuk be, erre azért valószínűleg kevesen számítottak, lévén egy idestova két és fél éves készülékről beszélünk, amelynél deklarálták is, hogy nem fog több havi biztonsági frissítést kapni.

priv-sw-update.jpg

Az AAW068 kódszámmal jelölt upgrade szigorú értelemben nem is android security patch, a telepítést követően legalábbis marad a telefon az októberi patch szinten. Változott viszont a kernel verziószáma és a kiadási ideje, vagyis valamiféle (biztonsági) frissítés csak belekerült a rendszerbe. A BlackBerry szokás szerint nem részletezi a változásokat, de azt korábban megígérte a cég, hogy ha valamilyen kritikus sebezhetőség megjelenik, arra lesz soron kívül valami fix a PRIV esetében is - valószínűleg most is valami ilyesmiről lehet szó.

Akinek elhasalna az ellenőrzésnél a frissítés, az ezen az oldalon talál (angol nyelvű) segítséget, illetve megoldást.

Szinte nem múlik el hónap, amikor ne kerülnének érdekes új funkciók a BlackBerry saját androidos appjaiba, melyek egy része bármilyen androidos mobilra letölthető, kisebbik részük pedig az androidos BlackBerryken található csak meg.

hubplus.jpg

A Hub+ csomag a megjelenése óta ennek köszönhetően rengeteget fejlődött, még produktívabbá, még jobb munkaeszközzé varázsolva azokat a telefonokat, melyekre telepítik -- akár gyárilag, akár utólag. Ebben a hónapban a teljesség igénye nélkül az alábbiakat érdemes kiemelni:

BlackBerry Hub:

  • Konzisztens felhasználói felület, azaz mostantól mindegyik BlackBerry-appban ugyanott találod a fő menü- és vizuális elemeket. Ez a korábbinál is könnyebbé teszi a Hub+ alkalmazások használatát (ez egyébként értelemszerűen nem csak a Hub-ot érintő fejlesztés).
  • E-mail betűtípus választás: Az új verziótól e-mail fiókonként lehetőséged van arra, hogy az üzentek betűtípusát, azon felül a betűk méretét és színét megváltoztasd, akár attól függően, hogy új e-mailt írsz, vagy válaszolsz egy e-mailre, netán továbbítod.

BlackBerry billentyűzet:

  • A BlackBerry androidos billentyűzete nemrég kiegészült egy érdekes funkcióval, az oldalról simító gesztussal behívható oldalpanellel. A balról behúzható sávban mostantól öt előre megírt gyorsmondat szerepelhet, jobb oldalra pedig a számok mellett kiválaszthatod a legtöbbet használt szimbólumokat, vagy akár az emoji-kat.

Productivity Tab:

  • (Ezt a magyar menü Hatékonysági fülnek nevezi, de rohadjak meg, ha mégegyszer leírom). Ebbe került bele talán a legizgalmasabb újdonság mind közül: A frissítést követően az alkalmazások widgetjei (már ahol van ilyen) is rápakolhatók egy külön fülre, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy kapsz egy állandóan kéznél lévő, widgetkezelő felületet. Hogy pontosan hogy fog ez kinézni, azt a fejlesztőkön kívül sajnos viszonylag kevesen tudják, mivel ez az update csak a hét második felében érkezik (ellenben a többi appal, ami a hétvégén lefrissült). Újdonság továbbá, hogy a Productivity taben mostantól a Hub-ba integrált közösségi média fiókjaid által küldött értesítések is megjelennek majd.

A Hub+ csomag beállítástól függően automatikusan frissül, vagy ha türelmetlenül várod például az említett új Productivity Tabet, csekkolhatod a frissítést a Play Áruházon keresztül is.

Via Inside BlackBerry blog.

Az Androidnak nem áll túl jól a szénája az üzleti szférában: egyes kutatások szerint a vállalati környezetben használt okostelefonok és tabletek több mint 80 százaléka valamilyen "i"-eszköz, a maradékon osztozkodik több száz androidos gyártó. Ez utóbbi egyben a probléma egyik gyökere is a Google számára, vagyis a piac rendkívül sok szempontból széttagolt, teljesen hiányzik a hosszú távú tervezhetőség, míg az Apple mindezt tálcán kínálja a (nagy)vállalatoknak és a kormányzati szektor szereplőinek.

Ennek ellensúlyozására hozta létre a Google a minap az "Android Enterprise Recommended" programot, amiben maximum néhány tucat, kiválasztott készülék található -- olyan telefonok, melyeket üzleti felhasználásra ajánl a Google.

Természetesen ott van köztük a BlackBerry KEYone és a Motion is.

android_enterprise_recommended_keyone.jpg

Az Android Enterprise Recommended programba nem lehet csak úgy bekerülni, bizonyos kritériumokat teljesítenie kell a gyártóknak. Bár elsősorban marketingjellegű kezdeményezésről van szó, ebből kifolyólag a kritériumok (vagy inkább az általuk nyújtott előnyök) egy része bullshit, van itt néhány érdekesség is, elsősorban a terméktámogatásra, szoftverkövetésre kihegyezve. Vagyis a programba bekerült eszközök:

  • a megjelenéstől számított három éven keresztül rendszeres biztonsági frissítéseket kapnak,
  • melyek a Google biztonsági javításának kiadásától számított 90 napon belül elérhetővé válnak a telefonra,
  • a készülékek emellett legalább egy fő OS-veriziófrissítést is kapnak a hároméves frissítési ciklus alatt.

A listán egyébként a BlackBerry Mobile két eszköze mellett ott vannak a Google Pixel telefonok, több Huawei, LG, Moto és Sony Xperia készülék, valamint a Nokia 8 is. Érdekesség, hogy a felsorolásból éppen a legnagyobb androidos gyártó, a Samsung hiányzik, aminek állítólag az az oka, hogy a koreai cég a Google megkeresésére nem kívánt részt venni a programban. A Samsung valószínűleg jó okkal teszi ezt: egyrészt az androidos mezőnyben e nélkül is uralja a vállalati szegmenst, vagyis a maradék kb 20% nagy része az övé, másrészt ebből kifolyólag minek vállaljon magára extra kötelezettségeket.

Visszatérve a BlackBerrykre, egy pillanatig sem kérdés, hogy abszolút van helye a KEYone-nak és a Motionnek egy ilyen "klubban", nem csak a frissítések miatt, hanem mindazon képességek, tulajdonságok miatt is, melyek a BlackBerry telefonok esszenciáját adják