A BlackBerry Passport a maga már-már szürreálisnak mondható, 4,5 hüvelykes képátlójú, négyzetes alakú kijelzőjével mindig is az egyik, ha nem a legkülönlegesebb okostelefonnak számított (illetve számít most is), de valahogy a BlackBerry nem igazán tudta demonstrálni a nagyobb tömegeknek, hogy ez a kijelző valójában mennyivel hatékonyabb tud lenni munkára, mint a hagyományos, 16:9-es, elsősorban multimédiára kihegyezett megjelenítők.

Például olyan alkalmazásokkal, mint, a Work Wide, aminek a zsenialitása éppen abban rejlik, hogy kihasználja ezt a kijelzőt, valamint a BB10 páratlan multitasking, azaz többfeladatos üzemmódját.

workwide_2.png

A külső fejlesztőcsapat (pontosabban egy szem fejlesztő) által készített app tulajdonképpen annyit csinál, hogy felosztja a kijelzőt két részre amolyan Norton Commander módjára, csak itt nem (csak) fájlpanelek lehetnek a két oldalon, hanem például böngésző, képnézegető, SMS-kliens vagy éppen számológép. Az app már egy ideje nem frissült a BlackBerry Worldben, ám most újra feltámadt a remény, hiszen tegnap új frissítés jelent meg hozzá, a fejlesztő pedig egy későbbi, nagyobb csomagot is ígér.

A Work Wide (ami egyébként nem csak Passporton működik) új verziója a Jegyzettömb és SMS-alkalmazást illetően, valamint a szokásos módon jöttek hibajavítások az alkalmazáshoz. 

Szerintem ez az egyik legjobb natív alkalmazás BB10-re, szóval ha tényleg hatékonya munkavégzést akarsz, netán Passport-tulaj is vagy egyszerre, 3,59 euróért valódi ajándék lehet ez az alkalmazás.

A Work Wide-ot itt tudod letölteni a BlackBerry Worldből.

A BlackBerry 10 platform felől fejlesztői oldalról mostanában mondhatni nem sok érdemleges, pozitív hír érkezik: appok támogatása szűnik meg, a BlackBerry elkaszálta a Built for BlackBerry programot, és ha ez nem lenne elég, a belső fejlesztői kapacitások nagy részét is az Android platformra fókuszálja a cég. Bár a kezdeti idők lelkesedése láthatóan alábbhagyott (volt idő, amikor a BlackBerry még fizetett az androidos fejlesztőknek a portolásért), a külsősök által fejlesztett appok megjelenését továbbra is promotálja a cég.

blackberry_world.jpg

Most éppen a Developer Hero (vagyis hős) program indult útjára, mely kifejezetten azokat az alkalmazásokat hivatott promotálni a BlackBerry World kiemelt felületein keresztül, melyek megfelelnek bizonyos minőségi kritériumoknak, emellett nagyon fontos, hogy csak vadonatúj, tehát a program tegnapi indulása óta kirakott appok indulnak a kiválasztási procedúrán. 

A kiemelést nem lehet külön kérvényezni, és a BlackBerry World stábja automatikusan végzi, a Hős fejlesztők pedig hat hónapnyi extra kiemelést kapnak a BlackBerry World különböző rovataiban. A promócióban a július 28-ig feltöltött BB10-es alkalmazások vesznek részt, melyek Native/Cascades vagy Webworks alapon működnek.

Via BlackBerry Developer blog.

Új hét, új mobilos oprendszer bétaverzió, azonban a hardcore rajongók számára talán jó hír, hogy ezúttal nem a PRIV-re, hanem az összes korábbi BB10-es készülékre érkezett új tesztrendszer, ami a soron következő 10.3.3-as verzió egyes funkcióinak kipróbálására ad lehetőséget - kizárólag a fejlesztőknek. A 10.3.3.746-os verziószámú béta kiadás autoloadere tehát nem véletlenül érhető el a Dev Alpha letöltési oldalon, az átlagfelhasználók számára erősen ajánlott, hogy várják meg a végleges kiadást, melynek megjelenésére állítólag már csak néhány hetet kell várni.

bb10_heins.jpg

Az új rendszer ezúttal szinte már csak a BlackBerry fő kompetenciájának számító biztonságra fókuszál, azaz nem várható, hogy új funkciók kerülnek majd be a menükbe, vagy éppen (megint) átrajzolják az ikonokat a dizájnerek. Persze azért ahogy az ilyenkor lenni szokás, várható, hogy a rendszerben kijavítanak egy-két, kisebb-nagyobb bosszúságot jelentő hibát - és ugyanez lesz a helyzet a várhatóan jövő év elején érkező 10.3.4-es verzióval is. 

Az új kiadást a hírek szerint megkapja minden, korábbi BB10-es készülék, vagyis a több mint három éve piacon lévő Z10-ek és Q10-ek is, a frissítések terjesztésébe azonban beleszólhatnak a mobilszolgáltatók is, így könnyen lehet, hogy a legrégebbi modellek letesztelésére már nem lesz kapacitás, vagy akarat néhol, szóval a felhasználónak valamilyen alternatíva után kell néznie ahhoz, hogy frissíteni tudja a hároméves okostelefonját.

Via BlackBerry Developer.

A WhatsApp fejlesztői előtt most már aztán tényleg le a kalappal, hiszen a világ legnépszerűbb mobiltelefonos chatkliensét derekasan frissíti a cég BlackBerry 10-en is, annak ellenére, hogy nemrég az a sajnálatos döntés született legfelül, hogy a platform december 31. után nem támogatott többé. És a fejlesztők ahelyett, hogy döntés mögé beállva már most hagynák veszni a BB10-felhasználókat, továbbra is javítgatják az appot, mintha mi sem történt volna. Ez tényleg őrületes!

whatsapp-for-pc.jpg

A program legújabb bétaverziója a minap jelent meg a Beta Zone-ban, elsősorban különböző hibajavításokkal, melyek a médiafájlok küldését, feltöltését érintik. Azért a program diszkréten figyelmezteti a felhasználókat a névjegy menüpontban, hogy a WhatsApp december 31-ével nem támogatja a készüléküket, ami jó eséllyel egyet jelent azzal, hogy frissítések ide- frissítések oda, a programmal többé be sem lehet majd jelentkezni a szolgáltatásba.

December 31-ig persze még sok víz lefolyik a Dunán, bár azt a verziót kevéssé tartom valószínűnek, hogy a WhatsApp meggondolná magát, és valamilyen módon mégis folytatná a BlackBerry 10 platform támogatását. Ettől függetlenül igazán lovagias, hogy az anyacéggel, a Facebookkal ellentétben nem fordítanak azonnal hátat annak a vélhetően így is több milliós felhasználói bázisnak, akik ma is a BlackBerry saját mobilos rendszerére épülő készülékek egyikével rendelkeznek.

A WhatsApp új verziója a bétatesztelést követően itt érhető majd el a BlackBerry Worldben.

Múlt hónapban azt hiszem mindenkit meglehetősen váratlanul ért a hír, hogy a Facebook március 31-től úgy ahogy van megszünteti a BlackBerry 10 platform támogatását, vagyis ettől az időponttól kezdődően a gyári, BB10-es Facebook-kliens működése elvileg nem garantált. A BlackBerry még ez előtt kiadott egy "szoftverfrissítést" a gyári klienshez, ami voltaképpen egy webes link, és azt kell még róla tudni, hogy ha telepíted, akkor végképp annyi a gyári FB-intergrációnak.

Ennek a lépésnek két, meglehetősen fájó eredménye lett azok számára, akik rendszeresen használták a közösségi platformot a gyári alkalmazással. Egyrészt eltűntek a Hub-ból az értesítések, másrészt pedig a Facebook kapcsolatok törlődtek a névjegyek közül. Ez utóbbi problémára ugyanakkor van egy egész hatékony, teljesen ingyenes orvosság, íme:

  • Regisztrálj egy Yahoo Mail fiókot az alábbi címen: http://mail.yahoo.com (vagy ha van már Yahoo Mail fiókod, akkor használhatod azt is erre a célra)
  • Belépés után válaszd ki a névjegyzéket
  • Válaszd ki az "Import Contacts" opcióval a Facebook importot
  • Amikor a rendszer kéri, jelentkezz be a Facebook fiókoddal

E jóváhagyást követően a rendszer szépen lekéri a Facebooktól a kapcsolataidat, egész pontosan a neveket, a profilképeket és az e-mail címeket.

yahoo_mail_import.jpg

Ezután lépj be a BlackBerryd beállításaiba, és a fiókok hozzáadása menüpontban add hozzá az importálásra használt Yahoo Mail fiókodat! Fontos, hogy nem muszáj a leveleket és a naptárt leszinkronizálnod, ha csak a névjegyek kellenek a fiókból, akkor elég csak azt kiválasztani. Ezzel kész is vagy!

A rendszer ezt követően leszinkronizálja a telefonodra az összes Facebook névjegyet, ami természetesen Yahoo névjegynek fog látszani. Szerencsére a Yahoo gondoskodik róla, hogy a névjegyzéked folyamatosan naprakész legyen, így naponta egyszer lekér minden változást a Facebooktól, és ha például új ismerőst szereztél, akkor az is leszinkronizálja a telefonodra automatikusan.

(Ha már eleve Yahoo felhasználó vagy, és az importálással duplázódtak egyes kontaktok, használd a Fix Duplicates opciót a javításra.)

Via BlackBerry Support forums.

Ez a poszt most kivételesen nem (elsősorban) a BlackBerryről szól, bár a téma szorosan kapcsolódik a BlackBerry készülékrészlegének legutóbbi stratégiai irányváltásához. Vagyis ahhoz, hogy a kanadai gyártó a saját fejlesztésű mobilos operációs rendszerét hátra hagyva a PRIV-től kezdődően Androidra építi az új készülékeket. Egyre több olyan véleményt olvasni a sajtóban, miszerint a Microsoftnak is ezt kéne tennie, sőt, gyakorlatilag a színfalak mögött már el is dőlt, hogy ezt fogja tenni.

A sajtó persze mindig szereti túldramatizálni a helyzetet, így az elmúlt években magam is megszámlálhatatlan cikket láttam olyasmi címmel, hogy a "BlackBerry halott", most meg a "Windows Phone halott" cím a menő, de azt azért nem nehéz belátni, hogy a Microsoft minden igyekezete ellenére nem nagyon tudta megváltani a világot ezzel a windows a mobilon koncepcióval. Pedig TÉNYLEG mindent megtettek azért, hogy sikerre vigyék a Windows Phone-t.

Azért szerencsére vannak valamivel józanabb értékelések is. Például a ZDNeten jött szembe ma ez a cikk, ami elég kendőzetlenül kifejti, hogy ennyi feleslegesen elégetett pénz után most már ideje lenne a Microsoft számára, hogy belássák: a Windows Phone egyszer, s mindenkorra kudarc, és jöhet az egyetlen logikus és elérhető alternatíva helyette.

Vagyis az Android. 

Na jó, belátom ez így elsőre nem tűnik túl józan értékelésnek, pedig tényleg az.

Az az Android amúgy, amihez a Microsoft egyébként ezer szálon kötődik, és kis túlzással nagyobb pénzt akaszt belőle, mint az egész Windows Phone platformból tokkal-vonóval. Ahogy arra a cikk igyekszik rávilágítani, a Microsoftnak ma már gyakorlatilag minden szolgáltatása, szoftvere ott van Androidon, sőt, akad köztük olyan, ami Windows Phone-on nem érhető el, vagy ha el is érhető, rosszabbul működik, mint Androidon. Csak a teljesség igénye nélkül: Office, OneDrive, Skype, Swiftkey, sőt, bizonyos régiókban ott a Cortana is, mint Google Now alternatíva.

microsoft_android.jpg

A Microsoft emellett számos más érdekeltséggel is bír az androidos világban. Már eleve egy rakás pénzt kaszál egyes szabadalmak után az androidos gyártóktól, illetve ha ez nem lenne elég, még az alternatív firmware-ekről híres CyanogenMod-ba is pumpált némi pénzt. 

Jó, de az androidos piacon mivel tudja magát megkülönböztetni a Microsoft? - merülhet fel mostanra benned a kérdés. Valójában ez egy nagyon jó kérdés, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számtalan androidos gyártó küzd ezzel a kihívással körme szakadtáig. A BlackBerry például a biztonságra és a produktivitásra próbálja helyezni a fókuszt, a Microsoftnak pedig a cikk szerint ott vannak kitűnő alapnak a már fentebb is említett mobilos alkalmazásai, amiket már most százmilliók használnak Androidon. Ha a cég okosan alakítja át (forkolja) eme alkalmazások köré csoportosítva az Androidot, akkor máris sokkalta többre viheti, mint a Windows Phone-nal valaha vitte -- sokkal, de sokkal olcsóbban.

A ZDNet szerzője szerint a Microsoftnál a hardverrel soha nem volt probléma, így az androidos Lumiák (vagy Surface-ek) sikerrel kelhetnének versenyre akár a felsőkategóriás Samsung Galaxykkal, vagy éppen a drágább Nexus modellekkel is, ehhez azonban egy mély lélegzetvétellel kukába kéne dobni a WIndows Phone-t, és az egész mobilos bizniszt új alapokra helyezni. 

Ez egyébként ma már egyáltalán nem tűnik valamiféle képtelen utópiának. A Microsoft az elmúlt hónapokban többször is tanújelét adta annak, hogy a megújult vezetés merész húzásokra hajlandó a siker érdekében, olyan húzásokra, melyek teljesen átformálhatják a cégről alkotott képet a következő években, évtizedekben.

Persze ettől még azért szomorú látni, hogy a mobilpiacon tényleg elfogy lassan minden platform-alternatíva, de ez nem kell, hogy azt jelentse, hogy minden korábbi érték végérvényesen elvész, ahogy ez tulajdonképpen a BlackBerry esetében sem történt meg az androidos váltás során.

Csak merni kéne túllépni a múlton.

Via ZDNet.

süti beállítások módosítása