Tegnap említettük, hogy kiruccantunk két napra Hollandiába, ahol elképesztő mennyiségű BlackBerryt láttunk az emberek kezében, legyen szó mindenféle korosztályról és társadalmi rétegről. Amszterdamon látszik, hogy Európa egyik leggazdagabb országának fővárosa, többek közt ebből is.

Érdekes látni, hogy mennyivel közelebb is hozzák ezeket a termékeket a potenciális vásárlókhoz: az utcán jártunkban-keltünkben többször is belebotlottunk Bold 9900 citylight hirdetésbe, a helyi Vodafone-kirakat pedig szintén az új csúcskategóriás újdonsággal volt tele.

Valahogy felénk egyetlen márkát, még az iPhone-t sem karolják fel ennyire a szolgáltatók, a BlackBerryt meg ugye közismerten még ennyire sem, dehát tudomásul kell sajnos venni, hogy Magyarország nem Hollandia, Budapest pedig nem Amszterdam. És nem csak azért, mert nálunk nem legális a fű.
Szeretünk, Amszterdam!
Szakértők szerint nem csak a világ tőlünk nyugatabbra található részein, hanem nálunk is egyre jobban kezd felpörögni a foursquare közösségi helymegosztó szolgáltatás. Persze ezek többnyire ilyen önbeteljesítő jóslatok, de a DotDot.hu csapatának mindenkinél jobb rálátása van a hazai foursquare-használó közösségre.
A DotDot mérései szerint a szeptember 6-án mérföldkőhöz ért itthon a szolgáltatás, ezen a napon első alkalommal több mint tízezer magyar felhasználó osztotta meg ismerőseivel, barátaival a tartózkodási helyét.

Mindebből sajnos elenyésző azoknak a bejelentkezéseknek a száma, amiket BlackBerry okostelefonnal végeztek, pedig a nyugati országokban, és egy-egy BlackBerry-országban (például Indonéziában) óriás többségben vannak a RIM készülékeit használó foursquare userek, ráadásul az aktivitás is jóval magasabb az ő körükben.
Ha nem használod még a foursquare-t, próbáld ki bátran, a program ingyenesen letölthető az App World PC-s storefrontról, illetve az alábbi QR-kód beszkennelésével.

A BerryBlog stábja jelenleg két napos kiruccanását tölti Amszterdamban, az IBC 2011 konferencián, ezért előre is elnézést kérünk, amiért a posztok a hét végén kicsit rendszertelenebbül, vagy a megszokottnál ritkábban érkeznek a kelleténél.

Jelentjük, a kurvák és a drog városa teli van BlackBerrykkel, alig egy órája a Központi Pályaudvar melletti mekiben egy iskoláscsoport gyakorlatilag egyszerre kezdte el nyomkodni a telefonját (volt egy tízéves forma kissrác, aki már Bold 9900-zal nyomta), a metrón állandóan szól a jellegzetes, üzenetjelző "ding!", nem győzzük kapkodni a fejünket.
Persze nem csak Amszterdam ilyen, London vagy Róma még durvább tud lenni - ja, és a csajok elképesztő ruházatokba öltöztetik a telefonjukat...
Pont úgy, mint saját magukat.
Pörgős év végére számíthatunk a RIM részéről, ha igazak azok a pletykák, melyeket nemrég sikerült a BerryBlog kémcsapatának begyűjtenie bennfentes forrásokból. Azt eddig is csiripelték a verebek, hogy az első QNX-es BlackBerry - mely egyébként a sokat mondó Colt fedőnevet viseli -, még idén napvilágot láthat.
A hozzánk eljutott információk szerint az újdonságról már akár szeptember utolsó hetében (szeptember 26. környékén) leránthatja a leplet a gyártó, így heteken belül kiderülhet, igazak-e azok a pletykák, mely szerint az újdonság teljes érintőkijelzős mobil lesz, ennélfogva gyakorlatilag úgy fog kinézni, mint egy mini PlayBook.
A Colt kapcsán még annyit sejteni egyébként, hogy ebben a telefonban már kétmagos processzor lesz, és állítólag elsőként a BlackBerryk körében ez a modell már a BBM-videochatet is támogatni fogja. És persze lesz Android alkalmazás-támogatás. Egyébként a hírek szerint az eszközt a bennfentes mérnökök már javában tesztelik a különböző hálózatokon, mindez azonban egyelőre azt feltételezi, hogy a készüléket nem itthon, a Felxtronicsnál, vagy a Jabilnál gyártják majd, mivel hazai forrásainktól nem kaptunk olyan információt, hogy már elindult volna bármiféle próbagyártás - ami egy év végi rajtot feltételezve igencsak időszerű lenne.
Egyébként a szeptemberi bejelentésben már csak azért is van ráció, mivel október közepén kezdődik a RIM fejlesztői konferenciája az amerikai földrészen (DevCon Americas), a gyártó pedig addigra valószínűleg már bővebb konkrétumokkal szeretné ellátni a résztvevő fejlesztőket az új eszközöket, illetve platformot illetően.
Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!
A pár hónapos zárt, majd végül nyíltabb tesztelési fázist követően a RIM ma elérhetővé tette az App World mobiltelefonos kliens legújabb, 3.0-s (pontosabban 3.0.0.73-as) verzióját. A program újdonságairól korábban sokat írtunk már, így csak a lényeget emelnénk ki most:
Az új App World kliens külsőre teljesen átalakult az előző kiadáshoz képest, így sokkal jobban illeszkedik az OS6-os, de főleg az OS7-es készülékek dekoratív felhasználói felületéhez. A program bizonyos szempontból a webes storefrontot mintázza, legalábbis a felső, lapozható alkalmazásajánló teljesen erre a mintára jött létre, emellett új kategóriák is szerepelnek a nyitóképernyőn, és átdolgozták, átláthatóbbá tették a programozók a My World menüpontot is.

Az App World kliens 3.0-s verziójának frissítéséről minden felhasználó értesítést kap, aki ezt nem szeretné kivárni, látogasson el a piactér angol oldalára, ahol e-mail címe megadásával letöltési linket kap a telefonjára.
Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!
Ennyi volt, 2011-ben vége a nyárnak, bármily hihetetlenül is hangzik mindez, hiszen alig több mint egy hete rögtönzött kutatásunk azt derítette ki, hogy a BeWeather a legtöbb felhasználónál legalább 35 fokot jelez árnyékban. Jó, most lehet vitatkozni azon, hogy a csillagászati, vagy meteorológiai őszkezdetet tekintjük mérvadónak, akkor fogalmazzunk úgy, hogy itt a szeptember, az év egyharmada eltelt - de mi jön vajon ezután? Igen, a suli, meg a munka...
A viccet félretéve, a RIM részéről az utolsó hónapok sem telnek majd láblógatással, az biztos: nemsokára jön az Android App Player a PlayBookra, talán itthon is megjelenik végre hivatalosan a tablet, és ha már itt tartunk, a korábbi pletykák alapján nincs kizárva, hogy egy nagyobb, 10 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott PlayBookkal is meglepnek minket a kanadaiak.
Az OS7-es BlackBerryk nagy részét már bemutatta a RIM, ettől függetlenül várjuk még a full touch Curve-ot, illetve itthon abból a szempontból mindenképpen izgalmas lesz az év hátralévő időszaka, hogy az új mobilok jó eséllyel az év végéig hozzánk is megérkeznek. A gyártó közben gőzerővel dolgozik az első QNX-es "szupertelefonokon", melyek ugyanarra a platformra épülnek majd, mint a PlayBook és ugyanúgy lehet majd futtatni velük androidos appokat a már említett Android App Player segítségével.
Az év vége a szolgáltatások terén is tartogat újdonságokat, így jön a BBM Music közösségi zenemegosztó platform (csak nem hazánkba), minden bizonnyal verziót ugrik a BIS, ami a hírek szerint teljes BlackBerry ID-támogatást kap majd, és ne feledkezzünk meg az App World kliens rövidesen várható megújulásáról sem!
Summázva a fentieket, az év hátralévő hónapjaiban sem fogunk unatkozni, és garantálhatjuk, hogy bőséggel ontjuk majd rátok a híreket, beszámolókat a BlackBerryk háza tájáról. Nem elfelejteni, hogy a BerryBlog ebben az időszakban, pontosan három hónap múlva tölti be az egyéves születésnapját, amire sok meglepetéssel készülünk, de annyit szerintem előre elárulhatunk, hogy akkor különösen érdemes lesz velünk tartanotok!
Jó őszkezdetet mindenkinek!







