Tegnapelőtt jó napja volt a RIM-nek a tőzsdén: a cég részvényeinek árfolyama ha nem is kezdett meredek emelkedésbe, mindenesetre 2 százalékos plusszal zárt arra hírre, hogy a kanadaiak üzletet kötöttek a Kínai Népköztársaság harmadik legnagyobb mobilszolgáltatójával, a jelenleg csaknem százmillió ügyféllel rendelkező China Telecommal.
A most már lassan évek óta körvonalazódó megállapodás (az első hírek a tárgyalásokról már 2009-ben terjengtek) részeként a szolgáltató felveszi kínálatába a BlackBerry 9650-et, valamint - tessék megkapaszkodni - kis és középvállalatoknak elérhetővé teszi az országban a BlackBerry szolgáltatásokat.
Bár BlackBerryket 2006 óta lehetett kapni elvétve a népi Kínában, ez lesz az első alkalom, hogy a RIM a hozzájuk tartozó szolgáltatásokkal is be tud törni az országba (leszámítva Hongkongot, ahol például a China Mobile már korábban bevezette a szolgáltatást). Más kérdés, hogy a BlackBerrykkel bonyolított adatforgalmat alighanem értő szakemberek fogják nap mint nap szorgosan elemezgetni, nehogy a helyi ellenzéknek eszébe jusson rendszeridegen gondolatokat kommunikálni.
Reméljük gyártásra azért bármennyire is csábító, egy darabig nem szerződnek a kínaiakkal, ellenkező esetben sok tiszaújvárosi Jabil-alkalmazott kereshet magának új gyártósort, rosszabb esetben munkahelyet.
Múlt hét pénteken megírtuk, hogy most hétfőn megjelenik a Telenor készülékválasztékában a BlackBerry Torch és Curve 3G, a jelek szerint azonban valami zavar támadhatott a szolgáltató logisztikai részlegénél, a két újdonság ugyanis nem került be a keddi árlista-frissítésbe. Tegnap még azt mondták nekünk az illetékesek, hogy ma új árlista készül, de végül mostanáig maradt minden úgy, mint tegnap. Biztos ez is a tegnapi norvég nemzeti ünnep miatt van.
Ettől függetlenül sem kell senkinek elkeserednie, a cég vélhetően csak pár napot csúsztatja az újdonságok megjelenését, így tippünk (hangsúlyozzuk, TIPPÜNK) jövő hét elején már szerepelni fog a két új modell a kínálatban. A Telenor egyébként tegnap több új tarifát is bejelentett, melyekkel kapcsolatban nem árt, ha tudjátok, hogy nem mindegyik használható BlackBerrykkel!
A dolog pikantériája, hogy éppen az okostelefonokhoz kínált "Okostarifákról" van szó, melyek a lebeszélhető percek mellett korlátlan internet- és e-mail forgalmat tartalmaznak. A cégtől kapott tájékoztatás szerint ezekkel a tarifákkal technikai okokból nem vehető igénybe BlackBerry-szolgáltatás, de már dolgoznak a megoldáson a szolgáltatónál, és remélhetőleg meg is találják hamar, az új tarifák ugyanis valamivel vonzóbb ajánlatoknak tekinthetők a korábban elérhető konstrukcióknál.
Komolyan mondom, Barack Obama lassan szégyenbe hozza az amerikai feketéket, akiknek tudvalevőleg jó a labdaérzékük - persze lehet, hogy az Egyesült Államok elnöke jól kosarazik, de immár többször bebizonyosodott, hogy a BlackBerryjét képtelen a kezében tartani.

Obama legutóbb éppen a napokban, egy tennessee-i látogatás során dobta le a repülőtér betonjára a telefont az Air Force One-ról távozóban. Látható, hogy testőrei azonnal az elnök segítségére siettek, úgyhogy ezúton is figyelmeztetünk mindenkit, hogy ha Obama történetesen éppen mellette hajítja el a BlackBerryjét, még véletlenül se hajoljon le érte!
Az incidenst az elnök információink szerint sértetlenül átvészelte, a BlackBerry kisebb sérüléseket szenvedett.
Nem telt el egy hónap a tengerentúli premier óta, és máris hozzá lehet jutni itthon a RIM tabletjéhez, a PlayBookhoz, igaz, egyelőre csak leleményes, a felhasználói igényekre gyorsan reagáló vállalkozások importtevékenységének köszönhetően.

A PlayBookot hivatalosan még Nyugat-Európában sem forgalmazza a RIM, nemhogy itthon, de sebaj, a Speedshopnál már most hozzájuthat, aki akar, bár csak a legkisebb, 16 gigabájt memóriával ellátott verziót forgalmazzák, 139 ezer forintos bruttó áron , ami egész baráti (az amerikai 499 dolláros ár nagyjából 95 ezer forintra jönne ki, de ne feledjük, hogy erre szállítás és elvileg valamennyi vámköltség is kerül).
Aki tehát nagyon akar PlayBookot magának, már honi forrásból is vásárolhat, de azért reméljük, hogy az ő egysége nem esik bele abba kilencszázas szórásba, amit visszahív a RIM, ellenkező esetben sok sikert kívánunk a garancia érvényesítéséhez.
Ha láttok más itthoni forrásból PlayBookot, szóljatok!
Vannak rádiózásra alkalmas, és kevésbé alkalmas mobiltelefonok, előbbik annyiban jobbak az utóbbiaknál, hogy van bennük FM-tuner, így megfelelő vételi helyen lehet velük fogni a Petőfit, meg a Katolikus Rádiót (kinek mit). A BlackBerrykben nincs FM-tuner, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne velük rádiózni, többek közt az olyan appoknak köszönhetően, mint a TuneIn Radio.

A magyar karaktertámogatás azért még nem az igazi
Túlzás nélkül ki merjük jelenteni, hogy a TuneIn Radio a legnépszerűbb streaming-típusú rádióalkalmazás BlackBerry-platformon - a program adathálózaton, vagy WLAN-on keresztül streameli az adást, aminek több előnye és hátránya is van. A legkézenfekvőbb előny, hogy nem korlátozzuk magunkat a körzetünkben elérhető műsorválasztékra (a TuneIn nagyjából 40 ezer rádióadást közvetít), a legnagyobb hátrány pedig, hogy a program használata adatforgalmat generál, és értelemszerűen csak ott használható, ahol van 3G-s térerő, vagy WLAN-hálózat.
A TuneIn emellett még olyan finomságokat is tud, mint a rádiós ébresztés (éljenek a nyolcvanas-kilencvenes évek!), előadő és zeneszám felismerése, satöbbi. A legjobb funkció, hogy mindezt ingyen kínálja a program, melyet az App Worldből, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével tölthettek le.

Az év első hónapjaiban több alkalommal is felreppent a pletyka, hogy a RIM szándékai szerint BlackBerry Messenger rövidesen más platformokon is elérhetővé válik majd. Az általában egyébként ritkán mellétrafáló BGR-t ezúttal valaki jól megetette, a blog ugyanis március elején azt is megírta, hogy április 26-án jön az iOS-platformra írt BBM.
Az április hipp-hopp elröppent anélkül, hogy a BBM-et portolta volna a RIM az iPhone-okra, most viszont világossá vált, hogy másfajta port sem nagyon lesz, legalábbis a kanadaiak részéről Mike Kirkup a RIM vezető fejlesztője a BlackBerry Worldön egy Q&A szekcióban kerek-perec kijelentette, nem lesz keresztplatformos a BBM.

Persze ismerjük a multikat, úgyhogy Kirkup szavait éppúgy fenntartásokkal kell kezelni, mint a BGR pletykáit (más kérdés, hogy Kirkupnak kicsit több a vesztenivalója). Tehát a vezető fejlesztő határozottan tagadta, hogy akár PC-re, akár más okostelefonra megjelenne a RIM egyedi üzenetküldő alkalmazása, mivel éppen a BBM az egyik fő vonzereje a platformnak.
Másfelől a BBM olyannyira integrált része a RIM ökoszisztémájának, hogy nagyon "rossz ötlet" lenne bármilyen szinten kiszervezni a cégtől. Mi tagadás mostanában egyre több cégnek születik rossz ötlete, amiről aztán később kiderül, hogy nem is annyira rossz ötlet, sőt, éppen ellenkezőleg...








