Most már biztos, hogy a CrackBerry nem légből kapott információkat kotyogott ki a hét közepén, tényleg OS7-re vált a RIM a BlackBerryken az OS6 után. Ezt Jim Balsillie, a RIM társelnök-vezérigazgatója (másodállásban teleshop-ügynök és hokicsapat-tulajdonos) mondta el a kanadai cég tegnapi befektetői tájékoztatóján.
Balsillie a döntést azzal magyarázta, hogy az új OS "hatalmas előrelépés" még az OS6-hoz képest is, ezért kellett újragondolni a verziószámozást. Pusztán marketingszempontok alapján mi magunk sem döntenénk máshogy, sokkal jobban mutat a nagyobb számozás, erre nemrégiben több szoftvercég is rájött, más kérdés, hogy a QNX-es rendszer meg aztán annyira különböző lesz majd az összes eddigi BlackBerry OS-től, hogy elég furán venné ki magát, ha arra ezek után simán ráaggatnák a 8-as verziószámot.
Így vagy úgy, jövő héten kezdődik a BlackBerry World, ott remélhetőleg sok minden kiderül.
Jövő héten kezdődik a BlackBerry World, amin várhatóan egy rakás új készüléket bejelent majd a RIM (köztük alighanem a touch-QWERTY hibrid Bolddal), illetve továbbiak derülnek ki arról, hogy az eddig nyilvánosságra került részleteken túl (szebb ikonok, digitális iránytű, QpenGL-támogatás, új BBM/Facebook/Twitter kliensek stb.) pontosan mit tud majd az újdonságokra fejlesztett OS, amiről eddig azt hittük, hogy 6.1-es verziószámmal érkezik.
A CrackBerry szerint azonban a RIM az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, így a 6.1-es kiadásból állítólag semmi nem lesz, egyből a 7-es verzióra ugrik majd az OS-számozás. Mindez annak ismeretében érdekes, hogy korábban az OS7 kapcsán már a QNX-et emlegették a kanadaiak háza táján, vagyis a RIM eredetileg a hetes verzióval szakított volna a régi gyökerekkel, és tért volna át a PlayBooknál első alkalommal használt platformhoz.
Na, mindenesetre ez érdekes hír, bár végülis sokat nem oszt, nem szoroz, milyen verziószámot írnak a fejlesztők az OS mellé, a lényeg, hogy működjön minden, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az viszont annál több felhasználót érdekelne, hogy a jelenlegi BlackBerryk közül akkor most melyikre is lehet majd telepíteni az OS6.1-et OS7-et - ez is kiderül talán a jövő héten.
Via CrackBerry.
Ismét amerikai színésznőt köszöntünk a BB-celebek sorában, abban az utánozhatatlan hall of fame-ben, amihez foghatót egyetlen elektronikai gyártó sem tud felmutatni. Na jó, talán az Apple, de csak azért, mert a RIM nem gyárt notebookot.

Heti BB celebünk a Született Feleségek Gabrielle-je, vagyis a 36 évesen is meglehetősen megnyerő Eva Longoria, aki a fenti kép alapján feltételezhetően egy BlackBerry Torch-ot tudhat magáénak. Máris jobban megbecsüljük a sajátunkat.
Via CrackBerry Celebrity Roundup.
Öles léptekkel halad több saját alkalmazás fejlesztése és tesztelése a RIM-nél, készül az új Facebook app, illetve tudható, hogy hamarosan jön az új BlackBerry Messenger is. Ez utóbbi lépett félig-meddig nyílt bétafázisba ma, amikor a BlackBerry Beta Zone-ban elérhetővé vált a program 6.0.0.73-as verziója.
A BlackBerry Beta Zone szépséghibája, hogy a RIM nem fogad el Magyarországról regisztrációt, így hacsak át nem verjük a rendszert, mondjuk angolnak hazudva magunkat (és IP-címünket), nekünk nem adatik meg a tesztelési lehetőség. Ami a változásokat illeti egyébiránt, kicsit megújul majd a kezelőfelület, gyorsabb lesz a program működése, valamint több és jobb helyfüggő szolgáltatás is kerül a rendszerbe.
Akinek netán mégis van valahonnan BlackBerry Beta Zone elérése, töltse le az appot, és számoljon be nekünk, hogy milyen!
Aki BIS-felhasználó, és OS6-alapú készüléke van, bizonyára találkozott már azzal az alkalmazással, amivel a magán e-mail fiókokat lehet beállítani, paraméterezni a telefonon. A minap (hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk) frissült ez az egyébként a telefonon futó alkalmazás, a már-már horrorisztikus hosszúságú 6.11.0324.1701 verzióra. Hogy pontosan milyen újításokat hoz ez a frissítés, azt persze nem tudni, de könnyen lehet, hogy köze van a BIS frissítéséhez, mely elméletileg mostanában esedékes.

Mi a T-Mobile-os Torchon a frissítés után annyi változást vettünk észre mindössze, hogy a BIS konfigurálásához többé nem kell külön felhasználói nevet és jelszót megadni a készüléken, ez a korábbiakhoz képest mindenképpen változás, bár nem tudjuk, hogy konkrétan ennek a frissítésnek köszönhető-e. Egyébként éppen ez, vagyis a bejelentkezés módja lesz az egyik látható változása a BIS 4.0-nak, melyre a korábban kikerült ütemterv szerint valamikor a tavasszal frissítenek.
Aki OS6-os telefont használ BIS-sel, próbálja meg leellenőrizni, nála történt-e bármilyen változást, alant várjuk az ezzel kapcsolatos kommenteket és beszámolókat!
Update: Közben azt a félhivatalos információt hallottuk, hogy a BIS 4.0-frissítés április 16-án megtörtént. Sokat mondjuk nem vettünk észre belőle, ez tény.
Az okostelefonokon futó chatklienseknek köszönhetően vége az aranytojást tojó tyúkot jelentő SMS-nek a legtöbb szolgáltatónál, legalábbis ezt jósolja egy angol piacelemző cég. Éppen ideje volt, a mobilcégeknek gyakorlatilag semmibe sem kerülő rövid szöveges üzenetért jobb helyeken már nem is mernek pénzt kérni, de az SMS a korlátai miatt előbb-utóbb így is eltűnhet a süllyesztőben. Mindez nagyban köszönhető a BlackBerry Messengernek is - állítja a Mobile Youth.

A tanácsadó, piacelemző cég szerint az SMS-forgalom azokban a régiókban, ahol a BBM kifejezetten erős (pl. Nagy-Britannia, Indonézia, Dél-Afrika, Brazilia), a következő két évben legalább 20 százalékot zuhan majd, köszönhetően a BBM robbanásszerű növekedésének. A BlackBerry azonnali üzenetküldő alkalmazásának ma világszerte nagyjából 39 millió felhasználója van, ők egymás közt nem csak chatelhetnek, hanem képeket, hangüzeneteket és más fájlokat is továbbíthatnak - gyakorlatilag ingyen, vagy egyes országokban (például hazánkban) a BIS feláráért.








