Tegnap este a BlackBerry Mobile egy kellemes kis party keretén belül leleplezte a KEY termékcsalád legújabb tagját, az utóbbi hetekben már amúgy is szanaszét leakelt KEY2 LE-t, vagyis a nyár elején megjelent KEY2 olcsóbb variánsát. Az új típussal alapvetően az volt a célja a gyártónak, hogy az alacsonyabb árszegmensben is elérhető legyen a fizikai QWERTY-billentyűzet, még ha némi korláttal is (a fizikai gombsor nem érintésérzékeny), illetve ne kelljen feltétlenül csillagászati összegeket fizetnie annak, aki egy igazán különleges, a piaci trendektől merőben eltérő okostelefonra vágyik.

icon-for-all-key2le.jpg

A KEY2 LE esetében a másik jól látható cél a vásárlóközönség fiatalítása volt. Ennek érdekében a komor színösszeállítás helyett a készülék elég feltűnő színekben pompázik -- egész pontosan három színvariáció készül belőle: világűrkék, pezsgőarany és lángvörös. Fontos, hogy az újdonság ezúttal nem fémből, hanem polikarbonátból készült kerettel rendelkezik, illetve a hátlap anyaga is kissé más, mint a KEY2 esetében - hé, mondtam már, hogy ez egy olcsóbb telefon?

Egyébként a jóárasított KEY2 gyakorlatilag minden más tekintetben hozza a KEY2 képességeit, kezdve a Speed Key funkcióbillentyűtől a megszokott BlackBerry-biztonságon át az intelligens akkuvezérléssel bezárólag. Sőt, van olyan képessége is, ami a nagytesónál - egyelőre - nem érhető el, ez a kettős fiókkezelés, melynek segítségével a fontosabb közösségi szolgáltatásokba egyszerre két profillal is be lehet jelentkezni (munkahelyi és magán), sőt, a dupla SIM-es változatok ezt a telefonszámhoz rendelt accountokkal (mint amilyen pl. a Whatsapp) is meg tudják csinálni.

És akkor a lényeg (na jó, talán nem mindenkinek): az ár. A készülék Magyarországon októbertől kerül a boltokba, 155 (szimpla SIM-es) és 165 (dupla SIM-es) forintos ajánlott fogyasztói áron, azaz csaknem százezer forinttal olcsóbb lesz, mint a KEY2. Most pedig jöjjön minden további a lenti sajtóközleményben:

BlackBerry KEY2 LE – egy ikon mindenkinek

 

Berlin, 2018. augusztus 30. – A TCL Communication, a BlackBerry globális licencpartnere a berlini IFA szakkiállításon bemutatta legújabb billentyűzetes okostelefonját, a BlackBerry KEY2 LE-t. A KEY termékcsalád ezzel egy dinamikus, modern okostelefonnal egészült ki, megtartva az ikonikus BlackBerry billentyűzetet, amely precíz és pontos gépelést tesz lehetővé, emellett rendelkezik minden fontos biztonsági funkcióval, melyek az egyik legbiztonságosabb okostelefonná teszik – és amelyek az évek során a BlackBerry védjegyévé váltak.

 

Pontosabb gépelés, hatékonyabb munka

Az új BlackBerry okostelefon QWERTY-billentyűzetét pontos és precíz gépeléshez alakították ki, valamint felszerelték a kizárólag a BlackBerrynél megtalálható Speed Key funkciógombbal is, amely lehetővé teszi az alkalmazások és funkciók gyorselérését. Az új funkciógombbal bármilyen képernyőfelületről elindíthatók az egyedileg programozott parancsok, anélkül, hogy vissza kellene térni a kezdőképernyőre, vagy az ikonok között kéne keresgélni a készülék menüjében. A BlackBerry KEY2 LE 52 testreszabható gyorseléréssel rendelkezik, melyeket a felhasználó egyedileg konfigurálhat igényeinek megfelelően.

A készülék billentyűzetébe egy ujjlenyomatolvasót is integráltak, a szkennert a szóköz billentyűbe építették a tervezők, hogy könnyebb, ergonomikus hozzáférést biztosítson a telefon feloldásához vagy az olyan, felhasználói azonosítást igénylő alkalmazásokhoz, mint a gyári szoftverkínálat részét képező Locker vagy éppen a pénzügyi, banki szolgáltatások elérésére használt appok.

Összetett adatvédelmi mechanizmus az első bekapcsolástól

A BlackBerry KEY2 LE az iparág legszigorúbb biztonsági sztenderdjeinek megfelelve olyan biztonsági funkciókat ad a felhasználó kezébe, melyek extra védelmet biztosítanak mind a privát szféra, mind az érzékeny vállalati adatok számára. A Locker alkalmazás lehetővé teszi, hogy a telefonnal elkészült fotók azonnal egy biztonságos, elkülönített tárhelyre kerüljenek a telefon memóriájában. Az applikáció emellett képes elrejteni és csak felhasználói azonosítást (jelszó vagy ujjlenyomat) követően elérhetővé tenni alkalmazásokat és fájlokat.

A BlackBerry KEY 2 LE a BlackBerrytől megszokott magas szintű adatvédelmi szolgáltatásaihoz hozzátartozik a DTEK alkalmazás, mely folyamatosan auditálja a készülék biztonsági szintjét, nyomon követi az alkalmazások működését és azonnal riasztást küld az incidensekről.

A gyártó a biztonsági kockázatok csökkentése érdekében havi rendszerességgel elérhetővé teszi a készülékhez az Android operációs rendszer aktuális biztonsági frissítéseit, mely a fenti biztonsági funkciókkal kiegészítve az Android 8.1-et futtató KEY2 L-t az egyik legbiztonságosabb okostelefonná teszi a világon.

Egy telefon, két külön egyéniség

A BlackBerry KEY2 LE az első BlackBerry beépített dupla személyi fiókos funkcióval, melynek segítségével a felhasználó külön kezelheti mind a személyes, mind a szakmai közösségi média profiljait. A dupla SIM kártyával használható készülékek esetében olyan telefonszámhoz kötött alkalmazások is használhatók dupla fiókkal, mint a WhatsApp. A BlackBerry KEY2 LE gyári szoftverkínálata tartalmazza a BlackBerry Hub üzenetközpontot is, amely egységes helyen tárolja az emaileket, szöveges üzeneteket és szinte bármely közösségi alkalmazás értesítéseit.

Időben szól, ha tölteni kell

A BlackBerry KEY2 LE erőteljes és energiahatékony Qualcomm Snapdragon processzora és akkumulátora egy teljes napon át , sőt, akár még másnap is működőképes (22 óra vegyes használat). Kontextuális akkumulátor emlékeztetőjével a BlackBerry KEY2 LE megfigyeli a napi töltési szokásokat, valamint a naptárba jegyzett programokat, és javaslatokat tesz, hogy mikor érdemes feltölteni a készüléket, hogy rendelkezésre álljon pl. fontos megbeszélések, utazások és események során. A Qualcomm QuickCharge 3.0 technológiájának köszönhetően a megfelelő töltővel az akkumulátor turbósebességgel feltölthető.

Dupla kamera, mely felismeri az egész világot

A készülék dupla hátsó kamerával rendelkezik, a vadonatúj kameraalkalmazás portré móddal és szépítő funkcióval is rendelkezik. A hátlapon található kamerapáros felbontása 13 és 5 megapixel, az előlapi szelfikamera 8 megapixeles. A BlackBerry KEY2 LE Google Lens kompatibilis, így szimplán a kamera használatával új információk gyűjthetők a környezetről.

Android, mint sehol máshol

A BlackBerry KEY2 LE az Android előnyeit egyedülálló, kizárólag a BlackBerry telefonok által biztosított felhasználói élménnyel és biztonsággal párosítja. A Google Play áruház több mint egymillió alkalmazásának bármelyikét letöltve elérhető az Android által nyújtott kényelem és produktivitás olyan funkciók segítségével, mint a Google Assistant és a Google Lens.

Változatok, elérhetőség

A BlackBerry KEY2 LE vagány, feltűnő külsejű okostelefon, mely három fiatalos színvariációban érhető el. A KEY2 LE régiótól függően világűrkék, pezsgőarany és lángvörös színválasztékban lesz elérhető, szimpla és dupla SIM-es változatban. A BlackBerry új okostelefonja Magyarországon október elejétől vásárolható meg a gyártó hivatalos viszonteladó partnereinél.

A TCL Communicationről

A TCL Communication Technology Holdings Limited (TCL Communication) mobilkészülékek, internetre csatlakoztatható eszközök és szolgáltatások egyre bővülő portfólióját tervezi és gyártja TCL, Alcatel és BlackBerry márkanevek alatt. A TCL Communication a világ összes kontinensén, összesen 160 országában forgalmazza termékeit, ezzel az IDC piackutató számai alapján a 10 legnagyobb okostelefongyártók egyike. A hongkongi székhelyű cég világszerte kilenc kutatás-fejlesztési központtal rendelkezik és világszerte több ezer embernek ad munkát.

 BlackBerry KEY2 LE tulajdonságok:

Méret (HxSzxM)

150.25mm x 71.8mm x 8.35mm

Kijelző

4.5", 1620 x 1080 felbontás, 434 PPI 3:2 képarány, IPS LCD

Billentyűzet

35 billentyűs háttérvilágítással rendelkező nyomógombos billentyűzet

(QWERTY) beépített ujjlenyomat olvasóval

Szoftver

Android™ 8.1 Oreo

Memória

4GB RAM, 32GB Flash vagy 4GB RAM, 64GB Flash

Működés közben cserélhető MicroSD bemenet

Processzor

Qualcomm® SDM 636 Kryo 260 Octa-Core: 4x Gold(1.8GHz)+4xSilver(1.6GHz)

Akkumulátor

3000 mAh (typ) töltő 22.5 órás1 működéssel

9V2A 18W QC3.0 töltő

Kamera

Hátlapi – Dual kamera 13MP+5MP Dual Tone LED vakuval, HDR,

legfeljebb 4K videofelvétel 30 képkocka/másodperc, szkennelés,

Private Capture funkció, Portré (bokeh)

-13MP Fov 79.8°, Pixel-1.12um,  F2.2, Phase Detect Auto Focus (PDAF)

- 5MP Fov 84°, Pixel-1.12um, F2.4

Előlapi – 8MP Fixed Focus, selfie vaku LCD-vel, 1080p videofelvétel 30 képkocka/másodperc

Helymeghatározás

Autonóm és egyidejű GPS, GLONAS, Beidou, Galileo, OTDOA
Google Maps™ alkalmazással

Csatlakozás

USB Type-C, USB 2.0, USB OTG, NFC, FM Radio

Bluetooth

Bluetooth® 5.0 LE

Wi-Fi

802.11 b/g/n 2.4 GHz, 802.11 a/n és ac 5 GHz

4G Mobile Hotspot, Wi-Fi Direct

Hálózat

Model BBE100-1 – EMEA&APAC - single SIM

FD-LTE 1, 2, 3, 4, 5, 7, 8, 12, 17, 19, 20, 26, 28, 32 
(2100/1900/1800/1700/850/2600/900/700/700/850/800/850/700/1500 MHz)

TD-LTE 38,40, 41 (2600/2300/2500 MHz)
HSPA+ 1, 2, 4, 5/6, 8 (2100/1900/1700/850/900 MHz)

Négysávos GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)

 

Model BBE100-4 – EMEA&APAC - dual SIM

FD-LTE 1, 2, 3, 4, 5, 7, 8, 12, 17, 19, 20, 26, 28, 32 
(2100/1900/1800/1700/850/2600/900/700/700/850/800/850/700/1500 MHz)

TD-LTE 38,40, 41 (2600/2300/2500 MHz)
HSPA+ 1, 2, 4, 5/6, 8 (2100/1900/1700/850/900 MHz)

Négysávos GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)

Fejlett érzékelők

Ujjlenyomat (szóköz), Gyorsulásmérő, Magnetométer, Giroszkóp, Közelség,

Környezeti megvilágítás, Hall-effektus

Manapság eléggé divatosak a különféle podcastek, melyek a rádióműsorokra hajazva ilyen beszélgetős, interjúféle adásokat is takarhatnak. Mivel nem nagyon van kivel beszélgetnem, ezért ebben a műfajban nem túl erős a BerryBlog, de olykor azért mégis akad beszélgetőtárs, akivel le lehet ülni releváns témákról dumálni.

ontheair.jpg

Szenzor 2018. augusztus 23. - mi újság a BlackBerryvel?

Most például a Trend FM Szenzor című műsorának szerkesztői, Bodnár Csaba és Khell Bogdán (ők egyben a Mobilaréna alapítói) hívtak meg egy kis beszélgetésre -- élő adásban, amit felvételről a fenti linkre kattintva is meghallgathattok. Jót dumáltunk, köszi a meghívást!

Gyorsan tudjuk le a kötelező köröket, igen a BlackBerry még létezik, igen, a KEY2 egy billentyűzetes okostelefon és igen, van aki billentyűzetes okostelefonra vágyik, mindezt

2018-ban.

A BlackBerry Mobile, az ős-BlackBerry (mármint a kanadai cég) licencpartnere idén másodszorra vágott bele a lehetetlennek tűnő vállalkozásba: nyomógombos mobilt tervezni, gyártani, nem utolsósorban pedig eladni. A gyártó bevallottan igyekezett tanulni a tavalyi modell, a KEYone kapcsán beérkező felhasználói visszajelzésekből, így született meg a KEY2, jelen teszt alanya, ami annak ellenére, hogy szinte minden ponton előrelépést hoz az elődmodellhez képest, jelentősen szerényebb körülmények közt debütált, egy londoni bemutatón, nem pedig a szokásos barcelonai forgatagban. 

Na nem mintha ez bármit levonna a KEY2 értékéből. A teszttelefont idestova két hónapja nyúzom a gyártó jóvoltából, szóval nem mondhatnám, hogy nem volt időnk ismerkedni, ennyi idő alatt már egy párkapcsolat vagy munkakapcsolat esetén is le lehet vonni a megfelelő következtetéseket, vagyis hogy az első, lelkesedéssel fűtött napokat követően hosszú távon működik-e dolog. A válasz nyilván igen, de azért ne szaladjunk ennyire.

k2vsk1.jpg

A KEY2 - akárcsak elődje - teljesen egyedi felépítésű okostelefon, vagyis hacsak a KEYone-t nem számítjuk, nincs mégegy hozzá hasonló készülék ma a piacon. Azaz jobb híján az elődhöz lehet csak fair módon hasonlítani, amit a BlackBerry Mobile egyébként meg is tesz itt-ott, sőt, konkrétan odáig ment a cég, hogy kijelentette: a KEY2 a KEYone-használóktól érkezett visszajelzések alapján fejlődött tovább. Ami egyébként dicséretes dolog, tekintve, hogy viszonylag kevés olyan gyártó motorozik ebben a szegmensben, amelyiket kicsit is érdekli, mit is akarnak valójában a felhasználók.

A KEYone sem éppen csúnya mobil, a KEY2 pedig jól fejleszti tovább az előd dizájnjegyeit. A fekete és ezüst színben kapható mobil kicsit szögletesebb lett, mint elődje, ezzel sokkal inkább ipari dizájnra hajaz az összkép, mint a szappanforma KEYone esetében. Az előlap arányai hasonlóak, eltűnt viszont felülről a vastag, Passportoktól örökölt sáv, amibe a beszédhangszórót, a szenzorokat és a szelfikamerát rakták, azaz a kijelzőüveg a készülék pereméig ér. Ez szerintem mindenképpen jót tett az összképnek, legalábbis a két fekete okuláré most már nem mered az emberre olyan tolakodóan a telefon tetején.

k2_back.jpg

Megfordítva a telefont ismét egy műanyag hátlappal van dolga az embernek, ami ezúttal kicsit talán érdesebb lett, mint a KEYone-nál, ebből kifolyólag jobb fogást is kölcsönöz a telefonnak. A szögletes keret, és ez egyébként összességében stabilabb fogást nyújt, a csupa üveg telefonokhoz képest pedig ég és föld a különbség. Vezérlőgombok terén ugyanazt kapjuk, mint egy évvel ezelőtt (tehát bekapcsológomb, hangerőszabályzók és gyorsgomb), viszont a bekapcsológomb át lett pakolva a jobb oldalra, amivel így a jelentős többségben lévő jobbkezesek jól jártak, a balkezesek kevésbé. Én utóbbiak közé tartozom, hozzáteszem, idővel azért meg tudtam szokni, hogy nem hüvelykujjal, hanem mutatóujjal kapcsolgatom ki-be a telefont.

Az alsó és felső peremek mit sem változtak, azaz alul közében virít az USB Type-C csatlakozó, a mikrofon és a hangszóró között -- hiába a két egyforma rács, nincs sztereó hangszóró a telefonon. Felül meg biztos ami biztos ott maradt az "őskorból" egy 3,5 milliméteres jack dugalj is, amiből a vélhetően jó minőségű digitális/analóg konverternek köszönhetően kristálytisztán szól a zene. A BlackBerry a KEY2 esetében elvileg erősebb, ellenállóbb alumíniumötvözetet használt, ami első ránézésre nem feltétlenül látszik, de minden bizonnyal ennek is köze van ahhoz, hogy a KEY2 közel 20 grammal könnyebb és 1 milliméterrel vékonyabb, mint a KEYone. A két készülék méretei közt amúgy minimális az eltérés, a KEY2 picit magasabb, de egyben keskenyebb és vékonyabb is, mint a KEYone.

"Az ihletet a 9900 Bold billentyűzete adta - ami jó nagy marhaság."

Ez különösen annak fényében kisebbfajta csoda, hogy közben a gyártó állítása szerint sikerült a gombok méretét (területét) 20 százalékkal megnövelni. És akkor itt mindjárt rá is térhetünk arra a pontra, vagy komponensre, ami ennek a telefonnak a lényegét, kvintesszenciáját adja: a billentyűzetre. Először is, a bemutató során azt állította a gyártó, hogy a klaviatúra tervezése során az ihletet az egyik legnépszerűbb modell, a 9900 Bold billentyűzete adta. Ami szerintem jó nagy marhaság, de legalábbis maximum egy jól hangzó frázis, amivel az ős-BlackBerry rajongókat próbálja gerjeszteni a BlackBerry Mobile.

key2_keyboard.jpg

Először is, a négysoros, 35 gombból álló beviteli panelen teljesen egyenesek a gombsorok, ami egyébként szerintem nem feltétlenül baj. Másrészt a gombok formája inkább a KEYone-hoz hasonlít, mint bármelyik korábbi BlackBerryhez. Minden más viszont már csakugyan a régi időket idézi (amikor ugye minden jobb volt).

Kezdjük azzal, hogy változott a gombsor felülete, a fényes, kissé üvegszerű nyomógombok bemattultak, ami tapintásra már határozottan kellemesebb érzés, nem utolsósorban pedig a szitázás is jobban látszik rajtuk. Ami ennél is fontosabb: változott a nyomáspont, ez pedig sokat hozzátesz a gépelési komforthoz. A gombok puhábban, könnyebben járnak, mint a KEYone-nál, ami a méretnövekedéssel együtt már érezhetően javíthatja a gépelési komfortot és pontosságot.

A fizikai billentyűzetes mobiloknál utóbbi szempont, vagyis a gépelési pontosság kulcsfontosságú momentum. Lehet a virtuális gombsorokon gyorsabban gépelni (már aki képes megszokni), de pontosabban biztosan nem. Anélkül, hogy mindenféle (ál)tudományos fejtegetőzésbe kezdenék, ennek röviden az izommemória nevű szervezeti reakció az oka, ettől tudunk egy idő után vakon gépelni egy fizikai gombsoron, legyen szó PC vagy éppen egy okostelefon billentyűzetéről.

k2_speedkey.jpg

A gombok ráadásul egy okostelefonon éppúgy használhatók mindenféle gyorsparancsok meghívására (pl. alkalmazások megnyitása, különböző funkciók és parancsok futtatása), mint egy PC-n, ez ismételten egy olyan funkció, ami egy full tapis telefonnal elég problémás lenne megoldani. Részben az Android működéséből fakadó limitáció volt eddig, hogy ezeket a gyorsparancsokat csak a főképernyőn lehetett elérni, a BlackBerry azonban egy ügyes trükkel átvágta a rendszert: felrakta a billentyűzetre a Speed Key gombot, a jobb oldali shift helyére.

A Speed Key lényege tehát röviden annyi, hogy a segítségével bármilyen alkalmazáson, menüponton belül el lehet érni a billentyűzetre felprogramozott gyorsparancsokat. Ezzel -- legalábbis elvileg -- például sokkal könnyebb az alkalmazások közti váltás, mint amit az Android alapból képes nyújtani. Azért csak elvileg, mivel a Speed Key használatához mindenképpen két kéz kell, bár ez egyébként jobban belegondolva igaz az egész fizikai gombsorra is, vagyis ezzel a géppel hatékonyan, gyorsan csak két kézzel lehet gépelni.

A KEY2 billentyűzete tovább viszi a Passportnál eredetileg megjelent elképzelést, vagyis a gombok (egész pontosan a gombsor) nem csak a nyomásra, hanem az érintésre is reagálnak, az alsó négy gombot leszámítva. Ennek elsősorban a szövegbevitel és a tartalomgörgetés során láthatja nagy hasznát az ember, a KEY2 ezen a téren sok előrelépést nem hozott. Sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy a prediktív szójavaslatok beillesztése továbbra is kissé esetleges, különösen a billentyűzet középső sávjában, bár lehet a hiba bennem van -- de tisztára olyan, mintha itt nem lenne olyan érzékeny az érintőfelület. Nem változott a szóköz billentyűben elhelyezett ujjlanenyomat-szkenner funkció sem, bár maga a gomb szélesebb lett, mint volt, és talán az érzékenysége, vagy a pontossága is javult, részben a nagyobb méretnek köszönhetően.

Az új billentyűs BlackBerry megtartotta elődje kijelzőjét, vagyis adott a 3:2-es képarányú, 4,5 hüvelykes, 1080x1620 pixeles IPS panel, aminek az alján fixen ott vannak az Android navigációs gombok. Ez talán a KEY2 egyik legtöbbet kritizált pontja, mondván lehetett volna oda hasznos kijelzőtartalmat is tenni, meg a Google különben is az Android P-vel átvariálja az egész rendszert. Mondjuk tegyük hozzá, hogy ha az arányokat meg akarja tartani a gyártó, akkor nem csak a magasságát, hanem a szélességét is növelni kellett volna a kijelzőnek, vagyis az egész telefon nagyobb lett volna. Szerencsére a KEYone-nal ellentétben a navigációs gombok itt legalább már csak akkor világítanak, ha a billentyűzetvilágítás aktív.

"Az architekturális változások, a több és gyorsabb memória, a gyorsabb grafikus feldolgozóegység tehát egyértelműen jót tettek a teljesítménynek."

Ha a KEY2 egyik legtöbbet kritizált pontja a fix Android navigációs gombok, akkor a másik a készülékbe épített felső-középkategóriás rendszerchip, a Snapdragon 660, vagy legalábbis amit ez a chip látszólag képvisel a készülék árához képest. Erről tudni kell, hogy architekturális szinten a felsőkategóriás szériának, a 835-845 lapkáknak megfelelő, tavaly májusban bejelentett lapka. A középkategóriában egy nála erősebb létezik, ez az idén májusi 710-es, amit tudomásom szerint egyetlen gyártó sem pakolt még bele a telefonjába.

A Snapdragon 660-ról mindent el lehet mondani tehát, csak azt nem, hogy elavult és lassú. Már a KEYone teljesítményével sincs komolyabb probléma az átlagfelhasználás során, de tény, hogy az elődmodellben lévő lapka némileg hektikusabb felhasználói élményt biztosít, bár ennek lehet köze ahhoz, hogy a KEY2-ba 3 (illetve a fekete változat esetén 4) GB rendszermemória helyett 6 GB LPDDR4 memória került.

Az architekturális változások, a több és gyorsabb memória, a gyorsabb grafikus feldolgozóegység tehát egyértelműen jót tettek a teljesítménynek (meg persze az időtállóságnak), miközben a KEY2 belső komponenseinek fogyasztása nemhogy nőtt volna, hanem éppen ellenkezőleg: csökkent. Tekintve, hogy az akkumulátor kapacitás nem változott az elődmodellhez képest, ez azt jelenti, hogy nőtt az egy feltöltéssel elérhető üzemidő, ami nálam azt jelentette, hogy a telefon éppen kihúzta két napig egy töltéssel, míg a KEYone esetében lényegében ugyanaz a felhasználói környezet néhány órával hamarabb kifektette az akkut.

Ha már a felhasználói környezetnél tartunk, a KEY2 értelemszerűen már Android 8.1-gyel érkezik (ezt a verziót hamarosan a KEYone is megkapja majd), ennek megfelelően a rendszer itt-ott kissé átalakult, főleg a beállítások menüponthoz és az értesítésekhez nyúlt hozzá a Google, de az Android 5 óta szignifikáns változást jellemzően már nem mutat a rendszer UI szinten. 

A szoftvercsomag része továbbra is a BlackBerry saját fejlesztésű applikáció-környezete, a Hub+, aminek a központi eleme a Hub üzenetkezelő platform, de van saját névjegyzék, naptár, jegyzetelő és feladatütemező app is, nem beszélve a biztonsági auditot végző DTEK alkalmazásról, ami folyamatosan figyel a háttérben arra, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a készülékkel, legalábbis (mobil)biztonsági szempontból.

dtek-final-multi1.png

Megváltozott viszont, fontos új funkcióval gazdagodott a Motionnel debütált privát tárhelyként funkcionáló Locker. A korábbi működési mechanizmust (fotókat és fájlokat helyezhetsz el egy jelszó, illetve ujjlenyomat által védett, külön titkosított tárterületen) kiegészítette a gyártó, így a KEY2 esetében már nem csak állományok helyezhetők a Lockerbe, hanem komplett alkalmazások is. Vagyis bármelyik app esetén könnyűszerrel beállítható, hogy csak akkor induljon el, ha előtte azonosította magát a felhasználó. Banki vagy egyéb, szenzitív adatokat tartalmazó appok esetén mondanom sem kell, mennyire hasznos funkció lehet ez.

Van még néhány app, amit a gyártópartner, a TCL rakott a telefonra, ilyen például az FM rádió vagy a diktafon, de ezzel lényegében ki is merül a gyárilag installált alkalmazások köre, marad a vegytiszta Android, amit a BlackBerry a rendelkezésre álló lehetőségek mentén úgy buherált meg, hogy minél kevesebb támadási ponttal szolgáljon. A cég emellett igyekszik hamar javítani az Android biztonsági hibáit is, így a Google által kiadott javítócsomagok rendszeresen jönnek a KEY2-ra (vélhetően a megjelenéstől számított jó pár évig).

"Egyértelmű, hogy ez a gyártó nem a kamerával akar kitűnni a tömegből."

A KEY2 bemutatója során direkt a végére hagytam a kamera képességeinek a taglalását. Ez talán az a terület, ahol a gyártók manapság a leghevesebb, vérre menő küzdelmet folytatják, amiben meg tudják, meg akarják különböztetni magukat a konkurenciától. Bár a BlackBerry Mobile -- elsőként a BlackBerryk közül -- dupla kamerát rakott a KEY2-ra, a fotók minőségét összehasonlítva a "nagyokéval" hamar egyértelművé válik, hogy ez a gyártó nem a kamerával akar kitűnni a tömegből. Nappali fény esetén nincs gond a képekkel, gyér megvilágítás mellett viszont már elvérzik a KEY2 kamerája, pontosabban nem hoz semmi előrelépést a KEYone-hoz képest.

Nappali képek

Éjszakai képek

Portré

A dupla szenzorral azért lehet jópofa dolgokat csinálni, például optikai zoom (szerű) effektet, meg ott van ugye a portré mód, aminél szépen elmossa a hátteret a szoftver a két szenzor által készített fotók összekombinálásával. Hát nem tudom, biztos vannak, lesznek sokan, akik nem értenek velem egyet, de én azt hiszem a KEY2-nak nem feltétlenül kell a csúcs kameramobilokkal versenyre kelnie, ez a telefon egyszerűen nem erről szól, és szerintem bár kétségtelenül jó lenne, ha minden okostelefon Huawei P20 szintű fotókat lőne, ez a funkció manapság túlságosan is nagy hangsúlyt kap a komplett csomag értékelése során.

És hogy akkor miről is szól a KEY2? A kommunikációról. Elsősorban szöveges kommunikációról. A BlackBerry KEY2 a nagy elődökhöz hasonlóan kommunikátor, gyakorlatilag minden annak van alárendelve, hogy az eszközzel minél több és pontosabb szöveget tudjon írni a tulajdonosa. Másrészt a biztonságról, vagyis arról, hogy a felhasználó mind a privát szféráját, mind a munkakörnyezetét biztonságban tudhassa, ha a KEY2-t választja. Már amennyiben ez a telefonon múlik persze.

Más kérdés, hogy a ma piacon lévő okostelefonok jellemzően nem a fenti két szempont alapján készülnek, részben mesterségesen teremtett, részben valós felhasználói igényekre válaszul. Ebben a világban a BlackBerry KEY2 mondhatni szükségszerűen őskövületnek számít, pedig szerintem a BlackBerry Mobile idei zászlóshajója csak ügyesen nyúlik vissza a gyökerekhez, miközben ízig-vérig modern, nem utolsósorban pedig egy teljesen ellaposodott mezőnyben igazán különleges okostelefon marad.

BlackBerry KEY2 tulajdonságok
Kijelző 4,5 hüvelykes, 1080x1620 pixeles felbontással (kb 433ppi), IPS
Processzor Qualcomm Snapdragon 660, 4x Kryo 260 LP @ 1800 MHz és 4 x Kryo 260 HP @ 2200 MHu maggal. GPU: Adreno 512
Memória 6 GB LPDDR4 rendszermemória, 64 GB háttértár, microSD-kártyával bővíthető 256 GB-ig
Rádiós egységek 4G/LTE (Cat11 600/75 Mbps maximális sávszélesség), 802.11ac Wi-Fi, Bluetooth 5.0, NFC
Bevitel 35 gombos BlackBerry QWERTY billentyűzet
Kamera
  • 12 MP, látószög: 79,3°, nagyméretű pixel – 1,28 um, F1.8, kettős fázisdetektoros autofókusz (kettős PDAF)
  • 12 MP látószög: 50°, Pixel-1,0 um, F2.6, fázisdetektoros autofókusz (PDAF)
Akkumulátor 3500 mAh kapacitású, nem eltávolítható Li-Ion, Qualcomm Quick Charge 3.0 kompatibilis töltőrendszerrel
Operációs rendszer Android 8.1 (Oreo)
Csatlakozás USB 3.1 Type-C csatlakozó, OTG támogatással
Méretek és tömeg 151,4 x 71,8 x 8,5 mm, 165 gramm

Ma menetrend szerint debütált Újdelhiben az Optiemus által gyártott két vadonatúj BlackBerry, az Evolve és Evolve X, melyekről tudni kell, hogy egyrészt nem a nyomógombos vonalat erősítik (ezt mondjuk már régóta tudni lehetett), másrészt pedig kizárólag az indiai piac számára készülnek, vagyis mifelénk elvileg nem lesz kapható -- persze ez nem jelenti azt, hogy néhány leleményes "importőr" nem fogja behozni a készülékeket az országba. Két készülékről beszélünk tehát, melyek a minimális dizájnváltoztatások mellett a rendszerchipekben és a kamerafelépítésben különböznek egymástól.

A nagyobb tudású, Evolve X névre hallgató típus érdekessége, hogy gyakorlatilag olyan a készülék, mintha a KEY2 belső komponenseit (ad abszurdum komplett alaplapját) kapta volna meg, ugyanaz a rendszerchip, egy Snapdragon 660 dolgozik benne, a rendszermemória 6 GB a háttértár pedig mit tesz a véletlen 64 GB. A 4000 mAh-s akku brutális akkuidőt vetít előre ebben a felállásban, hiába a nagyobb, 5,99 hüvelykes, FHD+ felbontású LTPS kijelző. 

A mobil hátlapján található egy 13 és egy 12 megapixeles kamera , meg az ujjlenyomat-szkenner. Apropó hátlap, itt sem üveg szerencsére a borítás, hanem mintázott műanyag, legalábbis a fotók alapján. A készülék támogatja a QuickCharge 3.0-s gyorstöltést és a vezeték nélküli töltést is, utóbbihoz a BlackBerry saját töltőt is kínál.

Az Evolve a fentiekhez képest valamivel gyengébb eresztés, a Snapdragon 450-es chip mellé csak 4 GB memória jár (a háttértár marad 64 GB), a kamera két 13 megapixeles szenzorból áll (ebből az egyik monokróm), nincs vezeték nélküli töltés és QuickCharge gyorstöltés sem. 

Az Evolve X valamikor szeptemberben kerülhet forgalomba, 34990 indiai rúpiáért cserébe, az Evolve pedig már ebben a hónapban kapható lesz, 24990 rúpiás áron. Megspórolom az átszámítást, jelenlegi árfolyamon ez nagyjából 142 ezer és 101 ezer forintot takar.

BlackBerry Evolve/Evolve X: specifikációk

BlackBerry Evolve BlackBerry Evolve X
Operációs renszer Android 8.1 Oreo
DTEK by BlackBerry
Android 8.1 Oreo
DTEK by BlackBerry
Kijelző 5.99-inch 18:9 FHD+
(2160x1080) LTPS display
Gorilla Glass 5
5.99-inch 18:9 FHD+
(2160x1080) LTPS display
Gorilla Glass 5
Rendszerchip Octa-core Qualcomm Snapdragon 450
Eight Cortex A53 cores up to 1.8GHz
Octa-core Qualcomm Snapdragon 660
4x2.2GHz Kryo 260 + 4x1.8GHz Kryo 260
GPU Adreno 506 Adreno 512
RAM 4GB 6GB
Háttértár 64GB 64GB
Hátlapi kamera 13MP + 13MP
RGB + monochrome
12MP (f/1.8, 1.4um) + 13MP (f/2.6, 1.0um)
PDAF, LED flash, 4K videofelvétel
Előlapi kamera 16MP (f/2.0) 16MP (f/2.0)
Vezeték nélküli csatlakozás LTE with VoLTE
Wi-Fi 802.11 a/b/g/n, Bluetooth 4.2
GPS, GLONASS
LTE with VoLTE
Wi-Fi 802.11 ac, Bluetooth 5.0
GPS, GLONASS
Akku 4000mAh battery
Quick Charge 3.0 (USB-C)
Wireless charging
4000mAh battery
Quick Charge 3.0 (USB-C)
Wireless charging
Ujjlenyomat-szkenner Hátlapon Hátlapon

 

Ha emlékeim nem csalnak, a BlackBerry Mobile illetékesei már az éve lején elhintették, hogy idén két billentyűzetes BlackBerry kerülhet piacra, amiből az egyik, a KEY2 (Athena) éppen a napokban érkezik meg a boltok polcaira, a másikról pedig pletykaszinten annyit tudni, hogy egy olcsóbb modellről lesz szó. Az egyelőre csak Luna kódnéven becézett, butított KEY2-ról szokás szerint Evan Blass tett ki a Twitterre az első képet, amin nos, mondjuk úgy, nem sok minden látszik:

luna_back.jpg

Annyit azért ki lehet olvasni a képből, hogy az arányok egy az egyben a KEY2-nak felelnek meg, van dupla hátlapi kamera, és mintázott billentyűzet (ami kicsit más mintájú és első ránézésre más anyagú is, mint a KEY2-nél). Blass szerencsére elkotyogott két lényeges dolgot is a telefonnal kapcsolatban, amit ő csak KEY2 Lite-nak nevez: egyrészt

három színben, vörösben, kékben és rézbarnában lesz kapható,

másrészt pedig

méretét tekintve pont ugyanakkora lesz, mint a KEY2.

A Lunáról egyelőre nagyjából ennyi az összes - nem hivatalos - infó, amit tudni lehet, mindenesetre kíváncsi leszek, hogy ezek a színvariációk hogyan mutatnak majd (a fotón láthatóan egy vörös színű készülék van, de a hátlap ugye egységesen fekete), és főleg az eredeti KEYone-hoz képest mit tud majd maga a hardver.

Nem lennék meglepve, ha napokon belül további, ezúttal bizonyára árulkodóbb fotók is napvilágot látnának a BlackBerry Mobile második idei QWERTY-s mobiljáról. A Luna Blass információi szerint augusztus végén, szeptember elején debütálhat.

Via Twitter.

A BlackBerry Mobile legújabb, ikonikus billentyűzetet tartalmazó okostelefonja, a KEY2 hamarosan érkezik Magyarországra! 

blackberry_key2_og.jpg

Remélhetőleg nem is olyan soká, hiszen a gyártó ígérete szerint Kelet-Európában július végén kerül forgalomba a KEY2 ezüst és fekete színben egyaránt. A QWERTY-s mobilra már felvesz előrendelést a BerryBolt, ahol szokás szerint a beérkezésük sorrendjében teljesítik a megrendeléseket. Ahogy tavaly a KEYone-nál, úgy idén a KEY2 esetében is felfokozott érdeklődésre számít a rajt során a kereskedő, így ha az elsők közt szeretnél magadnak egy KEY2-t, érdemes mielőbb leadni rá a megrendelésedet az alábbi hivatkozásra kattintva:

BlackBerry KEY2 előrendelés

A KEY2 mellett gyári és utángyártott tartozékok széles választékát kínálja a BerryBolt, a kezdeti választékból ezen az oldalon csemegézhetsz.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.