Figyelem, igazi HARDCORE CONTENT következik!

Történt ugyanis, hogy Amerika leghíresebb reality-sztárja, egyben zenészfelesége, Kim Kardashian West a héten komoly krízist kellet kiálljon: Tönkrement az egyik legbecsesebb kincse, egy BlackBerry Bold, mely talán az utolsó működő készülék lehetett a planétán, lévén több mint öt éve került piacra. Többek között ezt a készüléket szorongatja a kezében az alábbi képen is:

kimkbb3.jpg

Az mindenesetre biztos, hogy a telefon ma már gyakorlatilag sehol sem szerezhető be, Kim ezért most kénytelen döntést hozni a hogyantovábbról, a témával kapcsolatos bizonytalanságát, egyben a Bold elvesztése iránt érzett keserűségét pedig twitter-üzenetekbe rejtette.

Szerencsére a BlackBerry is ott van a Twitteren, így hamar felajánlotta a cég a segítséget Kimnek, mielőtt még valami ŐRÜLTSÉGET csinálna:

Közben a Fortune riportja szerint már el is küldték a világ alighanem legnagyobb mellű BlackBerry-rajongójának a cég legújabb androidos mobilját, a DTEK50-et, aminek ugyan nem sok köze van a Boldhoz, de mégiscsak egy BlackBerry. Hogy Mrs. West, végül használni fogja-e, vagy tényleg beváltja őrült fenyegetését, és két iPhone-t szerez be magának, az valószínűleg napokon belül eldől, addig lélegzetvisszafojtva figyeljük a celebvilág híreit.

Via Fortune via TMZ.

Aki régóta követi a blogot, emlékszik rá talán, hogy volt egy rendszeres rovat itt heti BB-celeb néven. A rovat aztán idővel Lewis Hamilton és Nico Rosberg mindenféle ténykedéseire fókuszált jobb híján, pedig a régi szép időkben (amikor ugye minden jobb vót') gyakorlatilag minden híresség BlackBerryvel a kezében járt-kelt. Egy olyan korszak volt ez, ami most mintha talán újra éledezne:

Most az ős-rajongók megint verhetik persze az asztalt, hogy miért pont a PRIV, meg már megint az Android, pedig a Napnál is világosabb, hogy ha egy híresség egy megbízható, stabil és modern okostelefont használhat, temérdek alkalmazással (mert már a celebek sem csak SMS-eznek és e-maileznek), aminek ráadásul komoly presztízsértéke van, akkor a PRIV egész jó alternatíva lehet a számára.

De legalábbis annyi biztos, hogy Henry szereti a BlackBerry új zászlóshajóját, és szerintem nem ő az első és utolsó híresség, akit a PRIV potenciálisan visszacsábít a BlackBerry-táborba.

Via Twitter.

Címkék: celeb henry thierry

Ha meg kellene nevezni az egykori Guns N' Roses tagjait, őszintén szólva Axl Rose-nál és Slash-nél megállna a tudomány nálam, ez a két faszi valahogy annyira uralta az egész csapatot, hogy már-már fel sem tűnt, hogy a háttérben azért akadtak még tagjai a bandának. Ott volt például Duff McKagan, a basszeros, aki éppen csak túlélte a 20-as éveit (melyik rocksztár nem?), most pedig a zenélgetésen túl könyveket ír, Harley Davidsonon motorozik és éli a nyugdíjas rockerek arany életét.

A most 51 éves McKagan volt olyan előzékeny, és frissen megjelenő, életvezetési tanácsokat (!) tartalmazó könyvében elárulta, hogyan tartja magát karban, miután felgyógyult súlyos drogfüggőségéből és az alkoholizmusból, hogy olyan felelősségteljes feladatoknak éljen, mint a munka, illetve a családapaság:

"Miután felkelsz, van jó pár órád, amit azzal tölthetsz, amihez csak kedved van. Használd ki okosan ezeket az órákat, igazi szenvedéllyel hozz létre új dolgokat, dolgozz emberekkel, építs közösséget, és meglátod, csodákra leszel képes."

Szép gondolatok, végső soron én is pont erre törekszem, csak nekem nincs Harley-m, de közös pontunk azért még akad McKagannel: ő is és én is BlackBerryre hagyatkozunk a munkánk és magánéletünk során. Az egykori GnR tag most éppen egy Porsche Design-féle P'9983-mal tolja, amin saját bevallása szerint legalább olyan gyorsan tud gépelni, mint a notebookján. 

"A családtagjaim iPhone-t használnak, de én egyszerűen képtelen lennék gépelni egy ilyen telefonon. Olyan számomra [az iPhone] mintha valami olcsó gitáron játszanék, amin le sem lehet fogni rendesen az akkordokat. A BackBerrym ehhez képest egy olyan hangszer, mely pontosan az én igényeimnek megfelelően lett behangolva."

Istenem, ha ezt előbb olvasom, teleraktam volna Guns N' Roses poszterekkel a szobám falát tinédzser koromban!

duffmckagan.jpg

Aztán van még itt pár szép gondolat zárásként, amivel McKagan igazi rocksztár-módra szól be pár száz millió embernek, számomra annál kedvesebb szavakkal (az idézetek McKagan Hogyan légy férfi című könyvéből származnak):

"Kitartok a kütyüjeim mellett, ezért folyton rácsodálkozom az iPhone-sznobságra. De most komolyan, ez mindent elárul arról, hogyan tekintünk a lojalitásra. Én egy lojális faszinger vagyok, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. (...) A lojális embernek egész gyermekkorában hű társa egy jó kutya. A lojális embereknek olyan anyjuk van, akire szentként néznek fel. A lojális embereknek rosszul esik, ha mások sárba tiporják a hitüket. A lojális emberek kitartanak a BlackBerryjük mellett..."

 

"A BlackBerryk manapság ritkák,  mint a fehér holló, de azért még látni belőlük párat az utcán. (...) Mi, BlackBerry felhasználók pontosan tudjuk, mi a pálya, mi vagyunk azok, akik az igazán fontos dolgokkal törődünk, melyek előrébb viszik ezt a világot..."

 

"...De te erre rá se hederíts. Úgyis leköti az idődet az Instagram, majd mi foglalkozunk az igazán menő dolgokkal."

Via Inside BlackBerry blog.

Mesut Özilt valószínűleg keveseknek kell bemutatnom, ha láttál már világ- vagy európa-bajnoki futball tétmeccset a német válogatottal, vagy követed az angol első osztályban szereplő sztárcsapatok mérkőzéseit, szinte biztosan ugrottál már fel a fotelből/sörpadról a török származású középpályás-csatár egy-egy jól eltalált labdaérintését követően. 

Özil jelenleg az Arsenal játékosaként tengeti életét (mint az közismert), a messzi Szingapúrban töltött látogatása során pedig küldött nekünk néhány felvételt is magáról, íme:

ozil.jpg

A képről két dolog látszik: egyrészt Szingapúr még mindig lélegzetelállító, másrészt pedig a német világbajnoki válogatott tagja elég jó ízléssel választ magának okostelefont. Özil a vörös színű Passportjával azért nem az egyetlen német klasszis, aki a BlackBerry mellett voksolt, ott van például Nico Rosberg F1-es pilóta is, aki egyébként úgy hírlik szintén szereti rúgni a bőrt.

Más kérdés, hogy Özil alighanem elég gyorsan kicselezné a német autóversenyzőt a pályán - már ha az a pálya nem történetesen éppen a Hungaroring.

Via Twitter.

Bár Lewis Hamiltonról köztudott, hogy rappereket megszégyenítő lazasággal éli olykor az életét, az utóbbi időben kissé feszültebbnek tűnő csapattársát, Nico Rosberget sem kell azért nagyon félteni. Mondjuk Rosberg mostani, kisimult ráncaihoz kétségtelenül hozzájárulhatott, hogy Szujói kifejezéssel élve senkitől sem zavartatva megnyerte a hétvégi Formula 1-es versenyt Barcelonában, ez pedig saját bevallása szerint a jövőre nézve is sok pozitív energiát biztosít neki.

A fenti rövid twitteres videoüzenetében mindezt kényelmes henyélés közepette mondja el a német, miközben a fehér BlackBerry Passportján böngészgeti a megválaszolandó üzeneteket. Az üzenetből még az is kiderül, hogy ő tulajdonképpen nem csinált semmit máshogy, mint szokott, csak nyomta a gázt meg tekerte a kormányt jobbra-balra. Pofonegyszerű, nem?

Május 21-24-én meglátjuk, kitart-e a pozitív energia, hiszen jön a monacói nagydíj, ahol egyébként tavaly éppen Rosberg vehette át a győzelmi trófeát II. Albert monacói hercegtől.

Én ÚGY TUDTAM, hogy az Egyesült Államok elnökeinek szinte a kezdetek óta hű társa a BlackBerry!

lincoln_whiteclassic.jpg

Via Twitter.

süti beállítások módosítása