Javában zajlik Moszkvában az atlétikai világbajnokság, ahol az egyik legnézettebb futószám a férfi 100 méteres rövidtávfutás, melyet természetesen idén is, akárcsak tavaly Londonban az olimpián, Usain Bolt jamaikai sprinter nyert meg, saját bevallása szerint nem túl jó, 9.77-es idővel (állítólag a kissé fájós lábára fogta az eredményt).

bolt_wins.jpg

bolt_q10.jpg

Bolt már szerepelt a BerryBlogon, de azt hiszem ez az eredmény fájós láb ide- fájós láb oda, mindenképpen újabb említést érdemel, már csak azért is, mert a jamaikait múlt héten lencsevégre kapták Londonban a Hublot márkaboltban, ahol két órán keresztül válogatott magának órát -- a BlackBerryje társaságában.

Szóval a lényeg, hogy a világ leggyorsabb embere is a világ leggyorsabb okostelefon-rendszerét választotta. Kapjátok el, ha tudjátok!

Via CrackBerry.

Címkék: celeb bolt bb usain

A Formula 1-es cikrusz a múlt hétvégén Magyarországon járt, ami minden autósport-rajongót a végletekig felcsigázott, ráadásul a futamot Lewis Hamilton nyerte a Mercedes AMG Petronas, no meg a BlackBerry színeiben. Lewis első győzelmét aratta a Mercedessel, ráadásul ahhoz képest, mennyire az esélytelenek nyugalmával állt hozzá a versenyhez, elég meggyőző fölénnyel nyert. Úgyhogy mindenképpen dukál neki még egy poszt itt a BerryBlog heti BB-veleb rovatában.

hamilton_sajtotajekoztato.jpg

A fenti felvétel a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján készült, Lewis láthatóan egy Q10-zel a kezében készített fotókat az újságírókról, vagy lehet csak úgy tett, mintha fotókat készítene, és valójában ex-csajának, Nicole Scherzingernek a monokinis fotóit nézegette. (Bónuszként a képen Kimi Räikkönnen is felfedezhető, bár neki nem biztos, hogy BlackBerryje van, de azért persze bírjuk őt is.)

Kösz a tippet Péternek!

Aki régóta olvasója a BerryBlognak, emlékszik rá, hogy volt, illetve van egy rovatunk, a heti BB-celeb, ami szerintem most már nagyjából hónapok óta nem jelentkezett -- az utolsó celebünk talán Alicia Keys volt, a BlackBerry új kreatív igazgatója, akit egy meccsen kaptak le a fehér Z10-ével. A gyártó nehéz hónapjai a celebfelhozatalra is rányomták a bélyegüket, ma már tényleg lepkehálóval kell fogni a BB-hez ragaszkodó hírességeket.

dicaprio.jpg

De azért a jelek szerint semmi sincs veszve, hiszen itt van a Titanic hőse, Leonardo DiCaprio, akit egy fekete Z10-zel fotózott le egy paparazzo -- DiCaprio szemmel láthatóan fotózgat vagy videózgat a telefonnal, bár hogy a készülékből kilógó kábel hová csatlakozik, az rejtve marad a szemünk elől, vagyis ez már örökre a sztár intim zónájának a titka marad.

DiCaprio egyébként régi BB-hívó, fotózták már le 8520-szal meg 9900-assal is, úgy látszik a QWERTY-t nem szereti már annyira, vagy csak a szolgáltatójánál nem árulják egyelőre a telefon nyomógombos testvérét, amire van esély, hiszen Amerikában egyelőre elvétve kapható csak a Q10.

Szóval a lényeg, hogy a BB-celebek nem tűntek el, Leonardo DiCapriót pedig nem nyelte el az Atlanti Óceán. Remélem most mindenki hátradőlt és megnyugodott.

Keke Rosberg finn Formula 1-es világbajnok egyébként német nemzetiségű fia, Nico Rosberg ugyan a 2013-as világbajnokság nyitó hétvégéjén nem ért célba autójával, mindez nem akadályozta meg abban, hogy a Formula1.com számára egy jó hangulatú interjút adjon.

rosberg.jpg

Nem mélyinterjúról van szó, amolyan kérdezz-felelek inkább, kedvenc állatokról, sportolókról, zenékről, meg a legféltettebb kincsről. Ez utóbbi kapcsán idézném az interjút:

A legféltettebb kincsem...

NR: Bármennyire is szomorúan hangzik, a BlackBerrym.

Hohó, már miért lenne ez szomorú, vagyunk még így páran Nico! Mindez persze lehet, hogy nem a véletlen műve, az ifjabbik Rosberg nemrég kapott ugyanis egy Z10-et csapattársával, Lewis Hamiltonnal együtt, ezzel párhuzamosan felkerült az autójára meg az overáljára a BlackBerry felirat. De ne legyünk rosszhiszeműek, Rosberg minden bizonnyal hosszabb ideje kötődik a márkához, mint ahogy sok más F1-es pilóta.

Remélem azért a hétvégén Malajziában nagyobb sikerrel jár a csapat, mint Ausztráliában, jó lenne újra BlackBerryt látni a dobogón.

Címkék: celeb rosberg nico

Holnap a szabadedzésekkel Melbourne-ban hivatalosan is elkezdődik a Formula-1 szezon, újra lehet izgulni a kedvencekért, meg verni az asztalt Szujó Zoltán értő kommentjei miatt. A világbajnoki szezonra felsorakozó csapatok erőviszonya szakértők szerint soha nem volt még ilyen kiegyensúlyozott -- bár minden évben ezt hallani, tény, hogy Lewis Hamilton helye ott van a dobogón.

hamilton_helmet2.jpg

Ehhez a világbajnok új csapata, a Mercedes AMG Petronas is igyekszik minél inkább hozzájárulni, a csapat sikeréhez pedig az olyan szponzorok igyekeznek hozzájárulni, mint a BlackBerry, mely az istálló egyik főszponzora lett idén. A szezonrajtra következzék egy kis rövidfilm, amiből többek közt kiderül, hogy amikor Hamilton éppen nem a gázt nyomja a lábával, szívesen BBM-ezik a barátaival, családjával. 

Úgyhogy remélem tudod, kinek kell szurkolni vasárnap.

Oké, ennek is eljött az ideje, megjelentek a női mellek a BerryBlogon, de most mit csináljak, ha egyszer a nők eme másodlagos nemi jegyei a világ egyik legjobb marketingeszközeinek számítanak? Itt van bizonyítékul mindjárt egy kanadai szépség, Rachelle Wilde esete a BlackBerry Z10-zel, mert  bár az alábbi videobemutató még csak fel sem tárja igazán a hölgy szépségeit, mégis -- árulják már el az urak! -- ki tud figyelni a telefonra?

Egyébként nem tudom feltűnt-e, de a kamerafunkciók bemutatása elég komoly hangsúlyt kapott ebben a tesztben, de hát ez van, ha az ember egy olyan nőnek ad a kezébe egy telefont, akiről ezerszámra készülnek a fotók...

rachellewilde.jpg

Nem is akármilyenek (ez a fotó nem BlacKBerry Z10-zel készült).

süti beállítások módosítása