Vannak azok a képek különböző kütyükről, többek közt BlackBerrykről is, melyek valójában élethű számítógépes rajzok, és mára már olyannyira közkedveltek, hogy egész netes szubkultúra épül rájuk. Ezekből a rajzokból, más néven renderekből készített egy szakajtónyit a frissen indult twobb.net, melytől a továbbiakban alighanem több, hasonló alkotást lehet majd várni.

A blog által készített képek különlegessége, hogy megpróbálja kontextusba helyezni a kütyüt, jelen esetben a Venice kódnevű BlackBerry-csúszkát, mely itt most éppen egy pohár whiskyvel pózol egy képen, minden whisky- és BlackBerry-fanatikus nagy örömére. 

Ha valakinek nem rémlene, ez az a készülék, amit a BlackBerry a Mobile World Congress alkalmával mutatott be, és ami a legfrissebb hírek szerint mégsem a nyáron jelenik meg, hanem inkább az év vége felé. Addig még sok whisky, izé, víz lefolyik a Dunán, szóval alighanem fogunk még látni ilyesfajta rendereket és persze fotókat is az eszközről.

Via twoBB.net

Az idei Mobile World Congress legérdekesebb telefonjáról továbbra sem tudni semmi konkrétumot, és a semmit most úgy értsétek, hogy még a nevét sem hozták nyilvánosságra, már azon kívül persze, hogy a BlackBerry logó lesz rajta. A szétcsúsztatható, billentyűzettel, és a Samsung Galaxy S6 Edge-hez hasonlóan íves kijelzővel ellátott készülék prototípusát Barcelonában nagyjából 5 másodpercre villantotta fel a cég illetékese, Ron Louks, ez azonban elég volt ahhoz, hogy készüljön belőle pár irtózatosan menő render, vagyis számítógépes grafikával készített rajz, ami már majdnem fotó.

Ilyenkor szinte magától értetődő, hogy a nem hivatalos képek mellett nem hivatalos termékinformációk is elkezdenek terjengeni, ezeket a kedvünkért szintén egy csokorba szedte a BlackBerrycentral:

  • 5,1"-es, 2560x1440 pixeles kijelző (ez egy az egyben a Samsung Galaxy S6 Edge kijelzője)
  • Dupla négymagos processzor
  • 16 megapixeles hátlapi, 5 megapixeles előlapi kamera
  • 35 gombos, érintésérzékeny QWERTY-billenytűzet, a kijelző alá becsúsztathaó
  • 3650 mAh-s akkumulátor
  • BB10 OS v10.3.2-es verziójával

Bár a rendszermemóriával kapcsolatban nincs semmi konkrét infó vagy spekuláció, meg lennék lepve, ha kevesebb memória kerülne ebbe a mobilba, mint a Passportba, szóval nyugodtan lehet legalább 3 GB rendszermemóriával és 32 GB háttértárral számolni. 

Bár nem műszaki adat, de legalább olyan fontos, vagy még fontosabb szempont a készülék ára: Ezen a téren szerintem a Passport árszintjére számíthatunk eleinte, vagyis a nevenincs csúcs-BlackBerry alsó hangon 200 ezer forintba fog kerülni függetlenül, de nem tartom elképzelhetetlennek az ennél magasabb induló árat sem.

A harmadik negyedévig (ebben az időszakban várható a típus piacra kerülése) még sok víz lefolyik azért a Dunán, de ilyen árszinten muszáj lesz bevinni a szolgáltatókhoz a készüléket a BlackBerrynek, ha értelmezhető eladásokat akar produkálni a típussal.

Via BlackBerrycentral.

Az idei Mobile World Congressnek is vége, lehet vágni a centit, hogy a kiállításon bejelentett újdonságok megjelenéséig még hány nap van hátra. Már ha egyáltalán szó volt arról, mikor jelennek meg.

visa_1.jpg

A barcelonai nyüzsgés egyik legizgalmasabb, egyben legrejtélyesebb készülékét kétségtelenül a BlackBerry prezentálta -- körülbelül öt másodpercig, majd ezt követően soha senki nem láthatta a mobilt. Ennyi idő alatt még a legrátermettebb bloggereknek is komoly kihívás lefotózni az eszközt (a BlackBerry által készített egyetlen hivatalos fotót lásd fent).

Az új BlackBerry sliderről azonnal napvilágot láttak különböző találgatások, sőt, volt aki a rendelkezésre álló pár elcsípett fotó alapján elkészítette a csúszkamobil grafikus látványtervét. Dylan Habkirk dizájnertől, a BlackBerryCentral egyik alapítójától már korábban is láttunk ezt-azt, a fenti rajzok szintén tőle származnak, és ő is keresztelte el Glide-nak a készüléket, szóval ezek a képek egyelőre hangsúlyozottan nem a BlackBerrytől származnak, nem beszélve a névről.

A termék életciklusának ezen fázisában a dizájn még itt-ott módosulhat (ez történt korábban a Passporttal is, bár tény, hogy nem volt markáns változás), nem beszélve a szoftverről, nem csoda, hogy a BlackBerry nem nagyon akarta mutogatni a csúszkát az újságíróknak -- John Chen Barcelonában utalt is rá, hogy az újdonság több lesz egyszerű csúszkamobilnál, de az új funkciók bemutatására még kicsit várni kell.

Chen nyilatkozatai alapján emellett arra lehet következtetni, hogy a mobilnak még neve sincs, de a góré mindenesetre The Slide-nak nevezi, ami ugyan kétségtelenül találó, de ezzel együtt akár egy ZS-kategóriás horror címe is lehetne.

 Via BlackBerryCentral.

Nagyjából ezt:

visa_1.jpg

A BlackBerry ma reggel sajtótájékoztatót tartott Barcelonában, ahol a cég az idei termékvonalról is elárult ezt-azt, így többek közt fellebbentette a fátylat egy vadonatúj, felsőkategóriás okostelefonról is, amit úgy hivnak, hogy öööö, - nos neve az még nincs.

A kanadaiak tavaly a Passport piacra küldésével merész lépésre szánták el magukat azzal, hogy a megszokottól eltérő formájú, ráadásul NYOMÓGOMBOS készülékkel lepték meg a nagyérdeműt. Hónapok óta nyílt titok, hogy a cég ennyivel nem érte be, jön ugyanis idén a fent látható okostelefon, ami egy óriási csúszkamobil, magyarul normál esetben egy hagyományos, 16:9-es képarányú tepsifon, szétcsúsztatva pedig egy QWERTY-billentyűzetes tepsifon.

Az idén érkező új BlackBerryről nagyjából annyit tudni még, ami a képen is látható, vagyis a kijelzője mindkét peremén lekerekített lesz, pont mint a Samsung Galaxy S6 Edge-nek. Nem különösebben lennék meglepve akkor sem, ha a Samsung simán odaadta volna az új csúcsmobil kijelzőjét a BlackBerrynek, a két cég más területen (mobilmenedzsment) amúgy is egyre közelebb kerül egymáshoz, még igazából különösebb újdonság sem lenne ez, hiszen a például Z30 is a Samsungtól kapta a kijelzőjét.

A kiállításon mutogatott prototípust érthető okokból nem nagyon adta újságírók kezébe a BlackBerry, így a fenti fotón kívül más képen egyelőre nem is látszik a modell. A BlackBerry egyébként nem először játssza el ezt a játékot, szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy John Chen pont egy éve mutatta be először a Classicot a nagyközönségnek, aztán a telefon végül csak decemberben került a boltokba. 

Figyelembe véve azt, hogy ez egy sokkal bonyolultabb konstrukciónak tűnik, mint a Classic, meg lennék lepve, ha a BlackBerry első BB10-es csúszkája az ősznél előbb halandó emberek kezébe kerülhetne.