Nagyon úgy fest, hogy a BlackBerry Mobile múlt hónap végén bejelentett új okostelefonja, a KEY2 LE megjelenése már itt van a kanyarban, legalábbis egyre több helyen adható le előrendelés az új készülékre, mely három színváltozatban lesz elérhető, régiótól függően különböző kiépítésben. Jó hír, hogy már Magyarországon sem kell sokáig várni arra, hogy megkaparintsd a KEY sorozat legújabb, elérhető árú tagját, a BerryBolt ugyanis a mai naptól vesz fel előrendeléseket - egyelőre a világűrkék színű változatra.

A részletekért és az előrendelésért kattints ide!

slate_key2le.jpg

Az újdonság a várakozások szerint október közepén jelenhet meg a kínálatban, szokás szerint hivatalos, kétéves gyártói garanciával, ingyenes házhozszállítással és szakértői támogatással. Ráadásul most egy 

Függőség-ellenszert is csomagol a BerryBolt az első 50 vásárlónak,

nehogy a túl sok gombnyomogatás károsan hasson a hús-vér kapcsolatokra. Ez pedig nem más, mint egy eredeti Utazó Scrabble társasjáték, mellyel a család és baráti társaság felhőtlenül múlathatja az időt akár út közben is.

A készülék pezsgőarany és lángvörös (mindkettő dual SIM-es) változatára a következő hetekben indul az előrendelés.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

A BlackBerry Mobile legújabb, ikonikus billentyűzetet tartalmazó okostelefonja, a KEY2 hamarosan érkezik Magyarországra! 

blackberry_key2_og.jpg

Remélhetőleg nem is olyan soká, hiszen a gyártó ígérete szerint Kelet-Európában július végén kerül forgalomba a KEY2 ezüst és fekete színben egyaránt. A QWERTY-s mobilra már felvesz előrendelést a BerryBolt, ahol szokás szerint a beérkezésük sorrendjében teljesítik a megrendeléseket. Ahogy tavaly a KEYone-nál, úgy idén a KEY2 esetében is felfokozott érdeklődésre számít a rajt során a kereskedő, így ha az elsők közt szeretnél magadnak egy KEY2-t, érdemes mielőbb leadni rá a megrendelésedet az alábbi hivatkozásra kattintva:

BlackBerry KEY2 előrendelés

A KEY2 mellett gyári és utángyártott tartozékok széles választékát kínálja a BerryBolt, a kezdeti választékból ezen az oldalon csemegézhetsz.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Egy MEGÁLLÍTHATATLAN okostelefonra vágysz, mely (a való) életre termett? A biztonság és megbízhatóság kiemelten fontos a számodra? Akkor lehet, hogy megtaláltad álmaid telefonját a BlackBerry Motion személyében, mely a november eleji bemutatót követően -- ha minden a tervek szerint alakul -- rekord rövid idő alatt itt lehet Magyarországon, akár a Te kezedben!

Előrendeléshez és részletekhez kattints ide!

A BerryBoltban a mai naptól adható le előrendelés* a BlackBerry Mobile legújabb okostelefonjára, mely a fizikai billentyűzetet elhagyva inkább a manapság trendi vonalat követve egy 16:9-es képarányú kijelzővel rendelkezik, melyen virtuális gombokkal gépelhetsz. Persze ettől még nem kell lemondanod teljesen a BlackBerry billentyűzetről, hiszen a virtuális klaviatúrát is a BlackBerry tervezte, exkluzívan csak az androidos BlackBerryk részére.

motion_press_1.jpg

A Motion két területen is újat mutat a BlackBerryk termékkínálatában: Az újdonság az első olyan BlackBerry a világon, mely IP67 védettségi szinten kapott, azaz víz- és porálló kivitelű. Emellett egy 4000 mAh-s akkumulátor lapul a burkolat alatt, mely a valaha volt legnagyobb áramforrás egy BlackBerry okostelefonban.

Mindezt fűszerezd meg az iparág legbiztonságosabb és leghatékonyabb androidos szoftverhátterével, az egyedi Privát Zónával és a szokásos BlackBerry-minőséggel, és máris itt a Motion, melyet elsők közt a BerryBoltban rendelhetsz elő Magyarországon.

*A BlackBerry Motion szállítása 2017. november végén kezdődik. A rendeléseket a beérkezésük sorrendjében szolgálja ki a BerryBolt.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Még meg sem jelent a boltokban, de már szárnyal a KEYone, legalábbis a BlackBerry (egykori) anyaországában, Kanadában, ott is konkrétan a legnagyobb mobilszolgáltatónál, a Rogers Wirelessnél. A szolgáltatótól származó adatokra hivatkozva Steve Cistulli, a BlackBerry Mobile régiós fejese legalábbis arról dicsekedett Twitteren, hogy eddig egyetlen BlackBerryre sem érkezett még annyi előrendelés, mint az arrafelé hivatalosan a napokban debütáló KEYone-ra. Ami elég nagy dolog, tekintve, hogy a Rogers 17 éve árul BlackBerry készülékeket az országban.

rogers-keyone.jpg

A helyiek tehát továbbra is úgy tekintenek a BlackBerry márkára, mint Kanada egyik nemzeti büszkeségére a juharszirup után, bár azért a visszajelzések elég vegyesek, és azt mutatják, hogy akadnak olyan shopok is az országban, ahol úgy tudja a személyzet, hogy a BlackBerry már nem is létezik (wow, mintha csak Magyarországon lennénk!).

Darabszámot persze nagyon diplomatikusan nem közölt Cistulli, és ismerve a készüléket gyártó TCL-t, jó eséllyel soha nem fog ilyen adat kikerülni a cégtől, a jelek azonban kétségtelenül biztatónak tűnnek.

Hogy egy kis magyar vonatkozása is legyen a hírnek, a legnagyobb hazai BlackBerry-viszonteladónak számító BerryBoltban is rekord számú előrendelés érkezett eddig a KEYone-ra, melyet előreláthatóan június első felében fognak megkapni az előrendelők. A KEYone itthoni szolgáltatói bevezetéséről egyelőre semmilyen hivatalosnak tekinthető, megerősített információ nem látott napvilágot.

A BlackBerry esetében mondhatni szokásos forgatókönyv volt, hogy az újabb készülékek megjelenésére Kelet-Európában, így Magyarországon is hónapokat kellett várni az eredeti kiadási dátumhoz képest. Szerencsére a DTEK50 esetében erről szó sincs, a készülék a nyugati premierrel egy időben itt lesz Magyarországon is, a BerryBoltban. Öröm és boldogság!

400x500_neon_bundle_opt4.png

Minden további részlet az alábbi sajtóközleményben, a terméket egyébként itt találjátok, a hozzá rendelhető eredeti, gyári tartozékokat pedig ezen az oldalon.

A BLACKBERRY BEJELENTETTE A VILÁG EGYIK LEGBIZTONSÁGOSABB ANDROIDOS OKOSTELEFONJÁT – A DTEK50-T  

A DTEK50 a BlackBerry páratlan biztonságát, adatvédelmét és hatékonyságát nyújtja az árérzékeny felhasználóknak és vállalkozásoknak

Budapest – 2016. július 28. – A BlackBerry Ltd a világ egyik vezető mobilkommunikációs cége bejelentette, hogy előrendelhető a DTEK50TM, a világ egyik legbiztonságosabb androidos okostelefonja. Magyarországon előrendelés a http://www.berrybolt.hu/ webáruházban adható le. A PRIV-et követően a DTEK50 a BlackBerry második androidos okostelefonja.

Az Android Marshmallow 6.0 verziójával felszerelt DTEK50 a BlackBerry egyedülálló biztonságát, adatvédelmét és hatékonysáságát kombinálja az Android teljes érintésvezérléses designjával. A készülék ideális vállalati flotta kiépítésére is, valamint a fogyasztók számára is elérhető árszintet képvisel.

"Vásárlóink adatvédelmét komolyan vesszük. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy a legújabb androidos okostelefonunkba beépítettük az összes biztonsági és adatvédelmi funkciót. A DTEK50 egyesíti a BlackBerry híres, egyedülálló biztonsági és adatvédelmi tulajdonságait az Android gazdag ökorendszerével" – mondta Ralph Pini operatív igazgató, a BlackBerry készülék üzletágának vezetője. "A DTEK50 tovább bővíti a BlackBerry biztonságos okostelefon-választékát, a vásárlóink számára választási lehetőséget nyújt, különböző árszinten, mind BlackBerry 10-es, mind androidos platformon."

Élvonalban az Android-biztonság

Androidos okostelefont használók között végzett friss kutatásban1 a BlackBerry azt találta, hogy 50 százalék szerint az okostelefonja mérsékelten biztonságos, azonban a biztonsági félelmek dacára, az Android felhasználók egyhatoda nem tud az Android biztonsági frissítéseiről (javítócsomagjairól).

"Az okostelefonokat érintő növekvő kiberbűnözés közepette a felhasználókban tudatosítani kell, hogy féltett személyes adataik – lakcímük, bankinfóik, gyerekeik fényképe – a személyes készülékeiken kockázatnak vannak kitéve. Éjszakára senki sem hagyná nyitva a lakása ajtaját. Olyan okostelefont használni, amely az adatvédelmet nem veszi komolyan, hasonló veszélyforrást jelent, " – mondja David Kleidermacher, a BlackBerry biztonsági igazgatója. "A vállalkozások számára ugyanilyen fontos, hogy a mobilkommunikációs rendszerük minden pontján, az eszközöktől a hálózatig és a szerverekig, védjék érzékeny adataikat a kibertámadásokkal szemben.”  

A DTEK50 tervezésekor figyelembe vették a mai biztonsági és adatvédelmi igényeket, hogy a készüléket az androidos felhasználók kompromisszumok nélkül tudják használni. Az okostelefonok különböző módszerek által, mint rosszindulatú appok, scareware figyelmeztetések és nem biztonságos WI-FI kapcsolatok, növekvő mértékben célpontjai a kibertámadásoknak. A BlackBerry androidos okostelefonjai, beleérte a DTEK50-t és a PRIV-t, egyedülálló, beépített hardware-biztonsággal rendelkeznek.

A DTEK50 titkosítja a felhasználó összes adatát, beleértve a kritikus üzleti és személyes adatokat, mint például képeket, videókat és elérhetőségeket. Kártékony programok elleni védelem is be van építve a háttérmentési, törlési és visszaállítási képességgel együtt. Kiegészítő szoftverek nyújtanak lehetőséget a felhasználó számára, hogy ellenőrizze, mely appok érhetik el a személyes adatait vagy a készülék olyan eszközeit, mint a mikrofon vagy a kamera.

A BlackBerry ugyanazon a napon nyújtja a biztonsági frissítéseket (a biztonsági foltozást szolgáló javítócsomagokat), amelyen a Google hivatalos információt közöl róluk, ezzel szemben számos népszerű androidos márka hackertámadás kockázatának teszi ki a felhasználó privát adatait azáltal, hogy késlekedik a biztonsági frissítésekkel.

A DTEK50 jellemzői, amelyek az egyik legbiztonságosabb androidos okostelefonná teszik az új készüléket a következők:

  • Gyors biztonsági javítás: a BlackBerry tartja a rekordot a biztonsági javítások gyorsasága terén, magasra helyezve a lécet az incidenskezelésben és a foltozás-menedzsmentben.       
  • DTEK™ BlackBerry App: a felhasználók számára lehetővé teszi az operációs rendszer és az appok automatikus monitorozását, hogy tudják, a privát adataik mikor kerülhetnek veszélybe, és lépéseket tehessenek a védelmük javítása érdekében. A DTEK app nyomon követi az alkalmazásokat is, és figyelmezteti Önt, ha valaki: képet vagy videót készít a tudta nélkül, bekapcsolja a mikrofonját, üzenetet küld, vagy az elérhetőségeihez vagy földrajzi helyzetéhez akar hozzáférni.·       
  • A hardvernél kezdődik a biztonság: a BlackBerry gyártási eljárása során olyan saját technikát alkalmaz, amely a biztonságot a kezdettől fogva előtérbe helyezi. Így minden DTEK50 okostelefon processzora egyedi biztonsági kulcsokkal rendelkezik, melyek eltávolíthatatlanok és megváltoztathatatlanok.     
  • Biztonságos bootolási eljárás: a hardveres kulcsokra építve a DTEK50 biztonságos bootolási láncsora minden betöltődési lépcsőfoknál leellenőrzi, hogy a következő komponens teljesen ép, így biztosítva, hogy az utolsó újraindítás óta nem módosították a készülék szoftverét.  
  • Megerősített androidos operációs rendszer: a BlackBerry kiegészítő biztonsági foltozásokat, javított véletlen számgenerálást, címtartomány generálást és tanúsítványrögzítést nyújt, nehezebbé téve a támadók számára a készülék célbavételét applikáció/rendszer memória túlterhelése által.        
  • FIPS 140-2-nek kompatibilis teljes lemez titkosítás: lopás ellen védi privát adatait, például  a fényképeket vagy banki adatokat. A meghajtó-titkosítás minden androidos BlackBerry készülék esetén gyárilag be van kapcsolva.

Munkára kész

A DTEK50 egyesíti a világ egyik legbiztonságosabb okostelefonját a BlackBerry vállalati megoldásaival azért, hogy olyan nagy teljesítményű készüléket nyújtson, amely segítséget jelent a napi munkavégzésben. A kulcsjellemzők a következők: 

  • Android™ for Work and Google Play™ for Work: lehetővé teszi vállalati környezetbe való gyors, egyszerű és biztonságos integrálást, ugyanúgy, mint számos üzleti és IT app egyszerű elérését.
  • A vállalati mobilkommunikáció teljes körű támogatása: a DTEK50 támogatja a BlackBerry saját mobilmenedzsment-platformját, a BES12-t és a teljes körű mobilbiztonságot és hatékonyságot nyújtó megoldásainak csomagját, ami a következőket foglalja magába: BlackBerry WatchDox biztonságos fájlmegosztás, Good Work vállalati e-mail és együttműködési rendszer, BlackBerry Strong Authentication virtuális magánhálózati (VPN) megoldás, SecuSUITE for Enterprise biztonságos hang- és azonnali üzenetküldő kommunikáció, BBM Protected titkosított üzenetküldés.

A célnak megfelelő kialakítás

A DTEK50, a BlackBerry valaha volt legvékonyabb készüléke, az egyik legjobb androidos BlackBerry, mely azzal a céllal jött létre, hogy a felhasználók hatékonyságát és válaszadási készségét javítsa, egyben ötvözze a biztonságot az intelligens kialakítással. A fontosabb jellemzők a következők: 

  • BlackBerry intelligens billentyűzet: a DTEK50-t okosbillentyűzettel látták el, amely tanul a felhasználótól, javítja a gépelés pontosságát és a gyorsaságát. A gépelés során javaslatot nyújt szavak használatára, és három nyelvig lehetővé teszi, hogy a felhasználó automatikusan váltson közöttük a gyorsabb beszélgetés céljából.
  • BlackBerry Hub: ez a beérkező üzenetek egységesített postaládja, amely segítségével minden üzenet egy helyre vonható össze, legyen szó e-mailről, naptárról, ismerősök címjegyzékéről, vagy telefonhívásokról.  
  • Testreszabható BlackBerry gyorsbillentyű: a kényelmi funkciót ellátó gyorsbillentyű lehetővé teszi, hogy Ön egyetlen gombnyomással elérhesse a kedvenc alkalmazásait. 
  • Ragyogó kijelző: a DTEK50 5,2 colos, Full HD-és kijelzővel készül, amely 16 millió színárnyalat megjelenítésére képes. A karcálló üvegből készült képernyő olyan speciális oleofób (olajat, zsiradékot taszító) bevonattal van ellátva, amely megfelelő védelmet nyújt az ujjlenyomatok és az érintőkijelző „elmaszatolódása” ellen.
  • Bővíthető memória: A DTEK50 memóriája micro SD kártyákkal megfizethető áron, a készülék működése közben („hot swap”) akár 2 TB kapacitásúra bővíthető.  
  • Káprázatos kamera: a DTEK50 okostelefont úgy tervezték, hogy a 8 megapixeles előoldali, illetve a 13 megapixeles hátoldali kamerával a felhasználók professzionális kivitelű fotókat készíthessenek. A kamerák automatikus élességállítási, azaz Phase Detection Auto Focus funkciója és a dupla LED-es vakuja lehetővé teszi, hogy a kamera gyorsan fókuszáljon, így a felhasználó akár gyenge fényerő mellett is éles, valósághű fotókat készíthessen.

Értékesítés, elérhetőség és ár

A DTEK50 okostelefont Magyarországon 2016. július 28-tól lehet előrendelni a BerryBoltban.  A készülék ára 114990 forint. A DTEK50 várható hazai megjelenése 2016. augusztus közepe.

A BlackBerry és a BerryBolt közös akciójában az előrendelők ingyenesen hozzájuthatnak a készülék mellett egy 15 ezer forint értékű, 12.600 mAh kapacitású eredeti BlackBerry külső akkumulátorhoz is. Az akció a 2016. augusztus 15-ig leadott előrendelésekre, vagy a készlet erejéig érvényes.

Ha további információkat szeretne kapni a DTEK50-ről, kérjük, keresse fel a BlackBerry.com/DTEK50 oldalt. Kövesse a DTEK50-kel kapcsolatos legújabb híreket az Inside BlackBerry blogon ( itt ) a You Tube BlackBerry Channel-en (itt) és a márka legnagyobb hazai közösségi oldalán, a BerryBlog-on

A felmérés 8000, 35 és 54 év közötti Android okostelefon-felhasználó bevonásával az USA-ban készült, a Google Consumer Service kutatási platfom segítségével. A válaszokat 2016. április 8. és április 13. között gyűjtötték.

A BlackBerry PRIV magyarországi hivatalos megjelenésére ugyan még egy kicsit várni kell, de annyi biztos, hogy már most kiváltságosnak érezheti magát, aki előrendelte a kanadaiak első, csúcskategóriás androidos mobilját a BerryBoltban. A webshop ugyanis minden, BlackBerry PRIV vásárlónak egy egyedileg sorszámozott klubkártyát ad ajándékba, mellyel időszaki és állandó kedvezmények egyaránt igénybe vehetők*. A kártya ráadásul őrületesen menőn néz ki, egész konkrétan így:

blackberry3_ok_minta.jpg

A kártyával egyben a BerryBolt csapatával karöltve köszönetünket fejezzük ki, amiért nekünk szavaztatok bizalmat egy ilyen nagy értékű beruházás kapcsán, és remélhetőleg hozzájárulhatunk majd ahhoz, hogy az új készülékedet hosszú ideig a legnagyobb megelégedéssel használhasd.

Ha te is a kiváltságosok körébe tartoznál, itt az alkalom, most előrendelheted a BlackBerry PRIV-et a BerryBoltban, a szokásos két év gyári jótállással, szakértői támogatással, garanciafutár szolgáltatással, országszerte ingyenes kiszállítással. Az új csúcs-BlackBerry előreláthatóan december elején érkezik meg Magyarországra, így az első előrendelőktől még egy kis türelmet kérünk a BerryBolt csapata nevében.


*A klubkártya érvényességi ideje a készülék vásárlásától számított 1 év. További feltételeket a kártya mellé járó tájékoztatóban találsz.

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.