Bár valószínűleg a Desktop Software már korábban szólt sokaknak a frissítések miatt, aki jobb szereti letöltögetni az új rendszerfrissítéseket a telefonjához, annak jó hír, hogy immár a magyar T-Mobile-nál is elérhetők a hivatalos OS 7.1-es frissítések, elsőként a hazai szolgáltatók közül.

os71.jpg

 

Éppen a héten került szóba ez a téma, ki tudja, talán éppen a BerryBlogon megjelent poszt miatt frissült a lista, mely így az alábbi szoftvereket tartalmazza:

BlackBerry 9360 - 7.1.0.336

BlackBerry 9810 - 7.1.0.342

BlackBerry 9900 - 7.1.0.342

Persze van ennél frissebb, nem hivatalos kiadás is, de aki ezektől tartózkodik, az most végre frissíthet, cserébe kap Wi-Fi hotspot üzemmódot, FM-rádiót (csak a Curve 9360-nál) és energiatakarékos üzemmódot. Aprócska érdekesség, hogy van a frissítési listán két olyan készülék is, mely (egyelőre) nem kapható a T-Mobile-nál, a 9790 és a 9380, bár ez még korántsem jelenti azt, hogy egyik-másik típus záros időn belül feltűnik a választékban.

Aki tehát eddig kivárt, annak jó frissítgetést, a többieknek pedig jó kísérletezgetést az újabb verziókkal!

Most őszintén tegye a szívére mindenki a kezét, és vallja be, hányszor frissített már szoftvert a mobiltelefonján! Egyszer? Kétszer? Többször? Mi az a szoftver? Kis háttérinfó a szoftverfrissítések evolúciójáról, és arról, hogy a szolgáltatók vajon miért tartanak tőle, mint a tűztől.

Az okostelefonok - származzanak bármilyen gyártótól - komplex szerkezetek, melyeket komplex szoftver üzemeltet. Minél bonyolultabb a kütyü, annál nagyobb a lehetőség a gyártónak a hibázásra, de szerencsére a hardverrel ellentétben a szoftvert viszonylag könnyű javítani - erre valók a szoftverfrissítések, melyek olykor nem csak javításokat, hanem új, extra funkciókat is kínálnak a felhasználónak - már ha valaha eljutnak hozzá.

Itt van például az OS7-es BlackBerrykhez fejlesztett OS7.1-es frissítés, ami Wi-Fi Hotspot üzemmódot, energiatakarékos működést, fejlettebb NFC-kezelést és bizonyos modelleknél FM-rádiót rak a repertoárba. Ez a szoftver tőlünk nyugatabbra már rég elérhető a kompatibilis BlackBerrykhez, itthon viszont még egyik szolgáltató sem adta ki. Igen, a BlackBerryknél mindig a szolgáltató adja ki a frissítést, nem a gyártó. Meg így van ez egy rakás androidos készüléknél is.

A szoftververziók bevizsgálása alapos munkát igényel, jó munkához pedig mint tudjuk idő kell - a mérnököknek ráadásul itthon olyan banális hibalehetőségeket kell kiszűrniük, mint például a magyar ékezetes karakterek hibás megjelenése az SMS-ekben, de persze vannak ennél durvább hibalehetőségek is BlackBerryknél.

Az új funkciókat hozó rendszerfrissítések bevezetésénél összességében az a furcsa helyzet áll elő, hogy a szolgáltató és a készülékgyártó ellenérdekeltté válik a kiadásban. Hiszen ha az új, a gyártók által fennkölten hirdetett funkciók mellett egy csomó hiba is megjelenik, az operátor ügyfélszolgálatát hirtelen nagyon sok elégedetlen előfizető fogja felkeresni, aminek ugye senki nem örül.

Másfelől persze akkor is az ügyfélszolgálathoz (vagyis a szervizbe, azaz többnyire a szolgáltatóhoz) mennek az előfizetők, ha a mobil a gyári szoftverrel rakoncátlankodik - ilyenkor rakják többnyire rá a szervizesek a titokzatos szoftverfrissítést, amiről a telefon használójának korábban fogalma sem volt, hogy létezik.

A végkifejlet azonban leginkább mégiscsak az, hogy a mobilgyártók használható szoftverrel dobnak piacra telefonokat és különben is, ami működik, azt nem kell megjavítani. Szóval az egyszeri ügyfél csak ne frissítsen otthon semmit, abból csak a baj van. Meg egyébként is, az újabb rendszerszoftverek validálása rém körülményes feladat, szóval a legjobb, ha nem is létezik az a szoftverfrissítés, és máris levan a gond.

Ha felmerült már benned a kérdés, hogy vajon miért nincs OS7.1-es (vagy akár Android Ice Cream Sandwitch) frissítés még a telefonodra, talán most megkaptad a választ...

Noha néhány nagy Amerikai szolgáltatónál gyakorlatilag hónapok óta elérhetők az újabb, OS7-es BlackBerryk továbbfejlesztett, 7.1-es rendszerszoftvere, a RIM csak tavaszra ígérte a nagy frissítési hullámot. Ez a hullám a napokban elérte Európát is, a T-Mobile-nál már el is érhető az összes új készülékhez az újabb szoftver.

Emlékeztetőül, a 7.1-es rendszerfrissítés révén megjelenik a menüben az akkumulátorkímélő üzemmód, a WLAN hotspot mód, az NFC-képes telefonoknál az NFC-s kapcsolat immár fájlmegosztásra is alkalmas, megoszthatók a készüléken található médiafájlok a hálózat többi számítógépével, valamint egyes modelleknél megjelenik az FM-rádió funkció.

A frissítések beszerezhetők a Desktop Software PC-s alkalmazáson keresztül, valamint telepíthető formában letölthetők az alábbi elérhetőségekről:

BlackBerry 9360 - 7.1.0.336

BlackBerry 9810 - 7.1.0.342

BlackBerry 9900 - 7.1.0.342

Az senkit ne zavarjon meg, hogy a linkek a német T-Mobile oldalára visznek, a magyar leányvállalat ugyanis gyakorlatilag ugyanazokat a készülékeket árulja itthon, amiket Németországban adnak el az üzletek.

Update: A jelek szerint a frissítések pillanatnyilag nem elérhetők a T-Mobile oldaláról. Nem tudjuk, mi történt, mindenesetre érdemes később próbálkozni, lehet csak ideiglenes hiba van.

Bevallom nem tartozom azok közé a felhasználók közé, akik stopperrel, de legalábbis külön alkalmazással mérik, hogy a telefonjuk akkumulátora milyen ütemben merül, és ennek az egész perverziónak különösen szoftverfrissítés után hajlamosak hódolni. Amíg az irodában vagyok, a 9900-am az asztali bölcsőben ül szinte folyamatosan, többnyire csak hétvégente szembesülök vele, valójában mennyit is megy a telefon akkumulátorról.

bold9900_battery.jpg

Anno a Bold 9900-at rendkívül sokat szidták a gyenge akkumulátor miatt - volt akinél a telefon egy teljes napig sem volt képes üzemelni. Én mondjuk ezt már eleve rendkívül furcsának tartom, de bizonyos használati helyzetekben, illetve a rádiós hálózat minőségétől függően ez ma minden modern telefonnal előfordulhat. Aztán jöttek-mentek az új frissítések a telefonhoz, elhangoztak mindenféle pozitív jóslatok a 7.0-s rendszerfrissítés újabb kiadásaival kapcsolatban, a csoda azonban csak elmarad.

A 7.1-es buildek - melyekből egyelőre csak hivatalosan nem támogatott, kiszivárgott verzió létezik - megjelenésével azonban valami megváltozott, ezt még én is észrevettem. A telefon a korábbi egy-másfél nap helyett a két napot is viszi röhögve egy feltöltéssel úgy, hogy éjszakára ki van kapcsolva a rádiója.

Nem tudom, mit csinálhattak a mérnökök, de gyanítom, hogy a szoftveres fejlesztések és optimalizálások közé becsempészhettek egy jobb energiamenedzsment rutint, vagy a jó ég tudja mit, mindenesetre akinek olyan készüléke van, amit lehet OS 7.1-re frissíteni, és eddig problémája volt az akkumulátoros rendelkezésre állással, az jól járhat a frissítéssel. Ki mekkora bátorságot érez magában, ennek függvényében javasoljuk vagy a kiszivárgott verzió, vagy a szolgáltatók jóváhagyása után várhatóan tavasszal megjelenő hivatalos kiadás telepítését.

A Telenor Magyarország BlackBerry szoftverfrissítési oldala példásan aktuális még nemzetközi viszonylatban is, emlékezzünk csak rá, itt jelent meg például az európai szolgáltatók első körös 9900-as frissítése, sőt, a Telenornál már akkor volt szoftver az új Boldhoz, amikor a készüléknek még híre-hamva sem volt.

telenor_9380_szoft.jpg

Most is kicsit hasonló lehet a helyzet, megjelent ugyanis a frissítési oldalon a 9810, 9860 és a 9380 típusokhoz tartozó rendszerszoftver, előbbi kettőhöz a 7.0.0.2406-os csomag (ez érhető el a 9900-hoz is egyébként), utóbbihoz pedig a 7.0.0.2220-as bundle. Persze mindez még nem jelenti automatikusan azt, hogy jönnek is az új készülékek, hisz a Telenor szoftverlistájában szerepel például a 9105 is, amit soha nem árult a szolgáltató - igaz ez a modell csak akkor került fel a listára, amikor már a legtöbb szolgáltató be is fejezte a forgalmazását.

Igyekszünk megtudni a Telenortól, hogy mi a helyzet a fenti három újdonsággal, amint kiderítünk részleteket, szólunk.

A Telenor Magyarország alig egy hete forgalmazza a Bold 9900-at, a cég a három szolgáltató közül utolsóként lépett piacra a csúcskategóriás készülékkel, most mégis elsőként, sőt, európai viszonylatban is elsők közt, a többi telenor-országgal együtt ad ki rendszerfrissítést a készülékhez.

telenor_logo.jpg

A RIM letöltési oldalán a napokban megjelent a Telenor Magyarország aloldalán a 7.0.0.2406-os csomag, ami egyben a jelenleg elérhető legfrissebb build a 9900-hoz, és eddig hivatalosan csak egy-két szolgáltatónál validálták. A telenoros Bold 9900 tulajdonosoknak mindenképpen kötelező letöltés, a gyárilag telepített .1465-ös csomagot legalábbis erősen ajánlott cserélni.

Bold 9900 OS 7.0.0.2406  letöltési link.

süti beállítások módosítása