A BlackBerry augusztusban elérhetővé tette a korábban csak a saját androidos okostelefonjaival kompatibilis alkalmazásainak nagy részét (lényegében mindent, a hardverhez kötődő DTEK-et leszámítva), és egy Hub+ nevű csomagba integrálta, melyet éppen tegnap bővített ki a cég. A különböző internetes fórumokon elég nagy a tanácstalanság és meglehetősen sok téves információ terjeng azzal kapcsolatban, hogy a Hub+ -ért akkor most kell-e fizetni, vagy nem, illetve mit is tartalmaz a csomag. Úgyhogy most szépen rendet vágunk a káoszban.

Milyen készülékekre érhető el a Hub+ csomag?

A Hub+ minden olyan androidos okostelefonra letölthető, mely legalább az Android 5.0-s verzióját (Lollipop) futtatja, valamint minimum 2 GB rendszermemóriával rendelkezik.

bb-hub-services.jpg

Milyen komponensekből áll a programcsomag?

A Hub+ az alábbi, önállóan is letölthető alkalmazásokból áll:

  • BlackBerry Hub
  • BlackBerry Calendar
  • BlackBerry Password Keeper
  • Contacts by BlackBerry
  • BlackBerry Device Search
  • Notes by BlackBerry
  • Tasks by BlackBerry
  • BlackBerry Launcher

Mennyi ideig használható ingyenesen, teljes funkcionalitással a csomag?

A Hub+ komponensei legfeljebb a telepítést követő 30 napig próbálhatók ki ingyenesen, ezt követően elő kell fizetni a használatra, havi 99 centért.

Mit tehetek, ha tovább szeretném használni a programokat, de nem akarok előfizetési díjat fizetni?

Az alábbi appokat a 30 napos kipróbálási időszakot követően is használhatod, úgynevezett reklámtámogatott formában, vagyis a programablakban időnként különböző reklámok fognak felbukkani:

  • BlackBerry Hub
  • BlackBerry Calendar
  • BlackBerry Passord Keeper
  • BlackBerry Launcher

A BlackBerry Hub+ -t az alábbi ikonra kattintva töltheted le a Play Áruházból.

 

Most már aztán végérvényesen annyi a nyári vakációnak, az iskola már rég elkezdődött és a szülők nagy része is visszatámolyog lassan a munkahelyekre, ahol ilyenkor mindenkinek kicsit nehezére esik újra felvenni a fonalat. Van, akinek ezekben a hetekben drasztikusan megnő a kávé- és energiaital-fogyasztása, de van olyan is, aki úgy lesz produktívabb, hogy letölt néhány frissített alkalmazást a mobiljára. Ehhez asszisztál most a BlackBerry az androidos programcsomag tegnapi frissítésével.

A BlackBerrynél lassan már hagyománnyá válik, hogy az operációs rendszerhez havonta érkező biztonsági frissítések mellett az androidos appok, vagy legalábbis azok egy része is frissítést kap, köztük egy-két hasznos újítással, fejlesztéssel. A tegnapi frissítéssel így elsősorban a BlackBerry Hub, a Naptár, a Névjegyzék, a Billentyűzet és a Jegyzetek/Feladatok app kapott jelentősebb új funkciókat, a szokásos hibajavítások mellett (utóbbi kettőnél csak annyi a változás, hogy bekerültek a Hub+ csomagba).

hub_priv2.jpg

Az egyik legfontosabb újítás mindegyik appnál, hogy immár mindegyik felsorolt alkalmazás része a Hub+ csomag ingyenes, illetve reklámtámogatott kiadásának. Ez a csomag múlt hónapban jelent meg és a lényege, hogy bizonyos megkötésekkel nem csak BlackBerry márkájú androidos okostelefonokra telepíthetők, hanem más márkák készülékeire is. A potenciális ügyfélkör most ráadásul jelentősen kiszélesedett, hiszen a Hub+-hoz most már nem előírás az Android 6.0-s rendszer, hanem a korábbi, 5.1-es verziót futtató készülékekre is telepíthető -- amennyiben azoknak legalább 2 GB rendszermemóriájuk van.

Szóval akkor az újdonságok:

BlackBerry Hub

A BlackBerry Hub egyik legfontosabb újítása, hogy megjelent a program saját widgetje, ami természetesen a BlackBerry Launcherrel kart karba öltve felbukkanó widgetként is működhet. A widgethez három nézet választható, az egyikben minden Hub tartalom látható, a másikban csak adott accountra vagy értesítésre szűrhetünk, meg lehet a kettőt vegyíteni. 

Szintén rég várt újdonság, hogy a levelekhez csatolt, letöltött képek immár megjelennek a szövegtörzs alján is beágyazva (pont, mint a Gmail esetében), új fejlesztés emellett a HTML-aláírások támogatása és az e-mailek gyors nyomtatási lehetősége. 

BlackBerry Billentyűzet

 Itt inkább kisebb fejlesztésekkel lehet találkozni, apró érdekesség például a statisztikák kedvelőinek, hogy a BlackBerry saját fejlesztésű billentyűzetével hogyan szoktunk gépelni. Például mennyit használjuk a virtuális billentyűzetet a fizikaival szemben (már ahol erre lehetőség van), hány szót becsült meg a rendszer jól, hány szót tanítottunk meg neki stb.

Naptár

A BlackBerry saját naptáralkalmazása két fontos újdonsággal bővült, ezek egyike az emlékeztetők gyors(abb) hozzáadásának lehetősége, ami annyit takar, hogy a naptár fő nézetből mostantól egy felbukkanó ablakban hozhatók létre az emlékeztetők, pár alap információ megadásával. 

A naptárban emellett beállítható egy-egy eseménynél az irodán kívüli státusz, amit a rendszer automatikusan leszinkronizál az Exchange-kiszolgálóval, már ha van olyan a cégnél.

Névjegyzék

A BlackBerry saját névjegyzék-alkalmazása is gazdagodott egy fontos fejlesztéssel, azok számára, akiknek problémát okoz a különböző fiókok közti névjegyek hordozása. Mostantól ugyanis már lehet másolni névjegyeket tömegesen egyik fiókból a másikba, nem kell hozzá semmilyen extra alkalmazás, vagy plusz mentés. Ez a funkció kiválóan használható biztonsági másolat készítésére, vagy költözéshez is.

A BlackBerry saját produktív alkalmazásai a Hub+ csomag részeként előfizetéses, vagy reklámtámogatott modellben (csak a Hub-nál) elérhetők a Play Áruházból, az androidos BlackBerryvel rendelkező felhasználóknak pedig már eleve ott van a telefonjukon, ők szintén a Google alkalmazásboltjában találják a frissítéseket. 

Javában zajlik a BlackBerry saját fejlesztésű androidos programcsomagjának a fejlesztése, így a tegnapi rendszerfrissítéseket (PRIV és DTEK50) követően alighanem rövidesen a BlackBerry Hub+ csomag is részben vagy teljes egészében megújulhat.

A BlackBerry Beta Zone-ban már a felhasználók bevonásával tesztelik a programcsomag legújabb elemeit, melyek szokás szerint kisebb-nagyobb újdonságokat és hibajavításokat hoznak majd. A tesztprogramhoz mostantól már olyanok is csatlakozhatnak, akiknek nem BlackBerryn tesztelnének, hanem valamilyen más márkájú készülékre töltik le a Hub+ csomagot - a következő frissítéstől ezen felhasználók köre drasztikusan nőhet majd.

nexus5x_bb_apps.jpg

A BlackBerry múlt hónapban, amikor útjára indította a Hub+ csomagot, egy elég komoly limitációval látta el a szoftvereket, nevezetesen csak az Android 6.0-s verziójával, vagy annál frissebb OS-sel ellátott készülékekre voltak telepíthetők a szoftverek. Ez most változhat, a legújabb bétát ugyanis már Lollipop-ot (Android 5.0.1) futtató okostelefonokra és tabletekre is lehet majd telepíteni, ami alsó hangon néhány százmillió potenciális új felhasználó számára nyitja meg a lehetőséget a szoftver telepítésére és használatára.

A Google legfrissebb statisztikái szerint ugyanis az Android 6.0-t még augusztusban is csak az androidos mobilok alig több mint 15 százaléka futtatta, míg az egyel korábbi verzió százalékos aránya összesítve 35,5%. Mondanom sem kell, a BlackBerry számára kulcsfontosságú, hogy ezt a felhasználó bázist is elérje az előfizetéses vagy adware rendszerben működő Hub+ csomaggal.

 Az új, végleges szoftverkiadások megjelenése napokon belül várható.

Ahogy arról tegnap beszámoltam, mostantól bármilyen, legalább Android M-et futtató androidos mobilra letölthető a BlackBerry Hub+ nevű alkalmazáscsomagja, mely a BlackBerry Hub, Password Keeper és BlackBerry Calendar appok próbaverzióit tartalmazzák, előfizetéses modellben pedig minden olyan appot, melyek eddig kizárólag a PRIV-en (valamint a DTEK50-en) működtek. Ezzel párhuzamosan természetesen frissült a teljes androidos alkalmazásválaszték, elég erős fejlesztésekkel, köztük számos, rég várt újdonsággal.

Ezek közül talán a legfontosabb fejlesztés az androidos BlackBerry Hub-ot érinti, ahol mostantól végre működik a BB10-es időkben megkedvelt pinch filter nevű gesztus. Nehéz pontosan fordítani, mindenesetre nagyjából arról van szó, hogy egy kétujjas, csíptető mozdulattal mostantól leszűrhetők a Hub-ban lévő e-mailek és értesítések többféle kritérium alapján.

hub_priv.jpg

A szűrés történhet például olvasatlan üzenetekre, sürgősként megjelölt üzenetekre, vagy lenémított párbeszédekre. Ezen felül még egy csomó más hasznos újdonság került a Hub-ba, úgy mint:

  • Mostantól a Ctrl+V billentyűparanccsal azonnal elküldhetők az üzenetek (a PRIV fizikai billentyűzetével működik csak).
  • A fejlesztők integrálták a Viber kliens értesítéseit a Hub-ba.
  • A feed frissítésére szolgáló külön gombot kapott a Hub-ba integrált Twitter-fiók.
  • Több, a WhatsApp kliens működését érintő fejlesztés is bekerült a programba.
  • Mostantól a nagyobb e-mail párbeszédeket máshogy fűzi össze a rendszer, így alapesetben elrejti az olvasott leveleket a Hub a párbeszédben. Ezzel lényegesen javul az egész rendszer teljesítménye.

A Hub melletti talán második legfontosabb rendszerkomponens, a BlackBerry Keyboard, vagyis a billentyűzet app is impozáns frissítőcsomagot kapott, melynek következtében egy okosabb és jobban használható beviteli rendszer dolgozik a felhasználó ujjai alá. A fontosabb frissítések a következők:

  • Gyors nyelvváltás a szóköz gomb hosszú lenyomásával.
  • Mostantól könnyedén hozzá lehet férni az öntanuló prediktív klaviatúra tanulási listájához, és tetszés szerint el lehet onnan távolítani bármilyen, tévesen megjegyzett elemet. 
  • Utólagos korrekció esetén a prediktív motor már nem csak azt veszi figyelembe, hogy a kijavított szó előtt milyen kifejezés szerepel, hanem azt is, hogy közvetlenül utána mit írtál, és ez alapján tesz javaslatot. 

Tegnap szintén frissült a Camera alkalmazás is, mely a legutóbbi frissítéssel egy elég pöpec manuális módot kapott, melyet most még jobbá tettek a fejlesztők:

  • Javult a képrögzítés sebessége: A fejlesztők szerint egy fotó elkészítése 0,25 másodperccel rövidebb ideig tart az új verzióval, ami elsőre nem tűnik őrjítően nagy gyorsulásnak, de aki gyakran fotóz a mobiljával, az tudja, hogy minden pillanat számít.
  • Ha frissíted az appot, akkor már külső eszközzel is "elsütheted" a felvételt, vagyis akár a telefonhoz csatlakozó headset mikrofongombjával, vagy akár valamilyen Bluetooth-eszközzel is lehet exponálni egyfajta távirányítóként. 
  • Videórögzítési módba lépve mostantól lehet fotókat is készíteni az erre szolgáló külön exponálógombra bökve (amíg nem indul el a videorögzítés, vagyis csak előnézeti módban megy a móka).

Az igazán elfoglalt, állandóan meetingeken ülő felhasználók számára is tartogat meglepetéseket a csomag a BlackBerry Calendar frissítései révén:

  • Az új verzió egy meeting létrehozásakor a résztvevők megosztott naptárai alapján javaslatot tesz a meeting optimális időpontjára úgy, hogy lehetőleg mindenki ráérjen éppen akkor. Az új funkció Microsoft Exchange Activesync alatt működik csak.
  • Általában véve számos pontos jobbak, átláthatóbbak lettek a meeting meghívók.

Végül, de nem utolsósorban a Notes és Tasks alkalmazás immár a Microsoft Outlookban felvett tagek szinkronizálására is képes.

Ezek lettek volna a legfontosabb fejlesztések a teljesség igénye nélkül, az immár jóval nagyobb közönség számára elérhető BlackBerry Hub+ csomagot érintően. A magam részéről gyakorlatilag a kezdetek óta, több mint fél éve használom a csomagot, és azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy a BlackBerry androidos alkalmazásai óriási fejlődésen mentek keresztül ez alatt az idő alatt, így a cég mostanra úgy állhat ki a nagyobb plénum elé az appokat tartalmazó előfizetős üzleti modellel, hogy semmi szégyenkezni valója nincs.

Persze a PRIV és DTEK50 tulajok továbbra is ingyen megkapják az appokat, vagyis ők igazából akkor fizettek értük, amikor megvásárolták a telefont.

Az Inside BlackBerry blog posztja nyomán.

süti beállítások módosítása