Holnap reggel kezdődik az App!2012 Mobilalkalmazás-fejlesztés és NFC konferencia a HWSW szervezésében, melyre a tágabb mobilszakma, illetve elsősorban a fejlesztői közösség képviselőit várják a szervezők. A konferencia programja számtalan érdekes előadást tartalmaz a plenáris szekciókban, ugyanakkor az előadások szünetében, illetve a konferencia teljes időtartalma alatt lehetőséget biztosít a résztvevőknek a kapcsolatépítésre - ki tudja, talán éppen itt alapozzák meg egyesek milliós üzleteiket.

A konferencia a magyarországi mobilalkalmazás-fejlesztéssel foglalkozó rendezvények körében több szempontból is kiemelkedő, ráadásul a mi szempontunkból is kiemelten érdekes, hiszen a rendezvényt a RIM is támogatja, illetve itt lesz a konferencián a kanadai cég európai központjának BlackBerry 10-szakértője, Hashiq Nazir is! A szakember két 45 perces előadásban ecseteli a konferencia résztvevőinek a BlackBerry 10 platform jövőképét, illetve a fejlesztők számára nyitva álló lehetőségeket.

Tudom, hogy rövid az idő, ráadásul a regisztrációk száma is korlátozott, de aki nem regisztrált, ma délutánig még megteheti, aki pedig már regisztrált, feltétlenül üljön be Ash előadására! Érdemes!

Regisztrálni a konferenciára az alábbi oldalon keresztül lehet.

Címkék: hwsw bb10 app!

Immár második alkalommal gyűlnek össze a mobilos iparág legkülönfélébb, leginkább alkalmazásfejlesztésben érdekelt szakemberei a HWSW szervezésében zajló App! konferencián, melynek kibővített programjában az NFC technológia, és az abban rejlő üzleti lehetőségek is helyet kapnak. 

Az App!2012 Mobilalkalmazás-fejlesztés és NFC konferencia platformtól függetlenül mindenkinek szól, aki közel áll, vagy közel szeretne állni a tűzhoz, vagy egyszerűen csak érdekli a téma, netán még jobban, hatékonyabban akarja csinálni azt, amit csinál. Az előadók és a közönség köreiben neves fejlesztőcégek, mobilszolgáltatók, más, az iparágban érintett multik, médiavállalatok képviselői sorakoznak, emellett a gyártók legújabb fejlesztéseivel is megismerkedhetnek a kiállításra látogatók.

Akár fejlesztesz BlackBerryre, akár nem, ha komolyan gondolod, hogy ebből a szakmából akarsz hosszabb távon megélni, mindenképpen ott a helyed a rendezvényen!

A konferencia november 20-án várja az érdeklődőket a MOM kulturális központban, Budapesten. A részletes ajánló és program megtalálható a rendezvény weboldalán.

Címkék: konferencia app hwsw

Ha alkalmazásfejlesztő vagy, és fejlesztenéd magad olyan témákban, melyeknek minden platform esetén hasznát veheted, lehet érdemes jelentkezned a HWSW és az IT Factory által közösen meghirdetett App! képzésre. A több részből álló kurzus a teljes termékfejlesztési folyamat első harmadát, a tervezést és a dizájnt (logikai, technikai, grafikai) veszi górcső alá.

A képzést tartó oktatók nem csak saját területük kiváló ismerői, hanem hajtja őket a kíváncsiság, a fejlődés iránti vágy, így az App! képzés résztvevői a nyers tartalom, gyakorlati tudás mellett rendszerlátást és nagy adag inspirációt is kapnak a hétköznapi kihívások leküzdéséhez. Az oktatók  különböző területekről és különböző cégtípusoktól érkeznek, így a tananyag kitekintést ad a piac többféle folyamatára is.

 Az App! képzést azoknak a hazai fejlesztőműhelyeknek és vállalkozásoknak ajánlják a szervezők, akik látják a lehetőséget a mobil platformokban, nekirugaszkodtak már a területnek, de munkájukat szeretnék hatékonyabbá tenni, magasabb minőségi szintre emelni. A kis létszámú fejlesztőcégek mellett naprakész tudást lesz tálalva az ügynökségi, illetve a házon belüli fejlesztést végző vállalati oldal számára is.

A képzések a Netacademia IT Factory rendszerén belül történnek, május 22-től kezdődően 7 alkalomra szétbontva. Figyelembe véve a résztvevői igényeket, a képzés órái a késő délutáni időszakban vannak, így a napi munkából nem esnek ki a hallgatók és a tömény gyakorlati képzés emészthetőbb és követhetőbb. A pontos ütemezés, a teljes program és a jelentkezés az App! képzés oldalán érhető el.

Nem csak iOS- és Android-fejlesztőknek!

süti beállítások módosítása