Aki gyakorta olvasgatja a BerryBlogot, bizonyára nem először találkozik mindenféle készülékeket ábrázoló kémfotókkal, amiken szinte törvényszerűen nincs egy éles pont sem, a megvilágítás meg aztán végképp csapnivaló. Az efféle képek készítésének körülményeit behatóbban ismerők tudhatják, hogy ennek az oka elég prózai: többnyire nincs idő komponálni, a felvétel tárgya csak másodpercekre tűnik fel, majd szinte azonnal visszakerül az aktatáska vagy a ballonkabát bugyraiba.

A RIM egy még 2010-ben benyújtott, ám az amerikai szabadalmi hivatal által csak most elfogadott szabadalmi kérvény értelmében ez már a múlté -- feltéve, hogy a gyártó a későbbiekben is alkalmazni akarja ezt a technológiát. A beadvány értelmében ugyanis a mobiltelefon kamerája beállításoktól függően csak akkor tudna fotót készíteni bármiről, ha huzamosabb ideig rajta tartotta az élességet, vagyis nem lehet csak úgy suttyomban lekapni valamit, hogy aztán a versenytársak, vagy az internet nyilvánossága hozzájusson a titokhoz. A fókuszban tartás idejét a beadvány szerint természetesen a rendszergazda szabhatná meg.

bold_camera.png

Nem mondom, hogy az összes szabadalom egy értelmetlen hülyeség, de ez a most elfogadott bejegyzés azért mégiscsak elgondolkodtató abból a szempontból, hogy azok, akik ezeket kitalálják, vajon szellemi képességeik teljes birtokában tették-e mindezt. Arról nem is beszélve, hogy azóta piacra került már olyan BlackBerry is (történetesen a mostani csúcsmodell, a 9900 ilyen), mely egyáltalán nem képes fókuszálni, mivel nincs a kamerájának autófókusza. Meg ezzel az erővel le is lehet tiltani a kamerát. Vagy a BB10-zel elvileg ezt tovább is lehet vinni: otthon fotózhat a delikvens, a munkahelyen meg nem (BlackBerry Balance).

Aztán az is lehet, hogy a RIM annyira előrelátó, hogy ezzel próbálja elejét venni annak, hogy a BB10-generációt követő BlackBerrykről annyi kémfotó kerüljön az internetre, mint a Londonról vagy újabban az N-sorozatú telefonokról.

Via Engadget.

Valamit valamiért, tartja a bölcs mondás, mely úgy tűnik a RIM-re és a BlackBerrykre, pontosabban a Bold 9900-re is áll. A telefon 10,5 milliméteres vastagságával minden idők legvékonyabb BlackBerryje lett, cserébe viszont a jelek szerint le kell mondania a tulajnak az autófókuszos kameráról.

A mobilos fotózás az utóbbi időszakban rengeteget fejlődött, ma már az optikai zoomot leszámítva tulajdonképpen minden olyan fotózási feladatot meg lehet oldani egy mobiltelefonba épített kamerával, amit egy olcsóbb digitális kompakttal. Sajnos az előzetes tesztek szerint a Bold 9900-nél ezen a téren visszalépés történt, a RIM új csúcskategóriás nagyágyúja láthatóan rosszabb minőségű fotókat készít, mint a Bold 9780 (a két mobilnak ugyanakkora, 5 megapixeles képérzékelője van).

A hivatalos magyarázat szerint a vékony kialakítású mobilba egyszerűen nem fért már bele az autófókuszos kameramodul, de néhány elmés marketinges ennek is tudott jól hangzó márkanevet keríteni - Extended Depht of Field, vagyis kiterjesztett mélységélesség.

Hogy a fotókon mennyire van kiterjesztve a mélységélesség, arról győződjetek meg magatok, szerintünk ennél bizonyos esetekben jobban is ki lehetett volna terjeszteni azért. A fixfókuszos kamerának egyébként azért van előnye is, a fókuszálási folyamat elhagyása miatt a fotó elkészítése sokkal gyorsabbá vált, ráadásul a 720p felbontású videók felvétele során sem mászik el a fókusz folyton.

Összehasonlító fotókért kattints tovább (felül mindig a Bold 9780, alul a Bold 9990 fotói)!

Címkék: fotó kamera bold 9900

Ismerősi, baráti körben többször felmerül a hitetlenkedő kérdés, hogy mégis mi szükség van a mobilokban a kamerákra, illetve általában ugyanezek az emberek előszeretettel pocskondiázzák a telefonokkal készült fotók minőségét.

Nyilván tudni kell mindent a helyén kezelni, de hogy van - ad abszurdum jelentős - fejlődés az évek során a mobilos képrögzítés terén, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a BlackBerry 9700 és a BlackBerry 9780 kamerájával készült képek összehasonlítása.

A két kamera érzékelője 3,2 és 5 megapixel, a felbontás 2048x1536 vs. 2592x1544, ennek megfelelően eltérőek a fájlméretek is. A 9700-as Boldon az 5.0.0.593-as OS5 build, a 9780-on a 6.0.0.448-as OS6 build futott. Balra a Bold 9700, jobbra a Bold 9780 kamerájának a képét látjátok, a fotók teljes méretben kattinthatók!

Címkék: kamera 9700 bold 9780
süti beállítások módosítása