A régi motoros BlackBerrysek számára valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a BB10-et futtató BlackBerryk képesek a legtöbb androidos appot futtatni, mi több, a rendszer 10.3.1-es verziójától kezdve mindegyik készüléken gyárilag ott van az Amazon Appstore, ami több százezer, válogatott androidos alkalmazást tartalmaz. 

A fenti videó azoknak készült, akik eddig nem hallottak erről a funkcióról, illetve abba a tévhitbe ringatták magukat, hogy a BlackBerrykre nincsenek is alkalmazások. Pedig de mennyire, hogy vannak! Az Inside BlackBerry bloggere, a BlackBerry-alkalmazott létére mindig valószínűtlenül széles mosollyal rendelkező Donny Halliwell most éppen a hamarosan érkező Leap-en mutatja be a két piacteret, néhány fontosabb momentummal kiegészítve az eddigi kommunikációt.

A Halliwell például kiemeli, hogy a Leap 5 hüvelykes, 16:9-es HD-kijelzője optimális felület az androidos appoknak, amivel abból a szempontból maximálisan egyet tudok érteni, hogy a Classic, a Passport, a Q10 és a Q5 1:1-es képarányú megjelenítője meg nagyon nem optimális egyes alkalmazásoknak (pl. a sokak által elsődleges kommunikációs csatornaként használt Vibernek).

leap_fun.jpg

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a BB10-es készülékekre mindenféle forrásokból telepített androidos appok semmilyen biztonsági kockázatot nem jelentenek, hiszen a BlackBerry Guardian minden telepítendő alkalmazást leszkennel kártékony kódok után kutatva. 

És végül: MEGLEPETÉS! - BlackBerryn még játszani is lehet, még akkor is, ha a márka mondhatni tradicionálisan a produktivitást helyezte előtérbe a szórakozással szemben. Az Amazon Appstore-on keresztül egy rakat szórakoztató és kevésbé szórakoztató játék érhető el, és hát lássuk be, még a legproduktívabb üzletembereknek is jár az az öt perc naponta a céges budiban, amit gyorsan ki lehet tölteni egy BlackBerry -- szigorúan nem munka célú -- nyomogatásával is.

Via Inside BlackBerry blog.

A BlackBerry Leap valószínűleg nem az az okostelefon, mely megrengeti majd a világot, és amit azért nem lehet már most piacra dobni, mert a hipergyors processzorból, vagy a csillió pixeles kijelzőből még nem tudott eleget legyártani a beszállító ahhoz, hogy az első tízmillió darabot piacra lehessen dobni a készülékből. Részben éppen ezért a Leap-et már most meglehetősen sok kritika éri, ami szerintem egyrészt kissé méltatlan, másrészt eléggé nonszensz is egy olyan modellel kapcsolatban, amit néhány beavatotton kívül senki nem foghatott kézbe.

new-blackberry-leap.png

Az egyik ilyen beavatott az a Donny Hallivell, aki párszor már mutogatott megjelenés előtt álló BlackBerryket a hivatalos céges blogon -- most is ezt teszi a Leap-pel egy egyperces, amolyan nyálcsorgatós videóval, amiből mondjuk túl sok minden megint nem derül ki, azon kívül, hogy ezen a készüléken is a BlackBerry 10 10.3.1-es verziója fut, és - meglepetés! - van rajta Blend meg Hub. 

A lényeg szerintem, hogy a Leap egy megfizethető árú full touch igásló lesz, ami folyékonyan futtat minden BB10-es alkalmazást, beleértve magát az operációs rendszert, emellett várhatóan nem fog lemerülni az akkuja három öt-hat óra alatt, még intenzív használat mellett sem. Ja, hogy nincsenek csúcs speckói? Egyrészt ezen túl minek, másrészt ki mondta, hogy csúcsmodell lesz a Leap?

Via Inside BlackBerry blog.

Nem marad el a tavasz új BlackBerry nélkül, ezt nagyjából a barcelonai Mobile World Congress (MWC) óta tudja mindenki, aki újabb készülékek megjelenésére vár a kanadai gyártó háza tájáról. Jön ugyanis a BlackBerry Leap, ami egyszerre lesz utódja három típusnak, az eddigi talán legsikeresebb BB10-es készüléknek, a Z10-nek, a Z30-nak, valamint a feltörekvő piacok meghódítására létrehozott Z3-nak. A Leap tehát jön, méghozzá április végén, legalábbis Nagy-Britanniában.

A helyi nagy készülékforgalmazó hálózatok, illetve üzletek közül némelyik már ki is rakta a webshopjába a készüléket, melyet szolgáltatófüggetlenül olyan 205-215 angol font környékén lehet beszerezni -- ez átszámítva olyan 83-85 ezer forint, persze nem elfelejtve, hogy az ottani adókkal. Vagyis a Leap kapcsán mintha meghallgatta volna az árazást előszeretettel bíráló kritikusokat a BlackBerry, az újdonság ugyanis egyáltalán nem elszállt áron kerül a boltokba, más kérdés, hogy sokan úgy vélik, hogy ezekkel a paraméterekkel sokkal drágábban esélye sem lenne. Én meg erre azt mondom, hogy rakjunk majd egymás mellé egy Leapet és egy 85 ezer forintos, prémium brandes androidos gépet, és hasonlítsuk össze szubjektív felhasználói szempontok alapján, milyen felhasználói élményt nyújt a két telefon.

leap_specs.jpg

Emlékeztetőül itt vannak a Leap hivatalos technikai specifikációi azoknak, akiket ez érdekel:

  • Kétmagos, 1,5 GHz-es processzor
  • 2 GB rendszermemória, 16 GB háttértár
  • 8/2 megapixeles kamera (hátlapi/előlapi)
  • 2800 mAh-s akkumulátor (nem eltávolítható)
  • 4G/LTE, Bluetooth 4.0, Wi-Fi 802.11b/g/n
  • 9,5 mm-es vastagság

Érdekességképpen megjegyezném, hogy február 24-én kiment egy poszt a készülékről a BerryBlogra, aminek a végén volt egy szavazás azzal a kérdéssel, hogy te megvennéd-e a telefont. Akkor több százan szavaztatok (köszi!), 62,8% tört pálcát a Leap mellett, 37,2% pedig ellene.

A BlackBerry Leap hivatalos hazai rajtjára alighanem május elejéig kell majd várni, addig jobbára csak magánimportból kerülhetnek be az országba a telefonok. Egyelőre semmi jele annak, hogy a Leapet, vagy bármelyik másik BlackBerryt bármelyik mobilszolgáltató felvenné a kínálatába.

Címkék: rio leap

A Mobile World Congress ma délelőtti BlackBerry-sajtóeseményének voltak meglepő és kevésbé meglepő momentumai, utóbbiak közé tartozott a kanadai gyártó első idei újdonságának, a BlackBerry Leapnek a leleplezése. A BlackBerry Leap, vagyis korábbi (kód)nevén a Rio olyannyira nem számít újdonságnak, hogy valójában több mint két éve megjelent már, csak akkor még Z10-nek hívták és picit kisebb kijelzője volt - meg persze jóval drágábban árulta a BlackBerry. 

A Leap egyszerre utódja az említett Z10-nek, a Z30-nak és a Z3-nak, külsőleg leginkább az utóbbira hajaz, vagyis a korábbi, CrackBerry által kiszivárogtatott képekhez képest nyoma sincs rajta a Passporton látható fém peremnek. Van azért néhány apróbb kozmetikai változás a Z3-hoz képest, az igazi különbség azonban belül van, hiszen a Leap kétmagos, 1,5 GHz-es CPU-val, 16 GB háttértárral és 2 GB rendszermemóriával rendelkezik, a kijelző pedig egy valamivel jobb minőségű, de ugyanolyan felbontású, 1280x720 pixeles IPS-panelből áll.

A BlackBerry Leap esetében fontos, hogy a Classichoz hasonlóan ez a modell is a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verzióját futtatja majd gyárilag, illetve ez a készülék már 4G/LTE-képes, szemben a Z3-mal. A CrackBerry stábja még annyit kiderített az újdonságról, hogy a Leapet az Acer érdekeltségi körébe tartozó Wistron gyártja, ami abból a szempontból módfelett érdekes, hogy mind a Classic, mind pedig a Z3 a BlackBerryvel még 2013-ban stratégia partnerséget kötött Foxconn gyárából érkezik (mi több, a Z3-at tavaly még a Foxconn elnök-vezérigazgatójával közösen mutogatta Chen az MWC-n).

A Leap várhatóan áprilisban kerülhet majd a boltokba, az amerikai ára 275 dollár lehet, vagyis itt jó eséllyel ugyanennyibe fog kerülni, csak euróban (plusz áfa, plusz artisjus). A készülékből fekete (pontosabban sötétszürke) mellett elérhető lesz fehér színű változat is.


BerryBlog-vélemény: A BlackBerry Leap nem geektelefon. Igen, a hardver így 2015-ben semmiképpen nem csúcskategóriás, de arra jó lehet ez a telefon, hogy a legnagyobb forgalmat generáló középszegmensben, illetve alsó-középszegmensben jó alternatívája legyen az androidos és windows phone-os modelleknek. 

Amellett, hogy a viszonylag kedvező ár mellett az egyéni felhasználók is megengedhetik maguknak a megvásárlását, a Leap szerintem egy olyan flottatelefon lehet, ami sokkal kevésbé frusztrálja az alkalmazottakat, mint egyes korábbi típusok (lásd tejfölösdoboz-műanyagból készült Curve-ök).

Címkék: blackberry mwc leap

Már csak kevesebb, mint egy hét, és megtudjuk végre, mit főzött ki John Chen és a Foxconn csapata az idei évre: nyílt titok most már, hogy Barcelonában bemutatkozik a BlackBerry Z3/Z30/Z10 utódja, ami mindeddig a Rio belső kódnéven futott, vagy volt hogy úgy mondjam, közismert. Noshát, akkor ízlelgessétek kicsit a készülék új, piaci nevét: BlackBerry Leap.

Hogy őszinte legyek, nem tudom, miért pont ezt a nevet választották Kanadában a Riónak, mindenesetre a CrackBerry szerint így fogják hívni a tavasszal érkező újdonságot (magyarul ez egyébként ugrást, vagy szökkenést jelent, de éppúgy jelenthet meghágást is), talán a típust igazi tömegpiaci terméknek szánják, amivel a BlackBerry újra elrugaszkodhat majd. 

A Rio, illetve most már Leap kapcsán a legtöbb vitát továbbra is a 2015-ben nem kifejezetten előremutató hardver váltja ki - akárcsak a Classic esetében -, már csak azért is, mert a két készülék belül gyakorlatilag teljesen ugyanaz, természetesen nem számítva a kijelzőt és a billentyűzetet. Mondjuk mindez továbbra sem jelenti azt, hogy a BlackBerry 10-et ne futtatná vígan ez a hardver olyan folytonossággal, amihez a kurrens androidos nyalánkságnál már nyolcmagos, 2,5 GHz-es processzor kéne. Ha már szóba került a hardver, itt van néhány (eddig is ismert), nem hivatalos adat a Leapről:

  • Kétmagos, 1,5 GHz-es processzor
  • 2 GB rendszermemória, 16 GB háttértár
  • 8/2 megapixeles kamera (hátlapi/előlapi)
  • 2800 mAh-s akkumulátor (nem eltávolítható)
  • 4G/LTE, Bluetooth 4.0, Wi-Fi 802.11b/g/n
  • 9,5 mm-es vastagság

A CrackBerry néhány új képet is megszerzett a telefonról (lásd fenti galéria), amin az egyetlen szembeötlő változás a korábbiakhoz képest, hogy (legalábbis a képek alapján) a Leap is rozsdamentes acél peremmel rendelkezik majd, akárcsak a Passport, ami szerintem mindenképpen jót fog tenni mind a készülék robosztusságának, mind az általános kinézetének.

Ezzel ráadásul a Passport és a Leap dizájnjegyei nagyon közel kerülhetnek egymáshoz, ami egyébként szerintem mindig jó dolog és egységesebbé is teszi a termékkínálatot (kíváncsi vagyok, ebből lesz-e lekerekített sarkú változat az AT&T-nek).

Na és akkor nincs más hátra, szavazzatok!

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása