A BlackBerry 10 korunk egyik legfejlettebb mobil operációs rendszere lesz, ehhez kétség sem fér. Az eddig látottak alapján a RIM megugrotta azt a lécet, hogy valami teljesen egyedi, megkülönböztetésre alkalmas mobil operációs rendszert tegyen le az asztalra a BB10-zel. Ez azonban még önmagában kevés, hiszen hiába jó a rendszer, ha nem tudnak róla a potenciális vevők, a kutyának sem fog kelleni. Szerencsére tudni fognak róla.

Na de miért is? A RIM tegnap bejelentette, hogy fennállása óta először reklámidőt vett az amerikai Super Bowl kupadöntő szünetében. Aki azt sem tudja, mi fán terem ez a kupa, meg úgy általában véve nem nagyon érdekli, mi zajlik Amerikában, annak kicsit hadd' világítsam meg ennek a jelentőségét.

superbowl.jpg

A Super Bowl döntő az amerikai tévétörténelem legmeghatározóbb tévés sprotközvetítése évek, évtizedek óta. A legfrissebb nézőkutatási statisztikák szerint nagyjából 111 millió amerikai nézi ilyenkor a tévét, ráadásul ezek képesek a reklámokat is megnézni, nem véletlenül kerül csillagászati összegekbe egy Super Bowl reklám.

Hogy mennyi az annyi? Fél percért nagyjából 3 millió dollárt kérnek, vagyis a reklám minden egyes másodperce 100 ezer dollárba kerül. Az másodpercenként annyi mint 22 millió forint. Huszonkétmillió. 22 és hat darab nulla. Másodpercenként. Mondjuk ha tényleg megnézik 111 millióan a közvetítést reklámostul-mindenestül, akkor azért nem is kerül olyan sokba egy néző elérése, egész pontosan 0,027 dollár, vagyis kábé 6 forint fejenként a tarifa. 

A Super Bowl reklámon kívül azért jó eséllyel látni fogunk majd mást is a következő hetekben, mindenesetre ez a reklámstratégia gyökeres elmozdulást mutat az eddigi gyakorlattól, ami jó jel, illetve azt mutatja, hogy a RIM-nél is felismerték, hogy a marketingen most nagyon sok múlik majd.

Emlékszem, a DevCon Europe tájékán úgy volt, hogy a RIM a PlayBook OS 2.0-val teljesen lenullázza, és újra kezdi a PlayBook marketingjét, aminek része többek közt, hogy újrapozicionálják és átcsomagolják a tabletet. Aztán teltek-múltak a hónapok, az új OS megjelent, de nem történt semmi, az új, 4G LTE PlayBook megjelenése viszont alkalmat adhatott volna egy újabb, ezúttal sikeresebb startra.

Végül aztán ki tudja milyen megfontolásból itt sem történt semmi különös, az új, mobilnetre is csatlakozó PlayBook egyszer csak itt lett (vagyis nem itt, hanem inkább Kanadában) minden különösebb csinnadratta és fanfár meg sorállás nélkül. A fenti kicsomagolós videón az is jól látszik, hogy a RIM nem változtatta meg a PlayBook csomagolását és a doboz tartalmát sem, minden pont úgy néz ki, mint az első verziónál.

Amivel egyébként különösebb probléma szerintünk nincs, jó ez így, ahogy van, legalábbis ha pusztán a dolog praktikus oldalát nézzük. A reklámok meg majd talán jönnek, feltételezhetően akkor, ha valamelyik nagy amerikai mobilszolgáltató, mondjuk az AT&T vagy a Verizon felkarolja az új kütyüt.

Kíváncsi lennék, mit forral most a fejében Frank Boulben, a RIM marketingigazgatója.


Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.

Olvastam tegnap egy érdekes interjút a RIM újonnan kinevezett marketingigazgatójával, Frank Boulbennel, akin, illetve akinek a munkáján a BlackBerry 10 születésekor nagyjából minden áll vagy bukik. Profi marketingkörítéssel a legpocsékabb terméket is el lehet adni, a rossz marketing pedig a legjobb termék esélyeit is tönkreteszi. Bízom benne, hogy Boulben egy kitűnő termék kitűnő marketinstratégiáját építi fel már most a háttérben.

Az interjúban többek közt rákérdeznek, mégis hogyan próbálja majd meggyőzni a RIM a vásárlókat arról, amiről a nagyobb partnereket és az operátorokat állítólag már sikerült meggyőzni. Boulben szerint nem lehet többé felülről diktálni a vásárlóknak, a felhasználókat ezért inkább legnagyobb rajongókon, véleményvezéreken keresztül igyekszik majd elérni a gyártó. "Azzal fogjuk kezdeni, hogy megfelelő telefont a megfelelő kezekbe adjuk" - mondta Boulben az interjúban, ezzel nyilvánvalóan arra utalva, hogy a RIM egy az átlagosnál sokkal nyitottabb, a felhasználót a középpontba állító kampányra készül.

A marketingigazgató szerint jól jön majd a rajtnál a márka hatalmas közösségi elérése is, a RIM-nek a Facebookon például jelenleg több mint 22 millió lájkolója van - gondoljatok bele, ez kétszer annyi embert jelent, mint ahányan összesen élnek Magyarországon!

Fontos változás lesz a korábbiakhoz képest, hogy a RIM Boulben elmondása szerint egységesíti a piaci premier idején a marketingtevékenységet, így várhatóan minden régióban ugyanazok a reklámok jelennek meg a különböző felületeken, illetve a szolgáltatói partnereknél. Reméljük a marketingtámogatásból jut majd Magyarországra is, mindenesetre az jó jel, hogy a Vodafone-nal folytatott közös kampány állítólag nagyon jó visszajelzéseket kapott, és nem kizárt, hogy rövidesen más mobilszolgáltatóknál is lesz BlackBerry-kampány. 

Egyre biztosabbnak látszik, hogy nem fognunk unatkozni az év vége felé.

Egy olyan, nehéz helyzetből kilábalni szándékozó cég esetében, mint a RIM sziklaszilárd, elhivatott és elképesztően jól fókuszált, jó szakemberekből álló menedzsmentre van szükség. Thorsten Heins elnök-vezérigazgató a jelek szerint jól ellátja a feladatát, de néhány kulcspozíció hónapok óta betöltetlenül állt - egészen mostanáig.

Tegnap meglett a RIM új operatív igazgatója és marketingigazgatója - mindkettő kulcspozíció, egyik ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, az egyik a cég főtitkára, a másik meg az a pasas, aki megmondja, hogyan kellene eladni minél több terméket a jónépnek. Előbbi pozícióra Kristian Teart nevezte ki Heins, utóbbira Frank Boulbent.

Hogy nem ismerősek senkinek ezek a nevek, nem csodálom, bár azért harcedzett vén rókákról van szó: Tear például a Sony Mobile-nál ténykedett alelnökként, előtte pedig az Ericsonnál is megfordult vezető pozícióban. Boulben a kevésbé sikersztorinak tűnő amerikai LightSquarednél teljesített szolgálatot, mint stratégiai, üzletfejlesztési és marketingvezető.

Boulben esetében talán nem is ez az igazán érdekes előzmény, hanem a korábbi két munkahely: a szakember ugyanis a Vodafone csoportnál volt kereskedelmi stratégiáért felelős igazgató, korábban pedig az Orange márkaimázsért és lakossági marketingért felelős alelnöke volt. Vagyis a RIM új marketingigazgatója úgy ismeri a szolgáltatókat - a RIM legnagyobb partnereit -, mint a tenyerét, ami érzésem szerint még biztos jól jön egyszer a cégnek, és általa sikerül újra igazán gyümölcsözővé tenni a mobilszolgáltatók és a gyártó utóbbi időben talán kissé rideggé vált kapcsolatát.

Sok sikert az új munkakörökhöz!

Lassan itthon is beindul a szolgáltatóknál a BlackBerry-marketing, szerencsére egyre több nyoma van annak szóróanyagokban, üzletekben lévő installációkon, hogy a RIM készülékeit újabban komolyabban veszik hazánkban. De legalábbis tudomást vesznek a létezésükről.

9900_mobilinfo.jpg

Ennek egyik bizonyítéka a T-Mobile aktuális, január havi Mobil Info hírlevele, melyet az összes lakossági és kisüzleti előfizetőnek kikézbesített számlához mellékelnek. Ez rendszerint tartalmaz egy készülékajánló rovatot, ahol most központi helyen szerepel a BlackBerry 9900,a T-Mobile kínálatának kétségtelenül legimpozánsabb okostelefonja.

Szóval jó látni, hogy van itt is fejlődés, idővel ez pedig bizonyára meg fogja hozni a gyümölcsét, akárcsak a Vodafone SmartStore-ban lévő BlackBerry-pult. Hajrá!

Tegnap említettük, hogy kiruccantunk két napra Hollandiába, ahol elképesztő mennyiségű BlackBerryt láttunk az emberek kezében, legyen szó mindenféle korosztályról és társadalmi rétegről. Amszterdamon látszik, hogy Európa egyik leggazdagabb országának fővárosa, többek közt ebből is.

Érdekes látni, hogy mennyivel közelebb is hozzák ezeket a termékeket a potenciális vásárlókhoz: az utcán jártunkban-keltünkben többször is belebotlottunk Bold 9900 citylight hirdetésbe, a helyi Vodafone-kirakat pedig szintén az új csúcskategóriás újdonsággal volt tele. 

Valahogy felénk egyetlen márkát, még az iPhone-t sem karolják fel ennyire a szolgáltatók, a BlackBerryt meg ugye közismerten még ennyire sem, dehát tudomásul kell sajnos venni, hogy Magyarország nem Hollandia, Budapest pedig nem Amszterdam. És nem csak azért, mert nálunk nem legális a fű.

Szeretünk, Amszterdam!

süti beállítások módosítása