A BlackBerry újdonsült licenc/gyártópartnere aztán nem bíz semmit a véletlenre, a kínai TCL amerikai központja alig pár nappal azután, hogy kiderült, a cég a jövőben jogosult BlackBerry márkájú okostelefonok gyártására és forgalmazására, bejelentette, hogy a Las Vegas-i CES-en rengeteg infót tesz majd közzé az új BlackBerry-készülékportfólióval kapcsolatban. 

ces-2017-smartphones.jpg

A TCL leányvállalata, a TCL Communication Technology Holdings (TCT) közleménye meglehetősen ambiciózusan, ugyanakkor eléggé sejtelmesen fogalmaz, amikor közli, hogy...

"...a CES-en részletesebben beszámolunk a terveinkről, bemutatjuk a BlackBerry márka örökségét és betekintést adunk abba, mire lesznek képesek a portfóliónkba bekerülő új BlackBerryk."

Ez alapján ugye eleve olybá tűnik, hogy a TCL mindenképpen több BlackBerry megjelenésével számol, bár valószínű, hogy a CES-en csak egy konkrét készülék mutatkozik majd be. Nem különösebben lennék meglepve, ha ez a Mercury, vagy korábban Wienna kódnéven futó nyomógombos típus lennne, bár ennek némileg ellentmonhatnak John Chen korábbi, nem kevésbé sejtelmes szavai, miszerint az utolsó házon belül tervezett, nyomógombos BlackBerry megjelenése még hátra van. 

Szóval vagy átadták a projektek menet közben a TCL-nek, vagy a cég a BlackBerry tervei alapján építette meg a Mercury-t, ez alighanem most már kevesebb mint két hét múlva kiderülhet, hiszen a CES nem sok időt hagy a józanodásra az újévi party után. Az expo január 5-én kezdődik, a TCL pedig már a nulladik nap környékén kész nagy dobra verni terveit.

Hiába tűnt úgy hónapokkal ezelőtt, hogy a BlackBerry letett a készülékekről úgy ahogy van, most mégis egyre valószínűbbnek látszik, hogy az a bizonyos (félig-meddig) házon belül fejlesztett nyomógombos típus, a Mercury meg fogja látni a napvilágot. Mostanában nem nagyon kényeztetnek el minket az új BlackBerryket ábrázoló kiszivárgott fotókkal, de szerencsére a Weibo-nál most valaki megtörte a csendet, és posztolta az internetre az alábbi képeket (amiket időközben töröltek az eredeti oldalról):

mercury-collage.jpg

A fotók tehát állítólag a Mercury-t ábrázolják, és ezek alapján, ha tényleg ilyen lesz a várhatóan jövő év elején érkező mobil, akkor aztán igazán megéri várni rá. A készülék egyébként mintha csak a Passport Silver Edition és a BlackBerry Classic összegyúrásából jött volna létre (bár a hátlapot nem látni), azzal a különbséggel, hogy a Classic fizikai híváskezelő gombjainak itt búcsút kell inteni. Elég nyilvánvaló az is, hogy a telefonon Android fut, hogy pontosan melyik verzió, az ebből a két képből nem derül ki egyértelműen (a Mercury - ha megjelenik - valószínűleg Android 7.0-val jön majd).

Ami még látszik a képen: a kapacitív billentyűzeten a szóközbillentyű gyanús, valószínűleg ez lehet majd az a bizonyos ujjlenyomat-azonosító, amit beépítenek a gombsorba. Aztán ezen a mobilon is látszik oldalt a DTEK sorozattal debütált Convenience key, ami halvány jele lehet annak, hogy ehhez a készülékhez is lehet némi köze a TCL-nek (de persze ez csak merő spekuláció a részemről). Nem tudni, hogy egyszerűen helyhiány miatt, netán a telefon prototípus jellegéből adódóan, vagy az új koncepciónak megfelelően, de ezen a mobilon sincs ott a BlackBerry logó (akárcsak a DTEK-eknél).

Mindenesetre ez a két kép adhat némi reménysugárt az okostelefont használó embertömeg azon szűk szegletének, akik - hozzám hasonlóan - képtelenek üvegen gépelni.

A Mercury egyébként valószínűleg nem lesz olyan izmos vas, mint a DTEK60, teljesítményben inkább a DTEK50-hez hasonlít majd, valószínűleg annál valamivel drágább is lesz. Már ha lesz.

Ahhoz képest, hogy a BlackBerry egyesek szerint soha többé nem fog készüléket piacra dobni, újabb árulkodó jelet találtak szemfüles bloggerek arról, hogy a cégnél készülőfélben van egy vadonatúj QWERTY-s modell, a már itt-ott pletykaszinten feltűnt Mercury (ez lesz a telefon kódneve, a boltokba alighanem teljesen más néven érkezik majd). Közben a BlackBerry több vezetője is kikotyogta, hogy lesz még QWERTY-s BlackBerry, senki ne aggódjon, ami persze nem jelent semmi biztosat, mindenesetre hogy prototípus létezik belőle, az elég valószínű, de legalábbis meglehetősen nehéz lenne lefuttatni egy nem létező telefonon a Geekbench nevű tesztrpogramot.

Az internetre tegnap kikerült tesztadatbázis-részlet néhány korábbi híresztelést megerősít a Mercury-val kapcsolatban, illetve jó pár kérdést azért nyitva is hagy még. Ilyen a tesztalanyban lévő processzor típusa: a nyolcmagos, 2 GHz-es processzort tartalmazó Qualcomm Snapdragon 625-ös rendszerchip némileg erősebb annál, ami a DTEK50-be is került, de gyengébb a PRIV-ben lévő processzornál, viszont a fejlettebb gyártástechnológiának köszönhetően a fogyasztása szerényebb lehet, ami egész ígéretes akku-üzemidőt vetíthet előre.

mercury_geekbench.jpg

A tesztből az is látszik, hogy a BBB100-1 -es belső modellszámot viselő típus 3 GB rendszermemóriával rendelkezik, azaz pont annyival mint a PRIV. Fontos szempont lehet még, hogy a Mercury már most Android 7.0-t futtat, azaz ha piacra kerül a mobil (a tervek szerint valamikor a jövő év elején), akkor az elérhető legfrissebb Android-verzió megy majd rajta. 

A még házon belül tervezett Mercury-ról korábban kiszivárgott, hogy a fentieken túl 32 GB háttértárral, 18/8 megapixeles kamerával és 4,5 hüvelykes, 3:2 képarányú kijelzővel rendelkezhet, valamint megörökli a Passport és a PRIV érintésérzékeny billentyűzetét, amibe egy ujjlenyomat-azonosítót is integrálnak majd a kényelmes azonosítás érdekében.

A készülék tehát egy jó kis felső-középkategóriás androidos mobil lehet, nem mellékesen az egyetlen kurrens androidos modell a kínálatban, ami nyomógombokkal rendelkezik.

Tudom, hogy te is érzed a bizsergést legbelül!

Via AndroidPure.

Tegnap tele volt vele az internet, hogy elrajtolt a Google mobilos operációs rendszerének, az Androidnak a legújabb, 7.0-s verziója, mely a Nougat kódnevet kapta és csak Android N-ként emlegetik. Az új rendszert szokás szerint elsőként a Google égisze alatt készülő Nexus készülékek, azok közül is az újabb típusok kapják, azaz már részben kapták meg, a többi gyártó pedig a közeli-távoli jövőben frissíti a kurrens és új termékkínálatát az új rendszerre. Alighanem így fog tenni a BlackBerry mindkét, már kapható androidos mobiljával, a PRIV-vel és a DTEK50-nel is.

androidnougat.jpg

Könnyen lehet azonban, hogy nem ezen a két BlackBerryn fog először Android N futni, hanem a hivatalosan még be sem jelentett, egyelőre csak Mercury kódnévvel illetett QWERTY-s modellen, mely ha lehet hinni a pletykáknak, a Classic és a Passport jegyeit örökli majd, azaz lesz kapacitív billentyűzete, meg egy érintőkijelzője, ami valószínűleg nem 1:1, hanem 4:3 képarányú lesz.

Ez egyébként már csak azért is valószínű, mivel a BlackBerry illetékesei korábban félhivatalosan tettek már arra utaló kijelentéseket, hogy a BlackBerry-féle Android jövő év elején ér el arra a biztonsági szintre, ahol most a BlackBerry 10 áll, ez márpedig kísértetiesen egybe esik a Mercury szintén jövő év elejére prognosztizált megjelenésével.

A mobilgyártók (vagy inkább mobilmárkák?) körében egyébként egyáltalán nem ritkaság, hogy egy-egy újabb rendszerverziót elsőként egy új készüléken próbálnak ki, és csak később frissítik a korábbi kínálatot visszamenőlegesen. Vagyis ez azt feltételezi, hogy a PRIV és DTEK50 tulajok még legalább 4-5 hónapig az Android M-et fogják majd használni, természetesen havonta frissítve.

Az Android N egyébként számos biztonsági újítást is tartalmaz, szóval nem véletlen fejesek megjegyzése a biztonsági szint növeléséről. Az újításokról így ír a HWSW:

A Google a biztonságra is komoly figyelmet fordít: a Nougatban az egyes fájlokat már külön-külön titkosítja a rendszer, illetve a Stagefright sebezhetőség pusztítása után a multimédiás keretrendszer védelmét is komolyan megerősíti a cég, azt lényegében az alapoktól dolgozva át. Mindezek mellett a szoftverfrissítés menete is megújul, azt az egyes eszközök az Android 7.0-val felfegyverkezve már képesek lesznek a háttérben lezongorázni, így a folyamat lényegében egyetlen mezei újraindításra kurtítható - legalábbis a felhasználó ennyit lát belőle. Az új rendszer mindezek mellett az akkus üzemidőben is javulást ígér, a szigorított Doze módnak köszönhetően.

Az Android N-től más, látványos újításokat nem érdemes várni, azokat a Lollipoppal érkező Material Design dizájnnyelvvel tulajdonképpen már ellőtte a Google. 

Via HWSW.

Nem tudom, mennyire a nyári uborkaszezonra adott természetes reakció, mindenesetre egyre-másra érkeznek az újabb pletykák a BlackBerry új készülékportfóliójával kapcsolatban. Amiről eddig úgy hírlett, hogy két új modellből áll (ez lenne a Hamburg és a Rome), de most már az sem kizárt, hogy jön egy harmadik újdonsági is idén októberben, melyről eddig egy árva szó sem volt sehol. A készülékek ezúttal a peridódusos rendszer alapján kaphatják a neveiket, sorban Neon, Argon és Mercury (azaz higany) lesz a három modell kereskedelmi neve -- legalábbis így szólnak a pletykák...

blackberry_rome_argon.jpg

...melyeket ezúttal a BerryFlow szellőztetett meg, a blog egyben egy újabb képrészletet is közzétett a Rome kódnevű Mercuryról (ha te sem tudod lassan követni ezeket a neveket, nem vagy egyedül). Az igazi újdonság kétségtelenül ez lehet, valamint az eddig sosem hallott Argon, mely egy felsőkategóriás full touch okostelefon lehet, ki tudja, milyen kódnéven (korábban Frankfurtot rebesgettek a verebek). A három készülék a következőket tudja majd állítólag:

NEON (Hamburg)

  • Full touch kialakítás

  • Qualcomm 8952 SoC

  • 3 GB RAM

  • 5,2"-es, 1080p felbontású kijelző

  • 16 GB háttértár

  • 13 megapixeles hátlapi, 8 megapixeles előlapi kamera

  • 2610 mAh-s akku (QuickCharge 2-kompatibilis töltés)

  • Alumínium keret, gumírozott hatású hátlap

  • LTE-támogatás (Cat6)

  • 130 grammos tömeg

  • Megjelenés: 2016. augusztus

 

ARGON (Frankfurt?)

  • Full touch kialakítás

  • Qualcomm 8996 Soc

  • 4 GB RAM

  • 5,5"-es, 1440p kijelző

  • 32 GB háttértár

  • 21 megapixeles hátlapi, 8 megapixeles előlapi kamera

  • Ujjlenyomat-szkenner

  • 3000 mAh-s akku (QuickCharge 3-kompatibilis töltés)

  • USB Type-C csatlakozó

  • Megjelenés: 2016. október

 

MERCURY (Rome)

  • QWERTY-touch hibrid (mint a Classic)

  • Qualcomm 8953 SoC

  • 4,5"-es kijelző, 3:2-es képaránnyal

  • 3 GB RAM

  • 32 GB háttértár

  • 18 Megapixeles hátlapi, 8 Megapixeles előlapi kamera

  • 3400 mAh-s akku (QuickCharge 3-kompatibilis töltés)

  • Alumínium ház

  • Megjelenés: 2017. február

A blog azt is tudni véli, hogy a három újdonság közül a NEON és az ARGON fogyasztói ára rendre 400 dollár, valamint 6-700 dollár lehet, már persze ha egyáltalán lesznek ilyen telefonok (jó eséllyel lesznek, ezzel azt hiszem nem árulok el nagy titkot). És még mielőtt valakiben kételyek merülnének fel, igen, mindhárom modell androidos lesz majd, ki tudja, a MERCURY talán a még ismeretlen nevű Android N variánst kapja majd meg jövő februárban.

Via BerryFlow.

süti beállítások módosítása