Tegnap megírtam itt a BerryBlogon, hogy a Magyar Telekom február elejétől ráengedi a 4G-s hálóra azokat a BlackBerryket, melyek egyébként alkalmasak a 4G-kapcsolatra, és egyben a BlackBerry saját adatcserélő hálózatához (NOC) csatlakoznak. Azóta újabb információmorzsák derültek ki a témában, például az, hogy nem csak egyszerű technikai módosítás lesz, hanem vadonatúj BlackBerry opciók is megjelennek a kínálatban.

telekom_4g.jpg

Ezek közül kettő vagy három lesz, a csomagok pedig minden bizonnyal BlackBerry NET néven jelennek meg a portfólióban. A havidíjas előfizetések mellé rendelhető BlackBerry NET S opció 200 megabájtnyi adatforgalmat tartalmaz majd és a folyosói pletykák szerint havonta 690 forintba fog kerülni, vagyis pont annyiba, mint a NetPlusz S díjcsomag. Ezzel valószínűleg nem, vagy nem minden esetben lehet majd kihasználni az LTE-hálózatban rejlő teljes kakaót, ehhez a nagyobb, BlackBerry NET csomag kell majd.

Ebben már 3 GB a forgalmi korlát, a havi díj pedig megegyezik majd a normál BIS opció árával, vagyis 2200-2300 forintba fog kerülni a nagyobb csomag. Tehát pont annyiba fáj majd, mint a NetPlusz XL díjcsomag. Úgy hírlik, hogy jön egy harmadik opció is, ami már 10 GB adatot tartalmaz, de valószínűleg azt már csak vállalati ügyfelek érhetik majd el.

További részletek hamarosan, csak a BerryBlogon!

A hozzám hasonló, kissé geekbe hajló okostelefon-tulajok egyik kedvenc foglalatossága a netes sebességtesztek futtatása, pláne az olyan időkben, amikor a hálózatok olyan látványos fejlődésen mennek keresztül, mint manapság. Az erre a célra rendszeresített, alapvetően elég egyszerű appok nem csinálnak mást, csak letöltenek, valamint feltöltenek bizonyos adatcsomagokat egy szerverre, és megmérik, mennyi idő alatt végez a telefon, pontosabban a hálózat ezzel a művelettel. Letöltésnél és feltöltésnél a minél nagyobb érték jobb, a pingnél, vagyis a késleltetésnél pedig pont fordítva, a minél kisebb.

speedtest.jpg

BlackBerry 10 operációs rendszeren eddig nem nagyon dúskálhattunk az efféle sebességteszt-appokban, bár volt néhány, valami mindegyikből hiányzott a tökéletességhez, így nem maradt más, mint az androidos Speedtest.net alkalmazás felheggesztése (már aki vállalkozik egyáltalán .apk installra). Szerencsére most itt van a jó hosszú nevű Traffic Monitor and Speed Test for BlackBerry 10, ami ha a forgalmat neve ellenére nem is monitorozza, azért sebességmérésre kiválóan alkalmas, natív BB10-es alkalmazás.

A BlackBerry Worldből ingyenesen letölthető app működését nem igazán kell magyarázni azt hiszem, az elindítása után elég rábökni a kijelző közepén lévő mérőóra-szerű valamire, és már indul is a teszt, akár wifin, akár mobilneten van a telefon (utóbbinál nem árt tudni, hogy egy-egy ilyen mérés elég masszív adatforgalmat is képes generálni). A program a korábbi mérések eredményeit is elmenti, amiket megosztani még nem lehet ugyan, de ami késik, nem múlik, idővel valószínűleg ez a funkció is bekerül a repertoárba.

Via CrackBerry.

De most komolyan, kit kell megdugni azért, hogy végre-valahára az LTE-képes BB10-es BlackBerryk is tudjanak csatlakozni a Telekom 4G-s hálózatára? Hogy végre sikerüljön megugrani azt a lécet, amit mára a világon gyakorlatilag mindegyik mobilszolgáltató megugrott? Miért pont az a cég nem képes ezt nyélbe ütni, amelyik úton-útfélen a nagyszerű 4G-s hálózatot hirdeti?

First world problem? Nem, ez már annál több egy kicsit, lássuk csak, miért. Egyrészt a Telekom, meg a másik két mobilszolgáltató éppen szeptember végén jutott hozzá egy rakat olyan frekvenciához, amit a 4G-s szolgáltatás bővítésére tud majd használni. Vagyis a 4G gyorsabb lesz, és nagyobb lesz a hálózat lefedettsége is, azaz több előfizető fogja tudni használni - olyan helyen is, ahol 3G soha nem volt és nem is lesz elérhető. Kivéve persze azokat az előfizetőket, akik 4G-képes BlackBerrykkel rendelkeznek, ők ugyanis ha a platform összes szolgáltatását (pl. BBM) ki akarják használni, kénytelenek 3G-n maradni - legalábbis most.

telekom_passport.jpg

Aztán itt vannak az új, 4G-képes csúcsmobilok, mint például a Passport. A Passportban egy nyolcsávos LTE-rádió van, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a létező összes 4G-s hálózatra fel tud vele csatlakozni a tulajdonos, már ha a hálózat felengedi. Ahhoz pedig senkinek ne férjen kétsége, hogy ezt a rádiót minden vásárlóval kifizettetik, függetlenül attól, hogy használja-e a telefon 4G-s képességét, vagy sem. Továbbmegyek, a 4G ma már nem is csak a csúcsmobilok kiváltsága, már a középkategóriában is kezd általánosan elterjedni ez a képesség.

A fentiek fényében azt hiszem most már több mint egy év ígérgetését követően igazán időszerű, hogy történjen valamiféle előrelépés ebben az egész 4G-ügyben. Bizonyára sok az elfoglalt ember manapság a Telekomnál meg a BlackBerrynél, mindkét cégnél voltak és vannak átszervezések, sok a meló meg miazmás, de most már komolyan bemegyek társadalmi munkában segíteni, ha csak ezen múlik.

De ha semmi más nem működik, minden lehetőséget meg fogok ragadni a magam részéről, hogy az ügy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon és a Telekom felsővezetéséhez is eljusson, hogy több tízezer prémium ügyfél kénytelen nélkülözni azt a technológiát, ami 2014/15-ben már a legcsiccsóbb andridos mobilon is ott lesz. 4G-t akarok a telekomos BlackBerrymre! Tegnapra!

A BlackBerrykben többek közt az is a jó, hogy rendkívül intelligensen és stabilan kezelik a különböző rádiós kapcsolatokat. Például ha Wi-Fi-hez csatlakozunk a telefonnal, de mondjuk megszűnik közben az internetkapcsolat a router mögött, akkor a telefon szépen magától visszakapcsol 3G/4G-re, anélkül, hogy ebből a felhasználó bármit észrevenne. Csak sajnos néha akkor is visszavált mobiladat-kapcsolatra, ha egyébként a Wi-Fi-n keresztül tökéletes adatkapcsolat érhető el.

limited_wifi.jpg

Hogy ennek pontosan mi az oka, azt inkább nem részletezem, mert magam sem vagyok biztos benne, hogy tökéletesen értem, de tény, hogy én is tapasztaltam már többször, illetve több olvasónk is jelezte, hogy adódnak nála olyan Wi-Fi problémák, amikor a telefon "Limitált Wi-Fi" hálózat hibaüzenettel eldobja a kapcsolatot, látszólag minden ok nélkül. 

A BlackBerry elismerte a hibát és már dolgozik a megoldáson, legalábbis ezt írja BBM-csatornáján Micahel Cewley, a cég egyik exhibicionista vezetője, aki szerint egyébként végleges megoldás a 10.3-as operációs rendszer érkezése után lesz erre a hibára, de addig is legalább megpróbálják csökkenteni az előfordulási valószínűségét. Szóval ha téged is sújtott már ez a probléma, kitartás, közel a megoldás!

Az utóbbi időben egyre komolyabb support-tevékenységet folytat a BerryBlog, az új BB10-es telefonok működésével kapcsolatban egyre többen keresnek meg minket mindenféle ügyes-bajos problémával. Ami nem baj, hiszen felvállaltan részben ezért vagyunk, más kérdés, hogy bizonyos problémák kapcsán azért illene az operátoroknak is segíteniük. Az egyik jellemző probléma a T-Mobile-nál vásárolt Z10-ek esete a mobilnettel, pontosabban a nem működő mobilnettel.

Egyre több olvasó keres fel minket olyan problémával, hogy megvette a telefont a magasságos T-nél, de az csak Wi-Fi-n hajlandó csatlakozni az internethez. Szerencsére viszonylag egyszerű a megoldás a problémára, melyet többnyire a rossz APN (Acces Point Name) beállítás okoz.  Konkrétan a T-s Z10 alapesetben a BlackBerry APN-jére akar csatlakozni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a SIM-edre aktiváltál BlackBerry szolgáltatást, vagy régi nevén BIS-t, egyébként hiába van akár havi több gigabájtos kerettel mobilnet-hozzáférésed, ezt az APN-t nem tudod használni. Vagyis lényegében az alapbeállításokkal nem lesz mobilnet-hozzáférésed.

Az APN átállításához végezd el a következő lépéseket (figyelem, csak T-Mobile-os előfizetésekre vonatkozik!):

  • Lépj be a Rendszerbeállítások/Hálózati kapcsolatok/Mobilhálózatok menüpontba
  • Bökj rá az alsó (szürke) sávban található APN jelre

    apn.jpg

  • A hozzáférési pont (APN) nevét írd át "internet"-re (idézőjelek nélkül), a felhasználói nevet és a jelszót hagyd üresen
  • Bökj rá a jobb felső sarokban lévő Mentés gombra!

Gratulálok, ezzel kész is vagy, a telefonod mostantól a normál telekomos internet APN-t használja, pont mint az összes többi okostelefon. Ha később mégis úgy döntesz, hogy előfizetsz a BlackBerry szolgáltatásra (elég jó deal, hiszen havi 690 forintért kapsz 1 GB adatforgalmat, plusz BBM hang- és videohívás lehetőséget), az APN nevet változtasd meg blackberry.net -re!

Tegnap egy komoly várakozásokkal megelőzött sajtótájékoztatón a kábeles szolgáltatásokat kínáló UPC bejelentette, hogy mobilszolgáltatást indít Magyarországon. Mielőtt még valaki a kelleténél nagyobb lelkesedéssel ugrana fel ültéből (álltából) e hír hallatán, szeretnénk leszögezni, egyelőre nem olyan mobilszolgáltatóról van szó, mint a Telenor, a T-Mobile, vagy a Vodafone, hiszen a UPC csak mobilnetet kínál, és készülékeket sem árul, pláne nem BlackBerryket.

upchu.jpg

Ez persze még nem jelenti azt, hogy egy UPC SIM-et ne lehetne betenni egy BlackBerrybe, mi is kipróbáltuk, a telefon szépen ki is írta a megfelelő hálózatazonosítót (a telefon egyébként ilyenkor technikailag a Vodafone hálózatára kapcsolódik), persze aktív BlackBerry szolgáltatás nélkül. Sajnos Wi-Fi tetheringre nem alkalmas az előfizetés, hiába próbálgattuk egy BlackBerry 9320-ban, folyton a szolgáltatás aktiválását kérte a telefon (amit egyébként tudomásunk szerint szervizkönyvben szabályoz az operátor).

Ettől függetlenül a kezdeményezés ígéretes, és a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint nem kizárt, hogy a UPC idővel más mobilszolgáltatásokat is bevezet majd a kínálatába, még ha ez a mai körülmények közt, amikor inkább csökken a mobilos előfizetők száma, mint nő, nem is tűnik feltétlenül logikus lépésnek. És nem kizárt az sem, hogy egyszer éppen a BlackBerry-szolgáltatások lesznek azok, melyekkel megkülönbözteti magát a UPC.

Címkék: upc mobilnet
süti beállítások módosítása