A Mobile World Congress ma délelőtti BlackBerry-sajtóeseményének voltak meglepő és kevésbé meglepő momentumai, utóbbiak közé tartozott a kanadai gyártó első idei újdonságának, a BlackBerry Leapnek a leleplezése. A BlackBerry Leap, vagyis korábbi (kód)nevén a Rio olyannyira nem számít újdonságnak, hogy valójában több mint két éve megjelent már, csak akkor még Z10-nek hívták és picit kisebb kijelzője volt - meg persze jóval drágábban árulta a BlackBerry. 

A Leap egyszerre utódja az említett Z10-nek, a Z30-nak és a Z3-nak, külsőleg leginkább az utóbbira hajaz, vagyis a korábbi, CrackBerry által kiszivárogtatott képekhez képest nyoma sincs rajta a Passporton látható fém peremnek. Van azért néhány apróbb kozmetikai változás a Z3-hoz képest, az igazi különbség azonban belül van, hiszen a Leap kétmagos, 1,5 GHz-es CPU-val, 16 GB háttértárral és 2 GB rendszermemóriával rendelkezik, a kijelző pedig egy valamivel jobb minőségű, de ugyanolyan felbontású, 1280x720 pixeles IPS-panelből áll.

A BlackBerry Leap esetében fontos, hogy a Classichoz hasonlóan ez a modell is a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verzióját futtatja majd gyárilag, illetve ez a készülék már 4G/LTE-képes, szemben a Z3-mal. A CrackBerry stábja még annyit kiderített az újdonságról, hogy a Leapet az Acer érdekeltségi körébe tartozó Wistron gyártja, ami abból a szempontból módfelett érdekes, hogy mind a Classic, mind pedig a Z3 a BlackBerryvel még 2013-ban stratégia partnerséget kötött Foxconn gyárából érkezik (mi több, a Z3-at tavaly még a Foxconn elnök-vezérigazgatójával közösen mutogatta Chen az MWC-n).

A Leap várhatóan áprilisban kerülhet majd a boltokba, az amerikai ára 275 dollár lehet, vagyis itt jó eséllyel ugyanennyibe fog kerülni, csak euróban (plusz áfa, plusz artisjus). A készülékből fekete (pontosabban sötétszürke) mellett elérhető lesz fehér színű változat is.


BerryBlog-vélemény: A BlackBerry Leap nem geektelefon. Igen, a hardver így 2015-ben semmiképpen nem csúcskategóriás, de arra jó lehet ez a telefon, hogy a legnagyobb forgalmat generáló középszegmensben, illetve alsó-középszegmensben jó alternatívája legyen az androidos és windows phone-os modelleknek. 

Amellett, hogy a viszonylag kedvező ár mellett az egyéni felhasználók is megengedhetik maguknak a megvásárlását, a Leap szerintem egy olyan flottatelefon lehet, ami sokkal kevésbé frusztrálja az alkalmazottakat, mint egyes korábbi típusok (lásd tejfölösdoboz-műanyagból készült Curve-ök).

Címkék: blackberry mwc leap

Nagyjából ezt:

visa_1.jpg

A BlackBerry ma reggel sajtótájékoztatót tartott Barcelonában, ahol a cég az idei termékvonalról is elárult ezt-azt, így többek közt fellebbentette a fátylat egy vadonatúj, felsőkategóriás okostelefonról is, amit úgy hivnak, hogy öööö, - nos neve az még nincs.

A kanadaiak tavaly a Passport piacra küldésével merész lépésre szánták el magukat azzal, hogy a megszokottól eltérő formájú, ráadásul NYOMÓGOMBOS készülékkel lepték meg a nagyérdeműt. Hónapok óta nyílt titok, hogy a cég ennyivel nem érte be, jön ugyanis idén a fent látható okostelefon, ami egy óriási csúszkamobil, magyarul normál esetben egy hagyományos, 16:9-es képarányú tepsifon, szétcsúsztatva pedig egy QWERTY-billentyűzetes tepsifon.

Az idén érkező új BlackBerryről nagyjából annyit tudni még, ami a képen is látható, vagyis a kijelzője mindkét peremén lekerekített lesz, pont mint a Samsung Galaxy S6 Edge-nek. Nem különösebben lennék meglepve akkor sem, ha a Samsung simán odaadta volna az új csúcsmobil kijelzőjét a BlackBerrynek, a két cég más területen (mobilmenedzsment) amúgy is egyre közelebb kerül egymáshoz, még igazából különösebb újdonság sem lenne ez, hiszen a például Z30 is a Samsungtól kapta a kijelzőjét.

A kiállításon mutogatott prototípust érthető okokból nem nagyon adta újságírók kezébe a BlackBerry, így a fenti fotón kívül más képen egyelőre nem is látszik a modell. A BlackBerry egyébként nem először játssza el ezt a játékot, szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy John Chen pont egy éve mutatta be először a Classicot a nagyközönségnek, aztán a telefon végül csak decemberben került a boltokba. 

Figyelembe véve azt, hogy ez egy sokkal bonyolultabb konstrukciónak tűnik, mint a Classic, meg lennék lepve, ha a BlackBerry első BB10-es csúszkája az ősznél előbb halandó emberek kezébe kerülhetne.

Immár csaknem négy hónapja annak, hogy a BlackBerry valamilyen új készülékkel hozakodott elő -- ez volt egyébként a nálunk csak mostanában érkező Z30, a kanadaiak eddigi legnagyobb és legerősebb érintőkijelzős okostelefonja. A Z30 bemutatása óta eltelt négy hónap alatt nagyot fordult a világ a BlackBerryvel, többek közt lecserélődött szinte a komplett felsővezetés, továbbá hatalmas veszteségről, illetve újabb tőkebevonásokról számolt be a vállalat. Meg egy új gyártópartnerről, a tajvani Foxconnról (róluk elég annyit tudni, hogy többek közt ők gyártják az iPhone-t és a PlayStation-t is), mely abban segít a BlackBerrynek, hogy olcsóbban és hatékonyabban dobjon piacra újabb készülékeket. Az együttműködés első gyümölcse már februárra beérhet.

bb_mwc.jpg

Jövő hónap végén, konkrétan február 24-27 közt zajlik Barcelonában a mobilos iparág legnagyobb éves kiállítása, a Mobile World Congress, ahol gyakorlatilag mindenki ott van, aki kicsit is számít, kivéve az Apple-t, meg korábban a BlackBerryt -- ez a két cég ugyanakkor évek óta saját konferenciát rendezett magának, nem nagyon érdekelte őket a barcelonai show. A BlackBerry Live és a Jam konferenciák idén elmaradnak, ezt már jó ideje tudjuk, így adja magát, hogy a BlackBerry ismét egy globális(abb) rendezvényen képviseltesse magát, ráadásul ennek már az új készülékportfólió bemutatása is apropót adhat.

A Foxconn vezére a minap el is szólta magát ezzel kapcsolatban újságírók előtt, arra utalva, hogy a gyártó az MWC-n több új készüléket is bemutat, köztük elképzelhető, hogy BlackBerryk is lesznek. Az időzítés mindenesetre stimmel, mivel az első Foxconn tervezte BlackBerry, a Jakarta kódnevű újdonság érkezésére márciusban vagy áprilisban lehet számítani, ami azt jelenti, hogy február végére már nagy valószínűséggel véglegesedik a hardver, tehát akár be is lehet mutatni a nagyközönségnek.

A Jakartáról egyébként eddig annyit tudni, hogy egy viszonylag olcsó, érintőkijelzős BB10-es okostelefon lesz, melyet elsősorban a fejlődő piacokon kíván értékesíteni a BlackBerry. Aztán a Jakartát követően alighanem jönnek majd az olcsó QWERTY-s változatok is, lehet, hogy az MWC idejére már ezekről is többet fogunk tudni. 

Via FocusTaiwan.

Na, visszajöttem Barcelonából, ahol szerintem utoljára a jégkorszak idején lehetett ilyen hideg, ami a jelek szerint nem csak az éppen ott tesztelő Formula 1-es csapatoknak volt rossz ómen, hanem a katalán főváros focicsapatának is, ami éppen a héten szenvedett jelentős zakót az ősellenségnek tekintett Realtól. A hét eseménye mégsem a teszt és a meccs volt, hanem a Mobile World Congress 2013, ami minden eddiginél nagyobb területen mutatta be a mobilvilág újdonságait -- vagy legalábbis azok közül majdnem mindegyiket.

Kezdeném azzal, hogy én ennyi tökegyforma telefont és tökegyforma embert egy rakáson még életemben nem láttam, az uniformizált üzletember-forma láthatóan mostanra az ázsiai lett, az uniformizált mobiltelefon-forma pedig az óriástelefon, vagy ahogy néhányan viccesen próbálják elnevezni, phablet lett. Akárhány gyártó standján jártam, aki kicsit is ad ma magára, vagy úgy véli, így kell adnia magára, az bemutatott Barcelonában egy legalább 5 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott szörnyeteget, mert hát a nagyobb az mindig jobb, ezt a hülye is megérti.

A sorba szinte mindenki beállt, az LG, a ZTE, a Huawei sőt még az általam amúgy oly nagyra becsült Sony is, ettől függetlenül akárkivel beszéltem, óriástelefonok ide- óriástelefonok oda, senki nem volt kimondottan elragadtatva a látottaktól. A külsőnél talán csak a szoftverkörítés volt unalmasabb a legtöbb esetben: néhány Windows Phone-os csodabogarat (szegény Nokia próbálta állni a sarat egyedül) leszámítva gyakorlatilag minden kiállított mobilon Android futott, ezzel is szemléltetve a Google platformjának elképesztő népszerűségét.

bb_mwc.jpg

Az előzetes várakozásommal ellentétben ezt a hegemóniát egyáltalán nem törte meg a BlackBerry, mely egy nem egészen 20 négyzetméteres standdal képviseltette csupán magát Barcelonában. Szerintem jól tették a kanadaiak, hogy ennél többet nem szántak most a jelenlétre, teljesen felesleges pénzkidobás lett volna az MWC2013-on óriás standot bérelni egy ilyen mezőnyben. Sőt, remélem jövőre még ekkora standja sem lesz a cégnek.

Azért vicces volt látni bizonyos copy megoldásokat is a kiállításon, melyeket nyilvánvalóan a BlackBerry ihletett. Ilyen volt például a Samsung által létrehozott Knox, ami amellett, hogy a nevében leginkább egy szuperhős-film főgonoszára emlékeztet, egy az egyben a BlackBerry Balance-ot másolja. Mínusz a nem elhanyagolható komponensnek számító BES10, amit azért annyira nem egyszerű lemásolni, például fel kell húzni gyorsan néhány tucat hálózati központot világszerte, amit össze kell kötni egymással és a szolgáltatók hálózatával. Ez mostanra egyelőre nem sikerült a Samsungnak, de azért jó látni, hogy ők is rájöttek, az Android (illetve úgy általában minden más platform, de főleg az Android) csupaszon nem biztos, hogy minden céges (munka)környezetben megállja a helyét.

Szóval a Mobile World Congress az Android nagy seregszemléje volt idén, ami valószínűleg jövőre sem változik. Aki a BlackBerryk seregszemléjére kíváncsi, annak Floridáig kell utaznia, ott lesz május elején a BlackBerry Live, ahová ha minden igaz a BerryBlog is kijut majd.

Pillanatok alatt elértünk a február végére, ami nem csak azt jelenti, hogy most már lassan vége a télnek, hanem hogy kezdődik az év legjelentősebb mobilos szakmai kiállítása és konferenciája Barcelonában. A Mobile World Congress 2013 minden eddiginél nagyobb lesz, nagyobb területen, több kiállítóval, több érdekességgel -- a kiállítók közt persze a megújult BlackBerryvel.

mwc13.jpg

Hétfőtől csütörtökig én is ott leszek a katalán fővárosban, ami két dolgot jelent egyszerre: első kézből tudok nektek exkluzív infókat gyűjteni a BlackBerry háza tájáról, másrészt viszont mivel elég sok dolgom lesz amúgy is és külföldön a net mindig kicsit olyan, mint a talált pénz, ezért a blog frissítésére nem biztos, hogy napi szinten lesz mód. 

De aggódnotok nem kell, legkésőbb péntektől minden visszaáll a régi kerékvágásba! Azt egyébként vágjátok, hogy pénteken már március van?

Vége a Mobile World Congressnek, ideje tehát röviden összefoglalni, mi mindent mutatott meg a RIM idén a kiállításon. Egy részükkel már foglalkoztunk korábban, de sikerült jobb minőségű videókat is beszerezni azóta, szóval jó lesz feleleveníteni az emlékeket újra.

Itt van mindjárt egy figyelemfelkeltő újdonság, a menet közben változtatható (angolul on the fly) prezentáció, melyet szintén a The Astonishing Tribe-nak köszönhetünk. Ezzel a rendszerrel prezentáció közben lehet a diákra szöveget írni, képet küldeni, témát változtatni, ami ismételten baromi látványos, bár aki prezentált már életében, az tudja, hogy valószínűleg egy előadónak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy menet közben szerkesszen egy prezit. Bár akik mindig az utolsó pillanatra hagyják a slide-ok összerakását, most kaphatnak egy utolsó utáni esélyt.

Aztán itt van a PlayBookok közti interaktív tartalomátadás, ami szenzációsan néz ki -időközben kiderült, hogy a tabletek Wi-Fi-n keresztül tartják a kapcsolatot (de működhet a dolog Bluetooth-szon át is). Amit viszont eddig nem láttunk, az a PlayBook képének vezeték nélküli átjátszása a tévére, erre is mutatnak példát a demóban.

Korábban szintén beszéltünk a médiafájl-megosztásról, mely ezúttal nem a PlayBookhoz, hanem az OS 7.1-es BlackBerrykhez köthető, a RIM erről is készített egy bemutatót, bár talán nem véletlen, hogy egy PS3 segítségével végzik a streamelést, nekünk is egyedül azon keresztül működött ez a fájlmegosztási mód, amikor próbáltuk.

Most már tényleg csak az a kérdés, hogy akar-e, tud-e ezekkel a koncepciókkal bármit is kezdeni a RIM, létrejöhetnek-e ebből piacképes termékek, vagy az on the fly prezentáció és a tabletes tartalommegosztás ezen formája megmaradnak látványos demóknak. Szerintünk lesz ebből valami mindenképpen, ha nem is feltétlenül ebben a formában, és nem is feltétlenül holnap. 

Mindenesetre biztató, hogy az OS 10-es BlackBerryk ugyanerre a rendszerre épülnek majd...

Címkék: rim mwc tat
süti beállítások módosítása