Az okostelefonok ma már egyre több eszközt váltanak ki, kezdve az olyan egyszerű szerkezetektől, mint éppen a zseblámpa, vagy az ébresztőóra, netán a digitális kompakt kamera (oké, ez már nem annyira egyszerű). A legújabb trendek szerint nem kell már sok hozzá, és mindezek mellett a számítógépünket is kiváltják majd -- hogy mennyire jól, erre tett kísérletet az amerikai Wired magazin házi versenye, melyen négy szerkesztő indult neki a múlt heti Consumer Electronic Show-nak egy szál okostelefonnal (a bloggerek munkáját különböző szempontok szerint pontozták, ebből jött az összesített végeredmény).

A négy bloggernek mindenféle egyéb segédeszköz nélkül kellett tudósítania a kiállításról, kizárólag az okostelefonjukat használhatták, nem csak kommunikációra, hanem tartalomelőállításra. Komoly, embert, illetve technológiát egyaránt próbáló kihívás ez, jómagam is jártam már ilyen kiállításon, és tudom, hogy még akkor sem egyszerű a tudósítók élete, ha minden földi jóval el vannak látva.

wired_winner.jpg

A BerryBlog szempontjából természetesen azért érdekes a sztori, mert történetesen az egyik szerkesztő kezében egy BlackBerry Z30 volt mindvégig, ráadásul Tim Moynihan meg is nyerte a versenyt, méghozzá toronymagasan! A második helyet egy iPhone 5s-sel csípte el a kolléga, a harmadik egy Nokia Lumia 1020 lett, a negyedik pedig egy androidos Moto X, aminek a lepontozásában komoly szerepet játszott, hogy a készülék kijelzője a blogger zsebében egyszer csak nemes egyszerűséggel szétrepedt.

Úgyhogy ezúton is gratula és bajtársi üdvözlet Timnek, akit állítólag sokan cikiztek a CES-en, hogy egy BlackBerryt használ, de annyi baj legyen, szerinte (és szerintünk) ez nem számít, mivel az okostelefonok szinte mindent tudnak, amit a notebookok, sőt még többet is. Az eredményen egyébként nem csodálkozom: kitűnő klaviatúra, páratlan böngésző, jó kamera, villámgyors és stabil rendszer -- mindez alapból adott egy BlackBerry Z30 esetében.

...lehet nemsokára én is kipróbálom, milyen blogolni vele.

Via Wired.

A különféle szabadalmi viták olykor annyira nevetségesek, hogy többnyire nem is érdemes beszámolni róluk, nemrég azonban éppen a RIM és a Nokia (mit tesz a véletlen, az ő sorsuk most eléggé egymásra utalt) csapott össze, aminek a tétje akár az is lehetett volna, hogy a BlackBerryk forgalmazását megtiltják bizonyos országokban. Aztán a két cég végülis megegyezett, ráadásul a feltételeket sem titkosították 80 évre, szóval a részletek is hamar nyilvánosságra kerültek.

rim_vs_nokia.png

A The Guardian által előtúrt tőzsdei tájékoztató dokumentumok szerint a december 21-én bejelentett egyezség része volt, hogy a kanadaiak vállalták egy tekintélyes kis summa átutalását a finn gyártó bankszámlájára, amiért az cserébe minden vádat ejtett és licencmegállapodást kötött az inkriminált szabadalmakra a RIM-mel. 

Szóval akkor jöjjön az a bizonyos összeg: 50 millió euró. Elég sok tehát a nulla a számsorban, ráadásul a licencekért még ezen felül is kell fizetnie a RIM-nek. Ez egyébként tulajdonképpen így is aprópénz mindkét cégnek, mindössze annyi vált tök nyilvánvalóvá, hogy a Nokia a szabadalmi portfóliójával még mindig sokra viheti akkor is, ha a Windows Phone sokadjára is elhasal, másrészt meg a finneknek tökös ügyvédjeik vannak.

Az összeget egyébként ha minden igaz már le is könyvelte a RIM a 2013-as harmadik pénzügyi negyedévben, amiről éppen december 20-án számoltak be a messzi Waterlooban. 

Címkék: nokia szabadalom rim

A mobilgyártók közti szabadalmi csatározások eddig többnyire a Samsung és az Apple bűvkörébe tartoztak, de néha azért a többi szereplő is tud vicces fordulatokkal szolgálni ezen a téren. Most éppen a Nokia fenyegetőzik azzal, hogy a fél világon betiltatja a BlackBerryk forgalmazását, ha a kanadaiak nem fizetnek visszamenőlegesen licencdíjat egyes WLAN-technológiák után. Sajnos a bíróság a finnek oldalán áll, szóval a RIM tejelni fog, az biztos, amiből egyben az is következik, hogy szó sem lesz a BlackBerryk betiltásáról.

Tény, hogy a RIM-nek nem jön éppen a legjobbkor egy ilyen bírósági döntés, bár egyelőre nem lehet tudni, összegszerűen mit fog mindez jelenteni a cégnek. Tény az is, hogy a Nokiának most viszont minden fillér jól jön, emellett a cég óriási szabadalmi portfólióval rendelkezik, amit most jobb híján így tud hasznosítani a finn gyártó. Az is tény, hogy a RIM és a Nokia most kvázi ugyanabban a helyzetben van, mindkét cég megpróbálja elérni, hogy a mobilpiac harmadik meghatározó szereplője legyen, vagy inkább maradjon, emellett pár évvel ezelőtt mindkét cég stabil piacvezető volt egyes régiókban.

rim_vs_nokia.png

Persze aztán az is lehet, hogy a végén az lesz, hogy a RIM fellebbez, és kiderül, hogy semmit nem kell majd fizetnie, ennyire nem ismerem a szabadalmi jogot, de volt már rá precedens korábban, hogy a kanadaiak első fokon elbuktak egy ilyen ügyet, másodfokon viszont a számukra kedvezően döntött a bíróság. A RIM egyébként bejelentette, hogy ebben az ügyben is fellebbezik.

Egyébként a tőzsde is jól reagált a hírre, bár a RIM részvényeinek árfolyama a reggeli kereskedésben visszaesett, délutánra visszakapaszkodott a 11 dollár feletti sávba. Mindez azt jelenti, hogy a befektetők biztosak benne, hogy a probléma minimális veszteséggel orvosolható lesz, és a kanadai cég a BlackBerry 10 érkezése előtt ilyen rövid idővel nem bíz semmit a véletlenre, és esélyt sem ad a versenytársaknak arra, hogy szabadalmi vitákkal gáncsolják az új platform debütálását.

Címkék: nokia szabadalom rim

A tegnapi nap a legrosszabb rémálmaimat váltotta valóra. Egy egész napos konferenciára voltam hivatalos Siófokra, ami ilyenkor eleve a kevésbé előnyös arcát mutatja, de most egyenesen a pokollal vált egyenlővé.

Gondolom senkinek nem árulok el újdonságot azzal, hogy a BlackBerry szolgáltatás ismét letérdelt, így már délelőtt hiába vártam az e-maileket a telefonomra, közben kiderült, egy központi hálózati elosztó füstölt el a RIM-nél, annyira, hogy eddig a percig sem tudták még teljesen helyrehozni a hibát.

Semmi vész, éppen ott volt nálam egy vadonatúj Nokia okostelefon, egy tesztre kapott N9, gondoltam azzal csak kihúzom valahogy a napot. Hát nem húztam.

Az egy feltöltéssel két napot simán kihúzó telefon (nagy szám ez a mai világban) fél nap alatt teljesen lemerült, bár ez még mindig a jobbik eset, először azt hittem tönkrement. Mondjuk amíg működött, mobilhálózat a használatában addig sem volt sok köszönet.

Ehhez persze tudni kell, hogy a konferencián rajtam kívül több százan vettek részt, és feltételezhetően mindenki zsebében legalább egy mobiltelefon volt. Ennyi készülék ekkora helyre zsúfolva pedig extrém terhelést jelent a mobil bázisállomásoknak, az N9 pedig gyanúm szerint folyamatosan ugrált az állomások közt, ami rövid távon teljesen kicsinálta az akkumulátorát.

Mindezek a részletek persze engem, mint ügyfelet egyáltalán nem kellene érdekeljen, hiszen mekkora nonszensz már 2011-ben, hogy két különböző típusú okostelefon volt nálam, két magyarországi szolgáltató hálózatát használtam, és mindkét mobilkommunikációs eszköz cserben hagyott.

Még szerencse, hogy este jött Fluor Tomi, és megmentette a napot...

Nem fest túl rózsás képet az IDC tegnap publikált 2010-es negyedik negyedéves körképe a RIM kilátásairól az okostelefonok világpiacán. A kanadai cég ugyan továbbra is a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártónak számít, és növelte is forgalmát tavaly év végén, de eladásainak növekedése nem tudta tartani a lépést a piac bővülésével, vagyis fokozatosan teret vesztett.

A RIM konkrétan 14,6 millió BlackBerryt szállított tavalyi utolsó negyedévben, ami 36,4 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi eredmény (akkor 10,7 millió készülék fogyott), miközben az Apple csaknem megkétszerezte az eladásait, gyakorlatilag egy az egyben a piaccal együtt nőve, a Nokia pedig harmatgyengén teljesítve csupán nyolcmillióval több okostelefonon tudott túladni, ezzel piaci részesedése éves szinten több mint tíz százalékot esett vissza. A fentieknek köszönhetően a RIM piacrésze egy év alatt 19,9 százalékról 14,5 százalékra apadt.

Címkék: apple nokia rim idc
süti beállítások módosítása