Amerikai elnöknek lenni nem egyszerű munka, azt hiszed, hogy te vagy a legnagyobb megmondóember, aztán rájössz, hogy valójában te vagy az, akinek mindenki megmond és előír mindent. Például azt is, hogy milyen telefont használhatsz. Az Egyesült Államok 44. elnöke számára szerencsére ez köztudottan nem okoz problémát, Barack Obama BlackBerry-függősége gyakorlatilag az elnök megválasztása óta közismert tény.

classified.jpg

Az elnök a minap a Fehér Házban egy kampányrendezvényen fiatalok kérdésére válaszolt, és persze szóba került az is, hogy milyen telefont használ az USA első embere. Konkrétan, hogy használ-e iPhone-t. Obamát láthatóan nem lepte meg a kérdés (gondolom kapott már keményebbeket is azért), úgyhogy a megfelelő -- politikailag abszolút korrekt -- választ adta rá:

"Biztonsági okokból nem használhatok iPhone-t..."

Valaki meglepődött? Egyébként az Obama-családban azért van néhány Apple-készülék, az elnök lányai például iPhone-t nyúznak, illetve mr president egy iPaddel is rendelkezik, amire bizonyára nem érkeznek meg a "céges" levelei. Ami azt illeti, ez a szupertitkos belsős e-mail cím nem egészen tucatnyi beavatott körében ismert, de mint látható így is el lehet azért vezetni egy világhatalmat a mai korban.

Via Yahoo news.

Barack Obamát a hét elején ismét megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökének, gondolom ezzel nem árulunk egy nagy titkot senkinek. A köztudomásúlag nagy BlackBerry-rajongó hírében álló régi-új elnök most négy évig tovább maradhat hivatalában, de mivel egy okostelefont általában nem négy évre választunk, hamarosan minden bizonnyal neki is cserélnie kell. De vajon mire?

obama_phone.jpg

Nem lennénk meglepve, ha mr. president újból bizalmat szavazna a BlackBerrynek, már csak azért is, mert nem engednek mást a kezébe adni a nemzetbiztonságiak. Kapóra jön szerencsére, hogy a BlackBerry 10 platform még a megjelenés előtt megkapta az amerikai Federal Information Processing Standard, vagyis a FIPS egyik legszigorúbb kritériumainak megfelelő certifikációt.

A FIPS 140-2 kriptográfiai certifikáció gyakorlatilag egyet jelent a feltörhetetlenséggel, így a BB10-es eszközöket -- persze megfelelő egyéb óvintézkedések mellett -- nyugodt szívvel ki lehet osztani a legmagasabb szintű kormányzati képviselőknek, intézményvezetőnek, vagy akár az ország első emberének is használatra. Ezt a tanúsítványt egyébként a BlackBerry 10 előtt már a PlayBook és számos korábbi BlackBerry operációs rendszer is megkapta, köszönhetően a teljesen zárt infrastruktúrának és a 256 bites AES titkosításnak, amit az adatforgalmat lebonyolító szerverek használnak.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy Obama az L-szériás BlackBerrykből, vagy az N-szériás, QWERTY-s készülékekből választ majd magának. Ha valaki látja nála valamelyiket, feltétlenül szóljon!

Éjjel nagyjából minden problémát sikerült elhárítani a RIM európai Network Operation Centereiben (NOC), így az európai, majd később az amerikai BlackBerry-felhasználókat is sújtó, rémálomszerű szolgáltatáskimaradásnak vége.

A hír hallatán a legtöbb érintett országban pezsgősüvegek pukkantak és ezrek vonultak az utcára ünnepelni Európa-szerte, a szabad világ vezetői pedig egyöntetűen üdvözölték a szolgáltatás visszaállítását. 

A hajnalig tartó buli a Fehér Házat is elérte, ahol a lelkes BlackBerry-felhasználónak számító Barack Obama a képek tanúsága szerint nagyon durván nyomta - hiába, a jó társaság ennyit számít.

Mi pedig tudvalevőleg szeretjük Barack Obamát, az Egyesült Államok első BlackBerry-freak elnökét, aki volt már többször BB-celeb, sőt levelet is írt nekünk, hogy így buzdítsa szavazásra olvasóinkat a Goldenblogon. 

Úgy tűnik nem csak nekünk, hanem az iSpeech stábjának is túl sok a szabadideje, a professzionális beszédfelismerő platformban utazó fejlesztőcég elkészítette ugyanis az iSpeech Obama alkalmazást BlackBerryre és PlayBookra. 

A program segítségével büntetlenül hülyét csinálhatunk Obamából a telefonunkon: az alkalmazás bármit kimondat az elnökkel, sőt, ha a prémium változatot beszerezzük, az elnök elismétli, amit mondtunk neki - már ha megérti.

Ennél csintalanabb játékszert a megrögzött republikánus-párti amerikaiknak el sem tudunk képzleni, még szerencse, hogy a demokrata oldalnak ellenpólusként ott van az Obama app mintájára készült iSpeech Bush. Ezt nevezzük politikailag kiegyensúlyozott hozzáállásnak!

Mindkét app ingyenes, és letölthetők az App World storefrontról, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével a mobiltelefonnal.

Obama:

Bush:

Az elmúlt órákban fontos üzenet érkezett hozzánk, melyet az ügy komolyságára való tekintettel azonnali hatállyal, gondos fordítás után vágatlanul közlünk veletek. Kérünk titeket, olvassátok el, és ezúttal tényleg vegyétek nagyon komolyan, és terjesszétek ahány embernek csak tudjátok!


Kedves BerryBlog-olvasók, barátaim!

 

Nehéz időkben szólok Önökhöz. Külügyi tanácsadóim az elmúlt órákban tájékoztattak a magyarországi Goldenblog 2011 versenyről, melyen az egyik kedvenc blogom, a BerryBlog is indult, illetve ismertették a szavazás aktuális állását. Mivel magam is elégedett BlackBerry-felhasználó vagyok, ezért különös figyelemmel kísérem a blog életét és fejlődését, és bár ez igazán mellékes, elárulom, hogy nekem a heti BB-celeb rovat tetszik a legjobban.

Hazámban a BlackBerryk igen népszerűek, de tudom, hogy Magyarországnak sajnos egyelőre vannak még hiányosságai ezen a téren, a BerryBlognak így nincs könnyű helyzete a Goldenblogon. Droidhadseregek és vallási fanatikusok támadják, emellett a BlackBerrykkel a mobilos szavazás is bonyolultabb, higgyék el, próbáltam (informatikai szakértőink nehéz munka árán kiderítették, hogy a goldenblog.hu helyett az m.goldenblog.hu URL-t kell beírni a mobil böngészőjébe).

Ahhoz, hogy a BerryBlog továbbra is biztonsággal az IT kategória első tíz helyezettje között maradjon, összefogásra lesz szükség. Olyan, páratlan mértékű összefogásra, mely évszázadokkal ezelőtt nemzetünket is a legnagyobbak közé emelte, és amelyet - tudjuk jól - a magyarok is képesek megvalósítani.

Kérem Önöket, ha még nem szavaztak a BerryBlogra, szavazzanak, és buzdítsák szavazásra eddig passzív ismerőseiket, családtagjaikat! Az összefogással megmutathatják, hogy országukban is él több száz, több ezer olyan ember, aki nem áll be a sorba, aki mer mást választani, él a szabad akaratból született választás lehetőségével.

A szabad világ támogatja Önöket ebben, a BerryBlognak pedig szüksége van most az Önök támogatására! Tegyék, amit a szívük diktál!

Baráti üdvözlettel,

 

Barack Obama,

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke

Heti BB-celebünk is egy amerikai elnök, akit történetesen 1865-ben meggyilkoltak, ettől függetlenül láthatóan szemet vetett a kurrens amerikai elnök, Barack Obama BlackBerryjére.

Lincoln a Fehér Ház egyik tanácstermében vetett szigorú pillantásokat a kissé gondterheltnek tűnő Obama telefonjára. Ki tudja, ha az ő idejében is lettek volna ilyen kütyük, Amerika most egy jobb ország, a világ pedig egy jobb világ lenne?

Címkék: celeb obama lincoln
süti beállítások módosítása