Jövő héten kezdődik a BlackBerry World, amin várhatóan egy rakás új készüléket bejelent majd a RIM (köztük alighanem a touch-QWERTY hibrid Bolddal), illetve továbbiak derülnek ki arról, hogy az eddig nyilvánosságra került részleteken túl (szebb ikonok, digitális iránytű, QpenGL-támogatás, új BBM/Facebook/Twitter kliensek stb.) pontosan mit tud majd az újdonságokra fejlesztett OS, amiről eddig azt hittük, hogy 6.1-es verziószámmal érkezik.

A CrackBerry szerint azonban a RIM az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, így a 6.1-es kiadásból állítólag semmi nem lesz, egyből a 7-es verzióra ugrik majd az OS-számozás. Mindez annak ismeretében érdekes, hogy korábban az OS7 kapcsán már a QNX-et emlegették a kanadaiak háza táján, vagyis a RIM eredetileg a hetes verzióval szakított volna a régi gyökerekkel, és tért volna át a PlayBooknál első alkalommal használt platformhoz.

Na, mindenesetre ez érdekes hír, bár végülis sokat nem oszt, nem szoroz, milyen verziószámot írnak a fejlesztők az OS mellé, a lényeg, hogy működjön minden, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az viszont annál több felhasználót érdekelne, hogy a jelenlegi BlackBerryk közül akkor most melyikre is lehet majd telepíteni az OS6.1-et OS7-et - ez is kiderül talán a jövő héten.

Via CrackBerry.

Címkék: os blackberry qnx os7
süti beállítások módosítása