Egyre-másra záporoznak az érdekesebbnél érdekesebb hírek a BlackBerry eddigi talán legkülönlegesebb okostelefonjáról, a Passportról, mely valamikor szeptemberben kerülhet forgalomba (nálunk alighanem kicsit azért később). A szolgáltatók már javában tesztelik a készüléket, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ami ez esetben különösen aktuális, hiszen a Passport kívül-belül megújulva érkezik -- merőben szokatlan hardverrel, és új operációs rendszerrel.

passport_sim.jpg

A hardverhez, pontosabban a hardver működésének egyik kulcsához, a SIM-kártyához kapcsolódik az egyik legfrissebb, Passportot érintő pletyka, miszerint az óriási telefonba egészen apró SIM passzol majd -- ez a nanoSIM, amit először az iPhone 5-ben láthattunk két éve, azóta azonban több csúcskészülékben is megjelent már. A nanoSIM-ről tudni kell, hogy valamivel kisebb és vékonyabb is, mint a jelenleg elterjedt, és az összes BB10-es BlackBerrybe passzoló microSIM, vagyis aki Passportra szándékozik váltani, annak mindenképpen kártyát is kell cserélnie ezzel a lendülettel.

Egyébként nagyon érdekes, hogy a különböző SIM-méretek és a készülékek méretei közt mennyire nincs összefüggés, a szintén elég nagyra nőtt Nokia 1520-as például szintén nanoSIM-es megoldás, az ezzel egyező méretű Nokia 1320-as pedig maradt microSIM-es. Tény, hogy a Passportba bizonyára belefért volna a nagyobb SIM is, a BlackBerrynél viszont úgy döntöttek, hogy egy 2014-es csúcsmobilnál már illik a legkisebb elérhető SIM-formátumot használni, így a Passport lett az első olyan BlackBerry a kanadaiak kínálatában, amelyik nanoSIM-mel fog működni.

Via N4BB

Fotó: CrackBerry

Címkék: sim passport nanosim

A BlackBerry 10-es okostelefonok egyik fontos újítása, hogy a korábbi modellekkel szemben ezekbe a készülékekbe már egy kisebb méretű SIM-kártya passzol, amit úgy hívnak microSIM. A kisebb kártya tulajdonképpen ugyanazt tudja, mint a régebbi, nagyobb, csak értelemszerűen kisebb, ami azért jó, mert nem veszi el a helyet fontos(abb) alkatrészektől, így akár kisebb vagy vékonyabb telefonok építhetők az új méretkategória bevezetésével. Sajnos a váltásnak mindenképpen megvan az a hátulütője, hogy régi SIM-et értelemszerűen nem lehet belegyömöszölni az új készülékekbe (az új SIM-et viszont adapterrel bele lehet rakni a régi telefonokba).

Az ember ilyenkor tehát vagy elballag a mobilszolgáltatójához, és kér egy új SIM-et, vagy bemegy egy sarki GSM-boltba és méretre vágatja a kártyát, rosszabb esetben valamilyen internetes útmutató alapján maga esik neki snitzerrel meg körömollóval a kártyának. A fenti megoldások közül én csakis az elsőt preferálnám, elmondom miért.

sim_cut.jpg

Az utóbbi időszakban elképesztő mennyiségű panasz és megmagyarázhatatlan hibajelenség érkezett hozzánk, illetve a BerryBolthoz az új BlackBerrykkel kapcsolatban. A problémák jellege a rejtélyes újraindulásoktól kezdve a különböző szolgáltatások elérhetőségén (pontosabban elérhetetlenségén) át egészen sokszínű tud lenni, aztán hogy, hogy nem a közös pont rendszerint a barkácsolt microSIM, amit vagy otthon vágott ki a tulajdonos, vagy valamelyik hozzáértő GSM-boltban szabták ki neki olyanra, amilyen.

A jelenség létezésében persze vastagon benne vannak az operátorok is, akik sokszor pénzt kérnek el a SIM-cseréért, méghozzá olykor nem is keveset, kivéve persze, ha az előfizető a telefont is náluk veszi meg. Bár ezzel szemben kétségtelenül csábító ajánlat, amikor egy GSM "szaküzlet" párszáz forintért kivágja a microSIM-et, és legtöbbjük bizonyára nagyon meggyőzően állítja, hogy már vagy tízezerszer csináltak ilyent, nem lehet belőle semmi probléma, azért csak óvatosan a vagdosással, illetve ha a BlackBerryd megmagyarázhatatlan parajelenségeket produkál, és tudod, hogy nem "gyári" microSIM van benne, legyen gyanús, hogy a SIM-mel lehet a gond.

A fenti probléma természetesen nem csak a BlackBerryket érinti, hanem minden olyan készüléket, melyekbe microSIM passzol, vagyis az utóbbi 1-2 évben forgalomba került, közép- vagy felsőkategóriás okostelefonok közül gyakorlatilag mindegyiket.

A SIM-kártyák a GSM-telefonok elengedhetetlen tartozékai, e nélkül a kis plasztiklap nélkül a készülékek nem tudnak csatlakozni a mobilhálózatokhoz. Aztán vannak olyan mobilok is, amibe nem is egy, hanem kettő, netán több SIM is passzol. És ha minden igaz, rövidesen már a RIM kínálatában is szerepelni fognak ilyen BlackBerryk.

A dupla SIM-es megoldásoknak számos kézenfekvő előnye van, elsősorban az egyéni felhasználók számára, más kérdés, hogy a RIM-mel tradicionálisan jó viszont ápoló szolgáltatók érthető okokból többnyire hallani sem akarnak az efféle megoldásokról, árlistában legalábbis nem nagyon szerepeltetik őket.

Belső infók alapján úgy tudjuk, hogy a RIM első dupla SIM-es megoldásai az orosz, illetve ázsiai piacon (leginkább Indiában) honosodhatnak meg, ahol a kétkártyás mobiloknak komoly tradíciói vannak. Egyelőre nem tudjuk, hogy fogják a telefonok kezelni a két SIM-et, már csak azért is bonyolult az ügy a BlackBerryk esetén, mert a BIS-elérés a SIM-hez van hozzárendelve, két olyan kártya pedig, amire egyaránt van BIS aktiválva alaposan meg tudja kavarni a telefon üzenetkezelő rendszerét.

Arra azért ne nagyon számítsunk, hogy a dupla SIM-es BlackBerryk a hazai piacon is komolyan terjednek majd, bár elvileg nincs semmi akadálya a használatuknak. Kíváncsian várjuk, mikor fognak forgalomba kerülni az első ilyen BlackBerryk, a RIM mikor csatlakozik a Nokiához vagy éppen a Samsunghoz (csak hogy a nagyobb neveket említsük) ezen a piacon.


Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.

Címkék: blackberry dupla sim
süti beállítások módosítása