Az új BlackBerry, illetve az új platform, a BlackBerry 10 bemutatkozása során viszonylag kevés szót szántunk a két bemutatott telefonra, az érintőkijelzős Z10-re és a QWERTY-billentyűzetes Q10-re. Ez egyébként nem véletlen, ha súlyozni akarnám a szerda délután látottakat (a közvetítésről készült felvételt megnézhetitek nálunk is), azt mondanám, hogy a bemutató háromnegyede szólt a platformról és csak a többi a telefonokról. Ami ilyen helyzetben érthető is, mert bár a Z10 és a Q10 igazi minőségi hardverek, lássuk be, nem elsősorban az fogja meghozni a sikert, hogy mennyire izmos processzor, vagy milyen kijelző került a telefonokba.

Ettől függetlenül gyorsan szaladjunk végig a két újdonság legfontosabb paraméterein, melyet a BlackBerry által kiadott hivatalos információk alapján állítottunk össze nektek. Egyet már most leszögezek: a két telefon határozottan felért az élmezőnybe.

BlackBerry Z10

z10_press.jpg

Specifikációk:

  • Processzor: 1,5 GHz-es, kétmagos Snapdragon S4 Plus
  • Kijelző: 4,2 hüvelykes LCD-kijelző 1280x768 pixeles felbontással (356 ppi-s pixelsűrűség), Touch on Lens technológia
  • Memória: 2 GB RAM, 16 GB háttértár, microSD-kártyával bővíthető
  • Rádiós kapcsolat: HSxPA, LTE (csak bizonyos modelleken), 802.11agbn Wi-Fi, Bluetooth 4.0, NFC
  • Kamera: 8 megapixeles, autófokuszos elsődleges kamera, 1080p videorögzítési lehetőséggel, 5x digitális zoommal. 2 megapixeles másodlagos kamera 720p videofelvétellel, 3x digitális zoommal
  • Szenzorok: Gyorsulásérzékelő, mágneses pólusérzékelő, közelségérzékelő, giroszkóp, fényérzékelő, GPS
  • Csatlakozók: microUSB (töltő/adatszinkron), microHDMI (digitális videokimenet)
  • Akkumulátor: 1800 mAh, cserélhető
  • Méretek: 130 x 65,6 x 9 milliméter

BlackBerry Q10

q10_press2.jpg

Specifikációk:

  • Processzor: 1,5 GHz-es, kétmagos Snapdragon S4 Plus
  • Kijelző: 3,1 hüvelykes, SuperAMOLED, 720x720 pixeles felbontás (360 ppi-s pixelsűrűség), Touch on Lens technológia
  • Memória: 2 GB RAM, 16 GB háttértár, microSD-kártyával bővíthető
  • Rádiós kapcsolat: HSxPA, LTE, 802.11agbn Wi-Fi, Bluetooth 4.0, NFC
  • Kamera: 8 megapixeles, autófokuszos elsődleges kamera, 1080p videorögzítési lehetőséggel, 5x digitális zoommal. 2 megapixeles másodlagos kamera 720p videofelvétellel, 3x digitális zoommal
  • Szenzorok: Gyorsulásérzékelő, mágneses pólusérzékelő, közelségérzékelő, giroszkóp, fényérzékelő, GPS
  • Csatlakozók: microUSB (töltő/adatszinkron), microHDMI (digitális videokimenet)
  • Akkumulátor: 2100 mAh, cserélhető
  • Méretek: 119,6 x 66,8 x 10,3 milliméter

Láthatjátok, hogy a két telefon közt elég sok a hasonlóság, például ugyanolyan teljesítményű processzor és ugyanannyi memória van mindkettőben, tehát sebességre nem lesz különbség a Z10 és a Q10 közt (aki hiányolná a négymagos processzorszörnyetegeket, annak felhívnám a figyelmét arra, hogy itt láthatóan a rendszer van a hardverre optimalizálva és nem fordítva, mint sok más helyen). Aki tehát vacillál, annak egyértelműen a fizikai és a virtuális gombsor közt kell választania -- nem lesz könnyű döntés, mivel mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.

Ja igen, és mégegy fontos dolgot el kell döntenetek a vásárláskor: mindkét telefon elérhető lesz feketében és fehérben. Tudom, BLACKBerry, de tényleg ennyire egyértelmű mindenki számára a döntés?

süti beállítások módosítása