A születésnapok és évfordulók alkalmával divatos manapság mindenféle összesítést meg statisztikát készíteni az eltelt időszakról. Mi is ezt tettük, most, hogy egyéves lett a BerryBlog, úgyhogy könnyű kis ujjgyakorlat gyanánt következzen gyorsan a lista, avagy milyen lenyomatot hagyott a weben a BerryBlog 2010. december 1. és 2011. december 1. között!

  • A BerryBlogon az első évben összesen 596 poszt jelent meg, vagyis naponta (a hétvégéket is beleértve) 1,63 posztot kaptatok átlagosan. A legerősebb hónap az augusztus volt, ekkor 62 bejegyzés ment ki, a leggyengébb pedig a július, 39 poszttal - bocs, nyaralni mindenkinek kell.

  • A BerryBlog Facebook-csoportjához az első évben 740-en csatlakoztak, jelentős részük (30 százalék) 25-34 év közti férfi, a nemek aránya körülbelül 34-66 százalék a fiúk javára, vagyis vannak azért lányok is szép számmal - ezt csak azért írjuk le, mert feltételezhetően az olvasói összetétel is hasonló arányokat képvisel.

  • A BerryBlogon a legtöbbet használt címke a BlackBerry (ki gondolta volna), ezt az eddigi posztjaink közül 189 alkalommal használtuk fel. A telefonok közül a legtöbbet a Bold termékcsaládról posztoltunk (összesen 53 alkalommal), a PlayBookról pedig 93 (!) bejegyzést írtunk. Ideje volt hát októberben venni egyet, nem?

  • A BerryBlog két állandó rovata az Alkalmazásajánló és a Heti BB-celeb, előbbibe 29, utóbbiba 39 cikket írtunk eddig. Barack Obama nagy visszatérője a celebes rovatnak.

  • A BerryBlog első évének legnépszerűbb posztja március 30-án született, A nagy mérkőzés: BlackBerry 9780 vs. 9800 című bejegyzésre eddig összesen 3866-an kattintottatok. Köszi!

  • Ha kinyomtatnánk a BerryBlog összes posztját, és egymás mellé raknánk az A4-es lapokat, majdnem körbeérné Magyarország határait. Na jó, ez nem igaz, de jól hangzik, és minden statisztikában kell lennie egy ilyen adatnak.

Biztos össze lehetne még szedni egy csomó statisztikát, de nem akarunk titeket tovább terhelni a száraz számokkal, mostantól legfeljebb a BerryBlog őrületes születésnapi játékának statisztikáit fogjátok itt látni a napokban!

Tényleg, már indultatok a díjakért?

Jó hírem van, gazdagok vagyunk! Legalábbis erre utal a Prosper Mobile Insights legújabb felmérése, melynek egy 25 ezres reprezentatív felhasználói bázis adott alapot nemrégiben Amerikában. A statisztikák márpedig mint tudjuk nem hazudnak, legfeljebb a számokat lehet tág keretek közt értelmezni.

A kutatócég felmérése szerint a az évi 150 ezer dollárt kereső háztartásokban élő felhasználók 11,3 százaléka használ BlackBerryt, míg második az iPhone alig lemaradva, 10,9 százalékkal. Bár költhetnének, androidos készülékre láthatóan kisebb hajlandósággal költenek a pénzes emberek, így a felső jövedelemkategóriában csupán 7,2 százalék a platform részesedése.

A BlackBerryk még a következő, 100 ezer és 150 ezer dollár közti jövedelemkategóriában is vezetnek, és a sorrend is változatlan (21,2, 19 és 15,8 százalék), az iPhone és az Android csak a két alsóbb jövedelemszinten előz. Mondjuk nem kell statisztikai gurunak lenni ahhoz, hogy az ember hasonló következtetésre jusson pusztán a felhasználói bázis jellegéből kiindulva: a BlackBerryk felhasználói közt találhatók meg a legnagyobb számban az üzleti ügyfelek, és vajon kiknek van a legtöbb pénzük? Bingó, az üzletembereknek!

Egyébként nemrég írtunk róla, hogy a fejlesztők is jó pénzt tudnak csinálni a BlackBerry platformon, vagyis ez a legjobban fizető alkalmazás-platform, igaz, a BlackBerry-tulajoknál a letöltési hajlandóság jóval alacsonyabb (60%), mint az iPhone (85%) és Android (84%) készülékekkel rendelkező felhasználóknál.

Via MSNBC.

A BlackBerry platform állítólag nem egy alkalmazás-paradicsom, mind fejlesztői, mind felhasználói oldalról is látszik - utóbbi kapcsán hétfőn indítottunk egy felmérést a BerryBlog Facebook-oldalán, amire ugyan nem érkezett eget rengetően sok válasz, de annyi elég, hogy nagyjábóli képet kapjunk a BerryBlog-olvasók telepítési, illetve használati hajlandóságáról.

A felmérés egyszerű volt, arra kellett válaszolni, hány külső fejlesztésű alkalmazást használsz rendszeresen a telefonodon. A válaszadók közül senki nem jelölte be a nullát, ami jó hír, és a "nem tudom" válasz sem kapott szavazatot (kicsit megkönnyebültünk azért), vagyis - statisztikai alapon legalábbis - mindenkinek van legalább egy third party app a telefonján.

A megkérdezett felhasználók többsége, valamivel több mint 55 százaléka állította, hogy 5-10 alkalmazást használ rendszeresen a telefonjával, 23 százalék tíznél több, és kicsivel kevesebben ötnél kevesebb appot szednek elő napi, heti rendszerességgel - előbbiek az igazi hardcore felhasználók, az utóbbiakat vélhetően kevésbé izgatják az alkalmazások a platformon.

A szavazás eredménye különösebben nem lepett meg minket, mivel a kulcsfontosságú appok egy része eleve nem érhető el itthon, az igazán nagy húzónevekből nem sok marad - Beweather, BeBuzz (kötelező mindkettő), esetleg hírolvasók, rendszerkiegészítő alkalmazások. Jó látni viszont, hogy a userek majd negyede tíznél is több appot futtat a BlackBerryjén, miközben egyes vélemények szerint összesen nincs ennyi használható alkalmazás ezen a platformon.

Kíváncsiak lennénk rá, hogy hogyan viszonyultok a fizetős appokhoz, úgyhogy legközelebb erről fogunk titeket kérdezni, addig is köszönjük, hogy erre a kérdésünkre válaszoltatok!

A BerryBlog statisztikai elemző csoportja.

süti beállítások módosítása