Az ünnepi hangulat fokozódik, már csak egyet kell aludni és kigyúlnak a fények, szól a csengő, megszólal az angyalok kórusa, illetve a nagyi öklendezni kezd a torkán akadt szálkától, mely minden karácsonyi vacsora velejárója. Az ünnep előtt azonban fel kell még díszíteni a fenyőfát, ami napokig a szoba hangulatos dísze maradhat.

Miért ne díszíthetnénk fel a fenyőfa mellett a mobilunkat, mint az egyik legszemélyesebb tárgyunkat, mely így bármikor felidézheti számunkra a karácsonyi hangulatot? Szerencsére számos karácsonyi témájú ingyenes háttérkép, téma (ezek jó része fizetős) és csengőhang áll a rendelkezésünkre erre a célra, a CrakcBerry jóvoltából egy helyen összegyűjtve.

Ha valaki feldíszítené karácsonyra a telefonját, annak mindenekelőtt két jótanáccsal szolgálnánk: egyrészt idővel térjen vissza a régi témákra (a karácsonyi csengőhangok februárban már inkább irritálók lesznek sokak számára), másrészt ha a díszeket leszedte a mobilról, ne hajítsa ki az erkélyről a fenyőfával együtt.

A BlackBerrykkel kapcsolatosan eddig általunk hallott legtöbb kritika valamilyen módon kötődött a telefonok kissé ódivatú, mondhatni avittas kezelőfelületéhez. Tény, hogy napjaink okostelefon-csodái olykor valóban szemet gyönyörködtető kezelőfelülettel rendelkeznek, és ma már többnyire kellően gyorsak is ezek a felületek ahhoz, hogy jól lehessen használáni őket - a nagy többségnek pedig ez elég.

Ettől függetlenül természetesen a BlackBerry-tulajoknak is meglehet az igényük rá, hogy a RIM, vagy rosszabb esetben a mobilszolgáltatók által megálmodott háttérkép-kezelőfelület kombinációt lecseréljék, adott esetben valami egészen szokatlan, a BlackBerryk látványvilágától gyökeresen különböző valamire.

süti beállítások módosítása