Ideje lassan hozzászokni, hogy a mobilszolgáltatók marketingtevékenysége sok esetben a mai napig képtelen túllépni a készülékakciók mindenáron történő nyomatásán. Mondjuk ez kicsit olyan tyúk-tojás esete, nyilván megvan ennek az oka, az egyszeri előfizető ebből ért: 0/1/10 forintért okostelefon, na annyuk, akkó irány a Telenor!

telenor_z10_smarttarifa.jpg

Mert most éppen a Telenor nyomja (megint) a 0 forintos akciót, és lám-lám a Z10-et is meg lehet venni ennyiért a szolgáltatónál. Jól hangzik? Perszehogy! De azért ne örülj annyira, még véletlenül sem kapod meg a telefont ingyen, hiszen ahhoz, hogy ennyiért hazavidd a készüléket, egy havi (figyelem, havi!) 30 ezer forintba kerülő tarifára kell leszerződnöd két évig. Vagyis két év alatt uszkve 720 ezer forintot fogsz majd leszurkolni a Telenornak a telefonért meg a szolgáltatásért együtt.

De azért ne legyünk igazságtalanok, ezért cserébe kapsz havi 1400 lebeszélhető percet (most azt az egyszerűség kedvéért inkább ne firtassuk, hogy ennek csak egy részét használhatod arra, hogy a T-Mobile-os vagy vodás ismerőseiddel beszélj) és 8 GB adatforgalmat. Vagyis két év alatt összesen több mint 23 napot telefonálhatsz és van 192 GB adatforgalmi kereted is -- ha éppen erre van szükséged, lelked rajta, még akár jól is járhatsz az ajánlattal, de azért azt tanácsolom, inkább ne számolj utána, hogy a végén mennyibe fog kerülni ez az egész okostelefonosdi.

Azért annyit még így kiszámoltam itt nagy sebtiben búcsúzóul, hogy 720 ezer forintért majdnem öt Z10-et tudsz venni magadnak a Telenornál kártyás csomagban, vagyis elláthatod az egész családot, már ha történetesen amúgy is telenoros mindenki. Ráadásul egymással még akár ingyen is tudtok beszélni, hiszen ott a számlás szolgáltatásokhoz kínált Családi Csomag. Már csak valahogy számlássá kell konvertálni a pre-paid kártyákat.

Rohadjak meg, ha tudom ezt követni, sokkal egyszerűbb, hogy nulla forinté' van minden mobil, nem?

A kérdés jogos és roppant időszerű. Elérkezett az idő, most már, hogy széles körben elérhetők a telefonok, ideje végre tiszta vizet önteni a pohárba: akkor most kell BlackBerry szolgáltatás az új készülékekhez (Z10/Q10), vagy nem? Ha igen, miért, és hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, kinél? Olvass tovább, a BerryBlog kibogozza a szálakat!

A BlackBerryk esetében eddig ha lakossági vagy kisüzleti előfizetőként használta valaki a telefont, BlackBerry Internetszogláltatás (BIS) nélkül a készülék számos funkcióját nem tudta igénybe venni, cserébe viszont olyan extrákat kapott, melyeket -- főleg eleinte -- egyetlen másik okostelefon-platform sem tudott, vagy nem olyan hatékonyan tudta. Ez a fránya BIS egyébként lényegében egy közvetített szolgáltatás, amit a mobilszolgáltatódnak fizetsz, de a BlackBerrytől kapod. Olyan ez kicsit, mintha a mobilszolgáltatód valamilyen másik cég internetszolgáltatását kínálná neked a saját hálózatán keresztül. 

bis.jpg

Azért gondolom azt nem kell részleteznem, hogy szolgáltató és szolgáltató közt is van különbség, főleg az utóbbi időben lettek nagyon különbözőek a BIS-tarifák a három magyarországi mobilszolgáltatónál, a Vodafone-nál, a T-Mobile-nál és a Telenornál -- leginkább az árat tekintve. A Vodafone például nemrég leárazta a BIS-t és beépítette egyes díjcsomagjaiba (pl. RED, vagy magasabb értékű Matrix csomagok), a T-Mobile elkezdte forgalmazni a havi 700 forintba kerülő BIS 3-at, a Telenor, nos a Telenor meg tojt az egészre, évek óta változatlan áron és feltételekkel kínálja a szolgáltatást az ügyfeleknek.

A BlackBerry 10-zel most minden jó alaposan megváltozik. Mindenféle mende-mondák születtek arról, hogy az új telefonokhoz nem kell már BIS, működnek a kutyaközönséges internetes tarifákkal is a készülékek. A jó hír, hogy ez részben igaz (lásd később). A rossz, hogy cserébe néhány exkluzív funkcióról le kell mondaniuk a BlackBerry-felhasználóknak: ilyen például az adattömörítés, a hardveres titkosítás vagy a kényelmes, online felületen keresztül végzett levelezőfiók-konfigurálás.

bis_bb10.jpg

A push e-mailről szerencsére nem kell lemondani, de az új BlackBerryk ezen a téren már pont úgy működnek, mint bármelyik androidos okostelefon, vagy éppen az iPhone: ugyanazt a protokollt használják levélküldésre, ugyanakkora forgalmat generálnak levélküldéskor- és fogadáskor. Ettől függetlenül az igénybe vehető adatforgalom és bizonyos szolgáltatások elérése kapcsán egyáltalán nem mindegy, melyik mobilszolgáltatónál akarod használni a vadonatúj BB10-es BlackBerrydet.

A fenti táblázatból látszik, hogy a Telenor és a Vodafone esetében semmilyen szolgáltatás használatához nem kell megrendelned a BIS-t, ám számítani lehet rá, hogy bizonyos tarifáknál a mobilhálózaton keresztül használhatatlan lesz a BBM 10 vadonatúj hanghívás és videohívás funkciója. Vagy drágább tarifát választasz ilyenkor, vagy Wi-Fi -n használod a szolgáltatást.

A T-Mobile-nál viszont idővel szükséged lesz legalább a havi 690 forintba kerülő alap BIS-szolgáltatásra, ha el akarod érni a BBM bármely funkcióját (beleértve a csevegést, a hanghívást és a videochatet). Utóbbi kettő BIS nélkül csak akkor fog menni, ha Wi-Fi-n csatlakozol a hálózathoz! Mielőtt rettenetesen csúnyákat gondolnál a T-Mobile-ról és összes alkalmazottjáról, jó ha tudod, hogy a BIS előfizetés jelentős mennyiségű mobiladat-forgalmat is tartalmaz (jelenleg havi 500 MB-ot, amit a híresztelések szerint rövidesen 1 GB-ra emel a szolgáltató), így meg azért máris más a leányzó fekvése. Nem beszélve arról, hogy májustól Mozaik M-től felfelé díjmentes lesz ez az opció.

bis_z10.jpg

A BB10-es telefon egyébként a továbbiakban is pont úgy jelzi, hogy csatlakozott-e a BlackBerry rendszereihez, mint korábban, vagyis az elérhető szolgáltatás (pl. EDGE/3G/H+) mellett ha megjelenik a jól ismert BB jel, akkor megvan a kapcsolat, ha nem, nincs. De ne feledd, ehhez már csak a T-Mobile-nál kell BIS, a többi szolgáltatónál nem!

Maradt még benned kérdés? Ne habozz feltenni itt a kommentekben, vagy írj nekünk e-mailt, a címünk info@berryblog.hu!

A helyzet gyorsan fokozódik, ahogy korábban írtam, a T-Mobile ma kezdte meg a BlackBery Z10 forgalmazását, ezzel párhuzamosan kémeim jelentették, hogy a készülék rákerült a Telenor friss és ropogós, mától érvényes árlistájára, igaz, egyelőre csak "hamarosan" státuszban.

telenor_z10_tabla.png

Méghozzá az eddigi gyakorlathoz képest meglepően baráti árat adnak meg a telefonnak a szolgáltatónál, a 190 ezer forintos listaár ne tévesszen meg senkit. Ha ellenben tarifahűséggel veszi meg valaki a telefont a Telenornál, a T-Mobile árai alá is mehet akár, a legdrágább tarifával ugyanis 40 ezer forint a Z10 (a T-Mobile-nál 60 ezer -- a két tarifa közel ugyanannyiba kerül), a legolcsóbbal pedig 150 ezer forint (pont annyi, mint a T-Mobile-nál).

Lényeges változás az eddigiekhez képest, hogy a Z10 használatához nem lesz szükség BlackBerry Internetszolgáltatásra a Telenornál. További részletek a Telenor mától érvényes árlistájában.

Címkék: telenor z10

Legalábbis ez szerepel a Vodafone Magyarország weboldalán, ahol múlt hét végén került ki az érkező telefonok listájára sok egyéb sikergyanús készülékkel egyetemben a BlackBerry Z10. Hogy pontosan mikor lesz ez a hamarosan, arról jótékonyan hallgat a piros színű szolgáltató, és egyelőre sajnos előregisztrációs lehetőség vagy előrendelés sincs a készülékre, de ami késik, nem múlik.

voda_z10.jpg

Apropó késés. Bár eddig minden erre utalt, a jelek szerint mégsem lesz közvetlenül húsvét után, vagyis ezen a héten a boltokban a szolgáltatóknál a Z10. Sokan, egyre többen kérdezitek tőlem, hogy na jó, de akkor mikor, erre sajnos én sem tudom megmondani a tutit, olyan szeszélyes dolog ez, mint az áprilisi időjárás -- de hogy egy régi klasszikust idézzek: a következő napokban időjárás lesz, izé a következő napokban Z10 lesz, nem csak a Vodafone-nál, hanem a T-Mobile Telekomnál, illetve a Telenornál is.

Addig is tessék még kicsit türelemmel lenni, ha eddig kibírtátok, most már az a pár nap ide vagy oda nem sokat számít, igaz?

Ha már itt tartunk, te melyik szolgáltatótól fogod megvenni a Z10-et?

A Telenor egy ideje szerencsére már nem csak az Android legfőbb zászlóvivője itthon, a cég most már nem Android Workshopokat rendez, hanem más platformokkal is foglalkozik, telefonsimogató rendezvényét pedig átkeresztelte Okostelefon Akadémiának. Hogy ez mennyire szerencsés, vagy szerencsétlen elnevezés, azt döntsétek el ti, mindenesetre egy olyan rendezvényről van szó, ahol tényleg minden az okostelefonokról szól, szóval akit amúgy is érdekelnek az efféle újdonságok, annak ott a helye. Aki meg csak a hostessek miatt jön..., nos azt sem fogják elzavarni.

okostelefon_akademia.jpg

Mielőtt nagyon elkalandoznék, a mobil biztonság témakörét feszegető Okostelefon Akadémia éppen egy hét múlva, március 13-án délután lesz az Akvárium Klubban, Budapest belvárosában. A rendezvény fél hatkor kezdődik és fél tízig tart, lesz néhány előadás meg workshop, de a lényeg, hogy az Expo kitelepülők közt ott lesz a BlackBerry is, a standon pedig megnézhetitek a Z10-et, a cég első BB10-es okostelefonját -- ha még esetleg nem láttátok volna.

A telefont és az összes programot ingyen nézhetitek meg, de a Telenor azt kéri, hogy előtte regisztráljatok a socialmedia@telenor.hu e-mail címen, vagy az esemény Facebook-oldalán

Mi is ott leszünk.

Ha emlékeztek rá, múlt héten elég meglepő felfedezést tettünk a Telenor weboldalán: mind a netshopból, mind az árlistából eltűntek a BlackBerryk. Már akkor is sejtettük, hogy ez nem lehet más, csak valami fatális félreértés vagy adminisztrációs probléma, végülis ez a sejtésünk be is jött, a szolgáltató karácsonyi akciója kavart be egy kicsit. De semmi pánik, hamarosan megint ott lesznek az árlistán a RIM készülékei, legalábbis ezt mondta nekünk a szolgáltató sajtósa.

telenor_tarifak.jpg

A helyzet azért igen kacifántos, mivel a Telenornak jelenleg egyetlen olyan, adatforgalmat is tartalmazó kurrens tarifája sincs, mely képes lenne együttműködni a BlackBerry Internetszolgáltatással. Ha megnézitek a szolgáltató letölthető árlistáját, az árak ezekhez a tarifákhoz (Smarttarifa) vannak feltüntetve, márpedig abban van valami, hogy csúnya dolog lenne úgy rátukmálni az új BlackBerry-vásárlókra ezeket a tarifákat, hogy aztán az előfizetők nem tudják használni a BlackBerry-szolgáltatást.

Mondjuk tegyük hozzá, hogy ha a másik két szolgáltatónak sikerült megoldania, hogy a BlackBerry APN vígan megvan a bundled csomaggal (lásd T-Mobile Mozaik és Vodafone Mátrix tarifák), akkor valószínűleg a Telenornál is menne, más kérdés, hogy valamiért mégsem megy. De mindenesetre reméljük, hogy az illetékesek már dolgoznak az ügyön, mert a Smarttarifa (Extra) család amúgy nem rossz és a Telenor szolgáltatásaival amúgy nincs gond, biztosan szívesen használnák a BlackBerry-tulajok.

süti beállítások módosítása