A BlackBerry 10 operációs rendszer aktuális, 10.1-es verzióját is folyamatosan csiszolgatják a kanadaiak, akik a szolgáltatókon keresztül, azok jóváhagyásával juttatják el az új verziókat a felhasználókhoz. Így történt ez az első 10.1-es OS bevezetésekor, és így történik most is, az úgynevezett maintenance release, vagy szabad fordításban "karbantartási kiadás" terjesztésével.

4537_z10.jpg

Az új verzió a BlackBerry szerint a 10.1.0.4537, "vagy újabb" verziószámot viseli, és a régiónkban a hét elején kezdődött el a kiadása, már amelyik szolgáltatónál, mert ugye egyik mobilcégnek sem kötelező ezeket a frissítéseket kiadni -- de persze saját érdekében erősen ajánlott. Itt sem garantált, hogy a Telekom, a Vodafone és a Telenor kiadja a frissítést, pláne nem egyszerre a Q10-re és a Z10-re (utóbbiból ráadásul több típus is létezik az egyszerűség kedvéért), de azért ne adjuk fel a reményt. Egy szónak is száz a vége, a frissítések hivatalos listája a következő:

  • Gyorsan, egyetlen gesztussal lehet váltani az egyes üzenetek közt a Hub-ban (erről majd egy másik posztban)
  • Működik az ugrás az utolsó olvasatlan üzenetre billentyűparancs ("u" gomb, csak QWERTY-s modelleknél) -- hurrá-hurrá!
  • ActiveSync és IMAP e-mail fiókoknál be lehet állítani, hogy a rendszer örökre őrizze meg a telefonon a letöltött e-maileket
  • Az új szoftver megújult BlackBerry Worldöt is kap, melyben egyebek mellett könnyebb keresni
  • Az új szoftverkiadás új Facebook, Twitter és LinkedIn appokat is tartalmaz
  • Bár a lista nem tartalmazza, de a Z10-nél megjelent az egyszerűsített, numerikus jelszó a'la Android (erről is egy későbbi posztban lesz majd szó)
  • Új nyelveket is támogat a rendszer (koreai, kínai)
  • BlackBerry Balance fejlesztések
  • Új interaktív segédek az alapvető gesztusok bemutatásához

Az új verzió elérhetőségéről elméletileg értesítést kapsz, de ha csekkolod a telefonod beállításainál a szoftverfrissítések menüpontot, akkor esetleg hamarabb is kiszúrhatod, ha van update. Ne feledd, a telefonon keresztül elvégzett frissítések nem tépázzák meg a mobil lelki világát, vagyis minden beállításod és adatot változatlanul megmarad a frissítés után is. De azért előtte persze nem árthat egy biztonsági mentés.

Jó töltögetést!

Via Inside BlackBerry Blog.

A BlackBerry 10 platform éppen most egy hónapos, ami még mindig bőven újszülött kor, amit az is jelez, hogy kezdenek szállingózni az első hibajavítások a rendszerhez. Az új BlackBerryket éppúgy két módon lehet frissíteni, mint a régieket: egyrészt Over The Air, vagyis OTA frissítéssel (ilyenkor a mobiltelefon szól, hogy van elérhető frissítés és saját maga tölti le és telepíti), másrészt a PC-s szoftverrel (jelen esetben a BlackBerry Linkkel).

osupdate_check.jpg

Sajnos úgy tűnik, a korábbi tervekkel vagy várakozásokkal ellentétben a szolgáltatók továbbra is beleszólnak abba, milyen frissítés mikor mehet ki a készülékekhez, akármelyik módozatot is választjuk, de a nagyobb frissítéseket remélhetőleg senki nem fogja visszatartani. Most éppen két kanadai szolgáltató, a Rogers és a Fido tette elérhetővé a 10.0.10.85-ös verziószámot viselő frissítőcsomagot. Ez egyebek mellett javítja a Gmail naptárfunckiókat, van benne néhány kameraoptimalizáció (jobb éjszakai felvételek készíthetők például vele), jobb a böngészés és a médiakezelés, és javul az akkuidő.

Nem ez az első frissítés egyébként a BB10-hez a megjelenés óta, egy január közepén több szolgáltatónál elérhetővé vált upgrade állítólag a böngésző sebességén javított valamicskét. Az ilyen frissítéseket egyébként mindenképpen érdemes feltenni, mert olyan nem dokumentált javítások is lehetnek benne, melyek sokat számítanak a telefon használata közben.

Ha már a frissítéseknél tartunk, a Telus a minap azt ígérte, hogy márciusban megérkezik az első nagyobb köztes update a BB10-hez, a már 10.1-es verziószámot viselő csomag újításairól szintén nem tudni semmit egyelőre. Az biztos, hogy mire a Z10 hazánkban is kapható lesz, várhatóan már ez a verzió futhat az itt frissen megvásárolt készülékeken is.

Via Inside BlackBerry Blog.

Ma csupa szoftverfrissítésből áll a világ, nem csak a BlackBerryk, hanem a PlayBookok számára is. A RIM utoljára csaknem két hónapja frissítette a PlayBook OS-t, most itt az operációs rendszer legújabb, 2.0.1.358-as verziója.

Az új verzió számos ponton javítja a februárban kiadott 2.0-s OS-t, amit az is jelez, hogy a letöltési csomag mérete igen tekintélyes, csaknem 360 megabájt. A kiadott információk szerint vadiúj, gyorsabb böngésző segíti a weboldalak megjelenítését, jobb az androidos appok támogatása, számos hibát javítottak a Video Chat és az összes PIM-alkalmazásban (naptár, e-mail kliens, névjegyzék) és persze van egy csomó nem dokumentált hibajavítás.

Jó töltögetést minden PlayBook-tulajnak, várjuk a tapasztalataitokat!

Noha néhány nagy Amerikai szolgáltatónál gyakorlatilag hónapok óta elérhetők az újabb, OS7-es BlackBerryk továbbfejlesztett, 7.1-es rendszerszoftvere, a RIM csak tavaszra ígérte a nagy frissítési hullámot. Ez a hullám a napokban elérte Európát is, a T-Mobile-nál már el is érhető az összes új készülékhez az újabb szoftver.

Emlékeztetőül, a 7.1-es rendszerfrissítés révén megjelenik a menüben az akkumulátorkímélő üzemmód, a WLAN hotspot mód, az NFC-képes telefonoknál az NFC-s kapcsolat immár fájlmegosztásra is alkalmas, megoszthatók a készüléken található médiafájlok a hálózat többi számítógépével, valamint egyes modelleknél megjelenik az FM-rádió funkció.

A frissítések beszerezhetők a Desktop Software PC-s alkalmazáson keresztül, valamint telepíthető formában letölthetők az alábbi elérhetőségekről:

BlackBerry 9360 - 7.1.0.336

BlackBerry 9810 - 7.1.0.342

BlackBerry 9900 - 7.1.0.342

Az senkit ne zavarjon meg, hogy a linkek a német T-Mobile oldalára visznek, a magyar leányvállalat ugyanis gyakorlatilag ugyanazokat a készülékeket árulja itthon, amiket Németországban adnak el az üzletek.

Update: A jelek szerint a frissítések pillanatnyilag nem elérhetők a T-Mobile oldaláról. Nem tudjuk, mi történt, mindenesetre érdemes később próbálkozni, lehet csak ideiglenes hiba van.

Így napról-napra egyre közelebb kerülvén a PlayBook eddigi történetének legnagyobb rendszerfrissítéséhez, csak úgy jönnek-mennek a hírek időpontokról, újabb funkciókról, valamint a frissítés menetéről. A Berryreview révén most ezzel kapcsolatban osztunk meg veletek néhány infót.

A társblog információi szerint a PlayBook OS 2.0-t a RIM egy csomagban, az egész világon egyszerre teríti, ám ennek ellenére nem számít a cég a frissítés letöltését kiszolgáló szerverek megzuhanására. Akinek lassú internetkapcsolata van, készüljön hosszú procedúrása, a frissítés mérete ugyanis nagyjából 400-500 megabájt között alakul majd, attól függően, hogy éppen melyik OS fut a PlayBookon.

Az update mérete állítólag azért ilyen nagy, mert annyi változást hoz, hogy gyakorlatilag a teljes rendszerkódot ki kell cserélni - innentől kezdve azonban a fejlett frissítés-particionálási rendszernek köszönhetően már jóval kisebbek lesznek a frissítések, hiszen elég csak azokat a komponenseket frissíteni, melyek változtak. Ezt a metodikát követi egyébként a RIM a jelenlegi PlayBook OS-sel, és ez lesz a helyzet a BlackBerry 10 OS-sel is, azaz végre nem kell várni a szolgáltatók jóváhagyására ahhoz, hogy egy rendszerfrissítés elérhetővé váljon az eszközhöz.

Via Berryreview.

A Telenor Magyarország alig egy hete forgalmazza a Bold 9900-at, a cég a három szolgáltató közül utolsóként lépett piacra a csúcskategóriás készülékkel, most mégis elsőként, sőt, európai viszonylatban is elsők közt, a többi telenor-országgal együtt ad ki rendszerfrissítést a készülékhez.

telenor_logo.jpg

A RIM letöltési oldalán a napokban megjelent a Telenor Magyarország aloldalán a 7.0.0.2406-os csomag, ami egyben a jelenleg elérhető legfrissebb build a 9900-hoz, és eddig hivatalosan csak egy-két szolgáltatónál validálták. A telenoros Bold 9900 tulajdonosoknak mindenképpen kötelező letöltés, a gyárilag telepített .1465-ös csomagot legalábbis erősen ajánlott cserélni.

Bold 9900 OS 7.0.0.2406  letöltési link.

süti beállítások módosítása