Nagyjából a vártnak megfelelő időpontban, vagyis egy-két héttel a Q10 piaci premierjét követően a mobilszolgáltatókkal karöltve megkezdte a BlackBerry a BlackBerry 10 OS 10.1-es verziójának első frissítési hullámát a Z10-re. Mivel mint kiderült, a gyártó sok esetben itt is a mobilcégekre hagyatkozik, ezért csak bizonyos országokban és bizonyos szolgáltatóknál kezdődött meg a frissítés, ami számos hibajavítás mellett új funkciókat is hoz az újszülött platformot használó telefonok számára.

A hét első felében a GSMArena írta meg, hogy a Fülöp-szigeteken már egyesek letölthették a nagyjából 1 GB méretű (!) frissítőcsomagot, míg tegnap a Virgin Mobile virtuális mobilszolgáltató egyes ügyfelei kaptak értesítést arról, hogy hozzáférhetővé vált az új firmware, ami mellesleg a 10.1.0.1720-as verziószámot viseli. Ez egyébként a ma ismert legfrissebb kiadás, bár a pontos változáslista itt sem érhető el egyelőre.

101.jpg

A Q10-tulajok számára amúgy már a kezdetek óta elérhető a BlackBerry 10 OS 10.1-es verziója, ami eleinte inkább jelentett hátrányt, mint előnyt, mivel sok alkalmazás nem is fut még az új rendszeren, ez a helyzet azonban napról-napra javul. 

Azt egyelőre nem tudom, hogy a magyar mobilszolgáltatóktól vásárolt telefonokra mikor válik elérhetővé az OS 10.1, azt viszont ezúton is szeretném jelezni, hogy az eddigi tapasztalatok szerint aki nem szolgáltatótól vette a telefont, az könnyen lehet, hogy abba a helyzetbe kerül, hogy soha nem jelenik meg neki a frissítés a telefonjára. Erre is van persze gyógyír, egy későbbi posztban majd leírom.

Kósza pletykák szerint egyébként már javában készül a következő, 10.2-es verziószámot viselő frissítőcsomag, amit talán még a nyáron kiadhat a BlackBerry. Ezt nevezem őrült fejlesztési tempónak!

Via BlackBerry-Fr.

Most már tényleg csak pár hét kérdése, és (ha más nem, legalább a Q10-en) napvilágot lát a BlackBerry 10 első komolyabb vérfrissítése, ami nem túl meglepő módon a 10.1-es verziószámot fogja viselni. Írtam már korábban néhány olyan újdonságról, mely az új verzióval érkezik (HDR támogatás a kamerához, fekete hátterű menük, kuponok a BlackBerry Worldben), most viszont a tegnap megjelent, Dev Alphákhoz készült fejlesztői bétaváltozat révén még több újdonságról lehet beszámolni.

devalphac.jpg

Ezek nagy része egyébként apróság, meg a meglévő hibák javítását nem is tartalmazza a lista, de feltételezhetően az új operációs rendszer ezen a téren is komoly előrelépést jelent majd a jelenlegi, 10.0.10-es verziókhoz képest. Az újítások tehát a következők:

  • HDR kameratámogatás, dinamikusabb, jobb megvilágítású fotók
  • jelszavak kivágása/másolása/beillesztése
  • az értesítések szabadabban állíthatók (alkalmazásonként ki-be kapcsolhatók)
  • beállítható, hogy a hangerőt mindig csak az oldalsó gombokkal lehessen szabályozni
  • a képernyőzár gombbal egyben fel is oldható a telefon kijelzője
  • továbbfejlesztett BlackBerry World, kuponok támogatásával
  • a telepített alkalmazásokat a BlackBerry Worldből is meg lehet nyitni
  • beillesztés a tárcsázó alkalmazásban
  • könnyebb szövegkijelölés és kurzormozgatás az új kijelölőbuborék segítségével
  • PIN üzenetek támogatás a Hub-ban

Nagyjából ennyi, amiről most első körben érdemes beszélni, a többiről majd akkor, ha a BlackBerry a szoftver végleges verzióját is kiadja, nem csak a fejlesztői változatot, amiben egyébként bizonyos programok nincsenek is benne. 

A fejlesztés persze ezzel nem ér véget, hiszen volt itt ígéret többek közt Android 4.1 támogatásra az Android Runtime kapcsán, meg a háttérben futó szolgáltatások kezelésének megoldására, amiért én is többször sírtam már itt a blogon.

Valószínűleg a PlayBook-tulajok tűkön ülve várják, hogy a BlackBerry mikor teszi elérhetővé a cég tabletjeire a BlackBerry 10 operációs rendszert, ahogy azt korábban Thorsten Heins lényegében megígérte korábban. Tegnap a cég a BlackBerry 10 megjelenése óta először adott ki szoftverfrissítést a PlayBookhoz, de a BB10-re még azért a jelek szerint várni kell.

pbos2101526.jpg

A mostani, 2.1.0.1526-os verziószámot viselő frissítés ugyanis csak egy kisebb átmeneti frissítése az immár lassan második évét taposó PlayBook OS-nek, néhány kisebb változtatással, javítással. Így például az új verzióban javítottak a böngészőn, itt is átkeresztelkedett a BlackBerry World, elvileg jobban szól a tablet, de nagyjából tényleg ennyi, semmi csodára ne számítsatok.

A frissítést a tablet menüjében megnyitott frissítési fülön érhetitek el, de a PlayBook -- ahogy eddig is tette -- magától is figyelmeztet a csomag elérhetőségére.

Egy mobileszköz, legyen szó okostelefonról vagy tabletről elég komplex berendezés, melyet még komplexebb szoftver (operációs rendszer) vezérel. A komplex szoftver egyik ismertetőjegye, hogy folyton frissítésre szorul, vagy hogy még több funkciót zsúfoljanak beléjük a fejlesztők, vagy hogy a korábban belezsúfolt funkciókban talált hibákat, hiányosságokat kijavítsák. Ördögi egy kör ez.

Éppen ezért nem mindegy, hogy egy ilyen eszközhöz milyen gyakorisággal érkeznek szoftverfrissítések, amik persze mit sem érnek akkor, ha a tulajdonos nem frissít, vagy mert nem tudja hogy kell, vagy mert nem is értesül arról, hogy érkezett frissítés az eszközhöz. A PlayBook-tulajok a legfrissebb felmérések szerint példamutatóan élen járnak a frissítési hajlandóságban, így például a 2.0-s rendszerszoftver érkezése után a userek 89 százaléka 24 órán belül frissített az új OS-re, ma pedig a felhasználók több mint 95 százaléka a legújabb, 2.1.0-s PlayBook OS-t futtatja a tabletjén.

playbookos_upgrade.png

Ez a statisztika azért így kissé persze csalóka, hiszen egyrészt a felhasználói bázis elég szűk, másrészt a PlayBooknak azért volt számos vélt vagy valós szoftveres hiányossága, amit később frissítésekkel pótolt a RIM, vagyis a tulajdonosoknak valósággal beleégett az agyukba, hogy érdemes mindig frissíteni, mert mindig jön valami újdonság. Nem mellékes az a szempont sem, hogy a statisztikákat az App World aktivitás alapján állította össze a RIM, szóval az a felhasználó, aki nem tölt le egyáltalán semmit, az nincs is benne.

Valami hasonló arányt képzelünk el egyébként a BlackBerry 10 kezdeti időszakára, amire lefogadjuk, hogy eleinte záporozni fognak a frissítések, ráadásul ha minden igaz ehhez már a gyűlöletes szolgáltatói jóváhagyási lépést sem szükséges majd, legalábbis ezt rebesgette korábban a RIM. Azért reméljük a beígért, illetve a január 30-án bejelentett funkciók meglesznek már a rajtra és nem kell folyton a frissítéseket lesni.

Via BerryReview.

Címkék: os upgrade playbook

A BlackBerry 10 platform sikeressége kapcsán az egyik kulcskérdés, hogy a RIM hogyan tudja mozgósítani a ma nagyjából 80 millió főből álló felhasználói bázisát, vagyis azokat a telefontulajdonosokat, akik máig kitartanak a márka mellett, legyenek üzletemberek, vagy egyéni felhasználók. Egy friss kutatás szerint elég jó lesz a frissítési arány, a Scotia Capital egyik elemzőjének birtokába került egy olyan tanulmány, ami 70 százalékos upgrade rátát mutatott.

Mindez azt jelenti, hogy a becslések szerint olyan 50-60 millió felhasználó térhet át régi BlackBerryjéről a BB10 használatára, ami nagyon ígéretes számnak tűnik, tegyük hozzá a kutatás azért azon a ponton kissé hiányos, hogy mindezt mennyi idő alatt tudja teljesíteni a RIM. Abból kiindulva, hogy a felhasználói bázisnak csupán 8 százaléka él az USA-ban, azt feltételezném, hogy ez akkor következhet csak be, ha a BlackBerry 10 a középkategóriában, vagy a belépőszinten is megjelenik a kínálatban -- vagyis a platform olcsóbban lesz elérhető.

blackberry_10.jpg

Erre egyelőre senki sem tudja még pontosan, mikor kerülhet sor, a cégvezetők egyes korábbi elszólásai alapján arra lehet következtetni, hogy ez még jövőre bekövetkezik. Mindez azt jelentené, hogy a RIM jócskán túlteljesítheti a korábbi elemzői becsléseket, melyek a következő pénzügyi évre nagyjából 35 millió eladott BlackBerryvel számolnak.

Nem tudni, hogy ettől az alapvetően pozitív becsléstől, vagy a korábbi felminősítésektől, de a RIM papírjainak értéke tovább folytatja hetek óta tartó, szinte töretlen növekedését. A részvényekkel tegnap már több mint 14 dolláros árfolyamon is kereskedtek, vagyis kezdünk közel kerülni az egyéves csúcsponthoz, az idei 6,22 dolláros mélyponthoz képest pedig már jelentősen kedvezőbb lett a kép.

Ha már itt tartunk, te benne leszel a 70 százalékban?

Via The Street.

Címkék: upgrade bb10

Tegnap, az új PlayBook bejelentésével egy időben frissült a RIM tabletjének operációs rendszere, egész pontosan a 2.0.1.668-as verzióra. Átmeneti frissítésről van szó, vagyis komoly újdonságra ne számítsunk, inkább csak apróbb javítások vannak a motorháztető alatt.

pb_os201668.jpg

A RIM nem túl bőbeszédű a frissítést illetően, így nem tudni, pontosan mik is lennének ezek a javítások, de a CrackBerry felhasználói többek közt gyorsabb programindításról és gyorsabb böngészőről számolnak be, meg állítólag jobb lett a Wi-Fi kapcsolat is.

Egyébként a frissítés több mint 300 megabájtos méretű volt nálunk, ami már csak azért is különös, mert a RIM korábban azt mondta, hogy a 2.0-s OS-ektől kezdődően csak a feltétlenül szükséges frissítőcsomagok töltődnek le a rendszerre, vagyis nem cseréli le a frissítés a teljes operációs rendszert -- hasonlóan a windowsos frissítésekhez. A jelek szerint erre még kicsit várni kell.

Mint ahogy a 2.1-es update-re is, ami többek közt új Android App Playert és megújult e-mail és naptárklienst tartalmaz, na meg elvileg Wi-Fi alapú Bridge-dzset. Azért örüljünk ennek a kis előrelépésnek is, egy másfél éves hardvernél ez is nagy szám.


Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.

Címkék: os upgrade playbook
süti beállítások módosítása