Az új, egyelőre csak Venice néven ismert BlackBerry bemutatójáig remélhetőleg már tényleg csak néhányat kell aludni, de addig is egyre több részlet lát napvilágot az először márciusban mutogatott újdonságról. Azt viszont már a Mobile World Congress-en rendezett ötmásodperces bemutató alapján is lehetett tudni, hogy a mobil kijelzőjének két oldalt lekerekített széle lesz, ráadásul az azóta kiszivárgott fotókon már működés közben is látható ez a bizonyos kijelző, ami egyébként így néz ki, mielőtt beépítik a telefonba:

Sajnos ezekről a fotókról sok minden nem derül ki, mármint azon kívül, amit eddig is tudni lehetett, illetve nincs egyértelmű utalás rá, hogy valóban ugyanazzal a panellel lesz dolgunk, amit a Galaxy S6 Edge-be pakolt a Samsung (azért nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megtippelje az ember a gyártót, meg a paramétereket).

s6_edge_screen.jpg

Egyébként ha már szóba került a Samsung, meg a kijelzője, érdekességképpen fent látható egy kép az S6 Edge hajlított paneljéről, ami -- micsoda meglepetés! -- hajlik, a merevségét pedig gyakorlatilag az üveglap adja. És ha már az üveglapnál tartunk, jó eséllyel a Venice kijelzőüvege is hasonló eljárással készül, mint az S6 Edge kijelzőüvege.

glasscut_302.jpg

A technológiát a koreaiak 3D Thermoformingnak nevezték el, a lényege pedig nagyjából annyi, hogy a sík üveget berakják egy 800 °C-on működő présbe, ami megfelelő formára hajtogatja a széleket. Ezt követően jön az utókezelés (CNC-marás, polírozás, különböző védőrétegek felvitele), és már lehet is összerakni az így előállított üvegből, az AMOLED-filmből és az elektronikából álló panelt. 

Erről a gyártási folyamatról amúgy annyit érdemes még tudni, hogy minden, csak nem olcsó, elsősorban a magas selejtaránynak köszönhetően. Az S6 Edge megjelenésekor mintegy nyolcszoros szorzóval számolt a Samsung, így egy eredetileg 3 dollárba kerülő kijelzőüveg meggörbítve 24 dollárjába került a cégnek. 

Ezek alapján mindenki vonja le a megfelelő következtetést a Venice várható árára vonatkozóan...

Via Twitter, iFixit, Samsung.

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy a lentiek teljes egészében saját spekulációim, nem kaptam senkitől sem semmilyen fülest vagy értesülést, és nem olvastam utána a témának a létező összes fórumon. Szóval semmiképpen ne tekintsétek készpénznek ezeket a sorokat, a startpisztoly ravaszát a BlackBerry fogja meghúzni, amikor minden készen áll a rajtra.

A BlackBerry több mint hat hónapja bemutatott egy új okostelefon-prototípust Barcelonában, a Mobile World Congressen, amiről azóta is mélyen hallgat, és akkor sem árult el róla szinte semmit. Ez a maga nemében példátlannak tűnik az iparágban, szerintem soha, egyetlen gyártó sem húzta még így az emberek agyát, ahogy most a BlackBerry teszi, legfeljebb ha a terméket időközben kiradírozták a tervezett portfólióból.

slider-clean.jpg

Az viszont egészen biztosnak tűnik, hogy a Barcelonában megmutatott, Venice kódnevet viselő mobil piacra fog kerülni (hogy milyen néven, azt egyelőre nem tudni), már csak a mikor a kérdés, meg persze a mi a fene tart idáig? Utóbbira választ adhat, hogy a BlackBerry a pletykák szerint fennállása óta először, illetve a piacon egyedülálló módon a Google-lal karöltve egy teljesen egyedi Android-variánst gyártott az újdonsághoz, ami nyilván nincs meg két hónap alatt, pláne ha biztosítani kell mellé, hogy ugyanaz a mobil a BlackBerry 10-et is elfuttassa.

A Venice tehát érkezik, az eredeti nyilatkozatok alapján valamikor az idei év végén, egyes, jól értesült források már azt is tudni vélik, hogy október-november tájékán kapható lesz a készülék. Mindez azt feltételezi, hogy a cucc bejelentése mostanra meglehetősen időszerűvé vált, pláne ha a BlackBerry az év végi forgalomból mérhető nagyságú szeletet kíván magának kivágni (ehhez persze az is kell, hogy a bejelentést követően záros időn belül a boltokban is megjelenjen az újdonság).

Bár eleinte szinte meg voltam róla győződve, hogy a szeptember elején tartott berlini IFA-n fogják bejelenteni az újdonságot Chenék, utólag látva egyáltalán nem bánom, hogy ez nem történt meg. Meg nem is nagyon illett volna a BlackBerry egy olyan kiállításra, ahol intelligens mosógépeket és vasalódeszkákat (is) mutogatnak a közönségnek -- mobilt meg alig.

A szeptember közepét pedig az Apple uralta az iPhone 6s és az új iPadek bejelentésével, bármilyen más gyártónak (beleértve akár a Samsungot) öngyilkosság lett volna a múlt héten bármivel előhozakodnia. 

Maradt tehát a szeptember vége a Venice-re. Szerintem ez lesz a jó időpont, több okból is:

Egyrészt az iPhone-hype addigra kellő mértékben elcsitul (bár az értékesítés csak a hónap végén kezdődik), vagyis nem minden az Apple telefonjáról fog szólni, plusz az Apple versenytársai is eldurrogtatták mostanra a puskaporukat. Nem mintha a célcsoport ugyanaz lenne az említett cégeknél, de a BlackBerrynek azért így is sokat segíthet a média, szóval nem árt, ha nem egy totális iPhone-Samsung zajba érkezik a Venice.

Másrészt a BlackBerry jövő hét végén ismerteti a 2016-os üzleti évének második negyedéves eredményeit. Ez kitűnő alkalom lehet egy újragondolt termékstratégia, illetve egy merőben új termék prezentálására, nem beszélve arról, hogy megfelelő tálalással és érvekkel alátámasztva mindez biztosabb jövőképet sugározhat a vállalatról. Amiért rendszerint hálásak szoktak lenni a befektetők is.

A Venice szeptember végi (újbóli) bejelentése emellett a piaci megjelenés időzítését tekintve is indokolt lehet, vagyis ha a BlackBerry októberben, novemberben már árulni akarja a készüléket (szerintem amúgy november előtt ebből nem nagyon lesz semmi), ideje lassan konkrétumokat mondani róla.

Emlékeztetőül azért itt vannak az előző hivatalos telefonbejelentések, és a forgalmazás kezdete (a forgalmazás alatt azt az időpontot értem, amikor először kaphatóvá vált a telefon bárhol a világon), típusok szerint lebontva:

  • BlackBerry Classic: 2014. február 24. (még Q20 néven) - 2014. december
  • BlackBerry Passport: 2014. szeptember 24. - 2014. október
  • BlackBerry Leap: 2015. március 5. - 2015. április közepe

BlackBerry Venice: 2015. március 3. - ?

Tökéletes menetrendszerűség jellemzi a BlackBerry idén érkező új csúcskészülékének, az egyelőre csak Venice kódnéven emlegetett csúszkamobilnak a megjelenését, illetve magát a megjelenés előtti időszakot. A sok-sok render és blurrycam után most már a szokásos vietnami forrásoknak hála nagyfelbontású fotókon is látszik az idei év alighanem legkülönösebb okostelefonja, mely vélhetően heteken, de az is lehet, hogy már napokon belül bemutatkozik teljes valódiságában. 

Az újabb képeken kitűnően látszik a billentyűzet, a lekerekített kijelző, a hátlap textúrája a kamera betéttel, illetve két, eddig nem látott elem: a SIM és SD-kártya foglalat, melyet a mobil tetején helyeztek el a tervezők. Meg az is jól látszik a prototípuson, hogy Android fut rajta, ami megerősíti azokat a korábbi pletykákat, melyek szerint a BlackBerry androidos mobilt készül piacra dobni. Némi csavarral, hiszen a vásárlónak minden előzetes jel szerint a vásárlást követően is lesz majd választása, hogy milyen operációs rendszerrel szeretné használni a készüléket, BlackBerry 10-zel, vagy Androiddal.

A magam részéről nem tudok túl sokat hozzátenni a fenti képekhez, úgy emlékszem viszont, hogy a Passportról látott első, nagyfelbontású fotók távolról sem voltak ennyire meggyőzők, mint ezek (más kérdés, hogy a végeredmény aztán felülmúlta a várakozásaimat). Szóval nem kizárt, hogy komoly meglepetés érik Waterlooban.

Persze aztán lehet, hogy a képen látható modell nem végleges külsejű prototípus (ez egyébként a Passportnál is így volt eleinte), de valószínű a Venice végleges formája ha el is tér majd a képen látottaktól, csak minimális mértékben.

Via Techrum, Tinhte.

Címkék: venice leak

Nagyjából egy héttel ezelőtt kerültek napvilágra legutóbb mindenféle grafikák, illetve egy bevallottan photoshopolt fénykép, melyekben az volt a közös vonás, hogy mindegyik a BlackBerry várva-várt új csúszkamobilját, a jelenleg csak Venice kódnéven ismert típust ábrázolták. A kiéheztetett rajongói tábor legnagyobb örömére, egyben a BlackBerry legnagyobb bánatára a hét végén újabb, szintén szerkesztett fotó került fel az internetre a telefonról, konkrétan ez:

venice_display.jpg

Mondjuk sok minden ezen a képen sem látszik, leginkább olyan ez a fotó, mintha egy Samsung Galaxy S6 Edge-et ábrázolna, amin a Samsung logót lecserélték BlackBerryre. A hasonlóság nem véletlen, hiszen a két oldalán lekerekített szélű kijelzőt a koreaiak gyártják, és adják el jó pénzért a BlackBerrynek, mint ahogy alighanem számos más komponenst is a telefonban (például memória, de azon sem lepődnék meg különösebben, ha a mobil processzorát is a Samsung gyártaná).

Szóval egy bazi nagy, lekerekített szélű kijelzőn kívül itt igazából semmit nem látni a telefonból, mondhatni a lényeg, a kijelző alá becsúszó fizikai billentyűzet megint kimaradt -- de van helyette virtuális billentyűzet, ami félig-meddig a megszokott BB10-es vonalat képviseli, de az alsó, szürke sávban lévő vissza nyíl roppant mód gyanús, illetve azt a korábbi pletykát támasztja alá, hogy a Venice bizony androidos mobil lesz, vagy legalábbis lesz valami köze a Google-féle Androidhoz. 

Tehát akkor már csak a billentyűzetről kéne valami elcsípett fotó, és akkor már tényleg mindent láttunk a Venice-ből, amit látni érdemes. De a hatodik érzékem azt súgja, hogy hamarosan egy ilyen felvétel is készülni fog a SamBerryről.

Via CrackBerry.

Mert hogy most már ilyen is van ám, a hétvégén a CrackBerry megkaparintott ugyanis néhány érdekes, vélhetően ismételten csak belső használatra szánt grafikát a BlackBerry idén érkező új csúszkatelefonjáról, a Mobile World Congressen bemutatott Venice-ről (ez csak a telefon kódneve, hogy végül milyen néven kerül ténylegesen forgalomba, azt egyelőre rejtély övezi).

venice-camera.png

Ezeken a grafikákon többek közt látszik az újdonság keresztmetszeti képe a kameránál, ami egyébként a pletykák szerint egy 18 megapixeles érzékelővel és optikai képstabilizátorral ellátott rögzítőegység lesz -- nem kizárt, hogy a kijelzőhöz hasonlóan ez is a Samsung műhelyéből származik majd. 

venice-hub-android.png

Aztán van még itt két másik, roppant gyanús kép, az egyik a telefont ábrázolja a BlackBerry Hub-bal a kijelzőjén, méghozzá az androidos BlackBerry Hub-bal, illetve van még egy ábra, ami a Google-féle Chromecast kütyüvel való összekapcsolását szemlélteti a telefonnak.

venice-chromecast.png

Aki nem ismerné, a Chromecast egy amolyan tévéokosító kütyü, mely különböző androidos és iOS-es alkalmazásokkal együttműködve tud lejátszani mindenféle tartalmakat (elsősorban videókat) a tévén. Ehhez a platformhoz a BlackBerry 10-et soha nem készítették fel, szóval legalábbis gyanús, hogy amit látunk a fenti képen, az nem BB10.

venice-slider-cam-crop-emboss.jpg

Végül pedig annak, aki végigolvasta a posztot itt a jól megérdemelt jutalom, a Venice-ről készült első, kiszivárgott fotó (ami persze megint olyan, mintha valaki direkt akart volna szar felvételt csinálni valamiről, amire sokan kíváncsiak). Amiről egyébként semmi nem derül ki, maximum az, amit eddig is tudhattunk, illetve még az sem, hiszen nemhogy nincs bekapcsolva a telefon, de még a QWERTY-klaviatúra sem mutatja meg magát a képen.

Ahogy az eddigiekben is, úgy tessék ezúttal is minden, fenti információt kellő távolságtartással kezelni, nehogy aztán sírás (vagy ellenkezőleg: nevetés) legyen a vége!

Via CrackBerry.

Ígérem, tényleg. Viszont Photoshop vagy sem, ez sokkal jobban néz ki, mint az eddigiek.

venice_android.png

A kép állítólag az androidos slidert ábrázolja (itt nyilván összecsukott állapotban), aminek egyelőre nincs neve, csak kódneve, ez pedig a Venice. Nem marad más hátra, mint a szavazás:

Via @evleaks

süti beállítások módosítása