Emlékeztek még erre az emberre itt lent?

louks.jpg

Ő az az ember - Ron Louks -, aki 2015-ben egy sajtótájékoztatón öt másodpercre előkapta a zsebéből azt az okostelefont, vagyis azt a demót, amiből végül a PRIV lett. Ő volt a BlackBerry készülékekért felelős részlegének az első számú vezetője, egészen múlt péntekig, ekkor került a helyére Ralph Pini, aki egyébként 2012 óta dolgozik a BlackBerrynél - amikor a cégét, a Paratek Microwave-ot felvásárolta a kanadai gyártó.

Louks lecserélése nem az első jele annak, hogy a BlackBerry komolyan veszi a készülékgyártó részleg átalakítását, és megerősítését (mondjuk van honnan), már amellett persze, hogy John Chen nem győzi úton-útfélen bizonygatni, hogy a mostanra már második negyedéve hatszámjegyűvé avanzsált eladások ellenére elkötelezett a telefongyártás mellett. Erre egyébként minden oka megvan, legalábbis szakmailag teljes mértékben indokolható (egy komplex IT-rendszer annyira biztonságos, mint a leggyengébb láncszeme, márpedig az okostelefonok zöme elég gyenge láncszemnek számít) a ragaszkodása a hongkongi cégvezérnek, aki most igyekszik egy kis vérfrissítéssel is megtámogatni a gyengélkedő készülékrészleget.

Egy fecske nem csinál nyarat alapon az új divízióvezető kinevezése előtt nem egészen két héttel érkezett a BlackBerryhez Alex Thurber, aki az értékesítési láncot hivatott újra gondolni, illetve az ő dolga kvázi eladni azokat a telefonokat (elsősorban a viszonteladói láncnak), melyeket Pini emberei megterveznek és legyártatnak.

Szóval a csapat kezd összeállni, biztos vagyok benne, hogy a jobbnál-jobb készülékek adottak, vagy hamarosan adottak lesznek, már csak arra kell embert találnia Chennek, hogy megüzenhesse a nagyobb tömegek számára a cég azt, hogy egyrészt a BlackBerry még létezik, másrészt hogy továbbra is kitűnő, egyedi telefonokat gyárt...

Úgyhogy ha van a környezetetekben egy jó marketingvezető, szóljatok!

Nem mondhatni, hogy jó manapság topmanagernek lenni a RIM-nél, alighanem ezt jól tudta Brian Wallace, a vállalat digitális marketingért és médiáért felelős alelnöke is, amikor úgy döntött, lelép a cégtől.

Wallace ráadásul a jelek szerint nem is nagyon kíván lojális maradni korábbi munkaadójához, a szakember ugyanis a hírek szerint a Samsung amerikai részlegéhez igazolt át. A lépés már csak azért is érdekes, mert az efféle mozgásokat általában nem szokták tolerálni a cégek, és a munkaszerződésekben többnyire kikötik, hogy a kulcspozíciót betöltő személy bizonyos ideig nem mehet a konkurenciához dolgozni. Már pedig aligha valószínű, hogy Wallace a porszívók vagy a hűtők amerikai értékesítését támogatja majd a Samsungnál.

Idén Wallace a második távozó vezető tisztségviselő a RIM-nél, Keith Pardy marketingigazgató még a télen közölte, hogy személyes okokból távozna. Mondhatni, hogy az időzítés sem Pardy, sem Wallace esetében nem volt a legszerencsésebb, előbbi ugyanis a PlayBook premierje előtti hónapban jelentette be távozását, utóbbi pedig a RIM nem túl rózsás pénzügyi teljesítményének nyilvánosságra hozatalát követő héten döntött úgy, hogy otthagyja a jobb napokat is megélt céget.

Remélhetőleg a RIM-nek a céges felvásárlások mellett idővel jut azért majd ideje jó koponyák beszerzésére is, tudunk pár üresedésről.

Címkék: samsung rim vezető