A mára több mint egymilliárd felhasználóval büszkélkedő WhatsApp méltán számít a földkerekség egyik, ha nem a legnépszerűbb chatplatformjának, annak ellenére, hogy sokáig kizárólag mobilra fókuszált az alkalmazás, az asztali gépek (PC-k) támogatása mondhatni felemás volt. Az adattitkosítást nemrég felülvizsgáló, és ezen a téren korábban szintúgy kihívásokkal küzdő platform azonban mostantól önálló alkalmazásban is elérhető Windows és Mac OS X alatt. 

whatsapp-for-pc.jpg

Aki korábban is csevegett már a WhatsApp webalapú kliensével, annak az önálló szoftver használata valószínűleg nem jelent majd semmilyen problémát, a felület ismerős, a funkciók ugyanazok, csak éppen nem kell elindítani többé a böngészőt a futáshoz. Aminek nyilván az az előnye is megvan, hogy ha a browser összeomlik, a felhasználó vígan cseveghet tovább, és szidhatja a Chrome/Firefox/IE/Safari fejlesztőit zavartalanul a chatablakban.

Ezzel a mostani fejlesztéssel a WhatsApp végleg felzárkózott a Viberhez, Skype-hoz és társaihoz, más kérdés, hogy valószínűleg ez a már eleve elképesztően népszerű kliens számára aligha fog hozni újabb százmilliós felhasználói bázist, erre a legjobb bizonyíték a tulajdonos cég saját chatplatformja, a Facebook Messenger, mely szintén nem rendelkezik PC-s klienssel, mégis legalább annyian használják, mint a WhatsAppot.

Az ügynek természetesen a semmiféle PC-s kimenettel nem rendelkező BlackBerry Messenger (BBM) számára is lehet némi tanúsága, a rajongók szerint ugyanis sokat lendítene a BBM népszerűségén, ha végre lehetne számítógépen is üzenetet pötyögni, ad abszurdum hanghívást indítani. Előbbit a BB10-es Blenddel úgy-ahogy megoldotta a BlackBerry, ám ez a funkció a négy támogatott platform közül egyedül egyen használható. 

A WhatsApp PC-s kliense letölthető erről a hivatkozásról.

Na, ennek a belügynél azt hiszem örülni fognak: A világ egyik legnépszerűbb azonnali üzenetküldő és VoIP-kliensének titulált WhatsApp tegnap bejelentette, hogy a teljes kommunikációs portfóliójára kiterjedően bevezeti a pont-végpont közti titkosítást. Vagyis a kliensek közt folytatott kommunikációba mostantól - elvileg - senki más nem láthat bele a feladón (hívón) és a címzetten (hívott) kívül. Még a WhatsApp sem, és igen, - elvileg - az FBI sem.

A WhatsApp egyébként nem most lépett erre az útra, hanem jóval korábban, már 2014-ben, igaz, akkor még csak az androidosok kiváltsága volt a titkosított kommunikáció, náluk is csak a szöveges üzenetekre vonatkozott a védelem, tehát a kliensek által elküldött hangüzenetek, képek és hanghívások olyan szabadon szárnyaltak az interneten, hogy mondhatni egy számtech szakkörös általános iskolás is könnyedén megszerezhette volna a kommunikáció részleteit. 

whatsapp-encryption-840x420.jpg

A program fejlesztői már 2014-ben is az Open Whisper Systems megoldására építették a szöveges üzenetek titkosítását, ez most sincs másként, a WhatsApp egy elég részletes dokumentumot is közzétesz arról, hogyan zajlik a titkosított kommunikáció a rendszerben, akit érdekel, angolul elolvashatja itt: WhatsApp Encryption Overview.

Akit kevésbé érdekelnek a részletek, itt olvashat magyarul a WhatsApp biztonsági hátteréről. Mondjuk azt kijelenteni a WhatsApp részéről, hogy 

"biztonság és adatvédelem a génjeinkben..."

egy kicsit túltolja a bullshit-mutatót, meg ezt a poént már mások ellőtték (többek között John Chen), és egyébként is, felveti a kérdést, hogy eddig kinek a szervezetében voltak azok a gének, mert hogy nem a WhatsAppéban, az halál biztos. 

Az ügy egyébként három szempontból aktuális, az egyik nyilván az Apple kontra FBI sztori, amire most jól rákontráz a WhatsApp, sőt, Jan Koum társalapító még egy meglehetősen cinikus nyilatkozatot is megengedett magának a témában (idézet a Wired cikkéből):

Mi itt az Egyesült Államokban szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hiszen azt reméljük, hogy a megfelelő fékek érvényben maradnak a következő években, évtizedekben. De sok más ország lakói számára nem biztosítottak ezek a fékek.

Koum amúgy Ukrajnából származik, csak mondom.

Aztán itt van ez a magyar terrorellenes intézkedéscsomag is, melyet eredendően azzal a szándékkal hoztak létre, hogy a nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva az országban korlátozottan lehessen csak használni bizonyos, titkosított kommunikációs csatornákat. Pláne, ha ingyenesek is. Hogy ebből végül mi valósul meg, még mindig nem teljesen tiszta, de a WhatsApp komplett titkosításának valószínűleg nem örülnek a seggüket a földhöz csapkodva a belügynél.

Végül, de nem utolsósorban itt van ez a BlackBerrys kálvária is. Vagyis mint azt nyilván sokan olvastátok, a WhatsApp otthagyja a BlackBerry platformot az év végén, és valószínűleg a mostani titkosításos ügynek van köze ehhez a döntéshez. És akkor itt máris jobban érthető, miért született a WhatsApp szintjén ez a döntés, pláne, mivel ezzel a WhatsApp a titkosított kommunikációs platformok között a BBM konkurensévé is vált egyben. 

Azt egyelőre nehéz megtippelni, hogy a BBM és a WhatsApp titkosított kommunikációja hogyan mérhető egymáshoz, vagyis melyik védi jobban a felhasználókat, bár ez abból a szempontból úgyis irreleváns, hogy a WhatsAppnak jóval több felhasználója van, mint a BBM-nek, szóval a kettőjük közti harc már rég lefutott. A WhatsApp mostani lépése így talán inkább az olyan, feltörekvő szolgáltatók, szolgáltatások számára jelenthet komolyabb fejfájást, mint amilyen a szénné hájpolt, és szintén egy ex-szovjet bevándorló (Pavel Durov) által útjára indított Telegram.

Hoppá, na most akkor mégsem hagyja el a BlackBerry saját fejlesztésű platformját a WhatsApp? De sajnos igen, viszont csak az év végén, addig azonban nem áll meg az élet, ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy megérkezett a Facebook kezében lévő chatplatform klienséhez a legújabb frissítés. Igen, BB10-re.

whatsapp_bbworld.jpg

Az új WhatsApp klienst már jó ideje tesztelhették a BlackBerry Beta Zone-ba regisztrált felhasználók, így számukra az új funkciók sem teljesen ismeretlenek, bár ezúttal (is) javarészt kozmetikai és hibajavításokról van szó. Nyilván a BB10 kigyomlálása a támogatott platformok közül továbbra is fájó pont sok-sok BlackBerry-felhasználónak, de legalább némileg enyhítheti a fájdalmat, hogy az év végéig többek közt ennek a frissítésnek hála jobb felhasználó élményt nyújt a kliens.

Az év vége pedig még azért messze van, más kérdés, hogy az anyacég, a Facebook sajnos nem hagyott ennyi kifutási időt a BlackBerry-tulajoknak, hiszen a natív Facebook app BB10-en és BB OS alatt pont egy hét múlva megszűnik működni - a március közepén érkezett hír valósággal sokkolta a keményvonalas BlackBerry-tábor azon részét, akik a közösségi hálózatot aktívan használják.

Ha ellenben whatsappos vagy, akkor nézz el a BlackBerry Worldbe, a program frissítését elméletileg ezen a hivatkozáson fogod megtalálni. 

A hétvégén a közeledő tavasz feletti önfeledt örömöt némileg beárnyékolta a hír, miszerint az egyik legnépszerűbb chatplatformnak számító, immár a Facebook tulajdonát képező, több mint egymilliárd felhasználóval rendelkező WhatsApp az év végén megszünteti egyes mobilplatformok, köztük a BlackBerry 10 támogatását. A fejlesztők indoklása legalábbis sántít, bár azt azért nem állítanám teljes meggyőződéssel, hogy a BlackBerry ne adná alájuk a lovat.

whatsapp_bbworld.jpg

A WhatsApp céges blogján szereplő rövid bejegyzés egyébként szomorú mementót is állít a két, leginkább érintett gyártónak, vagyis a BlackBerry mellett a Nokiának: Arra hívja ugyanis fel a figyelmet, hogy a szolgáltatás indulásakor, 2009-ben a felhasználóknál lévő okostelefonok 70%-án vagy BlackBerry, vagy Nokia logó volt. Az okostelefon-piac gyökeres megváltozását mi sem érzékelteti jobban, mint az a tény, hogy a Symbian és BB10 platformok, valamint a rég kifutott Android és WP-verziók ma már a teljes okostelefon-mezőny nem egészen egy százalékát teszik ki.

A cég persze ettől még nem búcsúzik a BlackBerry-felhasználóktól, több szempontból sem. Egyrészt a blogposzt maga is utal rá, hogy aki az év vége után is tovább kívánja használni a WhatsAppot, cserélje le a telefonját egy újabb androidos, iOS-es vagy Windows Phone-os modellre. Márpedig év végére ha minden a jelenlegi tervek szerint halad legalább három androidos BlackBerry szerepel majd a kanadai gyártó választékában.

Másrészt viszont a BB10-es BlackBerrykre - legalábbis jelenleg - minden további nélkül telepíthető az androidos WhatsApp, és még csak hekkelni sem kell hozzá, hiszen az alkalmazás ott van a minden BB10-es készülékről elérhető Amazon App Store-ban. Legalábbis jelenleg. Úgy fest, mégis kell hekkelni hozzá, mivel az Amazon App Store-ban megtalálható WhatsApp letöltése minden jel szerint korlátozva van androidos telefonokra.

Via WhatsApp.

A WhatsApp a maga nagyjából egymilliárd felhasználójával az egyik legnagyobb chatplatformnak számít a világon, és szerencsére a fejlesztők úgy döntöttek, hogy a szolgáltatás nyújtotta előnyöket a lehető legtöbb platform, illetve operációs rendszer felhasználói számára elérhetővé kell tenni. Így régóta elérhető a program BlackBerryre, pontosabban BlackBerry 10-re is, ráadásul a fejlesztés továbbra is zajlik, most például egy új, több hibajavítást is tartalmazó verzió érkezett a kliensből.

whatsapp_z10.jpg

Így elsősorban sokat javult az együttműködés, illetve a szinkronizáció a webes klienssel, a fejlesztők emellett néhány, kis számú felhasználót érintő kapcsolódási hibát is kijavítottak, valamint az üzenetelőzmények mentése is gördülékenyebbé vált az új verzióval. A WhatsApp 2.12.340.2 -es verziója emellett új névjegyzék-elrendezést is hozott, valamint több egyéb, kisebb hibát is kijavított.

Ha használod az alkalmazást, talán már meg is kaptad a frissítést, ha még nem, irány a BlackBerry World

A BlackBerry Messengerről, a BlackBerry saját azonnali üzenetküldő platformjáról tulajdonképpen kijelenthető, hogy a mai chatprogramok ükapja vagy ükanyja, ha úgy tetszik. Voltak, akik már akkor BBM-eztek, amikor azok, akik ma Vibereznek, még meg sem születtek, ehhez képest ma szinte elenyésző mennyiségű felhasználója van ennek a csevegőplatformnak a nagyokhoz viszonyítva. Pedig a BBM a kezdetekkor mindennél fejlettebb technológiát nyújtott, és talán pont az az oka ma a viszonylagos lanyha érdeklődésnek a platform iránt, hogy az alapok a kezdetek óta nem változtak.

A BBM azért persze változott adott keretek között, például ma már elérhető az összes mobilplatformra, vannak cuki kis matricák, fejlett csoportkezelés meg BBM Csatornák, csakhogy alap architekturális szinten több mint egy évtizede nem sok minden történt.

bbm_shiny.jpg

A BlackBerry ugyanis alapvetően közvetlen pont-végpont közti kommunikációra fejlesztette a BBM-et, ez biztosította ugyanis akkoriban (meg igazából ma is) a biztonságos kommunikáció alapjait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy BBM azonosító egyszerre csak egy eszközhöz lehet hozzárendelve -- korábban ez a készülék PIN-je volt, mostanra ez annyiban változott, hogy a szolgáltatásba BlackBerry ID-vel lehet bejelentkezni, de a rendszer még mindig PIN alapján azonosítja a feladót és a címzettet.

Ebből a szempontból a BBM autentikáció nem sokban különbözik az SMS-étől, ahol a PIN szerepét a mobilszám tölti be. Azaz mindebből az következik, hogy akárcsak az SMS, úgy a BBM is szép angol kifejezéssel élve mobile only platform, nincs PC-s kimenete, legfeljebb olyan megoldások révén, mint a BlackBerry Blend, ami valójában nem egy PC-s BBM-kliens, hanem kvázi egy biztonságos VPN csatorna egy PC és egy BlackBerry között.

A Blenddel mindössze két baj van: BB10-en máig hemzseg a hibáktól és a kiaknázatlan lehetőségektől, androidos telefonnal pedig egyelőre el sem érhető a funkció, a BlackBerry eddigi nyilatkozatai alapján pedig nem lennék különösebben meglepve, ha soha nem is lenne elérhető. Mindeközben a BlackBerry nagy chatplatform-riválisainak mind-mind ott vannak a PC-s megoldásai is, kezdve a Vibertől a Skype-on át a WhatsAppig. A Facebookról már nem is beszélve, ami a közösségi oldal nagyon erőteljes hátszelével toronymagasan a legnépszerűbb chatplatformmá katapultálta a Messengert. 

A BlackBerrynek a BBM minden elvitathatatlan érdeme mellett szerintem mielőbb szüksége lenne arra, hogy a multiplatformos közeghez csatlakozzon a PC is, ami egyben azt is eredményezhetné (vagy inkább megkövetelné), hogy a szolgáltatásba egyszerre több eszközzel is be lehessen jelentkezni.

Nem tartom kizártnak, hogy a Blend fejlesztésének kvázi leállása, vagy lelassulása már azt vetíti előre, hogy valamin nagyon dolgoznak a programozók Waterlooban - valamin, ami a biztonságos adatkommunikáció reszkírozása nélkül lehetőséget ad arra, hogy a BBM nem csak multiplatformos, hanem párhuzamosított chatprogram legyen, ami PC-n is elérhető.

süti beállítások módosítása