Hónapok óta megjelent már, nagyon sokan kíváncsiak voltak rá, de most végre nem kell rá tovább várni: szeptember második felében Európában is forgalomba kerül hivatalosan a BlackBerry Z3, vagyis a kanadai cég első olyan okostelefonja, mely a Passport és a Classic mellett az új generációs irányvonalat követi a termékkínálatban. Az európai piacon újdonságnak számító, elérhető árú BB10-es készülék a kontinensen elsők közt a BerryBolt kínálatában is elérhető szeptember 23-tól.

z3_angled.jpg

A BlackBerry Z3 egy letisztult, minimalista dizájnnal ellátott, teljes érintőkijelzős BlackBerry, mely leginkább azok számára lehet jó választás, akik egy kitűnő ár/érték arányú okostelefonra vágynak. Az öthüvelykes kijelzővel rendelkező készülék gyárilag a BlackBerry 10 operációs rendszer jelenleg elérhető legfrissebb, 10.2.1-es verziójával érkezik, ezzel az összes olyan szoftveres funkcióval rendelkezik, mint a többi BB10-es készülék.

A BlackBerry legújabb okostelefonját megrendelheted a BerryBoltban, a szolgáltatófüggetlen mobil fogyasztói ára 69.990 forint, két év gyári jótállással.

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

A BlackBerry Z3  történelem egyik legérdekesebb okostelefonja, legalábbis abból a szempontból, ahogy piacra dobta a gyártója. A készülék ugyanis először a fejlődő országokban jelent meg, miközben mi itt nyugaton csorgattuk a nyálunkat utána -- vagyis minden pont fordítva történt, mint amit eddig megszokhattunk. Az alsó-középkategóriás Z3-at nem véletlenül várják többek közt felénk is oly sokan: egy elérhető árú BlackBerryről van szó, ami teljesen egyedi, stabil és jól optimalizált rendszert (BlackBerry 10) futtat, gyakorlatilag minimális kompromisszumok mellett.

A Jakarta kódnevű Z3 először Indonéziában jelent meg, majd egyre több, jellemzően ázsiai országban is felkerült a palettára, plusz be van lengetve egy európai változat is, ami picit talán fejlettebb lesz, cserébe drágább. Az első változat egyébként áprilisban jelent meg, ami nem ma volt, viszont a kósza pletykák szerint nagyon hamarosan az európai piacokra is kiterjedhet a forgalmazás.

z3_saudi.jpg

Ennek egyik előszele lehet, hogy a készüléket ezen a héten két további országban is forgalomba hozták, Szingapúrban és Szaúd-Arábiában, utóbbi talán azért érdekes, mert itt ugyanazt a Z10-es modellt, az STL100-1 -es, 3G-s típust kezdte el árulni a BlackBerry, amit eleinte nálunk is lehetett kapni. És persze a Jakarta is 3G-s telefon, ami mondjuk kevéssé teszi eladhatóvá a szolgáltatók kínálatában, de talán nem minden vásárlónak szempont a 4G-s képesség, pláne ha cserébe nem kell annyira szélesre nyitni a pénztárcát.

Elmondom, mit gondolok a Z3-as európai premierjéről: Tekintve, hogy a Z10 gyakorlatilag kifutott, a BlackBerry mindent igyekszik megtenni annak érdekében, hogy az így keletkező űrt betöltse, ezért rövidesen a nyugati országokban is piacra dobja a legelérhetőbb BB10-es BlackBerryt. A készülék forgalmazásának bejelentését szerintem a londoni Passport-esemény környékére időzítik majd, nem kizárt, hogy ugyanazon a rendezvényen lesz a Passport, az európai Z3, az új BB10 verzió, a Blend és az új BBM bejelentése, ez legalábbis így elég ütős csomag ahhoz, hogy a média ingerküszöbét mindenféleképpen átüsse.

Hogy a BlackBerry melyik változatot küldi Európába (Jakarta, Manitoba), az majdhogynem mindegy, a Z10 példájából kiindulva mindkét modellnek lehet keresnivalója az üzletekben.

Fotó: MENAFN

Címkék: jakarta z3

Nem állítanám, hogy a BlackBerry idei tervei már olyanok, mint egy nyitott könyv lapjai, de azért a cég eddigi kommunikációjából lehet tudni egyet, s mást arról, hogy milyen készülékekkel rukkol elő a kanadai vállalat az év hátralévő részében. Tegnap egy újabb feltételezett ütemterv szivárgott ki az internetre, ami mondjuk úgy, nem minden szempontból fedi egymást az eddigi ismeretekkel.

2014_roadmap1.jpg

Kezdjük azzal, hogy az N4BB által elsőként közzétett, majd szinte mindenki által lehozott 2014-es roadmapen mindössze három új telefon szerepel, ez a Z3 (Jakarta), a P'9983 PorscheBerry és persze a Passport. Manitobának (európai Z3, LTE-s Z3?), illetve Classicnak (korábban Q20) se híre, se hamva idén, legalábbis ezen a dián nem szerepelnek.

2014_roadmap2.jpg2014_roadmap3.jpg

Ami már csak azért is érdekes, mert a BlackBerry négy célszegmensének egyikét éppen a Classic szolgálná ki, a másikat meg a Manitoba (nem Jakarta!) legalábbis ez derül ki egy másik diából, ami minden bizonnyal ugyanabból a prezentációból származik, mint az előző. A szegmensek egyébként sorban az Affordable (Elérhető), Classic (Klasszikus), Innovative (na vajon?) és Prestige (Presztízs).

Továbbá érdekes az is, hogy ezen az ütemterven az összes BB10-es készülék szerepel az idei kínálat részeként az év végéig, holott legalább egy modell, a Z10 gyártása már le is állt, a készletek pedig gyakorlatilag teljesen elapadtak. Illetve mintegy kakukktojásként marad a piacon a BlackBerry 9720, ami sem nem Curve, sem nem Bold, mindenesetre az OS7 vonalat erősíti -- talán erre a modellre utalt Chen, amikor egy elemzői konferenciabeszélgetésen közölte, hogy egy régi OS-sel ellátott készülék is piacon lesz idén (bár akkor új modellről beszélt a BlackBerry első embere).

Száz szónak is egy a vége, ez a most közzétett dia két dolgot jelenthet: vagy az N4BB forrásai pontatlanok (ne feledjük, nem hivatalos bejelentésről beszélünk!), vagy annak is van minimális esélye, hogy a Manitoba és a Classic rajtja átkerül 2014-ről 2015-re, netán idén csak korlátozott darabszámban, netán erősen korlátozott piacokon (lásd Z3) kerülnek forgalomba ezek az újdonságok.

Via N4BB.

Kész, ennyi volt, befejeződött a BlackBerry Z10 és a Q10 gyártása, az üzletekben és a disztribútoroknál lévő készletek kitartanak amíg kitartanak, azután mindenki legyen szíves türelemmel kivárni, amíg a kanadai gyártó idén év végére ígért újdonságai megjelennek. Ezek megjelenési sorrendben a Passport, a Classic, és a Z20. Várjunk csak, Z20???

Hát igen, ez most tényleg új, a BlackBerry ugyanis eddig mindvégig arról beszélt, hogy a Z3/Passport/Classic trión kívül más már nem jön idén, erre tessék, most egy kanadai mobilszolgáltató, a Telus konkrétan megnevezi a Z20-at, mint idén érkező újdonságot egy, a dealerek számára kiküldött értesítőjében. A telefonról a nevén kívül persze semmit nem említenek, azon kívül, hogy ez lesz a Z10 utódja, illetve arra lehet következtetni a szövegből, hogy a Classiccal egy időben, tehát valamikor novemberben kerülhet piacra.

z3_angled.jpg

Én mondjuk komolyabb pénzeket mernék rá tenni, hogy a Z20 nem más, mint a korábban már emlegetett, európai és észak-amerikai piacra szánt LTE-s Z3 típus, ami a Manitoba kódnevet viseli, és azért nem csak a 4G-képességben különbözik az eredeti Z3-tól. Számomra legalábbis több mint furcsa lenne, ha a BlackBerry egyszerre két full érintőkijelzős okostelefont (Z3, Z20) is a boltokba küldene, kvázi egy időben.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az első Z3, vagyis a Jakarta ne jelenne meg egyáltalán Európában. Egy-két, nem hivatalos forrásból már Magyarországon is beszerezhető a típus, de még az sem kizárt, hogy egyszer valamelyik szolgáltató is felveszi a kínálatába. Vagy ha más nem, feltűnik a BlackBerry okostelefonoknak és tartozékoknak dedikált, kizárólag hivatalos forrásból dolgozó webshopban, a BerryBoltban...

Via BlackBerry Empire.

Az elmúlt másfél-két hónapban, vagyis gyakorlatilag a BlackBerry Z3 tavaszi megjelenése óta elég sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mikor válhat végre elérhetővé a nyugati világ számára (bármily furcsa, de ebbe Magyarország is beletartozik) a kanadaiak első, idén megjelent okostelefonja. Mármint az elérhetővé válást most nem úgy kell érteni, hogy valaki valamilyen elmés megoldással importál Indonéziából vagy Vietnámból pár tucatot, és eladja Európában, vagy Amerikában.

Már csak azért sem, mert a BlackBerry ezeknek a régióknak állítólag egy másfajta Z3-at szán, mint amit a fejlődő ázsiai országokban piacra dobott. A Manitoba kódnevű telefon és a Jakarta (tehát a jelenlegi változat) között a kiszivárgott infók alapján több fontos különbség is lesz. Így egyebek mellett az európai változatba egy 1,7 GHz-es kétmagos processzor kerül majd (a Jakartában egy 1,2 GHz-es CPU dolgozik), valamint a Manitoba LTE-, azaz 4G-képes lesz. Mindez egy erősebb, a gyorsabb mobilhálózatokat jobban kihasználó okostelefont feltételez -- lényegében egy Z30 képességeivel ellátott Z3-ról lesz tehát szó.

z3_angled.jpg

A Manitoba emellett állítólag apró kozmetikai frissítéseket is kap majd, például a hátlap picit más lesz a kamera körül, vagyis könnyen meg lehet majd különböztetni egymástól a kétféle Z3-at, szemben a sokféle Z10-zel. Bizonyára sokak számára lényeges szempont az ár, nos ez is változni fog, nem túl meglepő módon felfelé, az "izmosabb" Z3 állítólag 400 dollár körüli áron kerülhet a boltokba (a mikorról kábé annyit tudni jelenleg, hogy még idén), ami most nagyjából olyan 90-95 ezer forintot jelent átszámítva. Ezen a ponton emlékeztetnék mindenkit, hogy a Jakarta 200 dollár körül rajtolt -- igaz egy olyan régióban, ahol ennyi pénz az egyhavi átlagkereset.

Ha már szóba került a "szegények BlackBerryje", mintegy kontrasztként érdemes pár szót ejteni a kőgazdagok BlackBerryjéről, mely a Porsche Design széria legújabb tagjaként jelenhet meg még karácsony előtt. A Khan kódnevű, egyébként valószínűleg P'9983 típusjelzéssel érkező PorscheBerry a pletykák szerint a Classic módosított változata lesz, 1,7 GHz-es, kétmagos processzorral, 3 GB memóriával és 64 GB háttértárral (a Porsche Design BlackBerryknek rendre nagyobb a háttértáruk a normál szériás típusokhoz képest). Ja igen, a telefon árát nem illik firtatni, de aki kuporgatni szeretne rá, annak azért elárulom, hogy alsó hangon 2000 dollárral, vagyis úgy félmillió forinttal számoljon.

Via N4BB.

A BlackBerry Z3 lassan második hete van piacon, egyelőre egyetlen országban a világon. Az indonéz rajt helyi beszámolók alapján elég jól sikerült, volt hosszú sor bevásárlóközpontokban (bár ezúttal szerencsére nem taposták egymást agyon az emberek, mint anno a 9790-nél), már a forgalmazás első napján elfogyó készlet, táncoslányok, szóval minden, ami egy sikeres, de legalábbis jól megkomponált termékbevezetéshez szükséges.

z3_inhand.jpg

A legfrissebb információmorzsák szerint a BlackBerry Z3 hamarosan más országokban is a boltokba kerülhet, eddig konkrétan egy, egyébként Indonéziával határos országban, Malajziában jelent meg a helyi minőségbiztosítási és szabványügyi hivatal (SIRIM) adatbázisában a telefon. Mindebből persze nem derül ki, hogy a telefon mikor tűnhet fel a boltok polcain Sandokan hazájában, az viszont biztos, hogy ugyanarról a típusról, a 3G-s STJ100-1-ről, vagyis a Jakartáról van szó, mint ami Indonéziában is forgalmaznak -- ha Európában és Észak-Amerikában lesz Z3, alighanem egy másik, LTE-s modell juthat majd el erre a piacra.

Akit nem annyira érdekel, mi zajlik Indonéziában meg Malajziában, annak sajnos továbbra is csak az tudom mondani, hogy a BlackBerry Z3 magyarországi premierjéről egyelőre továbbra sincs konkrét információ, a készülék a legjobb esetben is hónapok múlva kerülhet itthon a boltokba (a szolgáltatók közül jó eséllyel csak a Telekomhoz), addig meg valószínűleg kitart a Z10-készlet, bár egyes kósza híresztelések szerint a BlackBerry első érintőkijelzős BB10-es telefonja nem lesz már sokáig elérhető.

Via Lowyat.net

Címkék: jakarta z3
süti beállítások módosítása