Ezennel teljesítjük hét elején tett ígéretünket, következzék az összefoglaló arról, hogy a három magyarországi mobilszolgáltató egyéni előfizetői milyen feltételekkel, elsősorban milyen díjszabás mellett használhatják BlackBerryjüket külföldön! Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, nem túl kifizetődő bekapcsolva hagyni az adatforgalmat (akit a részletek nem is érdekelnek, egyből ugorjon a poszt utolsó bekezdésére).*

T-Mobile

A T-Mobile bár belföldön a legjobb ajánlatot adja a BIS-re, külföldre utazáskor már nem olyan egyértelmű a magenta szolgáltató fölénye. Konkrétan a BIS adatroaming egy kisebb vagyonba kerül, különösen ha nem valamelyik helyi T-Mobile leányvállalathoz csatlakozik be a telefonunk. Utóbbi esetben 10 kilobájtért 18,75 forintot, vagyis egy megabájt után durván 1800-1900 forintot fizethetünk, míg a többi hálózat esetében egy megabájt a már-már vicc kategegóriába tartozó 4480 (!) forintba kerül. Hahahaha, de jót nevettünk!

A miheztartás végett, a kutyaközönséges adatroaming az EU tagországokban 60 forint 100 kilobájtonként, vagyis a legjobb esetben is ennek az összegnek a háromszorosát fizetheti, aki BlackBerryvel vetemedik arra, hogy adatforgalmat bonyolítson. A számlázási egység partnerszolgáltatótól függően változó: 10-100 kilobájt.

A T-Mobile esetében két dolgot érdemes még megjegyezni: a mától elérhető Travel&Surf roamingcsomagok nem használhatók fel BlackBerry forgalomra, illetve az operátor az EU-ban 3 megabájtnyi BlackBerry adatforgalom elérésekor automatikusan letiltja a szolgáltatást, hacsak máshogy nem rendelkezünk.

Telenor

A Telenornál sokkal egyszerűbb a képlet: a BlackBerry szolgáltatás külföldön 2500 forintba kerül megabájtonként, partnerhálózattól függetlenül. A számlázási egység mindig 10 kilobájt. Ez elég transzparens is, és követhető is, itt is legfeljebb azért járhat a szánk, hogy egyébként más 590 forint per megabájt áron barangolhat az EU-s régióban.

Vodafone

A pirosak a belföldi BIS-t tekintve nagyon elvéreztek, mivel csak 50 megabájt belföldi forgalmat kínáltak majdnem 3000 forintért. Ehhez képest a külföldi használat már-már barátinak tekinthető: a megabájtonkénti díj 2250 forint, minden hálózatban, az adatforgalom elszámolása 15 kilobájtos egységben történik.

A Vodafone nem az alaptarifa miatt jó választás a külföldi BlackBerry-használathoz, hanem azért, mert a kiegészítő roamingcsomagok, így az új MobilWeb Napijegy és a MobilWeb Külföldön opció BlackBerry APN-re is felhasználhatók. Ezek 690 vagy 1390 forintos napidíjért (célországtól függően) 10 megabájt forgalmat (MobilWeb Napijegy) adnak, 1690 forintos havi díjért pedig napi 50 megabájtot (MobilWeb Külföldön). Utóbbi, vagyis a MobilWeb Külföldön opció egyetlen szépséghibája, hogy egy év hűséggel lehet csak megrendelni, szóval azoknak lehet jó igazán, akik gyakran utaznak el.

Az mondjuk elég elképesztő, hogy ez utóbbi opcióval tulajdonképpen olcsóbb a külföldi (EU-s) BlackBerry használat a Vodánál, mint a belföldi.


Annyi a fentiek alapján biztos, hogy a BlackBerry-használat külföldön (beleértve az EU-s tagállamokat is) irgalmatlanul drága, hiába tömörítenek a telefonok, ha valaki belép a Facebookra, vagy megnézi mondjuk az index mobil oldalát, garantált, hogy nem lesz őszinte mosoly az arcán, amikor a következő havi számláját kifizeti. A helyzet egyedül a Vodafone-nál jobb valamelyest, de ott is csak akkor, ha az ügyfél megrendeli az általunk írt opciók valamelyikét.

Ezért annak, aki nincs tisztában az árakkal, nyomatékosan javasoljuk, hogy ha nyaralni megy, kapcsolja ki a telefonján az adatforgalmat, és legfeljebb WLAN-hálózatokra csatlakozva nézze meg leveleit, vagy posztolja a nyaralás képeit a Facebookra (ha nem ér rá a hazaérkezésig).

Az adatroamingot az "Opciók", "Hálózatok és csatlakozások" "Mobilhálózat" menüpontjában tudjuk kikapcsolni - a "Barangolás közben" opciót keressétek (OS6-os telefonok esetében), ha itt kikapcsoljátok a külföldi adatforgalmat, simán megspórolhatjátok magatoknak egy többfogásos ebéd, vagy rosszabb esetben egy hajókirándulás árát.

*Az árak és konstrukciók a szolgáltatók 2011. július 1-jén érvényes szerződési feltételei szerint lettek összeállítva! Külföldre utazás előtt a díjakkal kapcsolatban mindig tájékozódj a szolgáltatódnál!

süti beállítások módosítása