A dokkolhatóság a kezdetek kezdete óta szerves részét képezi, vagyis inkább képezte a BlackBerryk világának, bár a legkézenfekvőbb előny (a PC-s szinkronizáció) manapság a ments mindent a felhőbe! szemlélettel meglehetősen háttérbe szorul. Ezért aztán a gyártó egy idő után szépen szakított is ezzel a koncepcióval (az utolsó BlackBerry, amihez gyári dokkoló készült, a PRIV volt), helyette jobbára utángyártott dokkolókkal vagy állványokkal kell beérnie azoknak, akik az asztalra, éjjeliszekrényre téve is néha rá akarnak pillantani a telefonra, anélkül, hogy kézbe kéne venniük.

Az egyik legjobb ilyen asztali állvány (tehát olyan asztali telefontartó, aminek nincs töltőfunkciója) a Rain Design dizájnstúdióból került ki, mStand Mobile néven. A cucc egyrészt már önmagában elég jól néz ki, másrészt elég vastag alumíniumlapból sajtolták ki ahhoz, hogy anélkül lehessen nyomogatni mondjuk egy rápakolt KEY2 gombjait, hogy össze-vissza lötyögne az egész szerkezet.

Az mStand Mobile-ra ráadásul csúszásgátló talpak is kerültek, valamint a telefont is hasonló gumibakok támasztják meg, így az egész szerkezet a maga határozott masszívitásával "tapad" az asztalra. A Rain Desing tervezői figyeltek arra is, hogy aki akarja, az állványon is tölteni tudja a mobilt, így a tartóbakon középen ott a kivágás a töltőcsatlakozónak, a kábelt pedig hátulról, egy kerek nyíláson keresztül lehet odavezetni. A tartóbakok a hangszórót és a mikrofont sem takarják ki, a gyártó szerint a szerkezet még akár fel is tudja erősíteni a hangot valamelyest, ami zenehallgatásnál, netán videokonferenciáknál alkalmasint elég jól jöhet.

A Rain Design állványa egyébként tokkal és tok nélkül is képes fogadni a készülékeket (ez elég sok dokkolónál problémás azért), maximum 12 milliméteres vastagságú telefon tehető bele -- saját tapasztalat alapján egy gyári tokkal ellátott KEY2-t vagy KEY2 LE-t simán rá lehet tenni. 

Próbálgattam már sokféle dokkolót meg asztali tartót különféle BlackBerrykkel, az mStand Mobile azonban kétségtelenül a legdizájnosabb és legrobusztusabb mind közül. Bár nincs beépített töltőcsatlakozója, a töltés mégsem megoldhatatlan vele, olyan helyzetekben pedig, amikor nem tudjuk a kezünkbe venni a mobilt, csak éppen rá kell bökni, hogy ellenőrizni tudjunk egy értesítést, vagy csak simán az időt, netán valami egyszerű app funkciót kellene indítani egy-két mozdulattal (pl. autentikáció, zeneszám léptetése stb.), az mStand Mobile elég kényelmes megoldást nyújt.

Az állványt megvásárolhatod a BerryBoltban, erre a linkre kattintva.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

A BlackBerry a korábbi években elkényeztette a felhasználókat mindenféle gyári tartozékokkal, melyek közül a hagyományos bebújtathatós bőrtok mellett az egyik legkeresettebb éppen a dokkolóállomás volt. Ezek a kütyük többnyire stílusos töltőkiegészítők, vagyis ha rárakod a telefont, amellett, hogy az asztalodon vagy az éjjeliszekrényeden jól mutat a cucc, tudod tölteni és/vagy szinkronizálni az adatokat rajta keresztül. Sajnos a BlackBerry Mobile az újabb modellekhez nem adott ki ilyen dokkolót, szerencsére azonban akadnak egészen jó utángyártott példányok, az egyik éppen most jelent meg a BerryBolt kínálatában.

Az eddig többnyire kitűnő minőségű bőrtokjairól híres német StilGut repertoárjában szereplő AirDock USB Type-C dokkoló mindkét kurrens BlackBerryhez, vagyis a KEYone-hoz és a Motionhoz is kiválóan passzol, stabilan megtartja a készülékeket függetlenül attól, hogy van-e rajtuk valamilyen tok vagy nincs. 

A dokkoló a BlackBerry eddigi megoldásaival ellentétben fémből készült, az ovális talpra pedig csúszásgátló bevonatot raktak, így nem lehet egykönnyen lelökni az asztalról. A Type-C csatlakozó nem lötyög, nem mozog, a telefon stabilan áll a helyén, köszönhetően az átdolgozott, a microUSB-nél jóval robusztusabb csatlakozónak.

A StilGut AirDock természetesen egy Type-C bemenettel is rendelkezik, kábel azonban sajnos nincs a csomagban, de a csatlakoztatáshoz szerencsére használhatod a BlackBerryd dobozában lévő gyári kábelt, vagy bármilyen utángyártott Type-C kábelt. 

Ha nem találtál eddig megfelelő dokkolót a KEYone-odhoz vagy a Motionodhoz, tegyél egy próbát a StilGut Type-C -s AirDockkal! Részletekért és vásárlásért kattints erre a linkre!

A legtöbb BlackBerry-típusnál a dokkoló, vagy más néven bölcső mindig is a legjobb, opcionális tartozékok közé volt sorolható, kicsit úgy, mint az üzleti noteszgépeknél a port replikátor/dokkoló. Az első BB10-es készülékeknél a BlackBerry sajnos hátat fordított ezeknek a kiegészítőknek, a bölcsők azonban újra megjelentek a gyári tartozékkínálatban, elsőként a Classichoz és a Passporthoz, de a hamarosan érkező Leaphez is elérhető lesz majd ilyen opció. Próbapadon a BlackBerry Classic bölcsője.

Az új sorozatba tartozó BlackBerry-bölcsők voltaképpen teljesen egy tőről fakadnak, ha úgy tetszik tök egyformák, csupán egy, magánál a csatlakozónál található adapter különbözteti meg őket (ezekről majd később). A fényes felületű, BlackBerry-logóval ellátott dobozka meglepően súlyos, ahhoz képest, hogy mekkora. Ennek nyilván az az oka, hogy stabilan megálljon az asztalon az egész szerkezet telefonostul, ugyanezt a célt szolgálja egyébként a talp teljes gumiborítása is. Így a bölcső az asztalra téve nem csúszkál, nem mozog, miközben a készülékre formázott adapter stabilan "fogva tartja" a telefont.

A dokkolónak egy USB-csatlakozója van csupán hátul, ebbe akár töltő, akár a csomagban mellékelt USB-kábel is bedugható, de a SlimPort-kiementet támogató készülékeknél megfelelő adapter segítségével a kép is kivezethető ezen a csatlakozón, valamint USB OTG adapterrel akár billentyűzet és egér is csatlakoztatható így a BlackBerryhez. Az lenne csak az igazán menő, ha ezek az adapterek benne lennének a gyári csomagban is, hiszen ekkor egy teljesen "desktop-kész" felületet varázsolhatna a vásárló a telefonjából, de azt gondolom, hogy egyrészt ez a lépés már nincs is olyan messze, másrészt ez még azért eléggé rétegigény ahhoz, hogy feleslegesen ne drágítsa meg a BlackBerry a tartozékot az efféle extrákkal. Szintén kimaradtak a plusz adapterek, így például aki szilikontokot rak a telefonjára, az kénytelen levenni róla, ha dokkolni akarja, mivel a tokkal együtt egyszerűen nem fér be a bölcsőbe a holmi.

Az asztali bölcső így az eredeti rendeltetését tekintve leginkább a készülék folyamatos szinkronizálására, illetve ezzel párhuzamosan töltésére használható, talán nem véletlen, hogy a tartozék eredeti neve is "Sync pod" lett. A használata pedig pofonegyszerű, ha bedugod a telefont, szinkronizál/tölt, nagyjából ennyi. Ha már itt tartunk, a csatlakoztatáshoz nem kell különösebb erőt kifejteni, de az eltávolítás nem megy egy kézzel, mint a régebbi, 97xx és 99xx sorozatoknál, igaz, cserébe nem is kell attól tartani, hogy egy erősebb asztal-taszajtásra kifordul a készülék a helyéről.

Egy szó, mint száz, a BlackBerry gyári, asztali bölcsője az egyik legjobb, tradicionális kiegészítője lehet az új készülékeknek - különösen azok számára lehet jó választás, akik sokat ülnek irodában, íróasztalnál, netán az éjjeliszekrényre akarnak egy rendkívül stílusos ébresztőórát maguknak.

A BlackBerry Classic asztali bölcső beszerezhető a BerryBoltban.

Nyílt titok, hogy a BlackBerry és a Foxconn közös boszorkánykonyhájában - ahol előbbi adja a receptet, utóbbi pedig a hozzávalókat és a szakácsot - egy új, teljes érintőkijelzős mobil készül, mely egyelőre csak Rio kódnéven ismert (szerintem a végén Z4-nek fogják hívni, több okból is), és várhatóan egy hónapon belül bemutatkozhat. A telefon premierje olyannyira a küszöbön áll, hogy megjelentek a hivatalos disztribútori árlistákban a hozzá passzoló kiegészítők - ebből csemegézhettek most, elsőként a BerryBlogon.

rio_acc.jpg

A magam részéről nagyon jó hírnek tartom, hogy a Rio-hoz is készül asztali bölcső, mely valószínűleg a Z10 dokkolóval ellentétben portré állásban fogadja majd a telefont. A szokásos bőrtokok és kijelzővédő fólia mellett három színben, feketében, katonai zöldben (!) és viharkékben (!!!) érkezik egy Flex Shell nevű kiegészítő is, ami valószínűleg valamilyen széthajtható védőtok-szerűség lesz, hasonlóan a Z10 és a Z30 erre a célra szolgáló kiegészítőjéhez.

Az új tartozékok forgalmazása már februárban megkezdődik, a jelenlegi ismeretek szerint a Rio maga pedig március-április környékén érkezhet meg a boltokba. 

A BlackBerryk esetében többnyire két, ténylegesen is hasznos kiegészítőt kedvelnek a legjobban a készülékek tulajdonosai: ez a kettő a bőrtok (természetesen aktív) és a dokkoló, vagy bölcső. A cég új csúcsmodelljéhez, a BlackBerry Passporthoz most megérkezett az utóbbi, a gyári bölcsőt mától megtalálhatjátok a BlackBerry-termékekre szakosodott webshopban, a BerryBoltban.

passport_dokkolo.jpg

A BlackBerry Passport gyári bölcsőjével együtt a csomagban kapsz egy 1,2 méter hosszú USB-kábelt, amit a számítógépedhez csatlakoztathatsz, így a telefon amellett, hogy folyamatosan töltődik, adatkapcsolatban is állhat a PC-vel. Így USB-kapcsolaton keresztül használhatod a BlackBerry egyik leginnovatívabb funkcióját, a Blendet, mellyel a számítógéped kijelzőjén kezelheted a telefonra érkező e-maileket, SMS-eidet vagy éppen a naptárbejegyzéseidet. Egy tartalék gyorstöltő segítségével pedig a számítógépes csatlakozás helyett használhatod sima töltőállomásként is a kiegészítőt, mondjuk az éjjeliszekrényeden.

A BlackBerry Passport gyári bölcső elérhető raktárról a BerryBoltban, részletekért és vásárlásért kattints ide!

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

A BlackBerryk gyakorlatilag az ősidők óta rendelkeztek gyári dokkolóval, ám az újabb típusok tulajdonosait sajnos nem kényeztette el különösképpen a gyártó. Szerencsére a legújabb szériákkal ez változik, hiszen mind a BlackBerry Passporthoz, mind a Classichoz elérhető gyári bölcső, vagy más néven dokkoló. A Classichoz passzoló példány ráadásul már raktárról elérhető a BerryBoltban!

acc-60460-001.jpg

A BlackBerry Classic gyári bölcsője a telefon alján található USB-csatlakozóhoz illeszkedik, a csomagban található USB-kábel segítségével pedig könnyűszerrel csatlakoztatható egy PC-hez, vagyis amíg a készülék a bölcsőben van, folyamatosan szinkronizálhatók az adatok a BlackBerry Link szoftverrel, illetve a BlackBerry Blend vezetékes összeköttetéssel is használható.

A BlackBerry Classichoz készült gyári bölcsőt megtaláljátok a BerryBoltban.

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

süti beállítások módosítása