Nagyon úgy fest, hogy a BlackBerry Mobile múlt hónap végén bejelentett új okostelefonja, a KEY2 LE megjelenése már itt van a kanyarban, legalábbis egyre több helyen adható le előrendelés az új készülékre, mely három színváltozatban lesz elérhető, régiótól függően különböző kiépítésben. Jó hír, hogy már Magyarországon sem kell sokáig várni arra, hogy megkaparintsd a KEY sorozat legújabb, elérhető árú tagját, a BerryBolt ugyanis a mai naptól vesz fel előrendeléseket - egyelőre a világűrkék színű változatra.

A részletekért és az előrendelésért kattints ide!

slate_key2le.jpg

Az újdonság a várakozások szerint október közepén jelenhet meg a kínálatban, szokás szerint hivatalos, kétéves gyártói garanciával, ingyenes házhozszállítással és szakértői támogatással. Ráadásul most egy 

Függőség-ellenszert is csomagol a BerryBolt az első 50 vásárlónak,

nehogy a túl sok gombnyomogatás károsan hasson a hús-vér kapcsolatokra. Ez pedig nem más, mint egy eredeti Utazó Scrabble társasjáték, mellyel a család és baráti társaság felhőtlenül múlathatja az időt akár út közben is.

A készülék pezsgőarany és lángvörös (mindkettő dual SIM-es) változatára a következő hetekben indul az előrendelés.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Mától előrendelhető a svájci Punkt legújabb mobiltelefonja, az MP02, ami valahol félúton van egy okostelefon és egy hagyományos (buta?) készülék között, bár tudását tekintve valójában kanyarban sincs a mai modern okostelefonokhoz képest (például nemhogy kettő, de egy kamera sincs rajta). Nem úgy árban. Az új mobil ugyanis 329 euróért, azaz

107 ezer forintért

rendelhető elő mától az alábbi weboldalon.

Kezdjük talán azzal, hogy mi is az a Punkt.

A 2008-ban alapított lugánói cég elsősorban mindenféle dizájnos elektronikai eszközöket gyárt -- például van dizájnos vekkerórájuk, elektromos elosztójuk (halál komolyan), USB-s asztali töltőjük, meg vezetékes- és mobiltelefonjuk is.

punk_mp02_1.jpg

Utóbbi sorozat új tagja lett az MP02, ami a BerryBlog szempontjából azért érdekes, mert a készülék biztonsági hátterét a BlackBerry adja, vagyis a gyártás során ugyanazokat a hardveres és szoftveres biztonsági funkciókat pakolják bele ezekbe a telefonokba, mint az összes androidos BlackBerrybe. Ebből következik, hogy magán a készüléken egyébként szintén android fut, de elképesztően lebutítva. 

The Punkt. MP02 4G Mobile Phone from Punkt. on Vimeo.

A mobil 2 hüvelykes (!) képátlójú, 320x240 pixeles felbontású, monokróm (transzflektív technológiájú, azaz vakító fényben is remekül olvasható) TFT-jén például egyáltalán nem jelenik meg semmilyen ikon, appokról meg aztán ne is álmodjon senki. A menük és képernyők csak szövegesek, szóval hiába is lenne kamera a mobilon, elég problémás lenne megnézni az elkészült fotókat rajta. Ami az összeszerelést és az anyagokat illeti, az összesen 20 nyomógombbal ellátott készülékház egy gramm fémet sem tartalmaz, helyette van valamennyi szénszálas megerősítés meg puha fogású hátlap.

punk_mp02_2.jpg

A mindössze 10 dekagramm tömegű, meglehetősen kompakt MP02 ettől függetlenül LTE-képes mobil, bár hogy pontosan mire használható ez a képesség egy böngészővel sem rendelkező mobilban, az nem teljesen kerek (gondolom LTE-alapú mobilhívásokra meg mobil hotspothoz), meg van 16 GB háttértára is, amin szintén nem teljesen világos, hogy mit is tárol majd a tulajdonos. De legalább biztosan nem fog kifogyni a helyből.

A mobilban van GPS-vevő meg WiFi is (megint csak: minek?), meg Bluetooth-kapcsolatra is képes - ez legalább szélesebb körben használható tulajdonság. A gyártó szerint az MP02 hangszórója elég királyul szól, és még egyedi csengőhangja is van a mobilnak, amit Kjetil Røst Nilsen, az ismert norvég zeneszerző készített. Wow!

punk_mp02_3.jpg

Ha egy sallangok nélküli, de drága mobilra, vágysz, amit ráadásul láthatóan komoly műgonddal terveztek, akkor ne keress tovább, a Punkt MP02-t neked találták ki. Esküszöm csak poénból én is veszek egyet, kár, hogy a weboldal nem részletezi, mikor szállítják ki az előrendeléseket.

További részletek a Punkt MP02-ről ezen az oldalon.

Címkék: punkt mp02

A BlackBerry KEY2 35 gombos klaviatúrája nem csupán gépelésre alkalmas, ezt viszonylag sokan tudják, azt azonban szerintem viszonylag kevesen vágják fejből, hogyan teljesedik ki a gombsor tudása, részben az érintésérzékeny felületnek, részben pedig az okos szoftveres funkcióknak köszönhetően. A BlackBerry Mobile leszámolva az eddigi, kissé unalmas oktatóvideókkal ismét egy jónős klippel mutatja be a QWERTY billentyűzet gesztusait és funkcióit:

Szóval a videót megnézve két perc alatt elvileg bárkiből billentyűzsonglőr válhat, de legalábbis olyan trükköket tud mutatni a környezetének (már ha KEY2-val rendelkezik), amitől lehet sokaknak tátva marad a szájuk. Sorra véve nagyjából ezeket:

  • Szimbólumok és számok előcsalogatása az alt billentyűvel (vagy éppen számok bepötyögése közvetlenül a billentyűzettel, mondjuk a tárcsázóban)
  • Lefelé söprés gesztusra korlátozott (szimbólum és számok) virtuális billentyűzet megjelenítése 
  • Akár 52 gyorsindító funkció hozzárendelése a gombokhoz (hello SpeedKey!)
  • Tapipad-szerű scrollozás a menükben és az alkalmazásokban a billentyűzet segítségével
  • Prediktív szójavaslatok felpöckölése a szövegbeviteli mezőbe

Pro tippek:

  • Emoji-predikció
  • Többnyelvű billentyűzet automatikus váltással a gépelt szöveg alapján
  • Változtatható autocorrect hibajavítás erősség
  • Type-by-swipe funkció, azaz gépelés az ujj felemelése nélkül
  • Szavak törlése egyszerűen, jobbról balra simító gesztussal
  • Shift+delete kombóra inverz törlés
  • Dupla érintésre megjelenik a kurzor, shifttel egyszerű szövegkijelölés

Mondjuk nem esik említés a szóközbe integrált ujjlenyomat-szkennerről, de annyi baj legyen, azt majd talán egy következő videóban mutatja meg a csaj vagy egy barátnője, amiben a biztonsági funkciók kerülnek terítékre.

Emlékeztek még a SmartEastre és Ancsára? Na és az megvan, ugye, hogy azt a projektet többek között az Applebloggal közösen csináltuk? Az ismeretségem Magyarósi Csabával még ennél is régebbre nyúlik vissza, amikor ő még nem volt ilyen ráncos, én meg nem voltam ennyire ősz, de ez most tulajdonképpen nem is lényeges. Hiszen Csabával többek közt a régi idők emlékére leültünk kicsit dumálni a héten, illetve az apropót elsősorban a KEY2 adta, amiről a lenti videó második felében beszélgetünk kicsit.

És igen, a gépelési versenyt elvesztettem, mert egyrészt béna vagyok, másrészt teljesen kitekert pózban kellett a kamera elé tartani a telefont, de legalább kiderül a videóból, mit keres a bal karomon egy birodalmi lépegető. 

Nostehát, a KEY2 LE múlt hét csütörtökön végre bemutatkozott hivatalosan is, így már a száraz műszaki tényeken túl azt is tudjuk, hogy a BlackBerry Mobile új nyomógombos mobilja három színben kerül majd a boltokba. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen, talán a Classic esetében fordult elő legutóbb, hogy a két alapszín (fekete/fehér) mellett jött egy másik (a kék) és belebegtettek egy negyediket is (bronz), pedig a BlackBerry a régmúltban elég a szivárvány szinte minden színében kínált mobilokat. Elég csak a szép emlékű Curve szériára gondolni.

key2_le_colors.png

Szóval itt van most a KEY2 LE, ami a hivatalos magyar elnevezés szerint világűrkék (slate), pezsgőarany (champagne) és lángvörös (atomic) színekben kerül majd a boltokba. Ebből kettő korántsem megszokott, pláne nem a lángvörös, amihez hasonlót utoljára a limitált kiadású Passporton lehetett látni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a három színvariáció közül melyik mekkora sikert ér el, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, adjátok le ti is a szavazatotokat a kedvencre!

süti beállítások módosítása