Viszonylag új információ, illetve korántsem hiszem, hogy sokak számára triviális lenne, hogy az újabb BlackBerry 10-es okostelefonokon gyárilag ott van (ahol nem, ott szoftverfrissítéssel kerül fel) az Amazon App Store, a világ egyik legnagyobb androidos alkalmazás-piactere. A store több százezer mobilos alkalmazásból álló választékából a BB10-felhasználók is kedvükre csemegézhetnek tehát, a legtöbb appot pedig úgy futtathatják a BlackBerryjükön, mintha legalábbis egy androidos mobiljuk lenne - közben meg dehogy is van.

amazon_appstore_passport.jpg

Nem nehéz kitalálni, hogy mire volt jó a BlackBerrynek az Amazonnal kötött megállapodás: ez a piactér komoly űrt töltött be a BB10 platform nem túl bőséges alkalmazásválasztékában, leginkább persze olyan műfajokkal, melyekben a BlackBerry korábban finoman szólva nem volt igazán erős. Ezt kitűnően példázza az alábbi toplista is, mely megmutatja, hogy melyik az a 20 alkalmazás, melyet a BlackBerry-felhasználók a legtöbbször töltenek le az Amazon App Store-ból:

  1. Candy Crush Saga
  2. Facebook Messenger
  3. Spotify Music
  4. Shazam
  5. Temple Run 2
  6. All Social Network
  7. 8 Ball Pool
  8. Opera Mini böngésző
  9. Trivia Crack
  10. Tinder
  11. Crossy Road
  12. Camera 360 Ultimate
  13. Pinterest
  14. Amazon Shopping
  15. Kindle
  16. UC Browser HD
  17. Retrica
  18. Farm Heroes Saga
  19. Kik Messenger
  20. Waze

Ha jól számolom, a 20-as toplistából 6 játék, 8 pedig valamilyen közösségi szolgáltatáshoz kapcsolódik, vagyis úgy tűnik, hogy az Amazon App Store-t gyakorlatilag egyetlen céllal indítják el a BlackBerry-felhasználók: Ha szórakozáshoz keresnek valami tartalmat. Itt márpedig (majdnem) minden adott a szórkazáshoz, leszámítva persze a lokalizált tartalmakat, ebben ugyanis nem jeleskedik különösebben az Amazon piactere (a magyar fejlesztésű appok olyan ritkák benne, mint a fehér holló).

Külön jó hír azoknak, akik nem szeretnek alkalmazásokért fizetni, hogy az Amazon App Store-ban egyetlen napra minden nap ingyenessé válik egy olyan alkalmazás, melyért egyébként fizetni kell - néha érdemes ezt a promóciót is nézni, mert ki lehet fogni egész jó vételeket. Na és te használod a BB10-es Amazon piacteret?

Via Inside BlackBerry blog.

A BlackBerry 10 operációs rendszer ma az egyetlen olyan mobilos rendszer a világon, mely képes arra, hogy androidos alkalmazásokat változtatás nélkül futtasson, pont úgy, mint egy androidos telefon (nemrég John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója állította, hogy az androidos appok 98 százaléka futtatható BB10 alatt). A dolognak persze vannak bizonyos korlátai, egyrészt nem fut minden app hibátlanul, de ne feledjük, hogy ezeket eredetileg nem BlackBerryre fejlesztették, másrészt a BlackBerry folyamatosan finomítja az androidos futtatókörnyezetet, ennek ékes példája a 10.3-as rendszerbe kerülő új API-k sokasága.

Meg azért még az androidos alkalmazások telepítése sem olyan triviális a BB10-es BlacBerrykre, hiszen ami nincs ott a BlackBerry Worldben, azt valamilyen, nem hivatalos formában, alternatív androidos piactereken keresztül kell beszerezni. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a Snap, amiről két dolgot kell tudni: egyrészt natív BB10-es alkalmazás, másrészt pedig a telepítéséhez minimálisan hekkelni kell (sideload-ban megy fel a program, vagyis a totál laikusok számára lényegében elérhetetlen).

bb_android.jpg

A Snap fejlesztője a minap nyilatkozott arról, hogy az alkalmazás mennyire sikeres a hardcore BlackBerry-felhasználók körében: eddig mintegy 2,5 millió androidos appot töltöttek le a segítségével, ami természetesen nem nagy szám a Google Play eddigi több tízmilliárdos letöltési statisztikáit figyelembe véve, annál érdekesebb adat viszont annak fényében, hogy azért BB10-es okostelefonból távolról sincs annyi piacon, mint androidos eszközből, plusz azért érdemes még figyelembe venni a fent leírt tényezőt is, vagyis azt, hogy a Snap telepítése nem feltétlenül gyerekjáték.

A piactér fejlesztője szerint egyébként a letöltési hullám mindössze pár alkalmazást érint, ezek azok a kulcsfontosságú androidos appok, melyek hiányoznak a BlackBerry World natív, vagy androidos kínálatából, netán egy sokkal régebbi verzió érhető csak el belőlük (Instagram, Spotify, Deezer, illetve ide tartozik/tartozott félig-meddig a Viber is). 

Most már csak azt lenne jó tudni, hogy más forrásokból hány androidos app kerül fel a BB10-es készülékre, és ez hogyan arányul mondjuk a natív BB10-es alkalmazásokhoz. 

Via RedLightofLove.

Elvileg mától kapható az Egyesült Államokban a BlackBerry Z10, úgyhogy a kanadai cégnek illett virítania erre az alkalomra egy kellően masszív bejelentést, mondjuk a BlackBerry World alkalmazás-piactéren található appok számáról. Arról persze hosszan lehetne vitatkozni, hogy mi értelme van ennek a féktelen app-hajhászatnak, pláne ha a piacterek felduzzasztása miatt minden tele van elképesztő tré kreálmányokkal, amiket még appnak sem nagyon illene nevezni, de ezt most ne firtassuk, és adjuk meg magunkat a közhiedelemnek: a több a jobb. 

A BlackBerry ráadásul speciális helyzetben van: ömlenek be az áruházba az androidos portok, ami arra mindenképpen jó, hogy a számláló gyorsan pörögjön, de a magam részéről egy kezemen meg tudnám számolni az igazán jó és hasznos átportolt appokat -- persze ez is valami.

mallick_bbworld2.jpg

Szerencsére azért a százezer alkalmazás közül már lehet elég jókat is csemegézni, lassan csordogálnak be a nagyobb nevek, tegnap például megjött a Kindle vagy a nálunk nem használt, de a tengerentúlon nagyon népszerű OpenTable, és jön a Soundhound, a Viber és persze a Skype, hogy minden VoIP-mágus örüljön. Meg aztán itt van végre a BlackBerry Travel, ami valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem készült el a platform január végi rajtjára.

Ha pusztán a számokat nézzük egyébként, a növekedés elég figyelemre méltó, hiszen a megjelenés óta eltelt mindössze 7 hét alatt sikerült 30 ezer új alkalmazást betenni a BlackBerry Worldbe. Csak úgy mellesleg megjegyezném, hogy az Androidnak 24, a Windows Phone-nak 20, az iOS-nek pedig 16 hónap kellett ahhoz, hogy 100 ezer app összejöjjön, bár illik elismerni, hogy az androidos port meg a PlayBook-háttér azért elég nagyot löktek a BB10 szekerén. 

Egyébként a választék bővülését jómagam is érzem, egyre több appot telepítek a telefonra, a nagy részüket ráadásul tényleg használom, hasznosnak tartom. Az alkalmazásajánló rovat BB10-es mutációjában bemutatom majd nektek a legérdekesebbeket, a BlackBerry 10 hivatalos magyarországi rajtja után.

Egy mobilos alkalmazás-piactérnek alapvetően mobilon kell jól működnie, ettől függetlenül mindegyik ilyen online rendszernek van valamilyen -- jobb-rosszabb -- webes felülete, amit böngészőből lehet megnyitni. A BlackBerry World is ilyen, ám mióta átkeresztelték, számos kritika érte a piacteret, főként a keresőfunkció, pontosabban annak nagyjábóli használhatatlansága miatt. 

bb_world.png

A hiányosságok egy részét most pótolta a BlackBerry, a piactér online webes felületének új verziója (ami egyébként még mindig az appworld.blackberry.com címről töltődik be) végre képes valódi kulcsszavas keresésre, az app címe mellett a típusára vagy a készítő nevére rákeresve. Fontos változás, hogy a keresési találatok most már valóban relevancia-alapúak, vagyis a kereső elsősorban azokat az appokat dobja fel kereséskor, melyeket a legtöbben letöltöttek és a legjobbra értékeltek. Ez azért nagyon jó, mert ezzel nyilvánvalóan kevesebb szemét ömlik majd ránk a piactérről.

A BlackBerry World emellett egy csomó aprósággal kiegészült, de persze még így is messze van azért a tökéletestől. Van, aki a kuponokat hiányolja, mások a kissé ódivatúnak tűnő felületbe kötnek bele, de engem például sokkal jobban zavar, hogy a mi továbbra sem vásárolhatunk az appokon kívül más tartalmakat, így zenéket vagy videókat (filmeket, sorozatrészeket), szemben például egy iPhone felhasználóval. De ami késik, nem múlik, szorgos népünk győzni fog!

A BlackBerry App Worldnek éppen a napokban intettünk búcsút, a RIM pedig pár nappal később világossá tette azoknak, akinek nem esett volna le már akkor, hogy miért lett a piactér neve BlackBerry World. A BlackBerryken és PC-s webböngészőkön elérhető online áruház katalógusa rövidesen filmekkel, tévésorozatokkal és zenékkel bővül ki, pont úgy, mint az iTunes (vagy a Google Play Store) esetében.

A BlackBerry World új választékáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy várhatóan elég bőséges lesz, vagyis az összes fontosabb filmstúdió és zenekiadó szerepeltetni fogja tartalmát, vagy annak nagy részét az áruházban. A filmeknél és a sorozatoknál működik majd a kölcsönzési lehetőség, a zenéknél viszont csak vásárolni lehet majd -- hogy milyen formátumban, arról egyelőre hallgat a RIM (DRM másolásvédelem mindenesetre nem lesz a zenéken, ami jó hír).

blackberryworld.jpg

Bár a kanadaiak kvázi az Apple disztribúciós modelljét veszik át, sajnos az elérést nem sikerült kezdetben úgy kiterjeszteni, mint ahogy az most az iTunes-nál tapasztalható. Vagyis a filmeket és sorozatrészeket csak az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban élők érhetik majd el, míg a zenéket 18 országra kiterjedően lehet majd letölteni -- a listában mondhatni természetesen egyetlen kelet-európai ország sem szerepel.

Remélhetőleg ez a tarthatatlan helyzet hamarosan változni fog és mi is elérhetjük legalább a zenekatalógust a BlackBerry Worldből -- bár attól tartunk ehhez a RIM-nek a jelenleginél jóval több BlackBerryt kell majd eladnia hazánkban. Drukkolunk, hogy sikerüljön.

Tegnap óta immár hivatalosan is BlackBerry Worldnek nevezik a RIM okostelefonos tartalom-piacterét, mely BlackBerry App World néven kezdte pályafutását még 2009-ben. A kanadaiak tegnap a nem túl jelentős névváltoztatással egy időben valamelyest átformálták a piactér kinézetének webes felületét.

A BlackBerry World piactér tehát egy PC-s böngészőből megnyitva hétfő óta egész máshogy néz ki: az új dizájnban főleg az alkalmazásnézet változott, ahol az alkalmazásokkal kapcsolatos vélemények jóval markánsabb szerephez jutnak, mint eddig. Nem állítom, hogy ezt a kinézetet különösebben eltalálta volna a RIM, az alkalmazásokról például továbbra is csak miniatűr képeket lehet látni, videó meg szinte egyikről sincs (még). De mivel egyre kevesebben használják a webes storefrontot, ennek talán kicsi is a jelentősége.

bbworld_angrybirds.jpg

A piactér átnevezésére egyébként azért volt szükség, mert a BlackBerry Worldben már most sem kizárólag csak alkalmazások találhatók, később, a BlackBerry 10 rajtja után nem sokkal pedig olyan médiatartalmak is megjelenhetnek a piactéren, amit eddig csak az iTunes-ban találtunk meg (hello zenék és filmek!).

A mobilos kliensek hamarosan minden készüléken frissülnek, az új verzió már új néven érkezik, a BB10-es telefonokra pedig már eleve BlackBerry World néven kerül a piactér alkalmazás. 

Azok számára, akiknek nem volt egyértelmű, hogy mi lesz most a BlackBerry World néven futó éves konferencia sorsa, most elárulom, hogy a RIM azt is átnevezte. Mostantól BlackBerry Live lesz a kanadaiak éves konferenciájának a neve, amit persze idén is megtartanak Floridában, május 14-től 16-ig.

Via Inside BlackBerry Blog.

süti beállítások módosítása