A BlackBerry a kezdetek óta elég bőkezűen bánt a vásárlókkal, már ami a gyári tartozékválasztékot illeti: a készülékekhez bőrtokok, szilikon tokok, dokkolók voltak elérhetők több színben és kialakításban is. A BlackBerry KEY2 esetében azonban senkit nem fog fenyegetni a bőség zavara.
Talán azért, mert a KEY2 tok nélkül is igazán masszív és formás, talán azért, mert nem tapasztalható akkora igény manapság a védőtokokra, mindenesetre úgy fest, hogy -- legalábbis kezdetben -- mindössze két gyári tartozék lesz elérhető ehhez a típushoz, igaz, azok legalább eltérő igényeket szolgálnak ki.
Így a KEY2-höz is lehet majd vásárolni puha felületű kemény tokot, vagy hátlapot, amit a készülék oldalaira/hátlapjára lehet majd rápattintani, így extra védelmet kaphatnak a sarkok és az alumínium keret. A gyártó szerint a tok nem tesz hozzá lényegesen a készülék vastagságához (ez a hasonló megoldásoknál rendszerint probléma szokott lenni), kitűnő a fogása és az NFC antennát sem árnyékolja le. Még szép. Egyedül sötétszürke színben lesz elérhető.
A fliptok-híveknek is tartogat tokot a BlackBerry Mobile, a gyári KEY2 flip bőrtok a kemény tokkal ellentétben a hátlap mellett az előlapot is védi, illetve bőr bevonatot kap, vagyis szokás szerint ez egy elegánsabb outfithez passzoló kiegészítő lesz. Az összképet kicsit lerontja az irgalmatlanul gagyi BlackBerry-logó a tok előlapján, viszont a tok belsejében cserébe egy kártyatartó is lesz, ahová bankkártyát vagy igazolványt lehet tenni. Szintén csak fekete színben lesz kapható.
A két tok már megtalálható a BlackBerry Mobile weboldalán, igaz, árakat még nem tett közzé hozzájuk a gyártó, ahogy az elérhetőségről sincs információ. Ahogy a KEY2 is, úgy a gyári tartozékok is elérhetők lesznek majd itthon a BerryBolt választékában, ha érdekelnek a részletek a megjelenéssel kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevélre ezen az oldalon.
Olybá tűnik, mintha hónapok teltek volna el a KEYone február végi barcelonai bemutatója óta, és ahogy egyre közelebb kerülünk a bolti premierhez, úgy újabb és újabb kínzó kérdésekre kapunk választ az idei év talán legkülöncebb okostelefonjával kapcsolatban. Számomra a hivatalos specifikációk megismerése után az egyik legfontosabb kérdés az volt, milyen gyári tartozékokkal jön majd a KEYone, beleértve a tokokat vagy akár a dokkolót, ami ennél a típusnál eléggé adja magát.
A BlackBerry Mobile még most is hallgat a hivatalos tartozékválasztékról, de szerencsére egy orosz rajongói oldalnak sikerült megkaparintania két tokot (vagy legalábbis két prototípust): egy gumírozott bélésű kemény hátlapot és egy flip bőrtokot.
Előbbinek leginkább azok vehetik majd hasznát, akik a KEYone fém peremeit és hátlapját kívánják megvédeni az ütődésektől és sérülésektől, utóbbi pedig egy az előlapot is védő, elegáns bőr borító lesz, a PRIV-nél megjelent, és a DTEK sorozatba is átvitt okos betekintőablakkal.
Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy az extra védelemért cserébe az amúgy is terebélyes KEYone még terebélyesebb lesz, a 9,4 milliméteres vastagsághoz mindkét tok hozzáad jócskán.
Őszintén meg lennék lepve, ha a KEYone-hoz nem készülne olyan, hagyományos pocket, vagyis felülről "bebújtatós" bőrtok, ami a BlackBerryk védjegye (természetesen a piros cérnavarrással a felső peremen), vagy a szintén kötelező tartozéknak számító ÖVCSIPESZES bőrtok, ami szerintem évek óta már csak a BlackBerryknél létező gyári tartozék.
A teljes tartozéklista remélhetőleg hamarosan nyilvánossá válik, addig is figyeljétek a BerryBlogot és nem maradtok le semmi infóról a KEYone kapcsán!
Via BlackBerries.ru
A BlackBerry gyári bőrtokjai szinte a kezdetek óta rendelkeztek bizonyos "okos" funkciókkal, melyek eleinte leginkább a telefonokba épített mágneses szenzorra épültek, és amelyeket időközben az iparág széles körben előszeretettel alkalmaz. Nekem legalábbis az elejétől kezdve a kedvencem volt, hogy a BlackBerryjeim a bőrtokba helyezve azonnal alvó módba váltottak, hogy be lehetett állítani a rendszerben, hogy mi történjen, ha bejövő hívásnál kiveszem a készüléket a tokból - mindezt már akkor, amikor Android és iOS még hírből sem létezett. Az androidos termékvonalnál ezeknek a funkcióknak egy része lecserélődött, megjelentek az új generációs okos tokok, melyekből összesen három változat érhető el a PRIV-hez és a DTEK50-hez.
Ezeknek a tokoknak a közös jellemzőjük, hogy egy nagy ablak van vágva az előlapra, melyen keresztül a kijelző egy része mindig szabadon van. Mégpedig jó okkal: Az ablakon keresztül bekapcsolt telefon esetén alapesetben nem látszik semmi, ám ha kétszer koppintasz a csupasz részre, vagy megnyomod a bekapcsológombot, azonnal megjelenik a pontos idő, a különböző státuszértesítések (térerő, Wi-Fi stb), illetve az operációs rendszer értesítései.
Az egészben az a legjobb, hogy ez nem egy passzív felület, hanem például arra is jó, hogy az értesítéseket gyorsan áttekintsd, ehhez alulról felfelé kell simítani az ablakban. Ha valamelyik értesítés nem érdekes többé, egy jobbra vagy balra söprő mozdulattal el lehet tüntetni, ha pedig "nagyban" is meg akarsz nézni egy adott üzenetet, elég csak kinyitni a flip tokot (vagy a DTEK50 Smart Pocketből kivenni a telefont), és máris megnyílik a Hub, a BBM vagy éppen a Messenger.
Az okos tokok az értesítések böngészése mellett a telefonbeszélgetések kezelésére, vagyis a hívások fogadására és bontására is alkalmasak, azaz ki sem kell nyitni a tokot ahhoz, hogy fogadj egy hívást a telefonon. A hívás időtartama és a hívó fél neve mindeközben végig megjelenik a kis ablakban. Ez a típusú tok emellett alkalmas az ébresztők kikapcsolására vagy a "szundiztatásra" is, a hívások kezelésénél látott gesztusokhoz hasonló módon.
Végül, de nem utolsósorban a zenekedvelők vehetik a hasznát a zeneszám megállítás és léptetés funkciónak, mely szintén elérhető a legtöbb népszerű zenelejátszó esetén az okos tokokon keresztül.
A BlackBerry eredeti, gyári okos tokjai a következő termékekből állnak:
BlackBerry DTEK50 flip bőrtok - fekete
BlackBerry DTEK50 Smart Pocket - barna/szürke
BlackBerry DTEK50 Smart Pocket - fekete/szürke
BlackBerry PRIV flip bőrtok - barna
BlackBerry PRIV flip bőrtok - fekete
A minap BerryBlog birtokába jutott az alábbi lista, melyen a BlackBerry Neon-hoz, vagy ahogy a jelek szerint nevezni fogják, a DTEK50-hez (!) készült eredeti, gyári tartozékok találhatók. Megtudtuk még azt is, hogy a kiegészítők a készülékkel nagyjából egy időben, azaz egy hónapon belül a boltokba kerülnek (köztük természetesen a BerryBoltba).
Ami a választékot illeti, érkezik a készülékhez "okos" flip bőrtok, egy színben, feketében - ez alighanem ugyanúgy működik majd, mint a PRIV flip bőrtokja, azaz lesz rajta egy kis ablakocska, melyen keresztül bizonyos információk megjelennek, és bizonyos funkciók vezérelhetők. Jön még egy színben (fekete) a modellhez kemény műanyag hátlap és két színben (fekete-átlátszó, kék-átlátszó) szilikon tok, valamint az elmaradhatatlan övcsipeszes bőrtok, fekete színben.
Újdonság a kínálatban a "Smart Pocket", ami vélhetően az ablakos flip bőrtok és a hagyományos, becsúsztathatós tok keveréke lesz. Ezeknek egyébként az is az érdekességük, hogy a megszokottal ellentétben nem egy színből (valószínűleg nem is egy anyagból) áll a tok, az egyik szürke/fekete, a másik szürke/barna színkombinációban pompázik majd.
Bár képek még nincsenek, ismételten felvetődik a kérdés: te melyik gyári tartozékot vennéd meg a telefonhoz?
A PRIV a BlackBerry ígérete szerint megvédi a privát szférádat, de mi van akkor, ha maga a telefon szorul védelemre? Ilyenkor számíthatsz a jó öreg bőrtokra, meg a hasonló tartozékokra, melyekből az új androidos CsúszkaBerryhez is lesz majd egy szakajtónyi, ahogy erről már egy korábbi blogposztban írtam. Most már képek is vannak egynéhány kiegészítőről, lásd alant.
A képek alapján legalább most már tudom, hogy mit takar az, hogy "okos tok", mármint a flip shellnél nyilván ez a már más androidos készülékeknél is használt kis kémlelőablak, ahol bizonyára mindenféle információkat lehet majd leolvasni a bőrtok csukott állapotában is.
A flip tok és a kemény tok amúgy láthatóan rápattinhatós megoldás lesz, ami biztosan megnöveli majd a telefon vastagságát, cserébe védelmet nyújthat a sarkoknak (bár vannak, akik saját tapasztalatukból tudják, hogy egy mobil kijelzője nem csak a sarkán tud betörni).
A sima bőrtok (pocket) érdekessége, hogy az egész telefont beburkolja, majd, vagyis -- micsoda eretnekség! -- letakarja többek közt a visszajelző LED-et is, de úgy tűnik, lesz erre megoldás, a bőrbe fúrt lyuk képében. Meg az is látszik a fotón, hogy a toknak lesz egy kis zsebe is, amibe gondolom bankkártyát, vagy személyit, netán névjegyet lehet rakosgatni - volt amúgy már ilyen megoldása a BlackBerrynek, a Z10-hez készült mikroszálas tokon volt hasonló zsebecske.
Ne feledd, a telefonnal együtt az összes, fent mutatott tok (több színben is, plusz az asztali bölcső) elérhető lesz a BerryBoltban, addig is te melyiket használnád a legszívesebben ezek közül?
Via CrackBerry.
Azt hiszem a BlackBerry-logóval ellátott (aktív) bőrtokok ma már legalább annyira ikonikus részeivé váltak egy BlackBerry okostelefonnak, mint a QWERTY-billentyűzet, ezt jelzi legalábbis, hogy mióta világ a világ, a kanadai gyártó összes típusához (leszámítva a Passportot) lehetett kapni ilyen kiegészítőt. Ha lehet hinni a híreszteléseknek, a PRIV-hez is lesz majd ilyen bőrtok, méghozzá két színben is, ami ismerve a telefon várható fogyasztói árát, felér egy kisebb életbiztosítással.
Bár a PRIV még sehol nem kapható, néhány disztribútor megkezdte a gyári kiegészítők belistázását, egyelőre árak nélkül, így mindenki megnyugodhat, lesz mivel védeni a méregdrága befektetését. A telefonhoz persze nem csak a hagyományos, felülről bebújtatható bőrtok lesz elérhető, hanem például övcsipeszes bőrtok, kemény tok (fekete, kék és zöld színben), valamint "okos" flip tok (fekete és barna színben). Hogy utóbbi pontosan mit takar (ezt vehetitek szó szerint is akár), arra roppant kíváncsi vagyok, annál is inkább, mivel a csúszka-kialakítás miatt a telefon magassága nem fix. Meg egyébként is, mitől lesz vajon okos az a tok?
A tokok mellett előreláthatóan lehet majd vásárolni a PRIV mellé olyasmi asztali bölcsőt, amit a Passport és Classic modellekhez is árul a BlackBerry, hiszen az újdonságnak éppúgy az alján lesz a töltőcsatlakozója, mint az említett két típusnak.
Talán nemsokára a telefon további részleteivel együtt fény derül a kiegészítők rejtélyére is, mindenesetre számítsatok rá, hogy a PRIV mellé bármilyen védelmi megoldás szinte kötelező tartozék lesz, hacsak nem akarsz spontán szívleállást, amikor a betonra ejted a majd 300 ezer forintba kerülő telefonodat.
Via CrackBerry.