Végre nem kell többé sötétben tapogatóznunk, hála az UTB Blogs csapatának immár véglegesen kijelenthető, hogy a BlackBerry PRIV, a BlackBerry első androidos okostelefonja Android 6.0-val fog végleg nyugdíjba vonulni, azaz nem kapja meg az operációs rendszer -- a BlackBerryk közül jelenleg egyedül a KEYone-on futó -- 7.1.1-es verzióját. A tényt maga Alex Thurber, a BlackBerry mobilmegoldásokért felelős fejese mondta el a blog századik podcastjában, ami után persze azonnal forrni kezdtek az indulatok a különböző rajongói közösségekben, fórumokon.

Egyfelől megértem egyes felhasználók felháborodását, hiszen hiába lesz pár hét múlva kétéves modell a PRIV, az Apple például még négy-ötéves iPhone-okra is kiadja az új iOS-t, márpedig a PRIV anno ezeknek a készülékeknek az árával vetekedett, mondhatni direkt iPhone-konkurensnek szánta őket a cég.

android_6_priv.jpg

Másfelől sajnos az Android világa több okból kifolyólag nagyon más, sokkal szerteágazóbb típusválaszték és hardverek érhetők el (elég csak a PRIV egyedi billentyűzetére gondolni), ezért nem feltétlenül a BlackBerry akarásán vagy nem akarásán bukott el az ügy -- Thurber egyébként a podcastban úgy fogalmazott, hogy olyan összetett koordinációt igényelt volna az Android N elkészítése a PRIV-re, hogy "szinte lehetetlen" lett volna a frissítést legyártani.

Függetlenül Thurber nyilatkozatától a BlackBerry mellett szóljon, hogy a magam részéről egyetlen olyan androidos gyártót sem ismerek, mely a megjelenést követő 23 hónappal fő verziófrissítést adott volna ki egy típushoz -- más kérdés, hogy az Android 7.1.1 upgrade éppenséggel akár már egy évvel ezelőtt is kijöhetett volna a PRIV-re. Szintúgy nem sok olyan gyártót ismerek, mely a termék 23 hónapos életciklusa alatt kb. ugyanennyi rendszerfrissítést adott volna ki bármelyik modelljére. A BlackBerry ráadásul továbbra is támogatja a típust, vagyis nincs hír róla, hogy a PRIV-re ne jelennének meg a következő hónapokban újabb biztonsági frissítések.

Kissé más a leányzó fekvése az elég mostohán kezelt DTEK szériánál, ami már távolról sem olyan koros, mint a PRIV, ám mégsem vennék rá mérget, hogy valaha látunk ezekhez a típusokhoz a jelenlegi, 6.0-nál frissebb OS-t. Nem úgy a KEYone-ra, amire már pár hete megerősítették a kurrens android, a 8.0-s verzió (Oreo) érkezését. De vajon tényleg ennyire fontosak ezek a verziófrissítések mindenkinek?

Via UTB Blogs.

Javában zajlik a BlackBerry saját fejlesztésű androidos programcsomagjának a fejlesztése, így a tegnapi rendszerfrissítéseket (PRIV és DTEK50) követően alighanem rövidesen a BlackBerry Hub+ csomag is részben vagy teljes egészében megújulhat.

A BlackBerry Beta Zone-ban már a felhasználók bevonásával tesztelik a programcsomag legújabb elemeit, melyek szokás szerint kisebb-nagyobb újdonságokat és hibajavításokat hoznak majd. A tesztprogramhoz mostantól már olyanok is csatlakozhatnak, akiknek nem BlackBerryn tesztelnének, hanem valamilyen más márkájú készülékre töltik le a Hub+ csomagot - a következő frissítéstől ezen felhasználók köre drasztikusan nőhet majd.

nexus5x_bb_apps.jpg

A BlackBerry múlt hónapban, amikor útjára indította a Hub+ csomagot, egy elég komoly limitációval látta el a szoftvereket, nevezetesen csak az Android 6.0-s verziójával, vagy annál frissebb OS-sel ellátott készülékekre voltak telepíthetők a szoftverek. Ez most változhat, a legújabb bétát ugyanis már Lollipop-ot (Android 5.0.1) futtató okostelefonokra és tabletekre is lehet majd telepíteni, ami alsó hangon néhány százmillió potenciális új felhasználó számára nyitja meg a lehetőséget a szoftver telepítésére és használatára.

A Google legfrissebb statisztikái szerint ugyanis az Android 6.0-t még augusztusban is csak az androidos mobilok alig több mint 15 százaléka futtatta, míg az egyel korábbi verzió százalékos aránya összesítve 35,5%. Mondanom sem kell, a BlackBerry számára kulcsfontosságú, hogy ezt a felhasználó bázist is elérje az előfizetéses vagy adware rendszerben működő Hub+ csomaggal.

 Az új, végleges szoftverkiadások megjelenése napokon belül várható.

Egy hónapja érhető el a szolgáltatófüggetlen PRIV-ekre (mínusz néhány ex-függő készüléket) az Android operációs rendszer jelenlegi legfrissebb, 6.0-s verziója, vagyis a Marshmallow, ma pedig menetrendszerűen megérkezett a júniusi biztonsági frissítés a BlackBerry androidos csúcsmodelljéhez, mely ezúttal úgynevezett karbantartó kiadás is egyben. Vagyis néhány, a Marshmallow kiadása óta felfedezett hibát is javít. Az update ennek megfelelően elég masszív méretű, nagyjából 1,8 GB-os letöltési csomagban érkezik, szóval aki frissíteni akar, jobb ha izzítja a Wi-Fi-t (meg vele párhuzamosan a töltőt).

android_system_update.jpg

Az AAF057-es belső verziószámozást kapó, BlackBerry által módosított Android verzió jellemzően kisebb, nem mindenki életét megkeserítő hibákat javít ki, mint amilyen például az elhíresült "No SIM card" hibaüzenet, emellett egy rakás Bluetooth-specifikus probléma is megszűnhet a frissítés telepítését követően. 

Ami miatt minden PRIV-tulajnak érdemes felrakni a frissítést (a biztonsági javításon felül természetesen), az egy memóriakezelés-specifikus javítás, mely olykor akadozáshoz, vagy túlmelegedéshez vezethetett bizonyos esetekben.

Ha te is frissítetted a PRIV-edet, írd meg a tapasztalataidat itt a kommentekben, vagy a Facebookon!

Ma a független forrásokból származó, illetve a legtöbb szolgáltatónál vásárolt BlackBerry PRIV okostelefonra is elérhetővé vált a BlackBerry által módosított Android operációs rendszer legfrissebb, 6.0-s kiadása, vagy ahogy a Google elkeresztelte, a Marshmallow. Az új rendszer még több, hasznos és a biztonságot erősítő funkcióval ruházza fel a BlackBerry első androidos mobilját, emellett a régebbi verziókban talált hibák jelentős részét is javították benne, így a PRIV összességében még jobb, még stabilabb, még gyorsabb és még biztonságosabb mobil lett. Szóval nem is kérdés, hogy az Android 6.0-t telepítened kell, itt van néhány tanács a frissítéshez, amolyan kérdezz-felelek formában:

Mikor érkezik meg a frissítés a PRIV-emre?

A BlackBerry fokozatosan, május 3-tól teszi elérhetővé a legfrissebb Androidot a független kereskedőktől és mobilszolgáltatóktól vásárolt PRIV-ekre. Ez a megújult rendszer mellett már tartalmazza a Google májusi biztonsági jelentésében szereplő biztonsági hibajavításokat is, úgyhogy már csak ezért is erősen ajánlott a telepítése. Bizonyos szolgáltatók ügyfelei számára elképzelhető, hogy a frissítésre tovább kell várni, de a legtöbb független készülék - így a BerryBoltban vásárolt modellek is - május 3-tól frissülnek.

priv_marshmallow_inhand.jpg

Honnan tudom, hogy letölthető a frissítés a telefonra?

A készülékszoftver frissítéséről a telefonod értesít az értesítései mezőben, de lehet manuálisan is keresni a telefon menüjében. Ehhez lépj be a telefon beállításaiba, hívd be a telefon névjegye opciót, majd bökj a rendszerfrissítésekre, és a frissítések keresése feliratra. Ha a frissítés letöltődött, érintsd meg az újraindítás és telepítés szöveget.

Mennyi ideig tart a frissítés letöltése?

Az Android 6.0 jelentős változásokat tartalmaz az előző, 5.1.1-es rendszerhez képest, így gyakorlatilag az egész szoftverhátteret lecseréli a BlackBerry (miközben a beállításaid és a telepített alkalmazásaid, valamint a médiafájljaid megmaradnak). Ezért a frissítés letöltése az internetkapcsolat sebességétől függően hosszú időt vehet igénybe. Mivel nagy állományról van szó, ezért erősen ajánlott a Wi-Fi csatlakozás használata a letöltéshez.

És meddig kell várjak a telepítésre? 

Hasonló okból kifolyólag a telepítés is hosszadalmas lehet, nagyjából 30 perc körüli időtartamra számíts, de a telefonon tárolt adatok és a telepített alkalmazások számától függően ennél hosszadalmasabb is lehet a frissítés. FONTOS, HOGY FRISSÍTÉS KÖZBEN NE KAPCSOLD KI, NE INDÍTSD ÚJRA A TELEFONT, AKKOR SE, HA ÚGY LÁTOD, NEM VÉGEZ SEMMILYEN FELADATOT. Lehetőség szerint a frissítés ideje alatt tartsd végig töltőn a készüléket. Számolj azzal is, hogy a telepítés ideje alatt mobilon nem leszel elérhető.

Megmaradnak-e a beállításaim és a személyes adataim a frissítés után?

Természetesen megmaradnak, bár elképzelhető, hogy egy-két alkalmazást frissítened kell az Android 6.0 telepítését követően ahhoz, hogy megfelelően tudd őket használni. Ezért azt javaslom, hogy a frissítést követően lépj be a Google Play Áruházba, és keress rá az elérhető alkalmazásfrissítésekre.

Milyen új funkciók jelentek meg az Android 6.0-ban?

Az új Androidnak köszönhetően a PRIV még nagyobb kontrollt ad a felhasználó kezébe az alkalmazások felett, így az appoktól akár egyenként meg lehet vonni bizonyos alkalmazásengedélyeket, a DTEK szoftver segítségével, vagy a rendszerbeállításokban. Emellett számos rendszerkomponens (billentyűzet, kamera, BlackBerry Hub stb.) fejlettebb funkciókat kapott, valamint javult az akkus üzemideje is a telefonnak. A funkcionális frissítések ebben a blogposztban lettek felsorolva.

Jézusom, most majd mindent máshol találok a menüben?

Nem, a telefon menüje a helyenként jelentősebb belső változások ellenére szinte ugyanaz maradt, mint régen. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy valamelyik, általad használt funkciót mostantól máshogyan lehet majd elérni. Szerencsére a BlackBerry már elérhetővé tette a megújult rendszer összes beállítását tartalmazó készülék-kézikönyvet, melyet magyarul is olvashatsz, ha erre a hivatkozásra kattintasz.

Vissza lehet-e állni valahogy a régire, ha mégsem tetszik az új rendszer?

A BlackBerry által kiadott dokumentáció szerint erre nincs lehetőség.

A frissítést követően csigalassú lett a rendszer és olyan forró a telefon, mint a kályha. EZT NEVEZI A BLACKBERRY SZOFTVERFEJLESZTÉSNEK???

Nyugi, valószínűleg a frissítés részét képező folyamatok egy része még mindig fut a háttérben. Ha pár perc elteltével sem javul a helyzet, indítsd újra a telefont, győződj meg róla, hogy minden alkalmazásból a legfrissebbet használod, és ha még pár óra múlva is tapasztalod a jelenséget, végezz el egy gyári resetet, amihez itt találsz útmutatót

Remélem, a fenti leírásban minden esetlegesen felmerülő kérdésedre választ kaptál a BlackBerry PRIV Android 6.0-s frissítésével kapcsolatban. Ha maradt még benned kérdőjel, ne habozz, írd meg ide a komenntekhez, vagy a BerryBlog Facebook-oldalára, vagy írj e-mailt az oldalhasábban található e-mail címre, segítünk!

Tegnap reggel még úgy volt, hogy csak a rendszer szerves részét képező BlackBerry-alkalmazások frissülnek a PRIV-re, aztán tessék, estére befutott a vadonatúj Android rendszerfrissítés, mely a kiadáskori 5.1.1-es verzióról (Lollipop) 6.0.1-re emeli a rendszer verzióját.

Ezzel immár a PRIV is ahhoz az egyelőre meglehetősen szűk elit klubhoz tartozik Android-vonalon, mely a Google legfrissebb operációs rendszerével rendelkezik (ez az arány egyébként a teljes androidos készülékbázis nem egészen 5%-a). És hogy milyen változásokat hoz az új Android? Elöljáróban annyit, hogy aki eddig telepítette - beleértve a bétatesztereket - ódákat zeng a rendszerről, no de első körben jöjjön egy rövid videós összefoglaló (angolul) az újdonságokról:

Azt még különösebb nyelvismeret nélkül is láthatjátok, hogy a fejlesztések jó része a motorháztető alatt zajlott, vagyis a PRIV felhasználói felülete a frissítést követően nem lesz gyökeresen más. Az új Androidnak köszönhetően ugyanakkor még biztonságosabb lehet a PRIV, pontosabban még több kontrollt ad a felhasználó kezébe annak érdekében, hogy a csintalankodó appokat kordában tartsa. 

Tisztább, biztonságosabb érzés

Ehhez egyébként a DTEK nevű BlackBerry alkalmazás jöhet kifejezetten jól, melyben mostantól alkalmazásszinten megvonhatók az engedélyek a különböző rendszererőforrások, adatok hozzáféréséhez, vagyis ha akarod, megvonhatod a helyadatok lekérdezését a Facebooktól (Michael Clewley-nek a bemutató videón egyébként ez az első dolga - talán nem véletlenül), vagy a névjegyekhez való hozzáférést a WhatsApptól. Persze semmi nem garantálja, hogy ezt követően az app rendeltetésszerűen fog működni, de ha úgy gondolod, hogy egy alkalmazás kicsit többet akar rólad tudni a kelleténél, mostantól jól a körmére koppinthatsz.

priv_marshmallow_final.jpg

Szintén nagyobb biztonságot ad a személyes adataidnak, hogy az Android 6.0 telepítését követően már a memóriakártya tartalmát is titkosíthatod (nem keverendő össze az ugyanebben a verzióban megjelent SD kártya mountolás funkcióval)!

Energetikai fejlesztések

Már az Android 6.0 bétatesztben résztvevők is ódákat zengtek arról, mennyit javult a PRIV akkus üzemideje az új operációs rendszerrel, amit ugyan mindig némi fenntartással illik fogadni, de a háttérben azért csak dolgozik az ügy érdekében néhány olyan technológia, ami a korábbi verzióban nem volt jelen. Ez a Doze mód és az App Standby funkció, mindkettő azt a célt szolgálja elsősorban, hogy a rendszer, illetve az appok inaktív állapotban beérjék kevesebb energiával. Vagyis ha állandóan nyomkodod a telefonod, valószínűleg nem változik majd a fogyasztás számottevően, de például éjszaka, az éjjeliszekrényre letéve a telefont szinte nullázódik majd.

Végül a tegnap önállóan is frissített rendszeralkalmazások közül mindegyik integrált részét képezi az új szoftvernek, szóval a tegnapi posztban részletezett újdonságok mind megjelennek a Marshmallow-frissítésben is. Így többek közt új értesítésekkel (Instagram, Skype, Slack, Pinterest) bővült a Hub, új beviteli móddal bővült a billentyűzet és gyorsabb lett a Launcher.

Tetszenek az újítások, már alig várod, hogy a PRIV-eden fusson az új verzió? Jó hír, hogy már nem kell sokáig várni, a BlackBerry szerint tegnap indult az Észak-Amerikában, illetve Nagy-Britanniában és Franciaországban közvetlenül a BlackBerrytől vásárolt modellek frissítése, a többiek pedig május 3-tól kapják meg az új verziót.

Innen töltheted már most

Ha nem szeretnél még egy hetet várni, akkor erre a hivatkozásra kattintva letöltheted az autoloadert a számítógépedre, melyet az ezen az oldalon található leírás szerint telepíthetsz a telefonra. Jó ha tudod, hogy ez - akárcsak a BB10-es készülékeknél - teljesen lenullázza a BlackBerrydet. 

Az Android új verziójával és a frissített alkalmazásokkal érkező új funkciókkal a későbbiekben részletesebben is foglalkozik majd a BerryBlog.

Via Inside BlackBerry blog.

Lassan egy éve jelentették be az Android kurrens, legfrissebb végleges verzióját, a Marshmallow kódnevet viselő 6.0-s kiadást, amit a mai napig csak az androidos tábor nem egészen 5 százaléka használ a telefonján. Valószínűleg sosem fogom megérteni, miért tart ennyi ideig egy alapvetően nem gyökeresen átalakított mobilos OS terítése, és bevallom, azok közé tartozom, akik azt sem igazán értik, miért nem eleve ezzel a rendszerrel került a boltokba a BlackBerry első androidos mobilja, a tavaly novemberben megjelent PRIV.

Azért persze eret nem fogok vágni ezért, pláne mivel a BlackBerry úgy tűnik, sok gyártóval ellentétben megszondáztatja kicsit a végfelhasználókat is, mielőtt minden készülékre ráeresztené az új Androidot. Ma indul az új verzió nyilvános tesztje.

A PRIV nyilvános Marshmallow bétatesztjét az elmúlt hetekben jelentette be a BlackBerry alighanem kettős céllal: egyrészt hogy a verziófetisisztáknak végre befogja a száját, másrészt pedig hogy ugyanezek a felhasználók szépen kitapossák az ösvényt a sokaság előtt, akik nyilván nem szívesen akadnak bele valami orbitális bugba a frissítést követően. Olyanokba, amelyekből a BlackBerry 10-es frissítések során azért jó párszor kapott a nép, és ami ugyanígy elkerülhető lett volna, ha előtte lemegy egy bétateszt pár száz, vagy pár ezer kiválasztott felhasználóval.

priv_android_shield.jpg

Emlékeztetőül, a mostani bétatesztre önként lehetett jelentkezni, Magyarországról amúgy (hivatalosan) pont nem, mivel az egészhez Beta Zone hozzáférés kellene, az meg itthon nincs, de ha van pl. Nigériában élő ismerősöd,ő segíthet a regisztrációban.

A Marshmallow béta amúgy az eddigi információk szerint több hullámban érkezik meg a tesztelők telefonjára, pont úgy, mint egy "hagyományos" frissítés, vagyis egyszercsak jelez a telefon, hogy új szoftverfrissítés érhető el. A keresést manuálisan is le lehet futtatni, de a BlackBerry nem javasolja, hogy bárki morzézzen a frissítés gombbal, mert könnyen azon kaphatja magát, hogy a Google szervere (?) egy hétre kizárja a játékból.

Az alighanem gigabájtos méretű frissítés letöltését követően kezdődhet a maratoni frissítés, melynek kapcsán a BlackBerry már előre figyelmeztet, hogy a frissítés alatt, illetve közvetlenül utána pár óráig szokatlanul forró lehet a készülék, mivel bőven lesz dolga a folyamat alatt a processzornak. Ebből adódik (és ez nyilván a későbbi, végleges frissítésre is igaz lehet), hogy a telefont a frissítés idején erősen ajánlott töltőre rakni.

Az új Android végleges verziója valamikor április végén, május elején jelenhet meg (nem kizárt, hogy nem várja meg a kiadással a BlackBerry a bétateszt végét), arra viszont ne nagyon számítson senki, hogy a bétával szerzett tapasztalatokat széles plénum előtt ecsetelné mondjuk a CrackBerry, mivel a BlackBerry minden tesztelőnek titoktartást ír elő a teszt részleteit illetően.

süti beállítások módosítása