Az aláírás nélküli e-mail különösen üzleti környezetben megengedhetetlen luxus, ahol akár üzletek is bukhatnak rajta, ha valakinek nem, vagy nem pontosan szerepelnek az aláírásában az elérhetőségei, pozíciói. Ma már egyre többen adnak arra is, hogy az aláírás bizonyos formai követelményeknek megfeleljen, értsd kinézzen valahogy, nem csak a PC-ről küldött leveleknél, hanem a mobilklienssel komponált üzeneteknél is.

Az immár a legtöbb androidos okostelefonon elérhető BlackBerry Hub kommunikációs platform többek között azért is a világ egyik legjobb mobilos levelezőkliense, mert olyan funkciókat is támogat, mint a legújabb verziótól elérhető HTML aláírás.

html_signature_hub.jpg

Ezzel - minimális szakértelem mellett - az unalmas text aláírások helyett bárki olyan e-mail aláírást szerkeszthet magának perceken belül, amilyent korábban csak PC-s e-mail kliensekben lehetett megvalósítani. A HTML e-mail aláírások beállításához először is szükség van a Hub(+) csomag frissítésére, majd az alábbi módon lehet megszerkeszteni az e-mailek végén megjelenő szöveget:

  • Lépj be a BlackBerry Hub-ba és a bal felső sarokban lévő, három vízszintes vonalból álló ikonra rábökve, vagy a kijelző peremétől balról jobbra simító gesztussal hívd be a bal oldali menüt.
  • Itt bökj a Beállítások menüpontra, majd választ ki azt az e-mail fiókot, melynek az aláírását módosítani szeretnéd.
  • Bökj az Aláírás opcióra, hogy megjelenjen a szerkesztőmező!

Innentől kezdve gyakorlatilag HTML-szerkesztő módban vagy, vagyis a szerkesztő bizonyos alap HTML tageket felismer a szövegben, és ennek megfelelően jeleníti meg a végleges aláírást. A tagek a következők:

  • URL beillesztéséhez használd a következő formulát: <a href=”ide jön maga az URL, vagyis például www.berryblog.blog.hu”>Ide jön a szöveg, amit "kattinthatóvá" akarsz tenni, pl. "BerryBlog"</a>
  • Kép beillesztéséhez használd ezt a kódot: <img src=”ide a kép hivatkozása jön”>. Vigyázz rá, hogy megfelelő méretű képet használj, mert az e-mail kliensek nem feltétlenül végeznek átméretezést!
  • Szöveg tipográfia változásához, kiemeléshez (kurziválás, kiemelés vastagabb betűkkel, aláhúzás) az alábbi tageket használhatod (fontos, hogy minden taget le is kell zárni a lent látható módon) :
    • Dőlt betű: <i>Kiemelni kívánt szöveg</i>
    • Félkövér betű: <b>Kiemelni kívánt szöveg</b>
    • Aláhúzott betű: <u>Kiemelni kívánt szöveg</u>

 A BlackBerry az ígéretek szerint már dolgozik egy valódi HTML szerkesztőn az aláírásokhoz, így aztán később ezeket a tageket nem feltétlenül kell majd használnod, hanem a szöveget éppúgy formázhatod majd, mintha a Wordöt használnád.

Fontos, hogy a fenti aláírások (egyelőre) csak HTML formátumban küldött levelek alatt jelennek meg, ha a levélfolyam időközben egyszerű szöveges módba váltott, nem lesznek aláírások a levélben! Szintén lényeges, hogy a beillesztett képek a komponáláskor (még) nem jelennek meg, csak miután elküldted a levelet.

Bár a BlackBerryk -- köszönhetően elsősorban a QWERTY-billentyűzetnek -- legendásan hatékony kommunikátorok, nem tudom, ti hogy vagytok vele, én az íróasztalnál ülve valahogy mégis jobb szeretem a PC-men megírni a leveleket, böngészni a naptárbejegyzéseket és a többi. A BlackBerrym meg mindent megcsinál útközben, amit a PC-mmel nem tudok megcsinálni, vagy csak meglehetősen körülményesen. De miért ne lehetne a két eszköz funkcióit okosan vegyíteni? Hogy lehet az, hogy erre még senkinek nincs jól működő megoldása? És vajon kinek lesz először? Hát persze, hogy a BlackBerrnek!

A kanadai cégnél régóta dolgoznak a Blend nevű kliensalapú megoldáson, mely egy alkalmazáson (ez könnyen lehet, hogy a böngésző lesz végül) keresztül hozzáférést ad a PC-hez biztonságos adatkapcsolaton keresztül csatlakoztatott BlackBerry számos funkciójához. Mindez azt jelenti, hogy végre lehet majd a PC segítségével -- de továbbra is a BlackBerryn keresztül -- BBM-ezni, SMS-t küldeni, valamint vállalati e-maileket írni és olvasni, akár VPN-kapcsolat nélkül is.

Feltételezem nem kell sokáig ecsetelni, miért olyan remek dolog ez, hiszen gondoljatok bele, nem kell többé a telefonon matatnod, ha jön egy BBM-üzeneted vagy SMS-ed, a PC-n azonnal meg tudod nyitni, sőt válaszolni is tudsz rá! Egyébként a koncepció nem teljesen új, ugyanezt csinálta a BlackBerry a szép emlékű Bridge-dzsel, csak ott nem a PC volt a "nagy képernyő", hanem a PlayBook. 

A Blend megjelenéséről egyelőre nincs semmi hivatalos infó, de most már nem csak képernyőmentéseken keresztül láthatjátok működés közben, hanem videón is (a fenti, beágyazott videón nagyjából 2 percnél kezdődik a Blend bemutatása -- nagyítsd ki teljes kijelzőre, ha látni is akarsz belőle valamit!).

Kösz, Bla1ze!

Ha már frissítettél a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb (legalábbis hivatalosan), 10.2-es verziójára, máris elérhetsz néhány hasznos és kevésbé hasznos új funkciót. Ezek egyik, illetve közülük talán a leghasznosabb, hogy az új rendszerben immár jelölheted színekkel a különböző e-mail postafiókokhoz tartozó üzeneteket. Ez nyilván annak jó, aki sok e-mail fiókot használ, illetve sok e-mailt kap mindegyik fiókba, hiszen a színezéssel azonnal meg lehet állapítani, hogy melyik e-mail melyik fiókhoz tartozik, azaz könnyebb kiigazodni a Hub tartalmán.

bb102-colorcode.png

A színezősdi bekapcsolásához a következőket kell tenned:

  1. A BlackBerry Hub-ban bökj a jobb alsó sarokban lévő három függőleges pontra ("Több"), majd a "Beállítások" menüpontra,
  2. A BlackBerry Hub beállításainál bökj az "E-mail fiókok" opcióra,
  3. Válaszd ki az e-mail fiókot, majd alul a "Fiók színe" menüpontot,
  4. A lenyílóból válaszd ki, hogy milyen szín társuljon a fiókhoz tartozó e-mailekhez.

Ilyen egyszerű az egész, egyébként összesen hat színből választhatsz, illetve természetesen nem kötelező színnel jelölni a fiókokat, szóval ha nem jön be a tarka-barkaság, nem kell mindegyik fióknál alkalmaznod.

Via BlackBerry Helpblog.

Vannak bizonyos veszélyei annak, amikor az ember az okostelefonján, jelen esetben a BlackBerryjén éli az életét. Most nem elsősorban a függőségre gondolok, hanem a készülékre beérkező temérdek e-mailre, üzenetre. Amiket nem csak az illetéktelenektől, hanem újabban saját magunktól is meg kell védeni.

Pár nappal ezelőtt sikerült belefutnom egy izzasztó esetbe saját hülyeségemből, konkrétan egy hétre visszamenőleg megsemmisítettem három e-mail fiók beérkezett üzenetek mappáinak teljes tartalmát. Mindezt két egyszerű ujjmozdulattal. 

hub_markallread.jpg

A Hub-ban ugyebár ha ráböksz egy napot jelölő dátumrcsíkra, beúszik a jobb oldali menü, amiben többek közt lapozni lehet, valamint a korábbi üzeneteket olvasottá tenni... ...meg törölni őket (lásd a fenti képen a jobb alsó, szép kuka ikont, alig egy centire az olvasottsági státuszt váltó ikontól). Előbbit rendszeresen alkalmazom, utálom, ha tele vannak olvasatlan e-mailekkel a fiókjaim, bár ez nem jelenti azt, hogy mindet el is olvasom. Csakhogy ezúttal sikerült egy gombbal lejjebb vándorolnom, ami az adott dátumtól visszamenőleges törlést csinál -- szerencsére csak hét napra visszamenőleg. A legszebb az egészben, hogy előtte még rá is kérdez. Biztos meg akarja nyomni azt a piros gombot? Naná, ki az a hülye, aki erre nemmel válaszol?

A szívinfarktustól végül a hosztingcégem rendszergazdája mentett meg, illetve a rendszeresen elvégzett szervermentés, meg a gondosság, amivel a leveleimet különböző fiókokba pakolom, amiket már nem ért el az IMAP törlés parancs.

Szóval te is vigyázz, hol matatsz az ujjaiddal, ha ugyanis a BB10-es telefonodon törlöd a leveleidet, az a szerveren is törlődni fog! Hozzáteszem a régebbi BlackBerryken ez már csak azért sem fordulhat elő, mert ott beállíthatod, hogy a leveleket csak a telefonon, vagy a telefonon és a szerveren is törölni kívánod-e.

Biztos vagyok benne, hogy aki BB10-es készüléket vásárol magának, az legalább egy, de inkább több e-mail fiókot beállít a rendszerhez, melyre bizonyos időközönként lekéri a céges vagy magán e-mailjeit. Az üzenetek személyessé tételére egyrészt a fiókbeállításoknál találni lehetőséget (például a megjelenített név beállításával), másrészt pedig minden e-mail végére betehetünk egy aláírást, ami minden fióknál más és más lehet -- ennek a módjával ismertetlek most meg titeket.

alairas.jpg

Az e-mail aláírások beállításához kövesd az alábbi lépéseket:

  • Lépj be a BlackBerry Hub-ba
  • A jobb alsó ikonra bökve hívd elő az oldalsó panelt
  • Bökj a "Beállítások" menüpontra
  • Válaszd ki az E-mail fiókok opciót
  • Bökj rá arra a fiókra, aminek az aláírását be szeretnéd állítani

Az "Automatikus aláírás" melletti kapcsolóval beállíthatod, hogy szeretnél-e aláírást megjeleníteni minden e-mailed alatt, a kapcsoló alatti szövegbeviteli mezőben pedig mindjárt meg is adhatod a megjelenítendő szöveget.Ilyen egyszerű az egész, mostantól minden, az adott fiókból kiküldött e-mail alatt megjelenik a beállított aláírás!

Az Inside BlackBerry Help blog posztja alapján.

A BeBuzz neve BerryBuzzként talán többeknek ismerős, mindenesetre név ide- név oda, a német fejlesztésű program az egyik leghasznosabb segédprogram BlackBerry-platformon azok számára, akik az operációs rendszer által gyárilag kínált üzenet- és egyéb állapotjelzésekkel elégedetlenek. Most jön a program 6-os verziója, mely jóval túlmutat már a LED-ek különböző színű villogtatásán.

bebuzz_logo.jpeg

A Bellshare GmbH programocskája a jövőben a következő újításokat kapja meg, melyet ráadásul az 5-ös verziót megvásároló felhasználók ingyen kapnak meg:

  • E-mail, SMS és BBM szűrő. Mostantól különböző színeken jelezhet a telefon LED-je, attól függően, hogy kitől jött az üzenet (ezt mondjuk BBM-en eddig is tudta a rendszer), mi egy e-mail tárgya, vagy milyen szavak szerepelnek az üzenetben,
  • Automatikusan megváltoztatható a szűrt üzenetek státusza (automatikus törlés, flagelés, archiválás stb),
  • Az üzenetekre már a felbukkanó szövegbuborékokban (toast) is lehet választ nyomni. A szövegbuborékok a korábbi verzióktól eltérően teljesen testreszabhatók,
  • Minden státuszüzenet, státuszváltás pusholható e-mailben. Ha nincs a szobádban a telefonod, a  BeBuzz automatikusan e-mailt küld a számítógépedre, ha lemerülőben van vagy éppen feltöltött az akkumulátor, ha új SMS vagy BBM üzenet érkezik, stb,

A program ingyenes bétatesztelése tegnap indult, a különböző operációs rendszerekhez elérhető tesztverziók elérhetők a következő letöltési linkekről:

Címkék: sms e-mail bbm bebuzz
süti beállítások módosítása