Az a rossz az előzetesen kiszivárgott információkban, hogy mire a hivatalos bejelentés aktuálissá válik, jóformán már semmi érdekeset nem lehet elmondani az adott termékről/információról. Legfeljebb annyit, hogy igen, tényleg lesz, mindenkinek igaza volt, annak is, akit korábban tökhülyének néztek.
Igen, tényleg lesz BlackBerry 9900, a full QWERTY-érintőkijelzős hibridet alig néhány perce jelentette be a RIM, pedig még el sem kezdődött a tengerentúlon a BlackBerry World konferencia, ahol számos, korábban nem hivatalos vagy félhivatalos információt megerősítenek (illetve már meg is erősítettek). Tovább a megdöbbentő hírekhez!
Az elmúlt másfél napban nagyjából minden a PlayBookról szólt a RIM kapcsán, de ennek most vége! Legalábbis egyelőre.
A szokás szerint jól értesült BGR ugyanis megszellőztette, hogy a GSM-régióba még a nyáron, várhatóan júniusban vagy júliusban megérkezik a full érintőkijelzős Curve Touch (nem biztos még, hogy ez lesz a márkaneve, bár az elég valószínű, hogy a Curve családba tartozik majd). Az újdonság teljesen új termékvonalat visz a RIM portfóliójába, az alsó-középszegmensben ugyanis eddig egyáltalán nem volt érintőkijelzős modellje a kanadaiaknak.
A GSM-verzió paraméterei állítólag szinte teljesen megegyeznek majd a CDMA-változattal, vagyis a Curve Touch 3,25 hüvelykes, 480x360 pixel felbontású kijelzővel és 800 MHz-es CPU-val rendelkezik majd. Az eddigi BlackBerrykkel összehasonlítva kifejetetten vékonynak tűnő telefon először állítólag a T-Mobile választékában tűnik majd fel.
Update: A fenti kép alighanem ügyes photoshop-munka lehet, legalábbis érdekes, hogy oldalnézetből látszik a QWERTY-gombsor, az előlapról pedig hiányoznak a híváskezelő gombok és a trackpad, holott a korábbi termékgrafikán mindkettő szerepelt. Ettől persze az infók még lehetnek valósak, előbb-utóbb vélhetően az igazi termékről készült képek is eljutnak majd hozzánk.
A májusi launchig már csak alig több mint két hét van hátra, nem csoda, hogy megérkeztek az első kiszivárgott promóvideók a RIM hamarosan rajtoló új készülékeiről, a BlackBerry 9900-ról és a 9860-ról. Előbbit meg is nevezik a reklámban (a várakozásoknak megfelelően Bold lesz ez is), a másikat furcsa módon nem.
A szpotok láthatóan más tematika köré csoportosulnak a két mobil esetében, így a 9900-as Bold elsősorban az üzenetekre, a szöveges interakcióra fókuszál, a full touch modell esetében pedig a multimédiás felhasználás kidomborításán van a hangsúly.
Egy hónapon belül több új BlackBerryt is bejelenthet a RIM (vélhetően a BlackBerry World-ön lesznek a premierek), ezekről korábban többször is közzétettünk már adatokat, vagy éppen képeket a tesztpéldányokról.
Most az N4BB! és a CrackBerry jóvoltából néhány, a telefonokhoz készült, nemrég kiszivárgott operációs rendszerből kilopott bemutatóvideót láthattok, egyrészt az új, érintőkijelzős Bold, másrészt a full touch (utóbbi márkanevét nem tudni még biztosan) modell működéséről. Aki kételkedett volna benne, hogy ezek az újdonságok valaha napvilágot látnak, remélhetőleg kezdi eloszlatni a kételyeit.
Újabb képek és kiszivárgott infók láttak napvilágot a RIM készülő full-touch BlackBerryjéről, mely Monaco/Monza kódnéven fut jelenleg, és állítólag nem Storm márkanéven kerül a boltokba hamarosan. Bár egyes hírek szerint a próbagyártás sikertelen volt és a projektet törölték, ennek némileg ellentmondani látszik a BGR legújabb leakje (ne feledjük, hogy a BGR korábban számos RIM-mel kapcsolatos leak forrása volt, az infóikból eddig gyakorlatilag minden bejött).
A Monaco/Monza (előbbi a CDMA, utóbbi a GSM változat kódneve) a RIM tervei szerint egy kifejezetten szexi érintőkijelzős okostelefon lesz, mely amellett, hogy megpróbálja megőrizni az eddigi hagyományokat, próbál a populárisabb szegmens felé nyitni. Ez a Stormmal nem sikerült a RIM-nek, az újdonság ezért várhatóan nem is Storm márkanéven jelenik meg (jóllehet korábban olyan híreket is lehetett hallani, hogy Storm 3 lesz a neve), és hiányozni fog belőle a SurePress is.
A mobil már az új, 6.1-es OS-t fogja futtatni, aminek a felületéről a kiszivárgott képeknek köszönhetően újabb benyomásokat kaphatunk (wow, színes ikonok a menükben?), emellett 1,2 GHz-es CPU-t kap majd. A mobil 3,7 hüvelykes, 800x48 pixeles kijelzővel lesz ellátva, és az eddigi BlackBerrykhez képest meglehetősen kecses formát kap (mindössze 11,5 milliméter lesz a vastagsága).
A legfrissebb infók szerint a BlackBerry Touch, vagy nevezzék bárhogyan, a májusi BlackBerry World idején debütálhat, akárcsak a RIM többi, idénre tervezett újdonsága.
Via BGR.
Tegnap a RIM és az Adobe által közösen szervezett rendezvényen minden fejlesztőnek lehetősége volt arra (feltéve, hogy ezért New Yorkba utazott), hogy kipróbálja a kanadaiak QNX-alapú tabletjét.
Az egyik ilyen próbáról készült egy nagyon informatív bemutatóvideo, melyből többek közt kiderül, hogy a PlayBookon mindössze három gomb (kikapcs/bekapcs, hangerő fel/le) található, és a keret nem véletlenül olyan vastag, hiszen központi szerepet kap az eszköz vezérlésében. Sajnos a bemutató helyszínén valamiért nem volt internetkapcsolat, így a böngésző működése ezen a videón nem látszik, de a következő hetekben minden bizonnyal láthatunk majd több olyan demonstrációt, ahol ezt is megmutatják a nagyvilágnak.
Via BGR