Tudom, hogy több mint egy hónapja bejelentették már a típust, de sajnos úgy alakult, hogy hozzám csak most látogatott el a BlackBerry Mobile legújabb üdvöskéje, a hivatalosan áprilisban rajtoló KEYone. Egy gyors reggelit töltöttünk együtt egy kávézó teraszán, ami egy randinak még talán kevés lenne, mindenesetre egy bimbózó kapcsolat kezdetét azért látni vélem benne.

A készülékről sok mindent leírtak és elmondtak már eddig, részben olyanok, akik láttak már életükben BlackBerryt, ami jó, mert ők legalább tudnak mihez viszonyítani, ráadásul némelyeknél még a BlackBerrykkel kapcsolatos szokásos előítéleteket is sikerült háttérbe szorítani. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a BerryBlogon eddig nem szerepelt még tapasztalatokon alapuló leírás a telefonról, szóval ezt a botrányos helyzetet most gyorsan korrigálom.

img_20170330_0918599.jpg

Először is leszögezem, hogy az a KEYone, amivel sikerült rövid ismeretséget kötni, ugyanolyan demo darab volt, mint amilyent Barcelonában is mutogattak, vagyis a hardver már gyakorlatilag kész, a szoftver viszont még nem végleges, ami kisebb-nagyobb anomáliákat szül(ne) tartós használat során. Ezért sem véletlen, hogy "igazi" tesztet még senki nem írhatott a telefonról.

A szoftver egyébként is kuriózum BlackBerry-viszonylatban, hiszen a KEYone lesz az első olyan androidos modell, amelyik már az Android jelenleg elérhető legfrissebb verzióját (Nougat) futtatja, egyben emlékeim szerint az első olyan androidos BlackBerry, amin a gyártásban hozzáférhető legfrissebb Android fut már a megjelenésekor.

Szóval a kódnak még itt-ott vannak kisebb gyerekbetegségei, melyeket az ígéretek szerint kinő majd, mire a hardver a boltokba kerül, a vas viszont marad ez, illetve nem hivatalos híresztelések szerint talán lesz belőle egy teljesen fekete változat is, szemben az alumínium-fekete kombóval, amivel az eredeti modell érkezik.

img_20170330_0913012.jpg

Aki ismeri a BlackBerry eddigi termékkínálatát, annak gondolom azonnal a Passport Silver Edition és a Classic ugrik be a KEYone láttán, és valóban, a mobil olyan, mintha ezt a két készüléket keresztezték volna, csipetnyi fűszerezéssel, itt-ott követve a divatot (lekerekítések, hangszórórácsok stb.). Talán a Classickal közös fotón látszik igazán, hogy bár a KEYone viszonylag nagy telefon, nem használhatatlanul nagy, jól eltalált arányai vannak, és ami a lényeg, ez nem csak képen, hanem kézbe véve, használat során is feltűnő. 

Én legalábbis nem tapasztaltam, hogy a mobil súlyeloszlásával bármilyen probléma lenne, illetve a régi BlackBerryken edződött lelkecskémnek a KEYone mai szemmel irgalmatlan nagynak tűnő, csaknem 1 centis vastagsága sem okozott semmiféle törést (csak mondom, hogy a KEYone pont olyan vastag, mint az első androidos csúszka-Berry, a PRIV).

img_20170330_0918175.jpg

Valószínűleg a vastagsága (meg a tömege) is teszi, mindenesetre a KEYone már-már ijesztően masszív telefon, ennél már csak az lesz a durvább, ha valaki ráteszi a gyári szilikon-műanyag hibrid tokot, netán a flip bőrtokot. Nem mintha a KEYone annyira sérülékenynek tűnne, mint például a full üveg DTEK60, ráadásul a telefon nem tud úgy a sarkára leesni, hogy az ütést a kijelzőüveg kapja, szóval egy leejtéssel jó eséllyel nem amortizálható le teljesen a mobil. Mondjuk ettől függetlenül senkit sem biztatnék arra, hogy dobálózzon vele.

Aztán kifogásolták a design kapcsán azt is, hogy szebb lenne a készülék, ha nem csak alul, hanem felül is ugyanazokat a lekerekítéseket használták volna, én ezzel nem értek egyet, a KEYone végre egy olyan telefon, amiről az ember zsebbe téve is tudja majd, hogy melyik az alja meg a teteje. Ha mindenáron bele akarok kötni a dizájnba, akkor nekem történetesen a fix Android vezérlőgombok egyáltalán nem hiányoznak, ezzel az erővel lehetett volna ott is hasznos kijelzőtartalom, de biztos oka volt annak, hogy így alakult végül az előlap.

img_20170330_0931338.jpg

Mondanom sem kell, hogy ezzel a kialakítással és a hátlap bevonatával a KEYone fogása nagyon jó, semmilyen ergonómiai problémát nem látok (jó, leszámítva a jobbkezeseknek kissé kényelmetlenül elérhető bekapcsológombot -- gondolom ebből kiderült, hogy balkezes vagyok), akár a kijelzőt kell matatni, akár gépelni kell a telefonon.

És akkor a gépelés. Kétségtelen, hogy a KEYone-on nem a valaha gyártott legjobb BlackBerry-billentyűzet van, viszont becsületére legyen mondva, hogy a gyártó így is kihozott mindent az adott helyzetből. A gombok anyaga és felülete kissé eltér az eddigiektől, de a feliratozás már a régi, illetve a mechanika járására egy rossz szavam nem lehet.

img_20170330_0914177.jpg

A billentyűzetbe, pontosabban a szóköz billentyűbe épített ujjlenyomat-szkenner a korábbi félelmeimmel ellentétben nem dudorodik ki egyáltalán a klaviatúra síkjából, emellett a tapasztalatok szerint nagyon pontosan is működik. Az ékezetes írás továbbra is valamivel körülményesebb, egészen addig, míg a kitűnő prediktív motor meg nem tanulja az ember szóhasználatát. Ha pedig valaki nagyon ragaszkodik hozzá, elvileg a fizikai gombsor mellett (helyett) használhat tetszőleges virtuálisat is, pár praktikusnak nem igazán mondanám így a telefont, meg az értelmét sem nagyon látom. 

Sok minden van, amit még le lehetne írni a KEYone-ról, de sajnos nem mindent volt alkalmam kipróbálni, így marad majd a tesztre például a kamera beható vizsgálata, na meg az igazán figyelemre méltónak ígérkező akkumulátoros üzemidő próbája. Miként annak a kiderítése, hogy a középkategóriás Snapdragon 625 a hozzá párosított 3 GB rendszermemóriával a BlackBerry szoftverkörnyezetét hogyan képes meghajtani. 

A csillagok jelenlegi állása szerint a KEYone magyarországi hivatalos premierjére még legalább egy hónapot várni kell -- ha elsőként szeretnél értesülni a megjelenés részleteiről, érdemes feliratkozni a BerryBolt KEYone hírlevelére, így biztosan nem maradsz le a premierről.

Címkék: handson keyone

Most, hogy végre érkezett (illetve a napokban érkezni fog) a BlackBerrytől egy elérhető árú androidos okostelefon, alighanem többekben felmerül a kérdés, hogy a cég első androidos modellje, a csúcskategóriás PRIV miben nyújt többet vagy mást az újdonsághoz képest több mint kétszeres árért cserébe. A válasz persze elég nyilvánvaló, ha az ember alaposan beleássa magát a két készülék képességeibe, vagy csak megnézi őket egymás mellett, de akinek sem ideje, sem kedve hozzá, annak most itt van egy összehasonlító videó a recombu jóvoltából.

A videoblog nem túl meglepő módon elsőként a kijelzőt emeli ki, mint a legnagyobb különbséget a két modell között, és természetesen nem csak méret szempontjából. A PRIV itt nagyon megveri a DTEK50-et, cserébe utóbbi sokkal vékonyabb és sokkal könnyebb, persze ez meg annak köszönhető, hogy nincs a kijelző alól kicsúsztatható klaviatúrája.

Az összbenyomást tekintve (beleértve a rendszerkomponensek működését, és az általános sebességérzetet) a blog szerint egyáltalán nincs ordító különbség a két készülék között, hiszen mindegyiken ott vannak a BlackBerry exkluzív androidos alkalmazásai, mindkettő ugyanannyira biztonságos, ami egyben azt is jelenti, hogy mindkettőre érkeznek az Android biztonsági frissítések havi rendszerességgel.

BÓNUSZ KONTENT!

Eközben a BlackBerry külön bejegyzést szentelt a hivatalos céges blogon (Inside BlackBerry) annak, hogy a DTEK50 és a BlackBerry Leap között mi is a párhuzam. Vagyis inkább miért magától értetődő upgrade egy DTEK50 a mostanra már kissé meglett korúvá vált Leapről.

Az összehasonlító posztot itt olvashatjátok. 

Az utóbbi években nem bánt kesztyűs kézzel a média a BlackBerryvel, kicsit olybá tűnt már, hogy a cég csinálhat akármit, nem fogja elnyerni az újságírók és bloggerek tetszését. Ennek persze megvannak a maga okai, és nem állítom, hogy nem ludas ebben legalább egy picit a cég, most mindenesetre olyan történt, amire évek óta nem volt példa: Befutottak az első DTEK50 gyorstesztek (hands-on), melyek

meglepően pozitívak.

Itt van például az utóbbi időben a tech újságok körében csak iVerge-nek csúfolt (vajon miért?) The Verge beszámolója, mely ugyan leírja, hogy a hardver alapvetően semmi extrát nem nyújt, és valójában egy referencia dizájn, de azt is belátja, hogy ma már nem feltétlenül ez a legfontosabb szempont:

Minél többet tudok meg a DTEK50-ről, annál jobban értem a BlackBerry logikáját a készülékkel kapcsolatban. A hardver spártai és egyszerű, mivel már nem ez számít. Az emberek azt szeretnék érezni, hogy valaki törődik velük, odafigyel a biztonságukra és jólétükre. Sokan csak legyintenek az Android biztonságosság tétele hallatán, de a BlackBerry révén mindennél jobban hiszek benne, hiszen a cég jóval többet tesz ezért, mint bármelyik másik androidos gyártó.(...) A BlackBerry androidos szoftverkörnyezete sokat fejlődött, ezzel minimum benne rejlik a potenciál, hogy egy jól megkülönböztethető "BlackBerry-érzést" nyújtson a felhasználóknak.

Hangsúlyozom, ezt a The Verge-dzsen lehet olvasni. Meg még ezt is:

A BlackBerry tegnapi prezentációján kis híján bealudtam, és már készültem rá, hogy görbe tükröt állítsak a terméknek és az egész koncepciónak. Aztán az a furcsa érzés kerített hatalmába, hogy valójában kedvelem a DTEK50-et, és látom a helyét a piacon. 

Nem kevésbé lelkes a techradar, mely az alábbiak szerint vélekedik a DTEK50-ről:

A BlackBerry DTEK50 egy meglepően ígéretes okostelefon, több mint elfogadható árszinttel, és olyan specifikációkkal, melyekre mindemellett büszke lehet. Nem fogsz elájulni a dizájntól, és lehidalni a csúcs képességeitől, de cserébe kapsz egy telefont, ami alapállapotban titkosítja az adataidat, lehetővé teszi a számodra, hogy folyamatosan figyelemmel kísérd a privát szférád védelmét, valamint gondoskodik arról, hogy minden adatod biztonságban legyen. 

A Mobilesyrup szerint is van helye a DTEK50-nek az üzleti szférában, bár a lap hozzáteszi, hogy a készülék hamarabb is jöhetett volna:

A BlackBerry jó lóra tehetett a középkategóriás DTEK50-nel, különösen ha a vállalati szférát kívánja célba venni vele a cég. Igazán kár, hogy a gyártónak ennyi idejébe tellett, hogy egy ilyen telefonnal előrukkoljon.

Videobemutató (lásd fent) is tartozik az angol recombu beszámolójához, amit első körben mindenkinek ajánlok, aki kíváncsi arra, mit rejt a készülék doboza pontosan, és hogy is mutat a hardver:

Meggyőzött minket az a tudás, amit a BlackBerry DTEK50 275 angol fontért kínál a dobozból kivéve. A készülék egy jóval megközelíthetőbb, vonzóbb alternatíva lehet azon egyéni felhasználók és cégek számára, melyek eddig nem tudtak (újra) elköteleződni a márka iránt.

Végezetül pedig, csak hogy mindenki lássa, mennyire sokrétűek a vélemények, a phonescoop a készülék külsejéről lelkendezik egy sort:

A hardver igazán szép. Meglepően nagy az előrelépés a BlackBerry egyes korábbi full touch készülékeihez, így például a Z30-hoz képest. Bár a BlackBerry nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy miért egy meglévő dizájnra épített, ahelyett, hogy saját maga tervezett volna egyet, de bármi is az ok, a BlackBerry-hívők számára végre készült egy olyan érintős telefon, mely iránt igazán lelkesedhetnek.

Ezek lettek volna az első körös hands-on kritikák szemelvényei, és bár az újságíró véleménye is csak egynek számít, a legtöbb írást átlengő pozitív fennhang még engem is meglep. Remélem előbb-utóbb a hazai bloggerek és a szaksajtó jómunkásai is belátják, hogy a BlackBerryt nem lehet a végtelenségig cikizni, és a cég minden botladozása dacára igenis képvisel olyan értékeket, melyet az iparágban más nem. Igaz, ehhez némileg több nyitottság és (szak)értelem szükséges, mint egy AnTuTu vagy egy GeekBench lefuttatásához, de 2016-ban ez utóbbiak már úgysem érdekelnek senkit, nem igaz?

Talán már csak pár hét, vagy nap kérdése, és az androidos BlackBerry PRIV (vagyis PRIV by BlackBerry) feltűnhet az üzletekben, és nem csak a tengerentúlon, hanem Európában is, de legalábbis Nyugat-Európában. Erre utal legalábbis, hogy az egyik legnagyobb független angol kereskedő, a Carphone Warehouse már felvesz előrendelést a telefonra. Fullos ár viszont még mindig nincs, mivel ez a kereskedő gyakorlatilag a mobilszolgáltatók viszonteladója (ráadásul egyszerre mindegyiké), így az oldalon csak előfizetéssel lehet kiválasztani a telefont - legalábbis egyelőre.

Kint vannak viszont a részletes speckói a PRIV-nek, no meg egy jó kis hands-on videó, ami rendkívül ravasz módon nem sokat mutat meg a szoftverből (például a Hub még csak nyomokban sem látszik a videón), annál többet a hardverből. Ami egyébként végleges verziónak látszik, és a korábbi, bétaverziókhoz képest az tűnik a legnagyobb különbségnek, hogy a kijelzőkeret fémszínű (hogy ténylegesen fémből van-e, az nem derül ki a videóból).

Fent tehát a videó, alant pedig következzenek a műszaki részletek a PRIV by BlackBerryről!

Kijelző: 5,4"-es lekerekített peremű AMOLED, 2560x1440 pixel felbontással

Processzor: 1,8 GHz-es kétmagos Cortex-A57 plusz 1,44 GHz-es négymagos Cortex-A53 (Snapdragon 808) 

Memória: 3 GB RAM, 32 GB háttértár (microSD-vel bővíthető 2 TB-ig)

Kamera: 18 MP hátlapi, 2 MP előlapi, Schneider-Kreuznach minősített

Akku: 3410 mAh, nem eltávolítható

Operációs rendszer: Android 5.1.1 (6.0-ra frissíthető a későbbiekben)

Méretek, tömeg: 147 (kinyitva 187) mm x 77,2 mm x 9,4 mm, 192 gramm

Via Carphone Warehouse.

Egész pontosan egy PRIV by BlackBerry-vel, ha ragaszkodni akarok a hivatalos terminus technicushoz. Szóval az történt, hogy tegnap egészen váratlanul lehetőségem nyílt arra, hogy megnyomkodjam a BlackBerry első androidos telefonját, a csúszkás PRIV-et, melyet már bejelentettek, de mégsem, illetve mely legkorábban csak november tájékán kerülhet forgalomba. Gyorsan leszögezem, hogy sem a hardver, sem a rajta lévő szoftver nem volt végleges, kereskedelmi verzió, de azért elég jó bepillantást adott így is a készülék a BlackBerry kártyáiba. De inkább leírom gyorsan, pontokba szedve a tapasztalataimat (fotókat sajnos nem készíthettem, de az eddigiek alapján úgyis nagyjából mindent láttatok már -- a lentebb beszúrt fotók a Redditről származnak):

Minőség, anyagfelhasználás

Béta hardver ide-, béta hardver oda, a PRIV hozza a BlackBerrytől elvárt minőségi szintet, a csúszka mechanika már így is mint a kés a vajban jár, és ami még fontosabb: akárcsak a Torch esetében, egy ujjal nyitható és zárható a telefon. A mechanika egyébként állítólag a bétás modellhez képest a véglegesen még jobb lesz, illetve teljesen fémből készül majd, ami jót tesz a tartósságnak, hiszen biztosan lesz, aki naponta több tucatszor, sőt, akár TÖBB SZÁZSZOR nyitogatja majd, szóval állnia kell a sarat.

A készülék hátlapjáról volt már korábban itt több fotó is, valóban a Z30 és a Q10 karbonszálas, selymes tapintású hátlapját kapja a PRIV, a burkolat nem levehető, valószínűleg a készülék belsejéhez csak a kijelző leszerelése után lehet csak hozzáférni, szóval a jövőre vonatkozóan jobb, ha senki nem adja házi akkucserére a fejét.

Kijelző

A PRIV egyik legfigyelemreméltóbb része a kijelző, ami az összes eddigi BlackBerrynek a kijelzőjét durván leiskolázza, mind felbontásban, mind színekben és kontrasztban. Furcsa mód a lekerekített szélek is teljesen természetesnek hatnak, magam sem gondoltam volna, de kábé két perc után fel sem tűnik, hogy valami nem stimmel vele. Egyelőre túl sok haszna mondjuk nincs azért ezeknek a lekerekített éleknek, de gondolom ezen majd változtatnak a későbbi szoftverek.

Billentyűzet

A másik kulcspontja a PRIV-nek a kijelző után egyértelműen a billentyűzet. Őszintén szólva számomra egy kissé csalódás volt a CsúszkaBerry klaviatúrája, legalábbis a Classichoz viszonyítva mind a gombok mérete, mind a nyomáspontjuk kevéssé tekinthető ideálisnak. Utóbbi még a végleges hardverben akár változhat is, a méret azonban alighanem marad ekkora, bár jobban belegondolva ezt a kompromisszumot évekkel ezelőtt a Torch esetében is meg kellett kötni.

priv-reddit.jpg

Amúgy meg kárpótol a kapacitív érintőpanel funkciója a klaviatúrának, ami pont úgy használható, mint a Passportnál, és tökéletesen összecsiszolták az androidos felülettel, vagyis mindenhol, mindenféle képtartalmat lehet mozgatni (görgetni) vele.

Ergonómia

A három fenti pontot mintegy összefoglalva, kiegészítve adja magát az ergonómia kérdése, vagyis hogy úgy összességében mennyire esik kézre a telefon, mennyire jó érzés használni. A képek nem hazudnak, a PRIV valóban jó nagy batár telefon, de ennek ellenére nekem mégsem tűnt sem túlzottan nagynak, sem túlzottan nehéznek, e tekintetben a Passport sokkal nagyobb szélsőséget képvisel, legalábbis a számomra. Kinyitott állapotban fülhöz tartva azért már kicsit túlzás a hossz, de például kinyitva is teljesen kényelmesen használható a PRIV egy kézzel, nincs semmi baj az egyensúllyal, nem akart kiesni a kezemből folyton a telefon.

Droid, droid, droid

Roppant mód furcsa volt egy BlackBerry logóval ellátott telefonon Androidot látni, ez elsőre még úgy is elég bizarr látvány, hogy a kiszivárgott videók és képek már elég sok mindent láttatni engedtek. Ahogy azt sejteni (vagy inkább tudni) lehetett, a PRIV teljes Google Play Services támogatást nyújt, vagyis ott van a rajta a Play Store a teljes választékkal egyetemben, gondolom nem kell ragozni, hogy ez milyen előnyökkel és hátrányokkal jár.

A BB10-es gesztusok egy részéről le kell sajnos mondani, de azért nyomokban ez-az megmarad Androidon is belőlük, legfeljebb kissé máshogy működik. Például az alulról felfelé simítós trükköt felejtsétek el, de a főképernyőn hasonló gesztussal lehet előhívni három, egyedileg előre programozott funkciót (pl. Hub, BBM), meg a gyorsmenüket is a BB10-hez hasonlóan lehet előcsalogatni - de ez ugyebár standard Android-ficsőr.

A Hubról eddig nem sok mindent lehetett tudni, nos a jó hír az, hogy lesz BlackBerry Hub a PRIV-en, méghozzá minimális, vagy nulla kompromisszummal. Sokáig kérdés volt például, hogy miként kezeli majd az Android a Hub-ba épülő, külső alkalmazás által vezérelt kommunikációs, üzenetkezelési funkciókat, ám azt kell mondjam, a BlackBerry itt remek munkát végzett, vagyis például egy BBM-chatre válaszolva nem lép ki a felületről a PRIV, és vált át a BBM app használatára, hanem szépen beúszik a chatablak a Hub-ból, pont mint a BB10 esetében. Azt egyelőre nem láttam, hogy ez a többi, integrált alkalmazásnál (pl. Facebook vagy Skype) is így lesz-e, gyanítom némelyiknél igen, némelyiknél nem.

Pár poszttal korábban volt szó a BlackBerry Safeguradrdól is, ami szintén alapfelszereltsége a rendszernek, ennek a belső neve amúgy az orosz bloggerek által kiszúrt DTEK, így egy rejtéllyel máris kevesebb. A Safeguard egyik legmenőbb, leghasznosabb funkciója, hogy mindent (minden alkalmazást) figyel, és mindenről figyelmeztet, lehetőleg előre, nem pedig akkor, amikor már megtörtént a baj. A program egyebek mellett naplózza, hogy adott időszakban egy alkalmazás hányszor kért hozzáférést valamilyen rendszererőforráshoz, vagy komponenshez, például a Facebook hányszor kérte le a készülék tartózkodási helyét.

A PRIV teljes biztonsági védvonalának kihasználásához persze menedzselt környezet (BES12) szükséges, itt aztán minden szabályozható, az Android for Work integrációnak hála van céges Google Play, egymástól teljesen elkülönülten, konténerizáltan futó alkalmazások és felhasználói fiókok, ami csak szem- szájnak ingere. 

Ár, megjelenés

Itt nincs sok új mondani való, a BlackBerry új androidos csúcskészüléke valamikor novemberben kerülhet piacra, csúcskategóriás okostelefonokhoz mérhető áron, ahogy ezt John Chen is megerősítette tegnap a Code/Mobile konferencián. Ha mázlink van, a PRIV itthon is kapható lesz még az év vége előtt, de ennél biztosabbat csak a hivatalos megjelenést követően fogok tudni mondani.

Ennyit előzetesen a PRIV-ről, a részletesebb beszámolót a megjelenés után olvashatjátok majd ugyanitt. 

Címkék: priv handson

A vietnami Tinhte nevű tech oldalnak sokat köszönhet a BlackBerry-közösség, így a BerryBlog közönsége is. Nem tudom, hogy csinálják, de szinte minden készülék elsőként jut el hozzájuk, pedig arrafelé legjobb tudomásom szerint nem nagyon van sem BlackBerry érdekeltségű gyártás, sem fejlesztési központ. A srácok most éppen egy végleges hardverrevíziójú Q10-et kaparintottak a kezük közé, és mondják el róla a véleményüket -- amiből persze egy árva szót sem értek, de aki netán érti a nyelvet, tolmácsoljon, mindannyian hálásak leszünk érte. És egyben tolmácsolja már a vietnamiaknak, hogy mi meg közben megpukkadunk az irigységtől.

tinthe_q10.jpg

Bár nem végleges, prototípus hardvert már én is láttam, néhány alkalmazás működéséről, illetve a rendszer általános teljesítményéről, valamint kinézetéről a Q10-en elsőként ebből a videóból tudtok tájékozódni. Hiába mutatták be ugyanis a Q10-et január végén, a BlackBerry kínosan ügyelt rá, hogy túl sok részletet ne fedjen fel az újdonságról -- feltételezhetően azért, mert a szoftver akkor még finoman szólva sem volt optimalizálva a telefonra.

Mostanra ez a probléma megoldódni látszik, a nem egészen egy hónap múlva esedékes rajtig (vagy nem sokkal azt követően) pedig talán a Z10-re is megjön a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.1-es verziója, mellyel a Q10 gyárilag érkezik. Ez a QWERTY-támogatás mellett állítólag számos új funkciót, és persze hibajavítást hoz majd.

Via tinthe.vn

Címkék: video q10 handson
süti beállítások módosítása