Jó eséllyel nem BBX-nek fogják hívni a RIM következő generációs platformját, a márkanevet egy ideje használó Basis javára döntött ugyanis az Amerikai Szövetségi Bíróság. Így a cégnek elsősorban azonnali hatállyal be kell szüntetnie a márkanév illetéktelen használatát a ma kezdődött DevCon Asia konferencián. A konferenciáról származó beszámolók szerint a RIM máris átkeresztelte a platformot BlackBerry 10-re.
Azért akárhogy szépítjük, ez elég fájó veszteség a kanadaiaknak, legalábbis korábban mi is komoly összegeket raktunk volna arra, hogy a Basis-t kitömik majd némi dohánnyal, cserébe eltekint a cég attól, hogy a platformfüggetlen programozási nyelvéhez használt BBx márkanév jogosulatlan használata miatt reklamáljon.
Nem így történt, ettől függetlenül azért az élet nem áll meg, a fejlesztés nem áll le, meg tulajdonképpen a BlackBerry 10 is jól hangzik. Na de hol a 8 és a 9?
Bár még nincs itt az év vége, azt hiszem senkinek nem árulunk el nagy újdonságot, ha azt mondjuk, 2011 nem egészen a RIM éve volt. Az okokat most ne firtassuk, hanem koncentráljunk a jövőre, van ugyanis jövő, bármennyire is szkeptikusak a kanadai gyártót illetően az elemzők vagy a piacot ismerő szakemberek.
A CrackBerry jóvoltából most kis bepillantást nyújtunk a RIM 2012-es terveibe, annyi előzetes kikötéssel, hogy kőkemény pletykákról beszélünk, tehát az alábbi sorokat még véletlenül se vegyétek készpénznek - más kérdés, hogy vannak olyan információk ezek közt, melyek egybecsengenek a mi korábbi értesüléseinkkel is, tehát jó eséllyel van valamicske alapjuk.
Itt van például az első BBX-es készülékként emlegetett full touch BlackBerry, mely London kódnéven fut Európában. Nagy valószínűség szerint erről a típusról egy, maximum két hónapon belül lerántja a leplet a RIM, a januári Consumer Electronics Show Las Vegasban például egyesek szerint ideális hely lehet erre, más kérdés, hogy a kanadaiak számára aligha kézenfekvő egy fogyasztói elektronikáról szóló expón ellőni ezt a poént. De természetesen az sem kizárt, hogy már ez is egy vadonatúj, fogyasztói szegmensre koncentráló marketingstratégia része - majd meglátjuk.
A London minden előzetes híresztelés ellenére - legalábbis a legfrissebb pletykák szerint - itt lesz jövő tavasszal, akárcsak a Milan, mely vagy a London egy carrier-specifikus változata lesz, vagy egy a Londonhoz nagyon hasonló felépítésű készülék, talán az észak-amerikai régiónak. Erre utal legalábbis a két telefon belső kódnevének nagy mértékű hasonlósága: a London az R072, a Milan az R071 belső típusjel alatt fut.
Aztán itt van még a Lisbon kódnevű újdonság is, csak hogy a portugálokat se hagyjuk ki a jóból, erről speciel semmit nem tudni a kódnevén kívül, nem úgy, mint a Nevadáról, mely állítólag az első QWERTY-s BBX-es készülék lehet, a BlackBerry 9900 nyomdokaiban járva.
Végül, de nem utolsósorban következzen a németek büszkesége, a Black Forest, mely állítólag az új, 10 hüvelykes kijelzővel ellátott PlayBookot takarja. Elképzelhető, hogy ez a modell teljesen más dizájnnal jön majd, mint a mostani PlayBook, a CrackBerry szerint a Londonhoz hasonlít majd, tehát kissé szögletesebb és technósabb lesz a régi tabletnél. Annyi mindenesetre biztos, hogy a RIM nem ejti a tablet termékvonalat, és a kudarcok és veszteségek (lásd Jack Potata előző posztját) ellenére körme szakadtáig kitart mellette.
Hogy végül mi jön össze azokból, amiket fentebb olvashattatok, az most már hamarosan kiderül, mindenesetre nem árt tisztában lenni vele, hogy a RIM-nél nincs totális tétlenség és koncepciótlanság: a cég gőzerővel dolgozik egy ütős, 2012-es termékvonalon, melynek első fecskéi ha minden jól megy már jövő tavasszal megérkezhetnek.
Innentől kezdve a világ szeme a marketingeseken lesz, mert az nem kérdés, hogy ezek az eszközök nagyon jók lesznek, és minden szempontból felveszik a versenyt a konkurenciával. Izgalmas év lesz 2012.
Via CrackBerry.
Már lassan háromnapos hír, de hátha nem mindenki találkozott vele: a RIM közel 500 millió dolláros értékvesztési leírást könyvelt el a még el nem adott PlayBook készletekre. Mindez azt jelenti, hogy több mint 1 millió PlayBook lehet a boltok polcain vagy a RIM raktárjaiban, amelyeket a következő hónapok során igyekeznek kisöpörni, hogy előkészítsék a terepet a ráncfelvarrt változat számára.
Mindez azt jelenti, hogy ezentúl lényegében mindenhol rendkívül nyomott árakon lesz elérhető a PlayBook, amely tavaszra megkapja a 2.0-s operációs rendszert, amelynek a legfontosabb újdonsága, hogy elérhetővé teszi az Androidos alkalmazások futtatását is. Az USA-ban már 200 dollárért is elérhető a 16GB-os változat, míg a 64 GB is már beesett egy ideje 350 dollár alá, és valószínűleg lesz még kevesebb is.
Kiváncsiak leszünk, mindez hogyan jelenik majd meg a hazai Vodafone árképzésében...az európai boltok egyelőre nem tükrözik az amerikai árakat, sajnos.
Persze, dilemma, hogy közeleg az új változat, de a jelenlegi ismeretek szerint nem fog annyival többet tudni, meg feltétlenül megérje a teljes árat kifizetni érte. Arról nem is beszélve, hogy még hónapokra lehet a megjelenése.
Közben esetleg Tom és Berry is leírja tapasztalatait, hogy valójában mire is haszálja a PlayBook tabletet, amellett, hogy van BlackBerryje, és fél nap egy egy ThinkPaden dolgozik...
Ha Neked vannak jó példáid, hogy mire is jó, ha van az embernél egy tablet, írd le kommentben!
Most, hogy a héten hivatalosan is elrajtolt a BlackBerry 9380 és a 9790, különböző szakmai körökben felvetődött a téma, hogy ezzel tényleg vége van-e a RIM Java-alapú OS-ekhez kötődő korszakának. Az ősszel a 7-es verzióhoz elérkezett BlackBerry OS tényleg nem mai gyerek már, hiszen a fejlesztése idestova tíz éve zajlik, és míg eleinte kifejezetten modern és előremutató volt, mára megvannak a maga nyilvánvaló korlátai. Például nem fut rajta az Angry Birds.
Az OS7-es termékvonal a héten bemutatott két modellel öttagúvá bővült, ha emlékeztek, először érkezett a 9900, majd egy időben a 9850/60 és a 9810, kicsit később pedig a 9350/60/70. De vajon ezzel tényleg vége van-e, a BBX-es újdonságokig most már ne számítsunk további újdonságokra?
Az első BBX-es modellek érkezésének pontos időpontját egyelőre nehéz előre látni - az optimista jóslatok jövő májust emlegetnek, a pesszimistábbak szerint a szeptember sem kizárt -, egyvalamiben viszont szinte biztosak vagyunk: jön még OS7-es BlackBerry, és több okunk is van ezt feltételezni.
Egyrészt mert ezt csiripelik a verebek.
Másrészt a RIM egy szóval sem állította, hogy ejti a Java-alapú OS-re építkező termékvonalat, ahogy a Nokia sem mondta, hogy a Windows Phone felkarolásával lemond a Symbianről. Az ökoszisztémát, és a BBX-et úgyis úgy kell megalkotni, hogy átjárhatóság legyen a régebbi és az új platform közt, hiszen kevéssé valószínű, hogy egyszerre cseréli le hetvenmillió felhasználó a telefonját - igazából ezt egy gyártó tudja csak elérni, de az sem hoz ilyen számokat.
Harmadszor pedig ott az új, egységes dizájn, amit a 9360 és a 9850 képvisel, és amiből hiányzik még legalább egy csúszka. Oké, hogy itt a 9810, de biztosak vagyunk benne, hogy a RIM a BBX-es vonal megjelenéséig bedob még itt is egy kis vérfrissítést, hiszen a 9810-es Torch dizájnja egy idestova kétéves vonulatot követ. Nem mintha ettől rossz lenne, csak lassan megérett a ráncfelvarrásra.
Szóval ha tippelnünk kéne, azt mondanánk, biztosan érkeznek még új OS7-es BlackBerryk a piacra, aztán meglátjuk, a kanadaiak is így akarják-e.
Szerintetek a BBX-es készülékekig várhatunk még valamit a RIM-től?
Tegnap, mióta megláttam az első képet a RIM első BBX-es telefonjáról, nehezen tudom kiverni a fejemből a készülék látványát, olyan mély nyomot hagyott bennem. Jelentőségteljes mobil lesz, az biztos, a RIM fennállásának talán éppen eddigi legfontosabb terméke. Éppen ezért őrülten hiányoznak róla a fizikai gombok - legalábbis számomra.
Nem tudom, honnét jön ez a gombmánia nálam, de mióta az eszemet tudom, imádok gombokat nyomogatni, még szerencse, hogy a munkám tulajdonképpen másból sem áll. Az egyik első emlékem, hogy alig pár évesen nyomkodom egy bolt pénztárgépének gombjait a közértes néni felügyelete mellett, aztán jött az írógép anyám munkahelyén, a számológépes kvarcóra (Neked megvolt?) majd a Commodore, végül a PC. És közben, illetve utánuk a telefonok.
Az interakciónál - legyen szó akár telefonról, vagy számítógépről - nálam a gombok ott kell legyenek fizikai valójukban (jó, a PlayBook talán az egyetlen kivétel), különben egyszerűen nem érzem magam komfortosan. Erre itt van ez a BBX-es cucc, amit lehet rondának meg szépnek tartani, de fizikai gombok, nos azok nincsenek rajra. Kész rémálom.
A RIM részéről ez egy üzenet. A cég a hardveres gombokkal ellátott személyhívókkal alapozta meg a jövőjét, most láthatóan mégsem tér vissza a gyökerekhez. Ennek oka nyilván a divatnak való megfelelés, ha ezt igényli a nép, ezt kapja. Nem kétlem, hogy jó lesz ebben a versenyszámban a RIM, a dizájnon és a hardveren túl úgyis legalább olyan nagyot, ha nem nagyobbat nyom a latba a szoftver, márpedig a BBX erős versenytársnak ígérkezik, még ha mostanában nem is annyira jó a PR-ja.
Egyébként nem félek attól, hogy Kanadában végleg lemondtak a QWERTY-ről, csak mert az iparágban most a touch a menő - hiszek benne, hogy a 9900-as Boldnak érkezik majd BBX-es utódja, de legalábbis eléggé meg lennék lepve, ha az eddigi legsikeresebb termékcsaládjának itt búcsút intene a RIM. Érdekes kérdés, hogy vajon mi lesz a csúszkákkal, vagyis a Torch-koncepcióval, lesz-e tájkép módban szétcsúsztatható BlackBerry - ami lássuk be, elég kényelmes és kézenfekvő megoldás lenne.
Értem én, hogy kell az érintőkijelző az intuitív vezérléshez, de az ideális megoldás szerintem még mindig a fizikai gombok és a touchscreen elegye, ahogy a Torch-nál vagy az új Bold-nál is látni, és amihez most csatlakozott a BlackBerry 9790 is. Szóval kellenek azok a gombok, akarom őket, és felőlem az érintőkijelzős London mellé jöhet még egy Párizs meg Róma is, csak egy, ó csak egy QWERTY-s BBX-es BlackBerryt szeretnék!
Ez van, ha az embert hagyják pénztárgépet nyomogatni gyerekkorában.
A RIM első BBX-es BlackBerryje teljes érintőkijelzős készülék lesz, ezt már többen, többször is megírták, sőt, a gyártó nemrég hivatalosan is megerősítette ezt az információt. Most végre-valahára megérkezett az első kép a sokáig Colt néven emlegetett, Európában valószínűleg London néven érkező újdonságról, vagyis annak egy nem működő, dummy változatáról. Bár állítólag a Colt projektet megszüntették, és London lesz helyette. Ki tudja ezt követni?
Az elsőre leginkább a Porsche Design által nemrég megalkotott P'9981-re emlékeztető dizájnt kétségtelenül szokni kell még, mindenesetre nem tűnik rossz kezdeményezésnek - ne feledjük, hogy dummy unitról van szó, tehát az eredeti példány ennél még jobban fog kinézni!
Emellett az a hír járja, hogy a készülékbe 1,5 GHz-es kétmagos Texas Instruments processzor kerül majd, 1 GB memória és 16 GB háttértár mellett. Erőben nem lesz hiány, az biztos. A telefonnak egyébként 3,7 hüvelykes kijelzője és két kameraegysége is lesz, a burkolat pedig teljesen egybeépített alumíniumból lesz, ha minden igaz.
Most már csak az a kérdés, hogy mindezt mikor foghatjuk működő példányként a kezünkbe. Erről egyelőre egymásnak némileg ellentmondó információk terjengenek: a képet először megmutató Verge júniusról tud, a BGR már a harmadik negyedév végéről beszél, de mi hallottunk saját forrásunktól jövő májust is. Reméljük, nekünk lesz igazunk.
Nektek egyébként hogy tetszik?