Tegnap minden hiányzó eleme a helyére került a Nagy Okosóra Puzzle-nak, az Apple elárult (csaknem) mindent arról az okosóráról, amire évek óta lélegzetüket visszafojtva vártak nem csak a rajongók, hanem a versenytársak is. Szóval most itt van (pontosabban majd áprilisban lesz itt) az Apple Watch, és ez újfent felveti a kérdést, hogy gyártószámba megy-e az az okostelefon-gyártó, amelyiknek nincs okosórája, illetve emberszámba megy-e az az ember, akinek nincs ott a csuklóján egy ilyen kütyü.
Az Apple Watch tegnapi bemutatója után rajongói berkekben ismét előszedték a BlackBerryt, mely eddig makacsul ellenállt a viselhető eszközök jelentette, kibontakozóban lévő össznépi őrületnek. Vagyis részben, hiszen a kanadaiak éppen most tették Android Wear kompatibilissé a BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazást, ezzel kvázi megadva a választ arra a kérdésre, hogy mégis mi a fenére lehet egyáltalán használni egy ilyen kütyüt (az idő mutatásán kívül természetesen).
A BlackBerry-féle okosóra mellett érvel többek közt a BlackBerryCentral egyik hét eleji posztja is, melynek szerzője szerint a Classic dizájnjegyeit részben átörökítő BerryWatchért oda lenne a nép (de ő legalábbis mindenképpen). A poszt úgy vélekedik, hogy a BlackBerrynek egyedi megkülönböztetési lehetőséget adnának a BB10-től átörökített dizájnjegyek, a NantHealth-féle befektetés, melynek révén egy sor egészségügyi szenzorral lehetne telepakolni az okosórát, meg persze az erős BBM-integráció.
Ez eddig mind szép és jó, csak éppen annyi a bökkenő, hogy az okosóra-piac egyelőre azért vérzik néhány alapvető, mondhatni koncepcionális sebből. Az egyik legnagyobb ilyen dilemma, hogy az emberek többnyire nem egy-két évre vesznek órát, márpedig a gyártóknak igazából az lenne a buli, ha mindenki cserélné a csuklón hordott kütyüjét legfeljebb kétévente. Ez különösen azoknál a több ezer euróba kerülő modelleknél szülhet abszurd helyzetet, melyeket kifejezetten a luxusórák ellen küldtek (mint amilyen az aranyból készült Apple Watch).
Ehhez igen szorosan kapcsolódik, hogy az átlag, de legalábbis a pénzesebb BlackBerry-vásárló (meg úgy általában, a pénzesebb okostelefon-vásárló) olyan körökben mozog, ahol a Tag Heuerhez, Omegához meg a Breitlinghez hasonló nímandokkal kellene egy pályán focizni. Ez pedig egyelőre még az Apple számára is meglehetősen totógyilkos kimenetelű meccsnek tűnik, ám ezúttal nem feltétlenül a cupertinói kispadnál van minden előny.
Érdekes egyébként, hogy a BlackBerry-féle okosóra kapcsán senkinek nem jutott még eddig eszébe a kanadaiakkal régóta elég szoros kapcsolatban álló dizájncég, az osztrák Porsche Design neve. Ha én John Chen lennék, egész biztosan ebbe az irányba indulnék, a PD ugyanis elég régóta otthonosan mozog a luxusmárkák piacán, mi több saját óráik is vannak. Más kérdés, hogy egy ilyen órával egyrészt nem lehet tömegeket elérni, másrészt ez a cucc kevésbé kötődne a BlackBerry márkához, mint egy saját megoldás.
De száz szónak is egy szavazat a vége:
Az okostelefon ma már egyáltalán nem luxus, kivéve, ha kifejezetten luxustermékként kívánják pozicionálni, mint például a Vertukat, vagy ami talán még azoknál is elegánsabb és exkluzívabb (meg persze a mi szívünkhöz is közelebb áll) a Porsche Design által tervezett BlackBerryket. Ezekből eddig kettő készült, és jön a harmadik, méghozzá még az idén, erről szivárogtak most ki az első, nem hivatalos renderek az internetre.
A Khan kódnévvel ellátott, hivatalos nevén Porsche Design P'9983-as típusú okostelefonról eddig mindenki azt hitte, hogy a szintén idén érkező BlackBerry Classic (aka Q20) porschésített változata lesz, nos úgy tűnik, mégsem ez lesz a helyzet, hiszen ezen a telefonon a jelek szerint a Classiccal ellentétben nem lesznek sem híváskezelő gombok, sem trackpad. Gyalázat!!!
Szóval a Khan (maradjunk ennél a névnél, a P'9983 sokkal fantáziátlanabb) felépítését tekintve leginkább egy Q10-re hajaz majd, persze a Porsche Design tervezői itt is vigyáztak rá, hogy nehogy maradjon lekerekített él a készülékházon, aminek köszönhetően ez a modell is pont olyan szögletes, mint az osztrákok által tervezett összes eddigi BlackBerry.
Ami viszont belül van, az jóval több azért, mint egy Q10, hiszen a Khan-ban állítólag egy kétmagos, 1,7 GHz-es CPU, (200 MHz-cel gyorsabb a Q10-nél), 3 GB RAM (1 GB plusz a Q10-hez képest) és 64 GB háttértár (a Q10 háttértárának négyszerese) lesz, és már alapból a BlackBerry 10 soron következő, 10.3-as verzióját futtatja majd.
Az árát meg nem illik firtatni, mindenesetre az ezúttal is biztos, hogy ezzel a telefonnal nem sokan mászkálnak majd kint az utcákon.
Via N4BB.
Az elmúlt másfél-két hónapban, vagyis gyakorlatilag a BlackBerry Z3 tavaszi megjelenése óta elég sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mikor válhat végre elérhetővé a nyugati világ számára (bármily furcsa, de ebbe Magyarország is beletartozik) a kanadaiak első, idén megjelent okostelefonja. Mármint az elérhetővé válást most nem úgy kell érteni, hogy valaki valamilyen elmés megoldással importál Indonéziából vagy Vietnámból pár tucatot, és eladja Európában, vagy Amerikában.
Már csak azért sem, mert a BlackBerry ezeknek a régióknak állítólag egy másfajta Z3-at szán, mint amit a fejlődő ázsiai országokban piacra dobott. A Manitoba kódnevű telefon és a Jakarta (tehát a jelenlegi változat) között a kiszivárgott infók alapján több fontos különbség is lesz. Így egyebek mellett az európai változatba egy 1,7 GHz-es kétmagos processzor kerül majd (a Jakartában egy 1,2 GHz-es CPU dolgozik), valamint a Manitoba LTE-, azaz 4G-képes lesz. Mindez egy erősebb, a gyorsabb mobilhálózatokat jobban kihasználó okostelefont feltételez -- lényegében egy Z30 képességeivel ellátott Z3-ról lesz tehát szó.
A Manitoba emellett állítólag apró kozmetikai frissítéseket is kap majd, például a hátlap picit más lesz a kamera körül, vagyis könnyen meg lehet majd különböztetni egymástól a kétféle Z3-at, szemben a sokféle Z10-zel. Bizonyára sokak számára lényeges szempont az ár, nos ez is változni fog, nem túl meglepő módon felfelé, az "izmosabb" Z3 állítólag 400 dollár körüli áron kerülhet a boltokba (a mikorról kábé annyit tudni jelenleg, hogy még idén), ami most nagyjából olyan 90-95 ezer forintot jelent átszámítva. Ezen a ponton emlékeztetnék mindenkit, hogy a Jakarta 200 dollár körül rajtolt -- igaz egy olyan régióban, ahol ennyi pénz az egyhavi átlagkereset.
Ha már szóba került a "szegények BlackBerryje", mintegy kontrasztként érdemes pár szót ejteni a kőgazdagok BlackBerryjéről, mely a Porsche Design széria legújabb tagjaként jelenhet meg még karácsony előtt. A Khan kódnevű, egyébként valószínűleg P'9983 típusjelzéssel érkező PorscheBerry a pletykák szerint a Classic módosított változata lesz, 1,7 GHz-es, kétmagos processzorral, 3 GB memóriával és 64 GB háttértárral (a Porsche Design BlackBerryknek rendre nagyobb a háttértáruk a normál szériás típusokhoz képest). Ja igen, a telefon árát nem illik firtatni, de aki kuporgatni szeretne rá, annak azért elárulom, hogy alsó hangon 2000 dollárral, vagyis úgy félmillió forinttal számoljon.
Via N4BB.
Ez már úgy létszik csak így fog menni mostanában, a BlackBerry szépen lassan, gyakorlatilag napról napra csepegtet el új infókat a BlackBerry 10 soron következő nagy frissítése kapcsán. A 10.3-as verziószámot viselő update jelentős dizájnváltozásokat hoz majd, ezekből kettőt bemutattunk tegnap a BlackBerry szoftver-termékmenedzsment igazgatója, Michael Clewley jóvoltából, most pedig itt van újabb két képernyőkép az új felületről.
Az egyik az ikonok almappáit ábrázolja, mely immár nem korlátozza le a felhasználót, vagyis akárhány ikon (app) bepakolható egy mappába. Másfelől az is látszik a képen, hogy az új ikonpanelen több ikon is megjelenik -- jelen esetben hatszor négy ikonról beszélünk ötször négy helyett (feltételezhetően Z30-cal készült a képernyőmentés). Valószínűleg a többi telefon esetében is több hely lesz majd az ikonoknak, miután eltűnik az alattuk található félig átlátszó téglalap.
A másik fontos változás a gyorsbeállításokat érinti, mely a 10.3-as rendszertől már nem csak a főképernyőről érhető majd el, hanem bármilyen alkalmazás alól, ehhez két ujjunkat kell a kijelző tetejéről lehúzni. Vagyis ha például fényerőt akarsz állítani, nem kell többé az éppen megnyitott alkalmazást a háttérbe küldeni, bárhonnan előhívható az erre szolgáló gyorsmenü.
Jön több is hamarosan...
A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziója valamikor az év második felében jelenhet meg, és amellett, hogy szokás szerint újabb funkciókkal kecsegtet, a tavaly január óta létező kezelőfelület eddigi legnagyobb ráncfelvarrását hozhatja. Az eddig kiszivárgott egyetlen, meglehetősen kezdetleges, nem hivatalos OS-verzió már betekintést ad ezekbe a változásokba, de a héten a BlackBerry félig-meddig hivatalosan újabb finomításokra hívta fel a figyelmet.
Michael Clewley, a BlackBerry szoftver-termékmenedzsment igazgatója ugyanis a héten feltett saját BBM-csatornájára néhány képet a készülő OS-ről, ezek egyike az új alsó menüt (action bar) ábrázolja, melynél az elsődleges funkció dizájnos kiemelést kap (hogy lesz-e színválaszték, az még titok), a másodlagos funkciók is ott lesznek, de kevésbé hangsúlyosan -- lásd ábra.
Ennél valamivel jelentősebb változás mindjárt a nyitóképernyőt, vagyis a fő ikonsort érinti: itt a képmentésből látható, hogy eltűntek az ikonok alatti szürke dobozkák, illetve néhány ikon új dizájnt is kapott, így a nyitóképernyő jóval letisztultabb lett -- persze az összképhez hozzátartozik, hogy az alkalmazásfejlesztők is kövessék a BlackBerry példáját, különben úgy fogunk járni, mint az egyszeri iPhone-tulaj az iOS7-frissítést követően.
Bár ezzel valószínűleg nem mindenki fog egyetérteni, de attól függetlenül, hogy a BlackBerrynek jelenleg nem a BB10 OS kezelőfelülete a legnagyobb problémája, a változás szerintem jót tesz a rendszernek, mely ezáltal modernebb, frissebb, fiatalosabb kezelőfelülettel rendelkezik majd. Az újítások nyilván nem állnak meg itt, Clewley a későbbiekben remélhetőleg több dizájnváltozásba is beavatja az újdonságokra áhítozó közönséget.
A BlackBerry Hub a létező leghatékonyabb mobilos üzenetközpont, mely egy helyre közvetít minden, minket érintő vagy érdeklő e-mailt, SMS-t, értesítést vagy más üzenetet. Az intuitív, gesztusvezérelt használat dacára többször is kritika érte már ezt a felületet a kissé avittas dizájn miatt, amire frappáns megoldást adhat az alábbi koncepció, hangsúlyozom koncepció -- vagyis a lenti képekből senki ne vonjon le olyan következtetést, hogy a BlackBerry OS 10.3-tól kezdődően tényleg ilyen elképzelhetetlenül szexi lesz a Hub.
Mindenekelőtt azonban az "alkotókról" pár szó: A Behance egy New York-i székhelyű design cég, amely létrehozta a behance.net weboldalt, azért hogy ott egymásra találjanak a kreatív emberek és, hogy ezáltal támogassa a kreatív karriereket. Gondolom, ők maguk is profitálnak az oldalon megjelenő alkotásokból, és nincs is ezzel semmi baj, mert ez az alkotóknak is jó dolog.
Számunkra ez azért izgalmas, mert egy magát "Vladi 013"-nak nevező designer egy borzasztóan intuitív, újragondolt BlackBerry 10.3 OS felületet álmodott meg és tett közzé a behancén.
Az új felületet főként a HUB-ot érinti. Nekem alapból nagyon tetszik a cucc, például az, hogy az új üzeneteket a hagyományos BlackBerry csillaggal jelöli és az emailfiókok színkiemelése nem csak egy vékonyka csík, hanem színes ikon lett. Vagy például, hogy a chat-üzeneteknél van státusjelző piktogram és a keresési szűrök is nagyon ügyesen meg lettek oldva.
Mégis a kedvencem az a remek funkció, amit már a régi BlackBerry OS6 is tudott, így minden szoftverfrissítésnél az egyik első dolgom, hogy kipróbáljam, de sajnos eddig mindig csalódnom kellett. Ez a multi touch kijelölés.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy programozó két nap alatt ne tudná rendszerszinten egyszer és mindenkorra megszabadítani a BB10 rendszert a legósdibb és a legbénább összetevőjétől, a "több kijelölése" menüpont nyomorúságtól. Ezért remélem, ha a terv többi része nem is, legalább ez benne lesz a következő update-ben.
Reménykedem benne, hogy ez a design nem csak terv és talán már a BlackBerry döntéshozóinak asztalán hever épp, vagy legalább eljut hozzájuk és új gondolatokat ébreszt bennük a BB10 fejlődési irányával kapcsolatban.