Ha ez így megy tovább, lassan nem marad semmi meglepetés holnapra, és én is inkább elmegyek gyereket sétáltatni délután live stream nézés helyett: a tegnapi, kiszivárgott renderek után most itt van a KEY2 kiszivárgott, hangsúlyosan nem hivatalos, de NAGYON hivatalosnak látszó adatlapja. 

key2_specs.jpg

Igyekeztem összegyűjteni azokat a tulajdonságokat, melyek a KEYone-nal összehasonlíthatók, így dióhéjban a következőkre lehet számítani, már ha tényleg ezek a végleges adatok:

  • A KEY2 minimálisan nagyobb, de egyben vékonyabb a KEYone-hoz képest
  • A két hátlapi kamera egyaránt 12 megapixeles szenzorral rendelkezik, de különbözik a látószög és a fényerő meg a fókuszálási képesség is
  • A készüléknek 6 GB rendszermemóriája és 64 GB háttértára lesz, illetve lesz 128 GB-os változat is. Azt nem tudni, hogy az ezüst és fekete színvariációk közt lesz-e hardverben eltérés, mint a KEYone esetében
  • A kijelző lényegében változatlan maradt az előző generációhoz képest, legalábbis ami a felbontást és méretet illeti.
  • Beigazolódni látszik, hogy a KEY2 továbbfejlesztett lapkakészletet kap, ami számítási teljesítményét tekintve lényegesen erősebb, a grafikus feldolgozást tekintve pedig valamelyest erősebb mint a KEYone-ban dolgozó Snapdragon chip.
  • Bluetooth 5.0-kompatibilitás Bluetooth 4.2 helyett
  • Android 8.1 Android 7.1 helyett (a KEYone valószínűleg a KEY2 megjelenését követően kap Android 8.1 frissítést)
  • Külön említik az adatlapon a HD hangminőséget, ami azt sejteti, hogy a KEY2-ba valószínűleg egy elég fasza DAC kerülhetett.
  • Némi csalódás (már ha tényleg így lesz), hogy marad a QuickCharge 3.0-kompatibilitás, holott a lapka tudná a még gyorsabb, még jobb QC 4.0-t is.

Továbbra is rejtély övezi, hogy a 35 gombos fizikai gombsornál a jobb oldali space helyét milyen gomb veszi át, az viszont biztos, hogy a klaviatúra éppúgy gesztusvezérelt lesz, mint a KEYone esetében, valamint a szóköz billentyűbe beleraknak egy ujjlenyomat-szkennert is.

Minden további részlet kiderül holnap, gyertek azért el BerryBlogra négykor, hátha lesz azért még így is meglepi.

Via Twitter.

A tegnapi bejelentést követően immár mindent megtudhatott a világ a BlackBerry soron következő középkategóriás androidos okostelefonjáról, a DTEK50-ről, így azok a műszaki részletek is kiderültek végre, melyekről eddig legfeljebb találgatások léteztek csupán.

Azért olyan őrületes meglepetést azt hiszem nem okozott senkinek a mobil bemutatása, mivel - bár ez hivatalosan nem hangzott el konkrétan - a DTEK50 nem más, mint a TCL által gyártott Alcatel Idol 4, csak BlackBerry köntösben, meg persze átgyúrt szoftverháttérrel. Ez utóbbi egyébként nem teljesen mellékes szempont, sőt, de erről majd egy másik blogbejegyzésben lesz szó.

A BlackBerry amolyan flottatelefonnak képzeli el a 300 dolláros DTEK50-et, ami az alábbi specifikációk alapján helytálló pozicionálásnak tűnik, de mindenesetre végre lesz a piacon egy olyan szuperbiztonságos androidos mobil, amit ezen lélektani árszint környékén lehet megvásárolni (flottakedvezménnyel esetleg még olcsóbban). Erre márpedig nagy szüksége volt a BlackBerrynek.

dtek50_angle1.jpg

BlackBerry DTEK50 specifikációk

  • Kijelző: 5,2 hüvelykes képátlójú, 1920x1080 pixeles felbontású IPS LCD panel, karcálló üveggel

  • Rendszerchip: Qualcomm Snapdragon 617 (4 x 1,5 GHz és 4 x 1,2 GHz CPU, Adreno 405 grafikus mag)

  • Rendszermemória mérete: 3 GB

  • Háttértár mérete: 16 GB (microSD-kártyákkal bővíthető 2 TB-ig)

  • Hátlapi kamera: 13 megapixeles felbontású, dupla vakuval, f/2.0-s fényerővel, autofókusszal

  • Előlapi kamera: 8 megapixeles felbontású, vakuval, f/2.0-s fényerővel

  • Akkumulátor kapacitása: 2610 mAh, QuickCharge 2.0-kompatibilis, USB-kábellel tölthető

  • Vezeték nélküli kapcsolatok: WiFi 802.11ac, Bluetooth 4.2LE, NFC, GPS, GLONASS

  • Mobilhálózati kompatibilitás: GSM 850/900/1800/1900 MHz, HSPA 850/900/1900/2100 MHz, FD-LTE sávok: 1/2/3/7/8/20/28A, TD-LTE sávok: 38/40/41

  • Méretek és tömeg: 147 x 72.5 x 7.4 mm, 135 gramm

A mobilon gyárilag az Android jelenleg elérhető legfrissebb kész verziója fut majd, vagyis a 6.0-s számozást viselő Marshmallow. Fontos, hogy ezt a rendszert a BlackBerry a saját sztenderdjei szerint számos ponton megerősítette, de ahogy már fentebb is említettem, ennek szeretnék majd egy külön posztot szánni. Majd abból remélhetőleg kiderülhet, mire fel állítja azt a BlackBerry, hogy a DTEK50 a világ legbiztonságosabb androidos mobilja (annyit előre elárulok, hogy a többes szám használata indokolt, hiszen a PRIV is pont ugyanolyan biztonságos, mint a most bemutatott újdonság). 

(A DTEK50-ről további képeket a fenti galériában nézegethetsz.)

A BlackBerry itt van és itt is marad még egy darabig - talán leginkább ez az üzenete annak, hogy az első androidos modell, a PRIV piacra lépése után fél évvel már gyakorlatilag kész tény, hogy a kanadaiak két új mobilt is a boltokba küldenek. A korábban kiszivárgott infók arra engednek következtetni, hogy mindkét típus középkategóriás modell lesz, a PRIV-hez képest jóval szerényebb árcédulával, ami a várakozások szerint jótékonyan hathat az eladásokra. A két modell belső kódneve Hamburg és Rome lehet, most éppen az előbbi műszaki specifikációit vélték felfedezni az egyik tesztprogram, a GFXbench nyilvános adatbázisában.

blackberry-hamburg-1.jpg

Az adatbázisban szereplő infók egyértelműen egy eddig nem látott, alighanem prototípus, vagy tesztfázisban lévő BlackBerryről árulkodnak, mely az STH100-X belső modellszámot viseli, vagyis igazodik a gyártó eddigi számozási gyakorlatához. 

blackberry-hamburg.png

A meglehetősen részletes specifikáció-lista szerint a Hamburgba (a dobozon nyilván nem ez a név szerepel majd) egy Snapdragon 615-ös SoC dolgozik majd, ami egy nyolcmagos, részben 1,5 GHz-en, illetve 1 GHz-en dolgozó processzort, valamint egy Adreno 405-ös GPU-t tartalmaz. A mobilba 3 GB memória kerülhet, a belső tárhely pedig alighanem 16 GB-os lesz (ez memóriakártyával az egekbe növelhető). Az 5,2 hüvelykes képátlójú, FullHD felbontású kijelzőn kívül érdekes részlet a 12 megapixeles hátlapi és 7 megapixeles előlapi (szelfizők örvendjetek!) kamera, illetve az operációs rendszer, ami már gyárilag Android 6.0.1 lesz. 

A nyolcmagos processzor, és a PRIV-vel megegyező méretű rendszermemória ne zavarjon meg senkit, a specifikációk szerint ez egy ízig-vérig középkateógriás (vagyis inkább felső-középkategóriás) mobil lehet, ha végül valóban ezeket a komponenseket pakolja bele a BlackBerry. Valószínűleg az Android 6.0 vígan elszalad majd rajta, bár a masszívabb játékokkal lehetnek azért gondok, meg talán kevésbé is lehet időtálló egy ilyen modell, mint egy csúcskategóriás készülék, de hát valamit valamiért ugyebár. 

A Hamburg megjelenéséről egyelőre csak találgatnak a népek, ez alapján valószínűsíthető, hogy a mobil még a nyáron, vagy legkésőbb kora ősszel a boltokba kerülhet, az ára pedig valahol a Classic és a Passport közé várható a megjelenésekor.

Via GFXbench, via BlackBerryes.ru. A beágyazott képen szereplő készülék renderelt illusztráció!

Múlt csütörtökön megjelentek az interneten az első renderek a BlackBerry következő, feltételezhetően megjelenés előtt álló androidos mobiljáról, a Viennáról, most pedig már néhány alapadat is kiszivárgott az állítólagos újdonságról a BlackBerryCentral jóvoltából. Bár túl sokat továbbra sem tudni a készülékről, legalább azt most már el lehet képzelni, mekkora lesz. Valószínű, hogy akinek a Z30 testhez álló volt, az nem fog csalódni a Viennában sem.

vienna_bbcentral.jpg

A blog szerint a Viennának ugyan kisebb kijelzője (4,4") lesz, mint a Z30-nak (5"), a fixen beépített, négysoros billentyűzet azonban alaposan megnöveli majd a mobil magasságát, míg széltében nagyjából ugyanolyan méretű lesz a telefon, mint a Classic, vagy a Z30. Ez egyébiránt körülbelül

147,3 x 71 millimétert jelent, 9,8 milliméteres vastagság mellett.

A BlackBerryCentral informátora szerint a 4,4 hüvelykes kijelző felbontása amúgy 1920x1440 pixel lesz, ami ha igaz, akkor még a PRIV-nél is pengébb kijelzője lehet a Viennának, legalábbis ami a pixelsűrűséget (545,45 ppi) illeti. 

A fentieken túl még azt is rebesgetik a Viennáról, hogy valamikor március/április tájékán kerülhet a boltokba, és nagyjából fele annyiba kerülhet majd, mint a PRIV mostani nyitóára (ami gyakorlatilag a Classic árát, vagy ahhoz közeli árat feltételez).

Most már mindjárt itt a jövő tavasz, szóval nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, mindez igaz-e, mindenesetre ha igaz, látatlanban az ideinél mindenképpen szebb évet jósolok a BlackBerry hardvergyártó részlegének. Na de neked ezek alapján mi a véleményed?

 Via BlackBerryCentral.

Talán már csak pár hét, vagy nap kérdése, és az androidos BlackBerry PRIV (vagyis PRIV by BlackBerry) feltűnhet az üzletekben, és nem csak a tengerentúlon, hanem Európában is, de legalábbis Nyugat-Európában. Erre utal legalábbis, hogy az egyik legnagyobb független angol kereskedő, a Carphone Warehouse már felvesz előrendelést a telefonra. Fullos ár viszont még mindig nincs, mivel ez a kereskedő gyakorlatilag a mobilszolgáltatók viszonteladója (ráadásul egyszerre mindegyiké), így az oldalon csak előfizetéssel lehet kiválasztani a telefont - legalábbis egyelőre.

Kint vannak viszont a részletes speckói a PRIV-nek, no meg egy jó kis hands-on videó, ami rendkívül ravasz módon nem sokat mutat meg a szoftverből (például a Hub még csak nyomokban sem látszik a videón), annál többet a hardverből. Ami egyébként végleges verziónak látszik, és a korábbi, bétaverziókhoz képest az tűnik a legnagyobb különbségnek, hogy a kijelzőkeret fémszínű (hogy ténylegesen fémből van-e, az nem derül ki a videóból).

Fent tehát a videó, alant pedig következzenek a műszaki részletek a PRIV by BlackBerryről!

Kijelző: 5,4"-es lekerekített peremű AMOLED, 2560x1440 pixel felbontással

Processzor: 1,8 GHz-es kétmagos Cortex-A57 plusz 1,44 GHz-es négymagos Cortex-A53 (Snapdragon 808) 

Memória: 3 GB RAM, 32 GB háttértár (microSD-vel bővíthető 2 TB-ig)

Kamera: 18 MP hátlapi, 2 MP előlapi, Schneider-Kreuznach minősített

Akku: 3410 mAh, nem eltávolítható

Operációs rendszer: Android 5.1.1 (6.0-ra frissíthető a későbbiekben)

Méretek, tömeg: 147 (kinyitva 187) mm x 77,2 mm x 9,4 mm, 192 gramm

Via Carphone Warehouse.

Bár a BlackBerry Passport kapcsán eddig elég sok részlet napvilágot látott már hivatalos, és nem hivatalos úton, néhány apróság, vagy nem is annyira apróság rejtve maradt az újdonsággal kapcsolatban -- egészen mostanáig. Az N4BB-nek köszönhetően most viszont minden részletében végérvényesen lelepleződött a BlackBestia, innentől kezdve tehát nincs több takargatni való, nincs több titok és talány, íme a Passport (nem hivatalos) paraméterei.

Az eddigiek során talán a leginkább az a nem is annyira mellékes infó hiányzott (számomra legalábbis), hogy mekkora is lesz pontosan a telefon. Nos, most már ezt is tudjuk, a Passport 128 x 90,3 x 9,3 (a kameránál 9,6) milliméteres lesz, a tömege pedig 194 gramm, vagyis kis híján 20 deka. Azaz elfér a zsebben, de nem árt felkötni hozzá a gatyát, szó szerint.

passport_xray.png

A telefonban a Qualcomm egyik, ha nem a legbikább rendszerchipje lesz beépítve, egy 2,2 GHz-en ketyegő Snapdragon 800 (pontos típusa MSM8974-AA). Akinek a műszaki adatok nem mondanak semmit, azok képzeljék el azt, hogy ez a chip bizonyos szempontból egy átlag asztali számítógéphez hasonlítva is elég combos teljesítményre képes. A rendszerchip mellé 3 GB rendszermemória és 32 GB háttértár dukál (ez bővíthető legfeljebb 64 GB-os microSD-vel).

Jöjjön a kijelző! 1:1-es, vagyis négyzetes képarány, 1440x1440 pixeles felbontás, 453 ppi (pixelsűrűség). Vagyis pengeéles kép, ÉS nem AMOLED-panel! HÁHH! Érdekesség még, hogy egyszerre tíz ponton érzékel a panel, illetve Gorilla Glass üvege lesz (abból is a 3-as verzió), ami azt jelenti, hogy jól ellenáll majd a karcoknak, és biztos látunk majd több olyan netes videót is, amiben elmebetegek mindenféle módszerrel próbálnak kárt tenni az üvegben, remélhetőleg sikertelenül.

Kamera. 13 megapixeles hátlapi, természetesen autofókusszal, rezgéscsillapítással, illetve öttagú, f/2-es fényerejű lencserendszerrel, ötszörös digitális zoommal. Az előlapi kamera 2 megapixeles lesz, vagyis a Passport 100% szelfi-komform.

Csatlakozók terén szűkül a kör az eddigi BB10-es telefonokhoz képest, de csak látszatra. Az egyetlen (adat)csatlakozó a telefonon ugyanis egyszerre USB-s (2.0 és 3.0 egyaránt támogatott) csatoló és töltőcsatlakozó, illetve videokimenet. Utóbbi a DisplayPort-holduvarba tartozó SlimPort szabványt használja, de van hozzá mindenféle átalakító, amivel VGA, DVI és HDMI szabványúvá alakítható a jel.

Energia. Bazi nagy kapacitású akku (3450 mAh), bika töltővel, ami 5 volton 1,3A erősségű áramot pumpál az áramforrásba. Az akkus üzemidő végre nem nevetségesen irreális szintre van megállapítva, hanem a BlackBerry kerek-perec kijelenti, hogy intenzív használat mellett 19 óra aktív üzem plusz 8 óra készenlét sajtolható ki az akkuból (valamikor egy BlackBerry-függőnek is aludnia kell).

Vezeték nélküli kapcsolatok terén lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, beleértve a 4G-t, a legmodernebb (802.11ac) Wi-Fi-t és a Bluetooth 4.0-t. Az érzékelők terén sem lesz éppen szűkölködés, lesz gyorsulásmérő, mágneses iránymeghatározó, giroszkóp, fényérzékelő, illetve valami, amiről fogalmam sincs, mire jó, de ha valaki tudja, ne rejtse véka alá: ez a Time of Flight (ToF) szenzor.

Végül, de nem utolsósorban aki a Passport mellett teszi le a választását, annak muszáj lesz egy nanoSIM-et is beszereznie, mivel a BlackBerry eddigi legnagyobb okostelefonjába már valószínűleg nem fért el a jelenleg általánosan elterjedt microSIM.

Nahát ennyi volt, most már minden részlet ismert a Passport, de legalábbis minden olyan, ami kicsit is érdekes és fontos. Lassan Neked is döntened kellene!

Via N4BB.

süti beállítások módosítása