A BlackBerry androidos alkalmazásai immár három éve velünk vannak, egész pontosan a PRIV 2015-ös megjelenése óta, és bár funkciójukban sokat változtak, javultak, kétségtelen, hogy nem öregedtek túl szépen. A mobilos alkalmazásoknál ráadásul a dizájnnyelv (vagy a divat) elég gyakran változik, ezt pedig mondhatni nem követte a BlackBerry -- mindeddig, hiszen most úgy néz ki, komoly változások elé néz a BB10-ről átörökített BlackBerry Hub, a Partnerek, a Naptár és az összes többi androidos BlackBerry app.
Az alkalmazáscsomag 2.x-es verziói tegnap kerültek publikus bétafázisba, azaz a belsős tesztelői kör után már a Play Áruházban bétatesztelő jogosultsággal rendelkező felhasználók is megkaphatták az appokat, hogy kedvükre játszadozhassanak velük. A CrackBerryn összeszedtek néhány képernyőmentést az újdonságokról, illetve arról, hogyan is néz majd ki a végleges, 2.0-s Hub, meg a többi app, ezek alapján bátran ki merem jelenteni, hogy 2015. óta a legjelentősebb frissítéssel van (vagyis inkább lesz) dolgunk.
Először is a felület egyértelműen modernebbé vált, lecserélődött egy rakás ikon, az e-mailek esetében változott a szűrők beállítási lehetősége, a nézetek (különös tekintettel a csatolmányokra).
Hasonló, jelentős vizuális frissítést kapott a Partnerek és a Naptár app, meg a többi (Jegyzetek stb), azaz konkrétan:
- Teljesen átalakul, letisztultabbá válik a felső és az alsó navigációs sáv (beleértve az oldalról nyíló menüket)
- A beállítások menüpont kikerült az oldalsó menüből, és átkerült a jobb felső sarokba
Persze lehet, hogy az appok végső változata máshogy fog kinézni, vagy más, újabb funkciókat is tartalmaznak majd. Egyelőre nem tudni, hogy a 2.x-es kiadás mikor válhat véglegessé, most a bétatesztelőkön a sor, hogy az appokban felfedezzék az idegesítő bugokat, vagy éppen képességeket.
Via CrackBerry.
Az Android kurrens, 8.0 (8.1) -es verziója már több mint egy éve megjelent, csakúgy, mint a BlackBerry KEYone, a BlackBerry Mobile QWERTY-s telefonja, de ennyi idő minden jel szerint nem volt elég arra, hogy a hardver és a szoftver mindkét fél számára előnyös frigyet kössön. Az eredetileg Android 7.1-gyel érkező telefonra nagyjából mindenki június végére várta az Oreo-frissítést, miután az egyik amerikai mobilszolgáltató, a Sprint kiette a támogatási oldalára, hogy június 29-én válik elérhetővé az új szoftver a készülékre (azóta a dátumot módosították). Telt-múlt a június, a frissítés csak nem jött, most viszont vannak újabb fejlemények az ügyben.
A BlackBerry ugyanis tegnap bejelentette e-mailben közölte az érintettekkel, hogy teljesen újraszervezi a kísérletező kedvű felhasználók és tesztelők számára létrehozott BlackBerry Beta Zone-t, és mintegy mellékesen hozzátette, hogy hamarosan, immár az új felületről elérhető lesz az Oreo bétateszt a KEYone-tulajok számára. A bétateszt kezdetének pontos időpontját egyelőre sűrű homály fedi, ami könnyen azt jelentheti, hogy júliusban sem frissül az újabb OS-verzióra a KEYone.
A meghívásos alapon működő bétateszt egyébként nem ismeretlen fogalom az iparágban, több szem többet lát alapon -- elvileg -- jobb lesz a végeredmény, másrészt viszont azért olyan nagyon mit nincs tesztelni, hiszen az Oreo stabil kódja több mint egyéves, ráadásul a KEY2-nál már használja ezt az OS-t a BlackBerry, szóval nem mondhatni, hogy nincs vele tapasztalata a cégnek.. De hé, inkább egy stabil, de régebbi OS-verziót futtató telefonod legyen, mint egy bugoktól hemzsegő szoftvert futtató, nem?
A BlackBerry Messengert fejlesztő és üzemeltető Emtek úgy tűnik, nem bízza a véletlenre, hogy a platform milyen ütemben bővül a következő hónapokban és években, ezért az egykor kizárólag chatkliensként működő alkalmazás az elmúlt időszakban elképesztő sok változáson ment keresztül. És ezzel még koránt sincs vége a fejlődésnek, legalábbis a BBM legfrisebb, androidos bétájába egy rakat olyan újdonság került, melyek vonzóbbá és használhatóbbá teszik a platformot - főként a fiatalok körében.
Így az utóbbi időben amúgy is szépen átgyúrt interfész tovább változik, modernebbé és egyszerűbbé válik, megjelennek az animált matricák (mellesleg már több mint ezer matricacsomag érhető el BBM-hez), jobb lesz a videomegosztó képessége a programnak, illetve a csoportok kezelése is fejlődik. További újdonság, hogy ingyenessé válik egy korábban fizetős funkció, az egyedi PIN, ami a nehezen megjegyezhető, számokból és ABC-karakterekből álló PIN-t váltja le.
Mondjuk úgy, hogy ez utóbbi változás eléggé alapvető az eleve kissé bonyolult beléptetést és felhasználóazonosítást használó BBM-nél (BlackBerry ID-vel vagy telefonszámmal jelentkezel be, de valójában ezek egyike sem a felhasználói neved).
Az egyik legnagyobb adósság, a PC-s kliens kapcsán továbbra is nagy a hallgatás, bár mivel a BBM ázsiai célközönsége voltaképpen az okostelefonját használja PC helyett (és teszemazt soha nem volt PC-je és nem is tervez vásárolni), ezért nem csodálom, hogy nem kapkodja el ezt a fejlesztést az Emtek.
A BlackBerry Messenger új androidos verziójának megjelenése a fent taglalt újdonságokkal valamikor a következő hetekben várható.
A BlackBerry androidos alkalmazáskínálata ma már szinte kivétel nélkül használható tetszőleges androidos okostelefonokon. A két említett kakukktojás a DTEK biztonsági-ellenőrző app és a BlackBerry virtuális billentyűzet, ezeket ugyanis kizárólag androidos BlackBerrykre lehet telepíteni - legalábbis hivatalosan.
A megjelenése óta egyre jobb és jobb funkciókkal megspékelt BlackBerry virtuális billentyűzet rövidesen újabb, elképesztően hasznos - és a BlackBerry nevéhez méltón - produktív újdonságokkal bővül, melyeket a tegnap kiadott bétaváltozatban láthatott először a nagyérdemű.
Az angolul Keyboard Extensions-nak (a magyar nevét még nem tudom, bocs) keresztelt extra lényegében egy különböző kiegészítő funkciókat tartalmazó ikonsávot takar, ami a virtuális gombok felett jelenik meg, akár fixálható, akár valamilyen gesztus-billentyűkomóval előcsalogatható formában.
#BlackBerry Keyboard (beta) update adds new extensions for easy access to dictation, emojis, text selection and clipboard. pic.twitter.com/tpY2Wn5BTn
— Bla1ze (@Bla1ze) July 18, 2017
Az interneten megjelent képernyőmentések (lásd fenti Tweet) szerint lesz szövegkijelölő eszköz. Ilyenkor a gombok eltűnnek és az egész klaviatúra egyetlen tapipaddá alakul, néhány funkciógombbal, mint például kivágás-másolás stb. Lesz vágólap-nézet, ahonnan könnyen beilleszthetők a vágólapra másolt szövegek, melyek szintén a virtuális gombok helyén jelennek meg, illetve kapnak egy fix gyorselérést az emotikonok is, kábé mint a chatprogramokban (lásd BBM és társai).
Az új androidos virtuális billentyűzet funkciói értelemszerűen azoknak jönnek majd jól, akik valamilyen full érintős androidos BlackBerryt használnak (PRIV, DTEK-sorozat), bár a virtuális billentyűzet a KEYone-nál is előcsalogatható (de minek?), a fix fizikai gombokkal viszont nincs mit tenni, maradnak a helyükön.
Az új BlackBerry virtuális billentyűzet app a többi androidos BlackBerry alkalmazással valószínűleg a következő hetekben frissül le a Play Áruházban.
Új hét, új mobilos oprendszer bétaverzió, azonban a hardcore rajongók számára talán jó hír, hogy ezúttal nem a PRIV-re, hanem az összes korábbi BB10-es készülékre érkezett új tesztrendszer, ami a soron következő 10.3.3-as verzió egyes funkcióinak kipróbálására ad lehetőséget - kizárólag a fejlesztőknek. A 10.3.3.746-os verziószámú béta kiadás autoloadere tehát nem véletlenül érhető el a Dev Alpha letöltési oldalon, az átlagfelhasználók számára erősen ajánlott, hogy várják meg a végleges kiadást, melynek megjelenésére állítólag már csak néhány hetet kell várni.
Az új rendszer ezúttal szinte már csak a BlackBerry fő kompetenciájának számító biztonságra fókuszál, azaz nem várható, hogy új funkciók kerülnek majd be a menükbe, vagy éppen (megint) átrajzolják az ikonokat a dizájnerek. Persze azért ahogy az ilyenkor lenni szokás, várható, hogy a rendszerben kijavítanak egy-két, kisebb-nagyobb bosszúságot jelentő hibát - és ugyanez lesz a helyzet a várhatóan jövő év elején érkező 10.3.4-es verzióval is.
Az új kiadást a hírek szerint megkapja minden, korábbi BB10-es készülék, vagyis a több mint három éve piacon lévő Z10-ek és Q10-ek is, a frissítések terjesztésébe azonban beleszólhatnak a mobilszolgáltatók is, így könnyen lehet, hogy a legrégebbi modellek letesztelésére már nem lesz kapacitás, vagy akarat néhol, szóval a felhasználónak valamilyen alternatíva után kell néznie ahhoz, hogy frissíteni tudja a hároméves okostelefonját.
Via BlackBerry Developer.
Pár hónap, és ismét verziót ugrik a BlackBerry 10 operációs rendszer, a kissé felemásra sikerült 10.3.1-es verzió után jön a 10.3.2-es kiadás, amiről egyelőre túl sok infót nem tudni, csak annyi valószínű, hogy a Mobile World Congressen mutogatott csúszka kialakítású BlackBerry már gyárilag ezzel a rendszerrel érkezik. Ebből következően úgy gondolom, hogy az új rendszer elsősorban az új telefonhoz igazítva kínál majd újdonságokat, kicsit úgy, mint a 10.3.1-es verzió, amiben a Classic toolbelt-vezérlése debütált.
A fejlesztés tehát már gőzerővel zajlik, mostantól pedig már az alkalmazásfejlesztők is elkezdhetik felkészíteni az appjaikat az új rendszerre, hiszen a BlackBerry tegnap kiadta az első fejlesztői bétát az OS-ből. A 10.3.2.159 -es verziószámot viselő bétaverzió ahogy az már csak ezekkel a fejlesztői kiadásokkal lenni szokott, egy meglehetősen kiherélt kiadás, szóval nem ajánlom tiszta szívből a telepítését, hacsak nem vagy te magad is valamilyen tesztkörnyezetet működtető alkalmazásfejlesző.
A fejlesztői bétákat rendszerint egy vagy több kiadásra jelölt verzió, majd egy gold release szokta követni, utóbbi már gyakorlatilag minden szempontból végleges kódnak tekinthető, és általában legfeljebb 1-2 hónappal előzi meg a végfelhasználóknak kiküldött frissítések megjelenését. Apropó frissítések, keringenek mindenféle pletykák arról, hogy az első generációs BB10-es készülékekre nem jön több hivatalos rendszerfrissítés, és a februári 10.3.1-es verzió volt az utolsó, ezt azonban még nem erősítette meg a BlackBerry, szóval csak óvatosan a felesleges hőbörgéssel.
Azt azonban simán el tudom képzelni, hogy a 10.4-es verzió már nem lesz elérhető a Z10-re, a Q10-re, a Q5-re és a Z30-ra, de egyrészt ezeknek a modelleknek egy része már bőven a második évét tapossa, másrészt meg a BlackBerryt ismerve a fontosabb biztonsági tapaszok azért megjelennek majd a régebbi modellekre is még egy darabig.