A hétvégén futótűzként járta be a világsajtót, hogy a RIM bizonyos körök számára olyan teszteszközöket biztosít, melyek a BlackBerry 10-es készülékek evolúciós lépcsőfokának elején állnak. A cég ezt a BlackBerry 10 fejlesztői eszköztár bétájának bejelentésével egy időben kürtölte világgá, egyszersmind azt jelezve, az új rendszer fejlesztése olyan fázisba ért, amibe már külsősöket is be lehet vonni.
A kanadaiak az első BlackBerry 10-es eszközök prototípusait a BlackBerry Worlddel egy időben, egy helyen tartott BlackBerry 10 Jam fejlesztői rendezvényen osztják ki azoknak a fejlesztőknek és partnereknek (de elsősorban fejlesztőknek), akik befértek a regisztrációs keretbe. A cég ugyanakkor határozottan felhívja a figyelmet, hogy ezek a készülékek tesztdarabok, nem lesznek kereskedelmi forgalomba hozva és a kereskedelmi példányok egészen máshogy is kinézhetnek majd.
Ami azt illeti, az eszközökön tulajdonképpen a PlayBook OS egy speciálisan módosított változata fut majd, amit felfoghatunk a BlackBerry 10 OS alfaváltozatának -- amint arról már írtunk, a RIM az Apple-höz hasonlóan egyplatformos stratégiát választott új útiránynak, ami azt jelenti, hogy a PlayBookon és a jövő BlackBerryjein futó operációs rendszereknek ugyanaz lesz az alapja, mely a felhasználó, fejlesztő és gyártó életét egyaránt megkönnyítheti.
Azért a BlackBerry Jam után érdemes figyelni az eBay-t, bizonyára lesz ott egy-két példány a fejlesztői készülékből -- persze szigorúan csak gyűjtőknek.
Egyre közelebb a RIM alkalmazás-piacteréhez használható mobiltelefonos kliens új kiadása, az App World 3.0 gyökeresen megújult menüfelépítést, külsőt és gyorsabb működést ígér. A kliens nyílt bétatesztelése már zajlik egy ideje a Beta Zone-on keresztül, a fejlesztők éppen tegnap készültek el a 3.0.0.71-es verzióval.
Az új béta számos, korábban jelzett hibát kijavított, így most már minden letöltött és telepített app megjelenik a My World menüpont alatt, emellett javult a kliens grafikus interfészének sebessége (elsősorban a menüáttűnések és a lapozgatás lett jobb). Összességében tapasztalataink szerint az új kliens sokkal használhatóbb és szebb, mint a régi, reméljük mielőbb elkészül a RIM a végleges kiadással.
Aki szeretné megjelenése előtt kipróbálni az App World 3.0-s verzióját, annak irány a Beta Zone!