Nem tervez újabb cégfelvásárlásokat rövid- és középtávon a BlackBerry, melyről számtalan elemző, vagy önjelölt elemző megírta az elmúlt években, hogy előbb-utóbb önmaga is - részben vagy egészében - felvásárlási célpont lesz. Ha így is volt, mostanra nagyjából világosan látszik, hogy a cég egészen más stratégiai irányt követ, és ahelyett, hogy a szenvedő hardverrészleget, illetve a vele együtt járó több mint 40 ezer szabadalmat értékesítené, inkább a szoftverportfóliót erősíti.

A cég akvizíciós stratégiájáról a múlt héten Carl Wiese, a BlackBerry globális értékesítési vezetője beszélt a nyilvánosság előtt. A továbbra is jelentős, több mint 2,6 milliárd dolláros készpénzállományon ülő kanadai cég az elmúlt két évben hat, kisebb-nagyobb akvizíciót hajtott végre, többek közt olyan cégeket vett meg, mint a német államvezetés egyik legnagyobb adatvédelmi rendszer-beszállítójának számító SecuSmart, az amerikai kríziskommunikációs megoldás, az AtHoc, a titkosított felhőalapú táhely, a WatchDox, vagy éppen a legjelentősebb, a Good nevű átfogó mobilmenedzsment-platform, ami nem mellékesen a BlackBerry saját, BES megoldásának az egyik legjelentősebb riválisa volt (csak ez utóbbi akvizíció 425 millió dollárba került egyébként).

DE MOST MÁR ELÉG AZ AKVIZÍCIÓKBÓL!

Legalábbis a BlackBerry álláspontja szerint egyelőre nincs olyan felvásárlási célpont napirenden, mely olyan plusz versenyelőnyt nyújthatna a cégnek, melyet akár a meglévő, akár új területeken tudna kamatoztatni a vezetés. Wiese egy múlt heti konferencián elmondta, a BlackBerry szoftverportfóliója az említett felvásárlásokkal gyakorlatilag teljessé vált azokon a területeken, melyekben a cég korábban is érdekelt volt, vagy amerre nyitottnak számított. A következő feladat a szolgáltatások megfelelő integrációja, ami nem feltétlenül triviális feladat, ha megnézitek ezt az ábrát:bb_software_platform.jpg

Kis emlékeztető gyanánt, a BlackBerry szoftver/szolgáltatásból származó bevétele az előző negyedévben a teljes árbevétel 32%-át tette ki, 39% származott a hardverből és az egyéb, kapcsolódó területekből (a többi pedig az előfizetési díjakból, ha nem jönne ki a matek ennyivel). 

Apropó hardver.

Wiese felidézte John Chen szavait, aki a negyedéves jelentés során kiemelte, a hardvergyártás akkor marad a BlackBerrynél, ha nem termel veszteséget. Chen korábban többször is kijelentette, hogy elkötelezett a BlackBerryk iránt, és minden tőle (illetve a bankszámla tartalmától) függő lépést megtesz annak érdekében, hogy megmentse a szegmenst.

Ennek egyik lépcsőfoka volt a világ legnépszerűbb mobilos ökoszisztémájának, az Androidnak az átvétele, mely először a PRIV-en, majd később (idén) több, olcsóbb BlackBerry készüléken is megjelenik. A gyártó emellett a beszállítói oldalon is megpróbálja lejjebb faragni a költségeket, ami az álmoskönyv szerint kétféleképpen lehetséges: vagy a rendelt (komponens) mennyiség növelésével, vagy új, kedvezőbb árat kínáló beszállító keresésével.

Nemsokára talán kiderül, melyik utat választotta a BlackBerry.

Via CBR.

Így utólag is elnézést kérek a hülye szóviccért, de egyébként tényleg ez történt: a BlackBerry ma bejelentette, hogy felvásárolja egyik riválisát, a mobilmenedzsment-platformok piacán (meglehetősen aktívan) tevékenykedő Good Technology-t. Az 1996-ban alapított kaliforniai cég tehát elsősorban arra szentelte az alapítása óta eltelt időt, de leginkább az utóbbi pár évet, hogy a biztonságos mobilhasználathoz adjon megfelelő alapokat -- pont, ahogy a BlackBerry tette a BlackBerry Enterprise Service, vagy korábban a BlackBerry Enterprise Serverrel.

good_technology.png

A Good-ot 2006-ban egyszer már megszerezte egy mobilgyártó, a Motorola, mégpedig pont azért, hogy a BlackBerry (akkor még RIM) szolgáltatásainak konkurenciát állítson, a terv azonban nem annyira vált be, a Good pedig 2009-ben újra tulajdonost váltott. Végül különféle akvizíciókon keresztül növekedésnek indult és a felfutóban lévő piacon több sikert is elért Good Secure Mobility Solution és Good for Enterprise nevű termékeivel.

A cég azonban végül ugyanarra a sorsra jutott, mint egyik riválisa, az AirWatch, melyet a VMware vásárolt fel tavaly: ezek a vállalatok rendszerint önerőből nem tudnak bizonyos szint felé növekedni, ezért arra játszanak, hogy kellő méretű ügyfélbázist, illetve technológiai portfóliót gyűjtsenek össze ahhoz, hogy valamelyik nagyobb hal számára vonzó felvásárlási célponttá váljanak (ezt nevezi a szakma exit stratégiának).

Hát ez a stratégia teljes mértékben bevált, a BlackBerry ma bejelentette, hogy felvásárolja a céget, mintegy 425 millió dollárért cserébe. A Good-akvizíciót alighanem alaposan átrágták a felek, így a BlackBerrynél minden bizonnyal mérlegelték, hogy az újabb mobilbiztonsági megoldások, technológiák (és ügyfélkör) megéri ezt a pénzt, nem beszélve arról, hogy ezzel egy gonddal, pontosabban konkurenssel kevesebb is lesz a piacon.

Ezek után kíváncsian várom, kinek fekszik le a MobileIron, a mobilmenedzsment-piac egyetlen megmaradt, nyilvánvalóan exitre játszó vállalata.

A Reuters tudomására jutott, hogy a Samsung tárgyalásokat folytat a BlackBerryvel utóbbi felvásárlásáról. A hír hatására a BlackBerry papírjai kilőttek: az árfolyam közel 30 százalékkal ugrott meg, elhagyva a 12 dollárt is.

A hírügynökség belsős forrásai arról számoltak be, hogy a dél-koreai vállalat 13,35 és 15,49 dolláros tartományt határozott meg a BlackBerrry papírjainak árára, ami 38-60 százalékkal magasabb a hír kirobbanását megelőző árfolyamnál. Ezek az árak 6 és 7,5 milliárd dollár közé taksálják a BlackBerry értékét. Jelenleg további érdemi információt nem tudni, így azt sem, a tárgyalások mennyire előrehaladottak, illetve hogy kilátásban van-e egy esetleges megállapodás.

samberry.jpg

A Samsung és a BlackBerry kapcslata nem előzmények néküli. Tavaly novemberben a Samsung lett a BlackBerry legnagyobb partnere mobil biztonság-technológiában, vagyis a koreai cég okostelefonjai ötvözni fogják a BlackBerry vállalati mobilmenedzsment platformját, a BES 12-őt, a Samsung androidos biztonsági szoftverével, a KNOX-szal.

A Reuters szerint a Samsungot leginkább a BlackBerry szabadalmi portfoliója érdekli, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a BES az üzleti piacon, míg a mélyebb BBM integráció a fogyasztói szegmensben jelenthet értéket a Galaxy okostelefonok eladádásában.

A hír legnagyobb kérdése természetesen ismét az: Kanada vajon engedni fogja-e a BlackBerry koreai kézbe jutását? A BerryBlog továbbra is következetesen kitart rendkívül egyszerű álláspontja mellett: nem. A BlackBerryt valószínúleg csak a Brit Nemzetközösség angol-szász gyökerekkel (is) rendelkező tagországában (tehát leginkább brit, kanadai, ausztrál, új-zéladni ) működő vállalat vehetné meg különösebb probléma nélkül, esetleg az Egyesült Államok egy vállalata (az Öt Szem közös hírszerzési infrastruktúra vezető hatalma). Kanada korábban többször is is nyilvánvalóvá tette, hogy finoman szólva alaposan megvizsgálnák, érdekében áll-e Kanadának a BlackBerry külföldi kézbe kerülése.

A BlackBerry közben nyilatkozatban tagadta, hogy tárgyalna a Samsunggal a cég eladásáról. A részvények egyből 10 százalékot zuhantak.

Kína egyik legnagyobb elektronikai multija, a Lenovo elég szépen bevásárolt az elmúlt években: előbb az IBM PC-gyártó részlegét vette át (amiből nemhogy bukás nem lett, de a legendás ThinkPadek csak ezt követően kezdtek igazi világhódításba), majd a szervergyártó részleg is a céghez került, illetve a slusszpoén az lett, hogy a kínaiak megvették a Google-től a Motorolát. A Lenovo tavaly a BlackBerryt is nagyon szerette volna felvásárolni, de ez a terv végül a kanadai kormány hathatós közreműködésének köszönhetően dugába dőlt. Nos, a jelek szerint nem adták fel.

lenovo_bb.jpg

A Benzinga nevű üzleti lap meg nem nevezett forrásra hivatkozva exkluzív infókat közölt a hétvégén arról, hogy a Lenovo a héten újabb felvásárlási ajánlatot fog benyújtani a BlackBerrynek, részvényenkénti 15, de akár 18 dollárt is elérő értéken (a BBRY-vel jelenleg valamivel kevesebb mint 10 dollár alatt kereskednek). A pletyka alighanem összefüggésben állhat azzal a hírrel, hogy a Lenovo múlt héten bejelentette, jövő tavasszal saját leányvállalatot hoz létre, mely a gépek közti kommunikáció (M2M, vagy IoT) területére fókuszál. Márpedig itt a BlackBerrynek elég komoly ambíciói vannak, hogy mást ne mondjak, a cég kezében lévő QNX operációs rendszer az egyik legalkalmasabb platform arra, hogy különböző iparágakban (autóipar, gyártás, energetika stb) hasznosítsák erre a célra.

Persze még mindig adott az az aprócska bökkenő, hogy a BlackBerrynek vannak olyan, egyébként igen szoros kötődései, melyek hallani sem akarnak arról, hogy bármi, ami a kanadaiak kezében van, a kínaiakhoz kerüljön. Olyannyira, hogy nemrég kiderült, a BlackBerry Passport azért nem készülhet Kínában, mert úgy nem felelne meg a legszigorúbb amerikai nemzetbiztonsági sztenderdeknek. A BlackBerry tavalyi felvásárlását pedig nem mellékesen maga a kanadai kormányzat meszelte el.

A konkrét pletykát illetően persze mindenki hevesen tagad mindent, szóval biztos, hogy valami történni fog, ha más nem, kicsit kileng az árfolyam, majd amikor kiderül, hogy az egész sztori kacsa, mindenki kényelmesen hátradőlhet azzal a tudattal, hogy a BlackBerryt megint nem adták el.

Via Benzinga.

Utálom a novembert. Állandóan esik, egyre hidegebb van és a helyzeten az sem sokat javít -- legfeljebb rövid időre --, hogy akkor van a születésnapom. A BlackBerry vezetése mégis ezt az utálatos hónapot jelölte ki mintegy végső határidőnek arra nézve, hogy addigra el kell dőlnie végre, mi lesz a céggel, azaz kit, kiket lehet meggyőzni arról, hogy érdemes egyben vagy részleteiben megvásárolnia a céget. Legalábbis erről szól a Wall Street Journal tegnapi riportja.

Az időzítés azt hiszem aligha lehet véletlen: a Microsoft tegnapelőtt jelentette be, hogy megvásárolja az egyetlen talpon maradt európai okostelefon-gyártót, a Nokiát, ezzel egy a BlackBerryhez sok szempontból hasonló sorsú cég helyzete végleg eldőlt. Hogy a Nokia felvásárlásából végül mi sül ki, azt egyelőre nehéz megjósolni, de szinte biztos, hogy a finn gyártónak ezzel tulajdonképpen befellegzett, a Nokia márkanév mostantól legfeljebb az olcsóbb készülékeken viríthat majd.

heins_bb10_2.jpg

A BlackBerry augusztus óta egészen nyílt sisakos küzdelmet folytat, ekkor közölte Thorsten Heins, a cég elnök-vezérigazgatója, hogy létrejött egy olyan bizottság a vállalaton beül, mely gyors ütemben igyekszik megvizsgálni azokat a stratégiai lehetőségeket, melyek segíthetnek a kanadai gyártó nehéz helyzetén. Nem mintha katasztrófától kéne tartani, hiszen többször is leírtuk, hogy a BlackBerrynek nincs adóssága, van viszont egy rakás pénze, más kérdés, hogy ezt hamar fel lehet élni. Ettől függetlenül a tőzsdei kivonulás, mint opció ilyen helyzetben kifejezetten jól jöhet, bár tegyük hozzá, hogy egyesek szerint ezt nem most, hanem két évvel ezelőtt kellett volna megtennie a cégnek.

A legvadabb elemzői vélemények szerint az sem lehetetlen, hogy a Microsoft a Nokia után ha lúd legyen kövér alapon a BlackBerryt is megveszi, hiszen a cég vállalati ügyfélköre és szolgáltatásai azért még mindig elég sokat érnek, nem beszélve a BlackBerry 10-nek is alapot adó QNX operációs rendszerről, melyet ezzel szépen be lehetne olvasztani a szoftverportfólióba. Én azért ennyire nem lennék abban biztos, hogy ez jó ötlet lenne, de a mai világban már semmire nem merek kategorikusan nemet mondani -- na jó, talán egy ázsiai felvásárláson már felhúznám a szemöldökömet.

Pedig a Wall Street Journal ezt sem tartja teljesen ördögtől valónak, más kérdés, hogy a kanadai kormány ezt alighanem máshogy fogja látni, és aligha fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a Nemzeti Mobilgyártó® koreaiak, pláne kínaiak kezébe kerüljön. Ennél sokkal valószínűbb, hogy a BlackBerry bizonyos részlegeket leválaszt és külön-külön értékesít, erre utalnak legalábbis Bert Nordberg igazgatósági tag (mellesleg a Heins-bizottság egyik tagja) szavai. A Sony-Ericsson egykori vezérigazgatója konkrétan kijelentette, hogy a BlackBerrynek bizonyos részlegeket el kéne adnia, bár konkrétumokat nem árult el azzal kapcsolatban, hogy mire is gondol. Ha ezt ügyesen megvalósítja a cég, kisebb piaci játékosként simán átvészelheti a nehéz időszakot.

Spekulációk szerint az egyik ilyen részleg, vagy terület a BBM, vagyis a BlackBerry Messenger lehet, melyet teljesen külön (leány)cégbe szervezne ki a cég. A chatprogram úgyis most lesz elérhető Androidon és iOS-en, vagyis hardverszinten részben függetlenedik a BlackBerrytől, tehát adná magát egy ilyen lépés. Más kérdés, hogy egy ilyen döntésnek nem sok értelmét látni, tekintve, hogy a BBM nem viszi a pénzt, és igazából nem is hozza, a kiszervezésével pedig  így a BlackBerry helyzete jottányit sem javulna.

Akármi is lesz, azt pletykálják, hogy most már hamarosan a BlackBerry esetében is feltűnhet egy vagy több kérő, aztán kezdődhet a tánc, ami az utálatos novembert talán idén kissé izgalmasabbá teheti. 

Via WSJ.

Tegnap futótűzként bejárta a sajtót a RIM hardvergyártó és szolgáltatási részlegének leválasztásáról szóló hír, ami ugyebár - ahogy mi is megemlítettük - egy névtelen forrásra hivatkozó cikkből indult ki a hétvégén. Azon a hétvégén történetesen, amit csak pár nap választ el a kanadaiak első negyedéves beszámolójának közzétételétől, a véletlen egybeesés miatt felesleges összeesküvés-elméletet gyártani, szinte biztos, hogy nem véletlen az időzítés, aki kicsit is otthon van pénzügyi-tőzsdei-spekulatív talajon, ezt azonnal levágja.

Az ellenreakció még tegnap megszületett, amolyan félhivatalosan - azért mondom, hogy félhivatalosan, mert ilyen helyzetben a csúcsvezetők a legritkább esetben kommentálják a pletykákat, és akkor most ismét vissza lehet kanyarodni az időzítés kérdésére. Mindenesetre a kanadai Globe and Mail-nek több, "RIM-hez közeli" ember határozottan cáfolta a híreket, ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokkal:

"Ez egy buta fantáziálás (...) rég hallottam ilyen röhejes ötletet"

A lap szerkesztőjének tudomása szerint a topmenedzsment nem számol komolyan a kettéválással, mondván ez nem oldana meg semmit és senkinek sem lenne jó. Egyikük szerint Thorsten Heins Mike Lazaridis egykori társelnök-vezérigazgatóval karöltve 100 százalékig eltökélt abban, hogy a cég egységét megőrizze.

Márpedig a német vezetők köztudottan szívósak és kitartók...

Via Globe and Mail.

süti beállítások módosítása