A BlackBerry Hub+ csomag alkalmazásainak dizájnja a 2015-ös megjelenést követően nem sokat változott, hiába pakoltak az appokba újabb funkciókat, mostanra azért már eléggé avittas a kinézetük, lássuk be. Szerencsére a BlackBerry szoftverfejlesztői felismerték ezt, és tavaly elkezdtek dolgozni a jelentősen ráncfelvarrt applikációkon (Hub, Névjegyek, Naptár, Jegyzet és Feladatok), melyek most kerültek ki a bétaállapotból.

Az egyik legfontosabb változás, hogy az új appok immár jóval egységesebb dizájnelv alapján készültek, mint a korábbiak, saját alapszínt kaptak (persze már mindegyik támogatja a sötét hátteret), illetve nyilván megújult ikonokat is.

hub20.jpg

Így például minden app megnyitását követően megjelenik egy alsó parancssáv, ahol az adott elemmel elvégezhető műveletek gyorsan elérhetők. A talán leggyakrabban használt Hub-ban a főképernyő mostantól a Hub+ Inboxé, ahol az e-mailek kezelés több ponton is javult, különös tekintettel a csatolmányokra, melyek közül a képek már listanézetben is megjelennek. A Hubot érintő apró kellemetlenség, mely egyébként a Google Play áruház feltételeinek változásaiból ered, hogy mostantól az elküldött SMS-ek nem jelennek meg a Hub-ban, illetve a hívásnapló sem érhető el többé innen bizonyos készülékeken.

A fentiek mellett változott a Névjegy alkalmazás kinézete is, máshogy jelennek meg a kedvencek, illetve újabb kategóriák létrehozására is van immár lehetőség. Újdonság ettől a verziótól, hogy mostantól egy névjegy megosztásakor kiválasztható, hogy egy ismerősünkről minden rögzített információt át akarunk küldeni valakinek vagy csak egy részüket (például a céges telefonszámot igen, a privátot nem).

Végül a Feladatok app ráncfelvarrását követően a teendők nyomon követése és rögzítése könnyebbé vált, mint valaha, a sorban álló feladatokat immár létrehozási dátum, név, esedékesség és prioritás alapján is sorba lehet rendezni.

A frissült BlackBerry Hub+ appokat letöltheted a Play Áruházból, vagy beállítástól függően automatikusan letöltődnek a mobilodra.

A BlackBerry androidos alkalmazásai immár három éve velünk vannak, egész pontosan a PRIV 2015-ös megjelenése óta, és bár funkciójukban sokat változtak, javultak, kétségtelen, hogy nem öregedtek túl szépen. A mobilos alkalmazásoknál ráadásul a dizájnnyelv (vagy a divat) elég gyakran változik, ezt pedig mondhatni nem követte a BlackBerry -- mindeddig, hiszen most úgy néz ki, komoly változások elé néz a BB10-ről átörökített BlackBerry Hub, a Partnerek, a Naptár és az összes többi androidos BlackBerry app.

Az alkalmazáscsomag 2.x-es verziói tegnap kerültek publikus bétafázisba, azaz a belsős tesztelői kör után már a Play Áruházban bétatesztelő jogosultsággal rendelkező felhasználók is megkaphatták az appokat, hogy kedvükre játszadozhassanak velük. A CrackBerryn összeszedtek néhány képernyőmentést az újdonságokról, illetve arról, hogyan is néz majd ki a végleges, 2.0-s Hub, meg a többi app, ezek alapján bátran ki merem jelenteni, hogy 2015. óta a legjelentősebb frissítéssel van (vagyis inkább lesz) dolgunk.

Először is a felület egyértelműen modernebbé vált, lecserélődött egy rakás ikon, az e-mailek esetében változott a szűrők beállítási lehetősége, a nézetek (különös tekintettel a csatolmányokra).

Hasonló, jelentős vizuális frissítést kapott a Partnerek és a Naptár app, meg a többi (Jegyzetek stb), azaz konkrétan:

  • Teljesen átalakul, letisztultabbá válik a felső és az alsó navigációs sáv (beleértve az oldalról nyíló menüket)
  • A beállítások menüpont kikerült az oldalsó menüből, és átkerült a jobb felső sarokba

Persze lehet, hogy az appok végső változata máshogy fog kinézni, vagy más, újabb funkciókat is tartalmaznak majd. Egyelőre nem tudni, hogy a 2.x-es kiadás mikor válhat véglegessé, most a bétatesztelőkön a sor, hogy az appokban felfedezzék az idegesítő bugokat, vagy éppen képességeket.

 Via CrackBerry.

Jó rég nem frissültek már bizonyos BlackBerry appok a Play Áruházban, úgyhogy mondhatni éppen itt volt az idő egy olyan frissítési hullámra, melyek a szokásos hibajavításokon túl egy-két újabb funkciót is belecsempésztek egyik-másik alkalmazásba. A most megjelent frissítések mégis inkább inkább csak egy kissebb, ám sokak számára annál jelentőségteljesebb, mondjuk úgy kozmetikai változást hoztak: a sötét hátteret. Wow, ez aztán az innováció!

Na jó, azért ne legyünk teljesen igazságtalanok, a sötét háttér most amellett, hogy ízlés kérdése, kinek mi tetszik, jobban kíméli a szemet, illetve az OLED-kijelzős telefonok akkumulátorát (ne feledjétek, hogy ezek az appok nem csak BlackBerrykre tölthetők le). A BlackBerry a Hub esetében már korábban aktiválta ezt a funkciót, mostantól pedig a Naptár, a Partnerek (névjegyzék), Feladatok és Jegyzetek appban is változtatható a háttérszín.

darkcalendar.jpg

Egyéb újítások két appba kerültek bele, szépen sorjában így:

  • BlackBerry Hub:
    • Megjelent a Priority Hub üzemmód, amivel gyorsan megtekinthetők a legfontosabb kapcsolatoktól érkező üzenetek,
    • Illetve bekerült a támogatott chatplatformok közé a WhatsApp Business
  • BlackBerry Partnerek:
    • Új funkcióként került a programba a névjegyeken szereplő információk szelektív megosztása. Vagyis ha például valakinek tovább akarsz küldeni egy névjegyet, de nem szeretnéd az illető telefonszámát is elküldeni, mostantól megteheted.

Az appok új kiadásai elérhetők a Play Áruházból, illetve beállítástól függően automatikusan letöltődnek a készülékre.

Megint eltelt egy hónap, amit kitűnően lehet mérni a BlackBerry példás rendszerességgel frissülő androidos alkalmazáscsomagjában található appok verzioszámának változásával: tegnap lefrissült a Hub+ -ban található, valamint több, a BlackBerry által házon belül fejlesztett androidos app a Google Play Áruházban.

hub_priv2.jpg

Az októberi frissítések ezúttal leginkább a Hub levelező- és üzenetkezelő klienst, a BlackBerry saját naptáralkalmazását, valamint a DTEK nevű biztonsági szkenner/riasztó appot érintették (utóbbi kizárólag csak az androidos BlackBerryken működik), de kisebb hibajavításokkal gazdagodott szinte az összes androidos BlackBerry-app. A fontos frissítések nagyjából a következők:

BlackBerry Hub:

  • Tumblr és QZone fiókok kezelése
  • Külön aláírás állítható be a megválaszolt és továbbított e-maileknél, valamint linkelhető e-mail aláírás
  • Android Wear-támogatás bővítése (lehet okosóráról válaszolni e-mailekre, ha valakinek ez minden vágya)
  • Gmail párbeszédek kezelésének javítása

BlackBerry Naptár:

  • Naptáreseményekhez illeszthető csatolmányok megjelenése (Exchange Activesync 16 esetén)
  • Kisebb-nagyobb hibajavítások

DTEK by BlackBerry:

  • Android biztonsági szint (security patch level) ellenőrzés)
  • Kisebb-nagyobb hibajavítások, fejlesztések

A fentieken túl frissült a Tasks, a Notes, a Power Center, a Contacts (Névjegyzék) és a Device Search app is, pontosan nem részletezett hibajavításokkal, vagyis a csomagot mindenkinek erősen ajánlott frissítenie, akár tapasztalt a korábbiakban bármiféle malőrt a használat során, akár nem.

A BlackBerry telefonokat ugyan már nem a BlackBerry tervezi és gyártja, de fontos leszögezni, hogy a készüléken futó szoftverkörnyezethez továbbra is elég sok köze van a Kanadában dolgozó szoftvercsapatnak. Amellett, hogy az Androidot is átgyúrják a megfelelő keretek közt, ők fejlesztik a Hub+ csomag komponenseit, vagyis azokat a szoftvereket, melyek minden androidos BlackBerryn megtalálhatók, valamint fizetős formában más androidos készülékekre is letölthetők. A programcsomag múlt hétvégén megjelent frissítésébe ezúttal elképesztő mennyiségű újdonság került.

hub_keyone.png

A változásokat már felsorolni sem könnyű, mindenesetre ahogy lenni szokott, ezúttal is minden komponens lefrissült, igyekszem fontossági sorrendben összeszedni, milyen újdonságokkal szolgáltak ezúttal a fejlesztők (a teljesség igénye nélkül):

BlackBerry Hub

  • További kliensek integrálása a Hub-ba (Skype Lite, Zalo, KakaoTalk)
  • Továbbfejlesztett keresés (küldőre és tárgyra)
  • Gyorsabb e-mail fogadás a Hub+ komponensek háttérben futásának engedélyezésével (nagyon cseles!)
  • További, e-mailek olvashatóságát és adminisztrációját, valamint az értesítések kezelését segítő fejlesztések

BlackBerry Billentyűzet

  • Megjelentek a Quick Modes (gyorsmódok) eszköztár a klaviatúra felett. Ezekkel az alábbi gyorsfunkciókat érheted el:
    • Diktálás mód
    • Emoji mód
    • Szövegkijelölő mód
    • Vágólap mód
  • A billentyűzet Password Keeper integrációt kapott

Launcher (alkalmazásindító felület)

  • Ikonkiosztás-módosítás: az új BlackBerry Launcherben megváltoztatható, hogy a kezdőképernyőn (kezdőképernyőkön) hogyan jelenjenek meg az alkalmazásindító ikonok. Így például megváltoztatható az ikonméret, valamint hogy hány sor és oszlop jelenjen meg a panelen.
  • Kiválasztható BB10 és BB OS 7 ikoncsomagok

Naptár és Névjegyek

  • Új, "Munkahét" nézet, aminél kiválasztható, hogy milyen nappal kezdődjön és záródjon a hét
  • A bejegyzések könnyebben létrehozhatók és szerkeszthetők tájképállásban
  • A Névjegyeknél megújultak az ikonok

Productivity Tab (inkább nem írom le magyarul)

  • Minden nézetben megjelent egy "továbbiak hozzáadása" opció, valamint a naptárnézetben jobban elkülönítve jelöli a rendszer a szabad periódust.

A fentieken túl frissült még a Notable és a Privacy Shade alkalmazás is, főleg utóbbiba kerültek kisebb-nagyobb érdekességek, emellett a DTEK és a BlackBerry Power Centre alkalmazásból is érkezett új verzió.

Ha még nem töltötted le a frissítéseket (vagy nem töltötte le őket automatikusan a telefon), irány a Google Play Áruház!

Via Inside BlackBerry blog.

...vagy maradsz hófehér, mint eddig voltál? Komoly dilemma ez az androidos Hub+ alkalmazáscsomag felhasználói számára, különösen a BlackBerry Hub üzenetkezelő kliens tegnapi frissítése óta. Az új verzió ugyanis elhozta (többek közt) az egyik leginkább vágyott funkciót, a sötét (egész pontosan sötétszürke) hátterű Hub-ot.

A Hub beállításain belül az általános beállítások részbe elrejtett kapcsolóval átváltható háttér az alkalmazás teljes felületén lecseréli a hátteret sötétszürkére, azaz a beállítások, maga a Hub háttér, valamint az üzenetek háttere is megváltozik. Ennek alapvetően két kézzelfogható előnye is lehet, egyrészt az AMOLED-es kijelzővel szerelt készülékeknél a sötét Hub nézegetése közben kevesebbet fogyaszt a panel, másrészt este, gyér fény mellett nem vakít annyira az üzenetek böngészgetése. Így néz ki pontosan a gyakorlatban:

Őszintén szólva számomra elég szokatlannak tűnnek a sötétszürke hátterű e-mailek, pláne amelyekbe fehér hátterű képeket is ágyaztak, így rövid kísérletezgetést követően vissza is kapcsoltam a világos módot, nagyobb fogyasztás ide- vakítóbb felület oda. A sötét Hub egyébként olyannyira népszerű így is, hogy még a megjelenése előtti szavazásban a poszt olvasóinak több mint háromnegyede a sötétszürke háttérre szavazott.

Azért nem csak az alkalmazás háttérszínének megváltoztatási lehetősége került be az új verzióba. Így például a BB10-es Hub-ból átkerült a csatolmány nézet, vagy angolul Attachment View, amivel kilistázhatók kizárólag az e-mail csatolmányok (ehhez a jobb felső sarokban a keresőikon melletti gemkapocs ikonra kell bökni), a program már meg tudja nyitni a .msg kiterjesztésű csatolmányokat is, valamint integrálja a WeChat és Line értesítéseket is.

Kizárólag az androidos BlackBerryket érintő újdonság, hogy a frissítést követően az S/MIME funkciókat egy FIPS-certifikáióval rendelkező kriptomodul hajtja végre, ami magasabb szintű védelmet jelent az e-mail üzenetek tartalma számára.

Az új Hub elérhető a Play Store-ból,

süti beállítások módosítása