Viszonylag kis hírverést keltett anno, hogy a BlackBerry nemrégiben nem csak a készülékgyártást licencelte, szervezte ki harmadik félnek, hanem a saját üzenetküldő- közösségi platformjának, a BlackBerry Messengernek a fejlesztését, illetve üzemeltetését. Egész pontosan a BBM fejlesztése és üzemeltetése kettévált, a vállalati, szupertitkos BBM megmaradt BlackBerry-fennhatóság alatt, az egyszerű halandóknak szánt BBM pedig matricástul-mindenestül egy indonéz óriáscéghez, az Emtekhez került.
Ez egyébként abból a szempontból nem annyira meglepő, hogy a BBM-nek messze Indonézia adja a legtöbb felhasználót, miközben a "nyugati világban" már szinte mindenki migrált valamilyen népszerűbb platformra. Friss hír, és ennek a posztnak az apropója is egyben, hogy a BBM szerverei rövidesen oda költöznek, ahol a felhasználóik is élnek, azaz Ázsiába. Azon belül is a Google felhőplatformjába.
Az adatbázisok migrációjára állítólag azért volt szükség, mert ahogy a BBM-et egyre sokrétűbb platformmá bővíti az Emtek (Indonéziában saját webshopod is lehet pl. a BBM-en belül), így annál inkább bővül a kapacitásigény, ráadásul ezek a szerverek minél közelebb vannak a felhasználókhoz, annál gyorsabb lehet a rendszer, ami végső soron jobb felhasználói élményhez vezethet.
Fontos leszögezni, hogy csak az iOS, Android és Windows Phone platformokon futó BBM appokat szolgálja majd ki az ázsiai felhő, a BB10-es készülékek továbbra is a kanadai BlackBerry-szerverekkel cserélnek adatot. Ez egyszersmind immár teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy a BlackBerry eddig lényegében két, párhuzamosan futó BBM háttérinfrastruktúrát üzemeltetett, mióta multiplatformosság tette a szolgáltatást - ebből adódhattak eleinte olyan együttműködési, kompatibilitási problémák (pl nem működő hanghívás), melyeket az újabb kliensverziókkal mára jobbára kiküszöböltek.
A hazai, maroknyi BBM-felhasználó számára ez a migráció valószínűleg teljesen észrevétlen lesz, és mindenki használhatja tovább úgy a platformot, ahogy eddig, ugyanakkor azt azért előrevetíti, hogy a régiós fejlesztések során ahogy eddig, úgy eztán sem számíthat sok újdonságra Európa.
Miközben Magyarországon, illetve úgy általában véve a világ boldogabbik felén tombol a Messenger- meg Viber-őrület, a BlackBerrynél szép csendben kerülnek be a cég saját üzenetkezelő platformjába, a BBM-be az érdekesebbnél érdekesebb újdonságok.
Nem is tudom lassan, minek kéne hívni a BBM-et, hiszen bár valószínűleg a chatfunkció továbbra is elsődleges prioritást élvez, a kliensbe lassan tényleg annyi mindent belepakolnak, hogy nem igazán létezik rá kifejezés a mobilos appok világában. A BlackBerrynek is csak egy csaknem háromperces videóba sikerült belesűrítenie, mi mindenre is jó a BBM:
A bárki számára elérhető, kibővített chatfunkciókon (pl. helymegosztás, időzített, visszavonható üzenetek, matricák stb.) túl olyan finomságokat lehet felfedezni a videóban, mint a mobilfizetés-támogatás, a nyereményjátékok, kuponos megoldások integrációja, mobilegyenleg feltöltés, online vásárlás és a többi.
A dolog szépséghibája, hogy az utóbb említett funkciók nagy része egyetlen országra, Indonéziára korlátozódik egy helyi megállapodásnak köszönhetően, mindenesetre jó látni, hogy a BlackBerry saját platformja - ha igény és piac van rá - elképesztő sokszínű megoldássá fejleszthető.
A BlackBerry Messenger ott van gyárilag minden BlackBerryn, de egyébként a közhiedelemmel ellentétben más márkájú készülékekre is elérhető: Androidra a Google Play Áruházból, iOS eszközökre az App Store-ból érheted el.
A BlackBerry saját csevegőplatformja, a BlackBerry Messenger (ma még) távolról sem olyan közismert, mint a Viberhez vagy a Whatsapphez hasonló nagyágyúk, pedig azt még a szakavatottabbak is belátják lassan, hogy a BBM számos olyan funkciót kínál, amit egyetlen másik platform sem képes egyben megadni a felhasználónak. Persze tudom, ez mit sem számít, ha minden ismerősöd a Vibert használja, de nézd el nekik, senki sem lehet tökéletes, viszont egyszer hátha ők is meggyőzhetők lesznek, hogy térjenek rá az igaz útra, mely ezekkel az előnyökkel szolgál BB10, iOS és Android platformon egyaránt:
1. Védi a privát szférát
Más csevegőprogramokkal ellentétben a BlackBerry Messenger nem a telefonszámodat használja az azonosításodra, illetve nem is várja el tőled, hogy a teljes névjegyzékedet megoszd a szolgáltatással. A BBM helyette egy egyedi PIN-nel, vagy e-mail alapján azonosít minden felhasználót. Gondolj csak bele, ha odamenne hozzád az utcán egy vadidegen, és azt kérné tőled, hogy mondd el neki a számodat, meg mellesleg a barátod/barátnőd/főnököd/stb számát, te megadnád neki?
2. Gazdag funkciókínálat, friss dizájn
Sok olyan csevegőprogram van, mely a BBM-hez hasonló funkciókat kínál, de kevés akad közülük, mely egyszerre nyújtja mindazt, amit a BlackBerry platformja. A kézbesítés/olvasottság visszajelzés már a kezdetek óta teljesen alap, de itt van még többek közt a csoportos chat, a csoportok és csatornák kezelése, a folyamatosan frissülő helymegosztás (a Glympse-re építve), az időzített és visszahívható üzenetek, és most a legújabb funkció, a pénzküldés PayPal segítségével. És akkor még nem is beszéltem a VoIP-hívásokról, mellyel kristálytiszta hangminőséggel beszélgethetsz a partnereddel Wi-Fi-n és mobilhálózaton egyaránt.
Bár ízlésről köztudomásúlag nem érdemes vitatkozni, de a BBM szerintem emellett marha jól is néz ki, lásd a fenti, Android Material-desig szerint megalkotott felhasználói felületet.
3. Egy platform mindenkinek
Míg egyes csevegőprogramok kifejezetten egy célcsoportra lőnek, addig a BBM-ben megtalálható minden, ami egy kis szórakoztató csevegéshez, vagy éppen egy komoly munkamegbeszéléshez kell.
A fiatalabb korosztály, vagy a lazább felnőttek temérdek matricacsomagból választhatják ki azt, amelyik leginkább segíti számukra az önkifejezést, míg a biztonságkritikus szakmákban dolgozók (felár ellenében) extra titkosítási réteggel bővíthetik ki a csevegőprogramot. Ez utóbbi a BBM Protected szolgáltatás, mely a már eleve erősen titkosított (3DES és TLS alapú) platformot kriptográfiai (aláíró)kulcsokkal egészíti ki, így az üzenetet garantáltan csak az olvashatja el, akinek valóban szánták.
4. Mert ilyen cool emotikonok senki másnál nincsenek
...na jó, lehet itt egy kicsit elfogult voltam, de most őszintén, melyik másik csevegőprogramnak van ilyen menő emotikon periódus-rendszere?
5. Mert ingyenes
De tényleg. Tudom, a Whatsapp soha, senkit nem nyúlt még le arra a bizonyos évi 1 dollárra (ami egyébként szerintem egyáltalán nem sok), de azért mégis fenntartja a jogot rá, hogy elkérje a pénzt tőled. És a Viber is ingyenes - ja nem, várj! Nekik odaadod a teljes névjegyzékedet, ahogy arról fentebb is volt szó. Remek üzlet.
Persze azért a BBM-ből is szeretne bevallottan pénzt csinálni a BlackBerry, ezért egyes funkciókért a BlackBerry platformján is fizethetsz, de csak ha akarsz.
Ha úgy érzed, meggyőzhető vagy, itt az alkalom, hogy te is kipróbáld a BlackBerry Messengert, ha eddig nem tetted! Itt találod meg az appot (ha BlackBerryd van, akkor ott van gyárilag a telefonon a kliens):
A BlackBerry Messenger az egyik első mobilos azonnali üzenetküldő alkalmazás volt a megjelenésekor (ez amúgy több, mint tíz éve volt, amikor a Viber és Whatsapp csapat nagy része valószínűleg még középsulis volt), mostanra azonban inkább a sereghajtók közé tartozik, mint az élmezőnybe, legalábbis az aktív felhasználók számát tekintve. A BlackBerry egy ideje nem is nagyon kommunikálja, hogy hányan is használják rendszeresen a BBM-et, egyéb mutatók azonban azt vetítik előre, hogy a BBM-stratégia bevételi oldalon kezd lassan pénzt termelni -- mert hát lássuk be, ez a cél a szolgáltatással.
Tegnap például az jelent meg az Inside BlackBerry Blog üzleti szekciójában, hogy a BBM októberre újabb mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy az iOS, Android és BB10-es verzió felhasználói számára naponta egymilliárd hirdetéslekérést szolgál ki a rendszer. Ez már azért egy egész szép piacnak tekinthető, különösen annak fényében, hogy ez az egész hirdetősdi nem is olyan régi történet a BlackBerry-nél, konkrétan idén jelentek meg az első reklámok a közösségi appban.
A BlackBerry a legkülönfélébb hirdetőknek igyekszik többféle lehetőséget biztosítani a megjelenésre, így a szponzorált posztok és meghívók mellett már vannak szponzorált matricagyűjtemények, sőt, a legújabb trendeknek megfelelően lesz nemsokára lesz 15, vagy akár 30 másodperc hosszúságú videohirdetés is.
A BBM-en keresztül a BlackBerrynek azért nem csak a hirdetésekből származik bevétele, hanem az olyan, extra funkciókból, mint a Privát Chat, vagy az egyedi PIN, na meg az újonnan indult, PayPal-lel közösen gründolt pénzküldési lehetőség révén is. Bár John Chen a szeptember végi, negyedéves eredményeket firtató konferenciabeszélgetésen még azt mondta, hogy a BBM-ből származó bevételek kissé alulmúlják a cég várakozásait, a lassan csordogáló csap idővel jobban megnyílhat bár nem kizárt, hogy ehhez magának a BBM-nek is szüksége lenne némi extra hirdetésre, vagy legalábbis valami jóféle buzzmarketingre.
Holnap lesz napra pontosan tíz éve, hogy egy bizonyos Gary Klassen útnak indított valamit a BlackBerrynél, mely máig az egyik meghatározó terméke a cégnek, és bár nem feltétlenül váltotta be az eleinte hozzá fűzött reményeket, rengeteget fejlődött a megjelenése óta és sok versenytársat megihletett, annak rendje, s módja szerint. Ez a termék a BlackBerry Messenger, a világ első, mobilos azonnali üzenetküldő alkalmazása, vagyis mobilos chatprogramja.
A BlackBerry Messenger (BBM) ma már persze jóval több egyszerű chatprogramnál, egy egész komoly közösségi platformot rittyentett össze az évek során a kanadai cég, de ha már itt tartunk, lássuk is a kronológiát a fontosabb momentumokkal:
Először is feltűnő, hogy 2005-től 2009-ig, vagyis négy éven keresztül gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt a BBM-mel a BlackBerry szerint, legalábbis az azt követő időszakhoz képest, amikor csak úgy kapkodjuk a fejünket az eseményeket látva. A program hat évvel a megjelenés után, 2011-re jutott el a 6-os verzióig, amiben az egyik legfőbb fejlesztés a kapcsolható alkalmazások lehetősége volt, melyek leginkább arra voltak jók, hogy a felhasználók státuszüzenetei felett átvegyék a kontrollt. Ugyanebben az évben megérkezett a BBM Music, ami azóta jól meg is szűnt.
Aztán hipp-hopp jött 2012, és a BBM 7-es verziójával a hanghívás lehetősége, egy évvel később pedig realizálódott a BlackBerry (akkor még RIM) egykori társelnök-vezérigazgatójának Jim Balsillie-nek a víziója: a BBM keresztplatformossá vált (bár ettől még nem lett belőle SMS 2.0). Ugyanebben az évben megjelentek a BBM Csatornák, amivel a BBM megindult az eltwitteresedés vagy elfacebookosodás útján, egy olyan közösségi platformot alkotva, mely kizárólag mobilon használható, PC-s kimenete egyáltalán nincs.
Nem sokkal később aztán jöttek az elmaradhatatlan matricák, a vállalati funkciók (BBM Meetings), az újabb, megerősített biztonsági funkciók (privát chat), míg mostanára egy meglehetősen ütőképes kis kommunikációs csomaggá nőtte ki magát az app.
Remélem, hogy a következő tíz év a fejlesztések mellett már az igazán zajos sikerekről fog szólni, mert az eddig valahogy nem volt különösebben jelen a BlackBerry Messenger történelmében, míg az olyan, finoman szólva is kihívásokkal küzdő versenytársak, mint pl. a Viber százmilliókat győzött meg.
Ha még nem próbáltad ki, a BlackBerry Messengert elérheted a Google Play Store-ból, az App Store-ból, illetve a Windows Piactérről. Ha BlackBerryd van, akkor gyárilag ott van a telefonodon. Szerintem érdemes adni neki egy esélyt.
Boldog szülinapot, BBM!
Alig néhány évvel ezelőtt a BlackBerry-függőség egyes országokban már-már népbetegségnek számított, és ugyan mára jelentősen visszaszorulóban van, akit valamilyen formában megfertőz, azt nem engedi el egykönnyen. Ezt mostantól egy újabb statisztika támasztja alá, ami egyben azt is kitűnően szemlélteti, hogy mi ma a mobilos alkalmazás-iparág legnagyobb kihívása.
Nem elég ugyanis a felhasználókat megszerezni, meg is kell tartani őket, és ez számos, egyébként a közhiedelemben népszerűnek tekintett appnak komoly kihívásokat okoz, míg mások meglepő lazasággal ugorják meg a lécet. A BlackBerry saját multiplatformos közösségi platformja, a BlackBerry Messenger kapcsán is számtalanszor felvetődött a kérdés, hogy vajon milyen ügyfélmegtartó hatása van az alkalmazásnak, mert hát hiába hangzik jól, hogy 190 millió felhasználó van, ha a nagy részük öt perc után rá sem tud nézni az appra, vagy sikítva törli a telefonjáról.
A The Information által publikált felmérés szerint a BBM kapcsán távolról sem ez a helyzet, egy 75 millió androidos készülékre kiterjedő statisztika-gyűjtemény szerint a BlackBerry alkalmazása a Facebookkal és a Whatsappel van egy szinten a tartóssági skálán. A fenti grafikonon jól látszik, hogy míg az említett három appot még a telepítést követő három hónapban is 77-98 százalék használja, addig az olyan nagyágyúnak számító platformok, mint az Instagram, a Twitter, a WeChat vagy a SnapChat mind benéztek 50% alá. A legrosszabb helyzetben a Twitter van, a csivitelős app 90 nap után már csak a userek alig több mint 30%-át érdekli, míg a BBM-nél több mint 82%-os ez az arány.
Azt azért illik hozzátenni, hogy a használati statisztikák elsősorban az ázsiai országokra jellemzőek, a felmérésben részt vett 75 millió androidos készülék nagyjából fele ugyanis ebben a régióban működik, márpedig a felhasználói szokások adott alkalmazásokra levetítve jelentősen eltérhetnek itt (ez részben megmagyarázza a Twitter gyatra szereplését, illetve a BBM oldalára is billentheti a mérleget). Szóval ha megnéznénk egy hasonló statisztikát Magyarországra, valószínűleg nem ez a matek jönne ki, de remélem azért a BBM-re idővel így is felfigyelnek majd a mobilozók.
Via The Information.
Kösz a tippet Csabának!